újságíró

A húszas években épült Hegyalja út 26. számú ház hátsó kertje akkoriban egy hatalmas zöld dzsungel volt, ahol jókat lehetett bújócskázni. Egy szétdarabolt polgári lakás maradékában laktunk. Ahányszor ma elmegyek busszal vagy autóval a ház előtt, rápillantok a kerítésnél álló öreg gesztenyefára, ahová gyakran felmásztunk, és láttuk, hogy Garai Gábor, a költő éppen betoppan kedvenc kocsmájába, a szemközti Két verébbe.

A hatvanas években - amikor „konszolidációt hullámzott a szép Balaton” - következett a lágymányosi lakótelepi ház ügyetlenül tervezett, hatodik emeleti, jókora, kéterkélyes tanácsi lakása, amely – és ezt persze csak évek múlva tudtam meg – luxusnak számított. Innen jártam a Baranyi utcai általánosba, majd a kiváló József Attila Gimnáziumba, ahol nagyszerű tanáraim hatására végleg eldöntöttem, mi legyek. Az esték kezdtek lassan a beatzenéről szólni. Nemcsak a műfaj megszállott rajongójaként látogattam a klubokat – ezidőtájt már az Ifjúsági Magazin beatzene rovatát szerkesztettem. Olyan, első kézből, az Apostolok sörözőben kapott infók birtokában, amelyekért ma milliókat fizetne egy bulvárlap.

Aztán fel kellett nőni, akkor ebből ugyanis nem lehetett megélni. A jogi diploma átvétele után pár hónappal a szomszédunkban lévő Skála Áruház megnyitásán, Demján Sándort arról tudakoltam - tudósítva az akkoriban nagyszerű Magyar Hírlapot - milyen is a piacalapú, de emberarcú szocializmus. Nos, utólag elmondhatjuk, fából vaskarika, akárcsak a „szociális érzékenységű” magyar rablókapitalizmus.

Külföldi tudósítói évek után Népszabadság, majd MTI – rangos műhelyekben dolgozhattam, amíg léteztek. Otthonként pedig ma a Tabán, méghozzá az Auguszt-udvar. Jelképe annak, hogy tisztes munkából, finom krémesekből, tortaszeletekből, fagylaltgombócokból bérházat lehetett 1927-ben építeni.

„Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itt, neve is van: Budapest” – énekelte-dünnyögte egy kellemes tavaszi estén Cseh Tamás zsúfolt kis konyhánkban. Igen, azóta is vagyunk lakói. De a hétköznapok rohanásában olykor nem vesszük észre szépségeit, furcsaságait, büszkeségeit és szégyenfoltjait.

Én igyekszem észrevenni, és ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy mások is ezt tegyék - azzal, hogy megírom a Budapestbe. Még remélem, sokáig.

2020. február