Turmixgép a neten

Duty free shop – akad meg a szemem a Belvárosban nemrég nyílt áruház feliratán. Már nemcsak a reptéren bukkanhatok ilyenre? Benyitok, a tágas, fényes térben kínai kislányok csivitelve valamilyen vicces sztorit mesélhetnek, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy bóklászok már vagy tíz perce. A kérdéseimre sem tudnak válaszolni – pedig lenne jócskán. Ahogy száz boltjában másutt is a városnak – manapság.

Az utca, ahol a stúdió, vagy mifene található, halott, az átmenő forgalom ismeretlen. A helyiségben már vagy a harmadik bolt nyílik, az első kettő hamar csődbe ment. A cégér, számomra legalábbis, semmit nem mond. A nagy üvegablakokon annyit látni, hogy bent fiatalok üldögélnek egy-egy laptop előtt. Egyikük előtt jeges tea, az íróasztal sarkát piros masnis plüssmaci vigyázza. Igencsak kora huszon­éves lehet a gárda. Próbálok jobban belesni a kirakatablakon, de nem derül ki semmi. Aztán megnézem az interneten – nos, elektromos-digitális kütyüket kínálnak, jó drágán. Míg ott téblábolok, ember nem nyit be. De lehet, hogy nem is kell, mert minden online bonyolódik.

Cuki, csajos mütyürök lelőhelye – így nevezem azokat a mostanában nyílt és villámgyorsan terjeszkedő üzleteket, amelyekben semmi olyat nem árulnak, amire égető szükségünk lenne. Viszont bent óriási a forgalom. Tizenéves lánykák és negyvenes kismamák tömik tele a kosarukat rózsaszín bulicuccokkal, narancsszínű Halloween plüss tökökkel, színváltós bögrével, vicces lufikkal, rózsás tálcákkal, vízilovas noteszekkel, pici, semmire nem jó dobozkákkal, türkiz-fekete, kacsintós szalvétával és más aprósággal. Állítólag kiváló gyógyszer depresszió ellen: ha nem sikerült a dolgozat vagy a randi, akkor ide kell bemenekülni, és mindjárt jobb kedvre derül az ember lánya. Multi ez is, persze, bár a szelídebb, skandináv fajtából való.

Ugyanez a kör a célközönsége a design shopoknak – csak így, magyarosan – ahol nehéz ellenállni a tizenhatodik díványpárnának, szívószálas befőttes üvegnek, mécsesnek, polcnak, pohárnak, bögrének, konyharuhának, vázának. Kényszervásárlóknak ideális célpont, ugyanis nem hizlal, viszont otthon már nem lehet hova tenni az újabb cuccokat.

Chanel és Lalique

Régen létezett a használtcikk-bolt meg az antikvitás. Ma turkáló van, vagy ennek elegáns, emelt változata, a vintage. Míg a turkálóhoz elég, ha valaki szegény, vagy éppen van egy üres félórája, és már vagy két napja nem vett semmilyen pólót – addig ehhez érteni kell. Az egyik budai vintage butikban olyan holmikat árusítanak, amelyek akár divatmúzeumban is megállnák a helyüket: igazi Chanel-táskát meg Dior-sálat az ötvenes-hatvanas évekből, sőt, Balenciaga és Laura Biagotti kosztümöt is. Kapni 40 évvel ezelőtti parfümöt, amelyet igaz, hogy nem locsolhatsz már magadra, viszont a szépséges Lalique üvegcse nagyon jól mutat az új fürdőszobában, és sikere lesz azok körében, akik ezt tudják értékelni.

A bolt tulajdonosa maga is mintha egy régi világban élne – és becsapni nem lehet. Rögtön megállapítja egy darabról, hogy mondjuk, Louis Feraud melyik korszakából való. Ami selyemsantung és kézzel behúzott rajta a gomb, az bizonyára régi szalonmunka, és rögtön alku tárgya lehet. Annyi a bizsu, hogy leroskad tőle a polc – mind gyönyörű és régi, akárcsak a finom porcelánok a kirakatban.

A másik vintage típus, aki mindezt a Facebookra rakja fel, mert már nem bírta fizetni a bérleti díjat. Sikerének titka, hogy ízléses hátteret alkot: nem egyszerűen egy bájos Wedgwood kávéscsészét árul, hanem egy életérzést. A fotón a csészealj mellett egy régi barna-fehér képecske, lornyon, tollas legyező, selyemsál – ezek jelzik a korszak miliőjét. Így minden pillanatok alatt elfogy, míg ugyanez egy régiségboltban hónapokig porosodna a polcon.

Ínyenceknek könnyű

A minap végigsétáltam a Margit körúton. Az üzletek közül szinte egyik sem létezett ötven éve. Másra, máshol és máskor vagyunk vevők. A kapitalizmus beköszöntével a kereskedelem változott a legtöbbet – érthetően, hiszen a fogyasztás eme társadalmi-politikai rendszer éltető atyaistene. És mindegy számára, hogy az a fogyasztás értelmetlen, netán fölösleges.

Ingyenes hallásvizsgáló központ. – ebből egyre több van, hogy miből élnek, ki tudja. Kínai áruház. Turkáló. Szolárium – csokicsöves! Használt, színhibás cipők boltja. A mozinak már leáldozott, színház próbálja becsalogatni a nézőt. A régi magyar kisközért még működik, de minden percben elirigyelheti a helyet valamelyik multi. A sarki BÁV helyén az országszerte terjeszkedő pékség nyitott elegáns árudát – a kenyérpaloták reneszánszát éljük! – amely fölött, nem is olyan régen, még égett esténként a hajdani Fény presszó retro neonja.

Nicsak, itt megmaradt egy ruházati bolt. Persze, nem így hívják. Belép az ember és vehet egy pizsamát, anélkül, hogy órákig bolyongana egy sokemeletes, műlevegőjű, örök fényáradatban úszó plázában. Gyógycipő üzletecske. Órás. Régiség. De hopp, itt már következik ismét egy turkáló, ki tudja, hányadik errefelé. Kínai büfé. Albán fagyizó. Síruha és -eszköz áruház. No, ez sem volt ekkora 50 éve – sportszerbolt persze működött – de nem is volt nagyon hol síelni, legfeljebb a baráti Csehszlovákiában.

Ha valaki ma karácsonyi ajándékon töri a fejét, elég, ha ellátogat egy hipermarketbe vagy egy pazar ínyencboltba. A világ szinte összes élelmiszere kapható Budapesten, amelyekből csodás ünnepi csomagot alkothatunk, a megajándékozott ízlését figyelembe véve. Elég csak tudni, hogy a thai, a Tex-Mex, netán a japán konyha imádója-e amatőr séf barátunk, máris tele lehet a kosarunk az adott konyhaművészet legfontosabb fűszereivel. Van, aki csokizóban szerzi be az ajándékot, és nagy sikert arat vele majd a fa alatt – igaz, itt nem a híres táblás márkákra kell gondolni, hanem a Dél-Amerikából az óceánon át ide zötyögtetett valódi kakaóbabokra és pasztillákra

Mit kenünk magunkra?

Ami újdonság, a biokozmetikum. Bár nagyon sok világcég nevezi ki magát bionak – hiszen ez ma a legdivatosabb jelszó – valójában nem tudjuk, mit kenünk az arcunkra. Mint ahogyan azt sem, azt a valamit előtte vajon milyen állatkán tesztelték? (Bár ez ellen élénken tiltakoznak a kozmetika nagyágyúi.)

Az egyik budai biodrogéria úgy hirdeti magát, hogy náluk tökéletesen vegyszermentesen szerelhetjük fel fürdőszobánkat organikus tisztálkodó és tisztítószerekkel, bőr- és hajkencékkel, és ott is maradhatunk egy kicsit vásárlás után, hogy az ünnepi hajrában ellazuljunk a bolt infraszaunájában.

Idősebb nagynéninek, rokonnak elég, ha a közeli patikát célozzuk meg karácsonyi ajándékvásárlás céljából – úgy ott hagyunk 25 ezer forintot 10 perc alatt, mint a pinty, pedig csak vitaminokat, porcvédő glükozamint, cseppeket, fájdalomcsillapító krémeket vásároltunk. Ha szépen becsomagoljuk egy elegáns dobozba, jobban fog neki örülni, mint a bonbonnak, vagy egy újabb meleg sálnak.

Ami nem látszik az utcán, és kirakatának üvegjében nem igazíthatjuk meg a sapkánkat, az az online webáruház. Nagyszerű innen könyvet rendelni, vagy valami elektronikus konyhai dolgot, mondjuk turmixgépet. Ez már nem az NDK lehajtható ajtós… Évről-évre nő az online forgalom. Jóllehet, eddig csak szolidan, szinte fű alatt voltak jelen életünkben az elektronikus felhőkben leledző áruházak, az utóbbi pár hónapban nagyon erős reklámhadjáratok indultak, az egyik éppen beveti a legdrágább celebet, a legnézettebb műsor­időt, megveszi az olyan magazinoldalt, ahol 3 milliónál kezdődik az egyszeri megjelenés ára. Mindent ingyen szállít és vissza is veszi, ha nem tetszik.

A megrendelés persze 2 perc, de azért otthon kell maradni vagy elmenni a holmiért, és ha mégsem jó, hiszen nem próbáltuk fel – akkor a visszaküldés is elég macerás. Mégis biztos megéri – időtöltésnek például kiváló. És mindig akad olyan huszonéves, aki megveszi a tizenötödik felesleges ruhát is.