Szeretni bolondulásig

Ahány szerelem, annyiféle. Ugyanolyan, mint száz éve, és mégis más. Csak az eszközök változnának? Nem lúdtollal, pennával, golyóstollal írjuk a szerelmes leveleket, hanem mobillal? Vagy mást írunk? „Kiraktalak a szívemben a képernyőre, és az összes ikonom eltűnt tőle. Nézlek egymagam – közben vívódom. Légy a jelszavam! Légy a PIN kódom!” Tóth Krisztina bájos négysorosa tökéletesen foglalja össze a mai rekvizitumokat – és közben megragadja a lényeget.

Minden csupán kémia lenne? A titkot tudósok népes csapata próbálja évtizedek óta megfejteni. Donatella Marazziti, a Pisai Egyetem pszichiátriaprofesszora a szerelmesek biokémiáját tanulmányozta – üzeni az egyik hazai magazin. Donatella azt kutatta – miután maga is kétszer átesett már ezen a „betegségen” – hogy a szerelem és a hangulatváltozással járó zavarok, illetve kényszerbetegségek között milyen hasonlóságok léteznek. Nos, a két állapot jellemzői módfelett hasonlatosak, mindkét esetben jelentősen csökken a szerotonin mennyisége.

Egy másik kutatás során kísérleti alanyoknak megmutatták a szerelmük képét, válaszként agyuk örömhöz és jutalmazáshoz kapcsolódó részei aktivitást mutattak. Azok, melyeken nagy számban találhatók a dopamint érzékelő receptorok. Mintha kábítószer lenne, egyre több kell belőle, majd következik a megszokás. Nem a szeretetről van szó – az jó esetben a csitult szenvedélyt követő boldog állapot. A szenvedélynek sokszor nincs köze a házassághoz, a fajfenntartáshoz, még olykor a szexhez se. Ezért különösen izgalmas, nem csak a tudománynak.

Zubolyba is belezúghatsz

Szerelemhez nem kell szépség, szerelemhez nem kell ész – állítja egy örökzöld sláger, egy a több millióból, amely erről a páratlan érzésről szól. Csak szerelem kell és kész… Shakespeare is tudhatott erről valamit, hiszen több száz évvel ezelőtt elregélte már az örökkévalóságnak, hogy Zubolyba is bele lehet zúgni. Hát lehet egy ilyen bolond érzésre bízni házasságokat? Hiszen azok sokszor fél országnyi földbirtokok egyesüléséről vagy éppen birodalmak szövetségéről szóltak. Több kontinensen gondolkodnak ma is úgy, hogy ilyen múló valamire komoly dolgokat nem lehet alapozni.

Sokan leéltek úgy egy emberöltőt, hogy nem voltak soha szerelmesek, mások többször is megtapasztalták ezt az érzést. De ha állandóan azok lennénk, ki találta volna fel a kőbaltát, a televíziót, a vasutat, a penicillint vagy a radioaktivitást? Hiszen a lázban égő ember egész nap olyan, mintha amfetamint vett volna be, merész, vidám, a föld felett jár, dudorászik magában és csak a kedvesére gondol, nem pedig bonyolult képletekre és algoritmusokra.

Évszázadokig valóban nem sok köze volt a szerelemnek a házassághoz – az arisztokraták és a jobbágyok között ez egyaránt jellemző volt –, ami bizonyára elszomorította az eme érzésben szenvedőket, de tudomásul vették, mert ezt látták maguk körül, és a társadalmi konvenciók ellen sokat nem tehettek. Kivételek persze akadtak, megénekelni való Rómeók és Júliák, a maguk tizenéveivel. Végül a reformkor tette szalonképessé az érzést, persze szigorú korlátok között. A fiatal, értelmiségi középosztály, a költők, írók jártak elöl dicsőítésében.

A szabadság úgy a 20. század közepe-vége felé érkezett meg, a fogamzásgátló tablettákkal és a hippikorszakkal. Ma már mindenki szerelmes lehet mindenkibe, kortól, nemtől függetlenül. Ezzel a helyzet nem lett kevésbé bonyolult, csak más. Mert bármennyire is nagy a szabadság, az előítéletek még mindig aratnak, például 2019-ben Magyarországon nehezen tudják megbocsátani egy szép fiatal színésznőnek, hogy szerelmes legyen egy nála fiatalabb férfiba, és a rosszallást még az sem enyhíti, hogy férjhez ment hozzá. Milyen jogon mer boldog lenni? Hogyan meri őszintén kijelenteni, hogy a régi kapcsolat már nem működött? Nem akar abban vergődni élete végéig, csak mert szült két gyereket? A konzervatív, macsó attitűd persze lépten-nyomon arat, hiszen az ilyesmit férfinek ritkán róják fel…

Régen elképzelhetetlen volt, hogy valaki 40-50 év felett szerelmes legyen, igaz, az emberek általában jóval korábban haltak meg. Kivételek persze akadtak, de még a híres alkotókat is – akár férfiakat! – kinevették emiatt, lásd Jókai kései fellángolását. Pedig valójában nincs korhatár. Az idősotthonokban élők nemi élete volt a tárgya a közelmúltban egy tudományos cikknek, amit egy szaklapban olvastam. Bizony ma sem könnyű a korosabb szerelmesek helyzete. Mert a kémia akkor is működik, ha már rosszabb a szaglás és homályos a látás… Csak éppen nehéz megoldani, hogy a senior Rómeók és Júliák zavartalanul együtt lehessenek.

Két lakás – egy lovag

A szerelem jelei nem változnak az évszázadok múlásával: a féltékenység, a rajongás, a kis titkok, a meglepetések, a becézések, a kényeztetés utáni vágy ma is erős, legföljebb az eszközök mások. Ki is használja ezt a fogyasztói társadalom és lépten-nyomon tukmálják a gyöngéd érzelmekkel bírók számára az ajándék-, meglepetéstárgyak millióit, Valentin-naptól függetlenül. De aki igazán szerelmes, az nem az értékre figyel – egy saját kezűleg szedett ibolyacsokornak ugyanúgy örül, mint egy ékszernek.

Legalábbis eleinte.

Míg hajdanán a postást lestük a szerelmes levelekért, ma a mobilon csüngünk. Ha nem jön naponta két sms, kétségbeesik a fehérnép. Mert állítólag az üzenetek és fotók számából lehet következtetni az érzés intenzitására, aggódva: csitulására. A kilométereket legyűri a Skype, a fapadosok egész nap röpködnek a levegőben – nincsenek távolságok és határok, de az egyértelmű, hogy az érzést állandóan táplálni kell, mert hamar elfonnyad, mint az érzékeny virág.

Az sms-eket nem lehet átkötni rózsaszín selyemszalaggal, és levendula illatú dobozkában őrizni. Külön titkos jelszó alatt persze el lehet menteni ideig-óráig, amíg tönkre nem megy a gyárilag két éves élettartamra tervezett mobilunk. De kevesen kínlódnak ezzel, ugyanis az elektronikus szerelmes üzenetek hetven százalékát azonnal törlik a címzettek. Okkal, hiszen nem akarják, hogy a feleségük vagy a férjük esetleg elolvassa. A világsikert aratott Teljesen idegenek című olasz film – amelynek magyar változata, a BUÉK is nagy látogatottságnak örvend a mozikban – éppen arról szól, ki meri-e tenni a szilveszteri buli közepén a házaspárokból álló társaság minden tagja a mobilját az asztalra és hangosan felolvasni az üzeneteket… Előre borítékolhatók a botrányok.

Arra is akad példa, hogy a laptopon kapott szerelmes leveleket, kinyomtatva, széfben őrzi a címzett – mindenkitől egyet, az utókornak.

A találkahelyszínek persze változhatnak. Bár… ma nem a Kalefon találkozunk, nem is a Széll Kálmánon, hanem csak azért is a Moszkván. De ez inkább buliba induló társaságokra áll. Csókolózni parkban, padon? Nem jellemző. Presszó, csónakház, ötórai tea? Hol vannak már a hatvanas évek… Étterem – abban hol a romantika? Airbnb? Nos, talán – de annyira megemelték az áraikat a hotelhelyettesítők, hogy azon az áron szállodába is mehetünk, bár ez elég ritka eset. Mindenkinek van barátja, barátnője, aki ilyenkor segít. Az sem ritka, hogy két lakást tart fenn a nős lovag, amiről a hivatalos család mit sem tud.

A fiatalok helyzete nem könnyű, hiszen vagy külföldön élnek, vagy a mamahotelben, netán horror áron albérletben. (Egyébként éppen az airbnb nyomta fel ennyire a fővárosi albérlet tarifákat!) Szóba jöhetnek még nagynénik, és ritkán az is előfordul, hogy a pár valamely tagjának saját lakása van.

Eltűnni, mint a szellem

Történjék bármi, a szerelemnek nem árt semmi, sem a neten tomboló pornóőrület, sem a pedofil botrányok, sem a trágárság, sem a metoo. A szenvedély ezektől függetlenül ma is tombol, és bizonyára virágzik majd az elkövetkező századokban is. S ahogy keletkeztek, többnyire ma is elmúlnak, annak rendje-módja szerint.

Bár örömteli kivétel mindig akad: ismerünk olyanokat, akik egymásba szerettek, és örökké együtt éltek, míg meg nem haltak. De nem ez a jellemző. Egyre több a személytelen, rideg szakítás. Mert oly könnyen el lehet bújni az elektronika mögé… A világsajtót is bejárta, hogy a többszörös Oscar-díjas Daniel Day-Lewis nyolc éves kapcsolatának Isabelle Adjanival faxban vetett véget, mert beleszeretett Rebecca Millerbe. (Ebből kitűnik, nem ma történt a dolog.) De akad, aki gyáván, sms-ben szakít, ami bizony nagy bunkóságra vall, és ezzel töröl minden addigi szerelmi vallomást. Divat lett a ghosting – ezzel az angol szóval azt jelölik, amikor valaki szó nélkül eltűnik a ködben, mint egy szellem. Nincs többé. Nem magyarázkodik, nem küld magáról életjelet.

Nyoma vész, akárcsak a múló időnek.