Vera, a robot

No és milyen volt az állásinterjú, fiam? Mit kérdeztek? Tudtál felelni? Igen, mindenre tudtam felelni anya, de olyan gépies volt az egész.

Amin persze aligha lehet csodálkozni. Vera, a HR-es, ugyanis robot.

Nem, nem 2050-ben járunk, már ma is több száz világcég alkalmaz névvel, személyiséggel felruházott robotokat a HR-munkában, főleg az előszűrésnél. De a későbbiekben szélesebb körben digitalizálják majd ezt a tevékenységet, kiejtve azokat, akik eleve nem kerülnek szóba a felvételnél, hogy aztán a személyes beszélgetésnél csak a valóban komoly jelöltekkel kelljen foglalkozni. Ily módon felszabadul a munkaidő egy része, és más, érdemlegesebb (?) teendőket lehet elvégezni.

Az elmúlt évtizedekben leginkább a munkahelyeinken történtek forradalmi változások. Nemcsak azért, mert megszűntek egyik napról a másikra mesterségek, és léptek színpadra a semmiből újak, sosem hallottak, hanem mert – ezzel párhuzamosan – az internet szinte minden munkakört megváltoztatott.

A munkás, aki eltűnt

Dolgozni persze ma is sokat kell, gyárban, sőt bányában is, aki eltűnt, az a munkás. Őket szinte sehol nem látni a médiában, ezek az emberek legfeljebb egy-egy útépítésnél vagy aratáskor villannak fel, vágóképként. Ezt a szót ugyanis összekötik a régi társadalmi rendszerrel, a munkás-paraszt hatalommal. Ma mindegy ki, mit csinál, szövőnő vagy futószalag alá rakosgat műanyag dobozokat, akkor sem munkás. Legfeljebb munkavállaló, munkaerő vagy alkalmazott. Végső esetben: közmunkás. Ez persze új, teljesen más fogalom.

A politikai felhangváltáson nem kell csodálkozni. A többin viszont egyfolytában csak ámulunk.

Ma a munkaerőt megbecsülik – legalábbis bizonyos munkahelyeken. Félő ugyanis, hogy ha nem tetszik neki valami, tovább­áll. És akkor hiába „edukálták”. Igen, ez a szörnyszó egyre gyakrabban feltűnik. Nem oktatják, képzik az embereket – edukálják. Belefektetnek időt és munkát – és van képe tovább állni…

Elmegy tehát az alkalmazott egy másik gyárba, irodába, de még inkább külföldre. Ugyanakkor a magyar munkaerő nem mobil. Aki Győrben él, semmi pénzért nem hajlandó mondjuk Debrecenbe költözni, csak mert a cég másik fiókja ott van. Ugyanis röghöz köti a lakás, amelynek még évtizedekig nyögi a részleteit, a gyerek iskolája, ahová hál’istennek, nagy protekcióval, de végre felvették, vagy az idős szülők, akiket ápolni kell. Hogy is mondta annak idején a drága Salamon Béla? De ki megy akkor Dunabogdányba?

Előbb vándorol ki Angliába a magyar – ma London a második legnagyobb magyar város – mint hogy egyik megyéből a másikba költözzön. Viszont Sopronból vagy akár Kőszegről naponta átjár dolgozni Ausztriába. Mert így megéri neki.

Míg számos ágazatban, például a vendéglátásban lasszóval fogják – főleg persze a fiatalokat –, bizonyos területeken ma is nagyon kiszolgáltatottak a munkavállalók. Elsősorban a kisebb településeken, ahol kevés a munkahely és nincs választási lehetőség. Szakszervezet? Erről ne is beszéljünk. A művészeti életben, a tudományos intézetekben vagy a médiában, ha egy-egy intézmény vagy állás megszűnik, nincs helyette másik.

Míg régen valaki egy életre választott hivatást, addig ma – hiszen tovább is élünk – tíz-tizenöt évenként szakmát vált. Fogorvosból cukrász lesz, netán filmrendező, divattervező-stylist éttermet nyit, újságíró ingatlanirodához szegődik. Mert élni kell – vagy éppen eljött az ideje, hogy egy gyermekkori álmot megvalósítson.

A gép tudja, ha ki akarsz lépni

Az internet és a multinacionális cégek teljesen új munkakultúrát honosítottak meg Magyarországon, óhatatlanul átszivárogtatva az anyaország ebbéli szokásait. Cafeteria, meetingek, coach, burn out – csupa új, többnyire angol nyelvű fogalommal kellett megismerkednünk. A tehetséges embert nagyon megbecsülik az egyes világcégek, főleg persze azok, amelyek értékelik a nyelvtudást és a szakirányú kreativitást.

Olvasom, hogy egy sikeres vállalkozás ma már nem engedheti meg magának, hogy toborzásra költsön, nagyon fontos a meglévő munkaerő megtartása, méghozzá elemzések igénybevételével, azaz digitálisan. Az alkalmazottak napi tevékenységéből következtet egy gép arra, hogy valaki tervezi-e, hogy elmegy a cégtől…

A HR, vagy ahogyan fél évszázada mondtuk, a személyzeti munka mesterséges intelligencia segítségével lesz mérhető, a konkrét munkavégzés minőségén át egészen az alkalmazottak viselkedéséig.

A világ legnagyobb üzleti közösségi hálózata, a LinkedIn nemrég vásárolt fel egy munkavállalói elkötelezettséget mérő céget, amellyel újabb eszközt adnának a vezetők kezébe. A szisztéma egy okos gép segítségével rendszeresen elemzéseket végez majd, és figyelmeztetést küld, mielőtt egy alkalmazott felmondana!

Ami azért elég félelmetes.

Ugyanakkor mindennapos jelenség, hogy a multi átszervezi egy másik országba egy-egy gyárát, mert ott alacsonyabb a munkabér, és hipp-hopp, egyik pillanatról a másikra megszűnik az üzem vagy annak egy részlege. A napokban nyolcszáz embernek mondott fel egyszerre a svéd nagyvállalat Jászberényben. Ennyi ember munkahelyének megszűnése egy kis településen és annak környékén óriási érvágás. Hol maradt ezúttal a boldogságkeresés? Az önmegvalósítás? A karrierépítés? Vagy az futószalag mellett nem divat?

Ha viszont egy multicégnél megbecsülnek, akkor szinte minden elérhető: egyéves szabadság, kiégés esetére – a munkahelyi kiégést a WHO hivatalosan is betegségnek nyilvánította!

Sci-fi vagy valóság?

Ultramodern irodák egzotikus virágokkal, élő növényfallal, olyan cateringgel, ahol az összes létező „mentes” diétának megfelelő menza elérhető, táv- és részmunkaidő, céges kocsi, külföldi utak, a kismamák meglátogatása és bevonása a közösségbe, hogy ne szakadjanak el a régi kollégáktól – ez például skandináv szokás. Az szinte természetes, hogy pszichológust kérnek fel egyes alkalmazotti konfliktusok megoldására.

A világ vezető óriásvállalatainak főhadiszállásai ma elképesztő külleműek. Az Apple ufószerű, ötmilliárd dollárból épített központjában egy földalatti előadóterem található a nagyobb meetingekre, a világ legnagyobb szénszálas tetőjével. De működik itt mindent beborító napelemdzsungel, 10 ezer négyzetméteres fitneszközpont meg egy húszezer férőhelyes óriásparkoló. Egyes hírek szerint dolgozói mégsem elégedettek az új munkakörnyezettel, főként az „open office” elgondolásra épült terek zavarják őket az elmélyülésben. Ennél már csak az Új-Mexikóban létesült első űrrepülőtér irodái izgalmasabbak – mert ami pár éve sci-fi volt, ma valóság. A jegyek már elkeltek az első járatokra…

Közben itthon is egymást érik a munkaügyi konferenciák, üzleti szemináriumok, workshopok, amelyek öntik a spameket a gépemre, rengeteg a témába vágó szaklap, online és offline, azaz van miből okosodni. Cégek százai élnek irodaépítésből, -berendezésből, műszaki felszerelésből, -takarításból, -bérlésből, -adásvételből. Ez is külön üzleti ágazat lett.

Otthon és közösségi irodában

Sok olyan munkakör létezik, amikor megoldható a home office, azaz otthon végezheti a munkáját valaki, ha úgy jobb neki. Egy felmérés szerint a fiatalabbak 48 százaléka már csak olyan munkahelyet keres, ahol megengedett a távmunka vagy az otthoni munkavégzés, de az idősebb generáció is úgy gondolja, hogy vonzóvá tesz egy munkahelyet egy ilyen lehetőség.

Az egyik szakmai online magazin szerint több fiatal, nyugdíjas és megváltozott munkaképességű ember kap majd állást a jövőben. Szakemberek szerint ez a tendencia jót tesz a cégeknek, azonban fel kell készülni az esetleges konfliktusokra is, ami az eltérő elvárásokból és munkamódszerekből, tempóból fakad. Erre külön programot célszerű létrehozni, különben sok lesz az ütköző pont – figyelmeztet a szakember. 

Mondjuk régen sem volt mindenki egy korosztályból való – csak akkor erre nem figyeltünk, talán, mert mi voltunk fiatalok? De az biztos, hogy külön program és team nem foglalkozott generációs problémákkal.

A home office mellett feltűntek a közösségi irodák is – van, aki jobban kap ihletet, ha társak veszik körül. Hajdanán a kávéházakban alkottak sokan, most sokan óra-, vagy napi, esetleg havi bérleti díjat fizetnek azért, hogy használhassanak egy minden digitális eszközzel felszerelt irodát valahol a Belvárosban. A kávégép persze itt is elengedhetetlen. Egyes rövid távú, mondjuk, féléves munka elvégzésének idejére világcégek sem nyitnak irodát, hanem bérelnek valahol, jó pénzért.

Új fogalmak lépnek be: ilyen például a munkavállalói boldogság és jól-lét. Ennek növeléséhez a People Matters előrejelzése szerint elengedhetetlen a folyamatos mérés! Vajh, hogy történik ez? Figyelik, hogy a dolgozó milyen tartalmú e-maileket küld és kinek? Hányszor nevet egy nap? Sír-e titokban a mosdóban? Kevésbé utálja a főnöknőjét?

Stressz és boldogság

Miközben a csapat egyik fele a boldogsággal, a másik a stresszkezeléssel van elfoglalva. Azt már megállapították – feltalálva a hidegvizet, mondhatnánk, némi szarkazmussal – hogy az emberek többnyire frusztráltak, elégedetlenek. De túlterheltek is, s a stresszkezelésben nem jeleskednek a hazai munkavállalók, ami egyenes út lehet a kiégés felé – derül ki a Workania online kutatásából.

Mi a megoldás? Ma a varázsszert állítólag csapatépítésnek hívják, amelyről külön céges internetes blogot vezetnek, és persze millió fotó készül már a helyszínen, menet közben is.

Régen közös brigádszórakozás – napló járta – de hát azok más idők voltak.

Emberrel még nem találkoztam egyébként, akik szerette volna a többnyire erőltetett, szabadulószobás, közösen sütő-főző, netán túrázó, kertészkedő vagy jótékonykodó csapatépítést, ami vagy úgy sikerül, mint egy osztálykirándulás, vagy mint a kivagyiságot és a cég hatalmát fitogtató, buliba és alkoholmámorba fúló wellnesshétvége.

De senki nem mer ellene tiltakozni.

Ez viszont nem változott semmit.