Először a Pet Shop Boys, a hajdan igen népszerű londoni fiúbanda feltűnésekor hallottunk itthonarról, mi is az a pet. De hogy még shopja is lenne? Ki hitte volna akkor… Persze, régen is sok házkörül tartottak a járókelőt megugató kutyát, macska is szaladgált a padláson, kergette az egereket – de ezek a négylábúak még állatnak számítottak…

Nem is olyan régen még főleg hasznosságuk miatt tűrték meg az emberek az állatokat házaikban – de főleg házaik körül. Ma talán az a legfontosabb, hogy kéznél legyen egy kis élő, meleg szőrgombolyag, aki üdvözöl, ha megérkeztünk, sőt, már akkor izgatottan kaparássza az ajtót, ha leszálltunk a villamosról, hogy majd az ölünkbe bújjon, és megsimogathassuk, ha rossz kedvünk van. Könyvek ezrei szólnak olyan kutyákról, akiknek megdöbbentő az értelmi képessége, empátiája, hűsége – persze fajtától, neveléstől is függően.

Ember alkotta állatok

Az ember legjobb barátja jelzős szerkezet szinte a kutya szinonimájává vált, a magyar nyelvben rengeteg közmondás kapcsolatos a kutyákkal. Az ember az évszázadok folyamán fajták tucatjait tenyésztette ki a maga szórakozására vagy éppen védelmére, növelve a semmiről sem tehető ember alkotta állatokban az agresszivitást, netán megváltoztatva szőrük színét, a lábuk vagy fülük hosszát.

Emlékeznek még rá, amikor AudreyHepburn a Reggeli Tiffanynál, azaz magyar változatban az Álom luxuskivitelben című filmben elkezdi zörgetni a macskakajás zacskót, mire előbújik a név nélküli Cica? Ekkor láttunk először Magyarországon „élőben” macskaeledelt. Ez a termék az amerikai praktikum és jólét egyik első jelképe volt. A filmet az USA-ban 1961-ben mutatták be, nálunk több mint tíz évvel később.

Évszázadokon keresztül – és persze millió­nyi háztartásban ma is – a maradékon éltek és élnek kedvenc négylábúink, nem beszélve kóbor társaikról, miközben más cicákat magánrepülőgépen visznek orvoshoz... Nos, a petek körében is óriási az életmódbeli különbség. Vagy inkább a gazdákéi között?

Böngészem az egyik legtekintélyesebb piackutató intézet felmérését, miszerint Magyarországon a házi kedvencek eledelére fordított összeg 2017 február és 2018 január között értékben meghaladta a hatvanmilliárd forintot: kutyaeledelre 7 százalékkal, míg macskaeledelre 10 százalékkal többet hagytak ott a boltokban a magyarok, mint az előző év hasonló időszakában. A kutyaeledelek nagyjából 60 százaléka nedves, míg 40 százaléka száraz táp. A kutyakekszek és jutalomfalatok még elenyésző mértékben jelennek meg mennyiségi eladást tekintve, ugyanakkor kétszámjegyű növekedést érnek el.

A macskaeledelek piaca szintén dinamikusan növekedik: 2017 február és 2018 január között értékben az előző év azonos időszakával összevetve 11 százalékkal nőtt a forgalom, ezzel az összeg alulról súrolja a 26 milliárd forintot, mennyiségben pedig meghaladja a 43 tonnát (ez 9 százalékos emelkedés).

A falvakban többnyire ma is azt tekintik normálisnak, ha a kertben, a tornácon, vagy nagy hideg esetén az istállóban bújik meg a kutya, és nem a nappaliban, a fotelben trónol. A természet közelében élők annak tekintik az állatot, ami. De városon fontos családtagnak számítanak. Akinek a névadásához szakirodalmat illik fellapozni,: van kutyanévtár is ma már. Aki – igen, aki, nem ami – meghatározza az életüket, nyaralásukat, napi időbeosztásukat, aki filmsztár és rajzfilmhős, akinek vásárolni kell számtalan dolgot, akit képzőbe, kozmetikába, szépségversenyre, nappali panzióba visznek, aki karácsonyi ajándékot kap (!), akihez orvost hívnak, ha beteg, és élete végén méltó módon temettetik el.

Mancsos pancsoló

Bármikor szívesen látják kísérőnket számos szállodában és vendéglátóhelyen. Külön versenyt írnak ki minden évben a hazai szakmai szövetségek, melyek a legjobb kutyabarát éttermek és szállodák. Évekkel ezelőtt vettem részt az első hazai zoocafe megnyitásán, ahol a legkülönfélébb állatok között bámészkodva fogyaszthatjuk el szendvicsünket vagy süteményünket, és meg is simogathatjuk őket, ha akarjuk, vagy éppen fotózkodhatunk velük. Azóta több hasonló intézmény nyílt, némelyik botránnyal bezárt – a csüngőhasú malac jól mutat George Clooney mellett egy fotón, de fajtársa a XI. kerületi üzletben megvadult, és kínjában összeharapdálta a vendégeket. Az ilyen üzletekbe persze csak az járjon lazulni, aki nem tekinti állatkínzásnak az efféle attrakciót. Olvasom a minap, hogy ingyen reggelivel és külön étlappal várja a kedvencet az egyik belvárosi kávézó.
Múlt év szeptemberében kaptam meghívást Magyarország első – gazdiknak szóló – kutyadietetikai rendezvényére, ahol megtudhattam, hogy egyre több háziállat szenved civilizációs ártalmaktól. Nő az allergia-, ételintolerancia- és ízületi problémák száma, miközben csökken az életkor.

Együtt reggelizhetünk, de közösen fürödhetünk is. Egy gazdi egyszerre három kutyát vihet fürdetni az ország keleti részében található Mancsos Pancsolóba – adja hírül az egyik helyi orgánum –, az állatoknak érvényes oltási igazolvánnyal kell rendelkezni, a belépés ingyenes. A május elsejei hivatalos megnyitót tavaly kutyaszépségversennyel egybekötött, látványos műsor követte, majd a program zárásaként a kutyák és gazdáik közös csónakkiránduláson vehettek részt. Fonyódon és Balatonfüreden is külön kijelölt szakaszokon élvezhetik a tavat az összenőtt „családok”. Külön kiadványt olvashattunk tavaly Kutyabarát Balaton címmel, pontos címekkel, lelőhelyekkel, túraútvonalakkal, szállásokkal, éttermekkel.

De mi van akkor, ha el kell válni pár napra a kedvenctől, mondjuk egy hivatalos út kedvéért? Akkor keresnek a gazdik egy panziót. A Dogmopolite ügyfelei elsősorban a budapesti és elővárosi közép- és felsőrétegből kerülnek ki – tudom meg Gárdos Péter tulajdonostól.

– Sokan, amíg dolgoznak, nálunk hagyják, hogy ne érezze magát egyedül, ne unatkozzon, és ennek a szomszédok is örülnek. Panzióba akkor viszik a kedvencet, amikor elutaznak. A nyár és a karácsony a csúcsszezon. A befogadás feltétele, hogy az egészséges kutyusnak legyen oltási könyve és chipje.

A cég ma már fiókhálózattal gazdagodott, a szakmai munkát állatorvosi asszisztensek végzik, és azok, akik kutyakiképző tanfolyamra jártak. A nyolc éve működő vállalkozás tulajdonosa jónéhány extrém esettel találkozott már. Akadnak olyanok, akik elvárják, hogy kedvencüket bizonyos hőfokú szobában tartsák. Az eledelt illetően sem ritkák a különleges kívánságok – ilyen például a BARF étrend – tudom meg az évtizedekig külföldön élt, több egyetemi diplomával büszkélkedő tulajdonostól.

Hogy mi a BARF? Nyersetetés. A mi kutyánk meg a kölyke ugyanis – akár pár centi magas pincsi, akár embernyi magas kaukázusi juhászkutya – fogazatát illetően ragadozó. Nem száraz táppal vagy mondjuk almáspitével kell tehát kínálni – vélik a BARF hívők –, hanem többnyire nyers hússal.

Okos nyakörv és kanapé

A neten bukkantam rá egy listára, amely a világ száz vezető kisállattartási rendezvényét tartja számon, ezeket többnyire a multi gyártók és forgalmazók szponzorálják. Nemcsak eleségekről van szó, hanem számos más tárgyról is. A higiéniai cikkeknek, játékoknak, szájkosaraknak és pórázoknak változik ugyanis a divatja, technikája… Ahogy léteznek már okos órák, úgy vásárolhatunk okos nyakörvet is. Tavaly júniusban rukkolt ki a világ legnagyobb lakberendezési áruháza egy kilencven tárgyból álló, kutyáknak és macskáknak tervezett kollekcióval, melynek tervezésébe a megrendelő állatorvosokat is bevont, így jött létre a játék, pihenés, étkezés, séta és utazás köré csoportosított választék.

Egy 2014-es felmérés szerint Magyarországon 1,8 millió kutya és 2,2 millió macska él a gazdájával – az ő igényeiket felmérve készült el a kollekció. Színei nemcsak egymással, de a tulajdonosok otthonával is harmóniát alkotnak: a macska ágya tökéletesen illeszkedik a népszerű polcrendszerbe, a kedvenceknek szánt mini kanapé pedig az eredeti, gazdinak szánt darab élethű mása.

Az állatvédelem friss példája, hogy összkomfortos cicahoteleket helyeztek ki az osztrák főváros parkjaiba. Ezek hatalmas, tömör fából készült ládák, amelyekben két-három macska húzhatja meg magát. A láda két rekeszből áll: egy ebédlőnek is alkalmas előszobából és egy szigetelt hálószobából. A tetejét felhajthatóra készítették, hogy a gondozást önként végző állatbarátok kicserélhessék a fekhelyül szolgáló szalmát, vagy ennivalót rakhassanak be. Bécsben egyébként bevett gyakorlat, hogy a vad, kóbor macskákat ivartalanítják, chippel megjelölik, majd visszaviszik a revírjükbe. A kóbormacska-projekt keretében havonta több mint harminc cicát ivartalanítanak, hogy elejét vegyék a nem kívánt szaporulatnak.

Végül pedig, ha csak távolról szeretnénk élvezni cicák társaságát, azt is megtehetjük: a világon egyre több országban hódít az izlandi macskavalóságshow, a nézők négy cica kalandjait követhetik napi 24 órában. Mire megbarátkoznának VV Gudnival, VV Ronjával, Briet-tel vagy Stubburral, máris jönnek az új szereplők, hogy izgalmat hozzanak a cicavíziót kukkolók életébe.

Sokáig képesek vagyunk megőrizni emlékeinkben

Furcsa volna megtapasztalni, milyen lehetett Budapest illata, mondjuk száz vagy ötven éve.

A vizuális emlékek elraktározására már feltalálták a fotót meg a digitalizációt – lásd a Fortepant –, de aligha lehet konzerválni egy hajdani szaghalmazt.

Száz éve alig volt jellemző a csatornázás Budapestre, a szappan ekkortájt nagy kincs, a napi mosdás hóbort, még azokban az úri lakásokban is, ahová fürdőszobát építettek. (Lásd kedvenc példámat: a Hyppolit, a lakájban megkérdezi a komornyik-Csortos Kabost, hogy mikorra parancsolja a fürdőt? Szombatra – jött a válasz…) Az ablakok kicsik, akárcsak az erkélyek, amelyek ajtaját ritkán nyitották ki. Fával, szénnel fűtöttek, és a gangra eresztették ki a kolbászos paprikás krumpli vagy a töltött káposzta forró páráját.

Sokan dohányoztak – a füstszűrő még nem létezik –, pipáztak, csibukoztak, és lovak trappoltak a macskaköveken. Kutyát nem sétáltattak, ha mégis, aligha szedték fel utánuk, amit elhullajtottak. Dezodornak se híre, se hamva, az emberek évtizedekig hordtak egy öltözetet. A ruhákat kézmaró lúgban mosták, legfeljebb levendulával illatosították, miután a szenes vasaló kisimította. Viszont nem tudták, milyen orrfacsaró tud lenni a kipufogógáz és a benzinszag.

Mára lassan eltűntek a húgyszagú pesti lépcsőházak és a füstöt eregető gyárnegyedek. Cigarettázni szinte már kínos, akárcsak fürdés és dezodor nélkül munkába indulni. Sőt ma mindent triplán illatosítunk. Egy-egy esti szertartás alatt öt-hatféle lemosó, szappan, tusfürdő, hintőpor, arc- és kézkrém, fogkrém nyújtja az ápoltság érzetét.

A jelenlegi helyzet elsősorban a multinacionális cégek és a vegyipar elképesztő térhódításához köthető. Hatalmas, sok száz négyzetméteres drogériamonstrumok kínálják – értelmetlenül felduzzasztott választékban – az ezerféle mosóport, kapszulát, öblítőt, vízlágyítót, vécéillatosítót, dezodort, sampont, kozmetikumot, borotvavizet. Ezen kívül persze mindenhez hozzá van adva valamilyen aroma, a mécsestől a radírig, a toalettpapírtól a papír zsebkendőig és a mosogatószerig.

Minden nagyvárosnak létezik saját, jellegzetes illata, amely a tisztálkodószerek megléte vagy hiánya mellett az életmódnak, a szokásoknak, a klímának, az ottani élelmiszereknek köszönhető. A kilencvenes évek Moszkvája bennem mindig úgy marad meg, mint a barna, kocka alakú mosószappan, az olajfesték meg a krumpliszeszgyárban frissen csapolt vodka egyvelege. A Krasznaja Moszkva akkor már nem volt divatban… Persze Oroszország gigantikus fővárosában is más illatokat fúj 2020-ban a szél.

Milyen ma Budapest illatvilága? Először is globalizált, hiszen a reptereken, a plázákban mindenütt ugyanazok a multik árulják ugyanazokat a vegyipari termékeket. Az utca is változott: az elmúlt években megjelentek a kellemes újhullámos kávézók és cukrászdák, az elektromos járművek, a környezetbarát biciklik, a sörözőteraszok, a gyroszos, a kürtőskalácsos, a hamburgeres, a humuszos bódék. Kevesebb a fa, talán több a kiültetett virág. Évszakonként is eltérő az illatár: karácsonykor a tereken felállított vásári standokon gőzölög a forralt bor, fahéjas, mézes süteményt kínálnak, tavasszal pedig élénkzöld, pikáns aromájú medvehagymacsomók, sárga nárcisz- és lila jácintcsokrok lepik el a Széll Kálmán teret.

– Miképpen látja mindezt a leghíresebb magyar „orr”, Zólyomi Zsolt?

– Budapest illata parfümőri orral 2020-ban már nagyjából pont olyan, mint bármely világvárosé, azaz szmog-, kutyapiszok-, McDonald's- és Starbucks-, a Deák Ferenc téri metrókijáratnál homeless-, a bulinegyedben pedig joint- és hányásszagú. Ha azt kérdezed, milyen lehetne, akkor a Duna rakpartjain a tavaszi szél friss folyóvízillatot fújna a nyüzsgő belvárosi forgatagba, ahol a korzón a csinos pesti hölgyek parfümje elegyedne a jobbnál jobb, ínycsiklandó magyaros ételek illatával. Végig lehet ma is úgy sétálni a Belvároson, hogy különleges illatélmények érjenek. Titkos kerengéssel ejtsük útba a Rózsavölgyi csokoládésokat, a Károlyi kertet, a bencések boltját a pannonhalmi gyógynövényszappanokkal és borokkal, az Iringó szárazvirágkötőt, a Szerb utcai templomot, a Vass cipőboltot, a Király utcai Pálinkamúzeumot. Netán az igényes kulináriát említve, a Gerlóczy Kávéhézat vagy a Rosenstein éttermet.

– Hogyan lesz valakiből parfümőr?

– Egy kis genetikai különbözőség, vagyis szuper szaglóképesség és sok-sok év gyakorlás kell csak hozzá, no meg az, hogy az ember bejuthasson a versailles-i Isipca parfümkészítő mesterkurzusára, tizenkét tanuló közé az egész világról…

– Melyek 2020 tavaszán a divatos illatok?

– Amit a marketing előránt! Komolyra fordítva a szót: a könnyed, szellős, klasszikus virágillatok újra gondolva, aztán a frissített „oud” vagy a különleges gourmet, vagyis az ízlelőbimbók élményeiből inspirálódó parfümök. A finom, értékes fakivonatok mindenképp divatban lesznek az idén.

– Mennyiben különbözik egy egyedi illatkompozíció a kereskedelmi márkáktól? Magyarországon hányan rendelnek meg egyedi parfümöket?

– Évente tíz-húsz megkeresésem van itthon, ám ebből csak néhány realizálódik, amint meghallják az árat. Egy egyedi művészi parfüm megalkotása 2,5 millió forintnál kezdődik. Tehát ebből következően inkább csak külföldi ügyfeleim vannak. A személyes tanácsadás sokkal kedveltebb itthon. Ekkor kész parfümökből válogatunk az illető bőrének, illatpreferenciáinak és aktuális életcéljainak megfelelően, ami sokkal elérhetőbb árú, jóllehet szintén luxusszolgáltatás.

A francia parfüm, amely mindig fogalom volt és luxusterméknek számított, ma szinte egész évben „akciós” és online is rendelhető, de az sem ritka, hogy tömött szatyorból árulják a villamosmegállóban, igaz, az valahol egy román pincében készült. Amit persze mi, laikusok, parfümnek gondolunk, az sokszor csak eau de toilette, a magyar köznyelvben kölnivíz.

Egy jobb drogériában ma vagy kétszázféle „szagos víz” kapható, nagyon széles ár- és minőségi skálán. Hogy ki melyiket kedveli, az ízlés kérdése. Egyébként hiába ajánlgatják az eladók, hogy apró papírcetliket használjuk próbaképpen, mindig bőrre fújjunk a tesztüvegcséből, mert mindegyikünk bőre másképp viselkedik ugyanazzal az illat­egyveleggel.

Ma, ha egy rendezvényszervező ad magára, akkor egyedileg megkomponált illatot rendel egy-egy nagyszabású eseményre. Ahogy olvasom, egy olyan illatbefúvó rendszerről van szó, amely hangtalan és szinte láthatatlan is. Egy aprócska standtól akár egy egész sportcsarnokig bármekkora teret képesek beillatosítani szinte percek alatt.

Pár éve részt vettem egy illatvacsorán, a Sofitelben. A séf a parfümőrrel együtt találta ki a menüsort. A vendégeket arra kérték, hogy semmiképpen ne használjanak parfümöt, testápolót vagy más illatosító anyagot és ne is dohányozzanak, hogy még jobban érvényesüljenek a főszereplő illatok. Bemutatták a szálloda saját illatát is – egy feketeszedres kompozíciót – amely belengte a budapesti ötcsillagos ház minden szegletét. A páratlan esemény előtt néhány hónappal szederpalántákat ültettek el a szálloda tetőkertjének ágyásaiban.

Az egyik budapesti italparádé forgatagában sokan voltak kíváncsiak a világ egyik legismertebb keserű italának új, aszalt szilvás változatára, illetve az azt bemutató mesterkurzusra. A nagyszabású, szakmailag sokoldalúan megalapozott rendezvényen annak idején megjelent Zwack Péter, valamint lánya és fia, Izabella és Sándor, akik moderálták az érzékszervi bemutatóval egybekötött premiert. A mesterkurzus résztvevőinek tiszteletére a Corinthia Budapest Hotel báltermét az új Unicum illatát idéző parfümmel fújták be, amelyet Zólyomi Zsoltalkotott.

Az illat ma már a vásárlást befolyásoló, fontos marketingeszköz. A metró mozgólépcsőjén feljőve az is vásárol a frissen sült buciból – ebből is létezik mesterséges aroma –, akinek pár lépcsővel lentebb ez még esze ágában sem volt. Ráérő német tudósok azonosították azokat az aromaanyagokat, amelyek például a sós-édes, karamellizálódott perec különleges zamatorgiáját adják, így mesterségesen is elő tudják állítani, ha szükséges.

Bár az illatokat nem lehet lefényképezni, az agyunk, a lelkünk nagyon sokáig képes megőrizni mint emléket. Ki ne emlékezne az első szerelme illatára, a fiatal bőr, a haj, a trikó, a hátizsák, a sátor, az eső, a tavasz ellenállhatatlan egyvelegére?

„Az illat kulcs az érzelmi kötődések kialakításához, manapság mégis a látványra és a hangokra megy el az összes pénz és figyelem” – panaszkodott egy interjúban a világ egyik legsikeresebb ikerpárja, Dawn és Samantha Goldworm, akiknek cége a szaglóérzék táplálásával foglalkozik. Ők egyedi illatszereket fejlesztenek olyan világmárkák számára, mint például a Jason Wu vagy a Mercedes. Azokhoz a kreatívokhoz tartoznak – írták róluk egy rangos üzleti magazinban –, akik szerint ha azt akarod, hogy a fogyasztók mélyen értsék a márkádat, lélegeztesd is be velük.

Szagtúra a múltba
Az egyik bécsi turistaattrakció 5D-s mozival, időutazással, a legmodernebb fény- és hangtechnikával, robotokkal és az élményt hitelessé tevő szaghatásokkal csábítja a látogatókat.
Az időutazás helyszíne a Michaeler­kirchéhez tartozó kolostor pincerendszere, ahol négyezer múmia közvetlen szomszédságában tapasztalhatják meg az érdeklődők az osztrák főváros régmúltját.
Az idegenvezető egy szerzetes, aki először Krisztus előtt 200-ba, a római kori Bécsbe, Vindobonába invitál, ahol Marcus Aurelius az utolsó éveit töltötte. Miután az időutazók részt vettek a császár temetési szertartásán, egy patkányinvázióval kísért pestisjárvány közepébe csöppennek, amit csatajelenetek követnek az 1683-as török ostromból. Képzeljük el a múmiák, a patkánysereg, a csaták, a pestis, a temetés szaghalmazát…
Naponta több mint kétezer látogató vehet részt e sajátos időutazáson. Tíz nyelven lehet  audioguide-okat bérelni. Orrot egy nyelven sem lehet…

… én a strandot, ottan annyira szép és jó – van-e széles e hazában ötven felett, aki ne tudná folytatni ezt a bárgyú kis dalocskát?

Mit is élveztünk rajta annyira? Ki tudja már. Nem léteztek különleges hidratáló, ki tudja, hány faktoros kencék, semmit nem tudtunk az UV-B sugarakról, legfeljebb bergamottos, narancsszínű napolaj kandikált ki a strandtáskákból, habzott a kőbányai, sült a lángos, főtt a virsli, javakorabeli férfiak vizes zsebkendővel a fejükön sakkoztak a medencében, kisfiúk labdáztak, nagymamák horgoltak az árnyékban csehszlovák pokrócokon. Eperfagyit lehetett kapni meg citromot, nem kézműves levendulást meg sóskaramellt.

Vízen járó labda és sodrófolyosó

Élménymedence, sodrófolyosó, óriáscsúszda, külön gyerekpancsoló, játszótér, wellness birodalom, fitneszterem, bio- és aroma­szauna sehol. Igaz, a belépődíj 10 forint, nem négy-ötezer. A kabinos mesterség még létezett, nem kapta meg csak úgy az ember a szekrénykulcsot a pénztárnál. Ismeretlen volt a családi belépőjegy, és a „túlfürdési letéti díjról” sem hallott senki. (Szép magyar kifejezés, nem?)

A strandolás olcsó szórakozásnak számított, mindenki meg tudta fizetni. Ma erről szó sincs. Nyugdíjas már strandra egyébként se jár, legfeljebb reumaorvostól kunyerál OEP alapon bérletet fürdőbe. Egy kétgyerekes családnak egy hétvégi strandolás belépőkkel, étellel, itallal 16 ezer, nagyon szolidan számolva. De van, ahol a családi belépőjegy 16 ezer fölött van. Amikor egy gombóc fagylalt 300 forint, lehet, hogy még több lesz az esti végszámla… Akkor még nem beszéltünk parkolási díjról, benzinről. Igaz, inkább a tömegközlekedés dívott hajdanán, lévén, hogy az autó luxusnak számított.

Az Aquaworldbe például 16190 a családi jegy, 6490 a felnőtt belépő. De ezért nem biztos, hogy kapunk napozóágyat. Nem garantált a „napozóágyak kizárólagos biztosítása” – olvasom a szokásos nyakatekert hivatali megfogalmazást a honlapon. Viszont ingyen buszjárat indul a Hősök teréről, és kínálnak 3 órás jegyet meg esti jegyet is, annak, aki mondjuk két és fél órát akar lubickolni – a többi az öltözés-vetkőzés idejét foglalja magában. A vízen járó labda meg a búvárszolgáltatás külön fizetendő.

Persze, szükséges a fejlődés, megannyi örömét érzékeljük nap, mint nap, ez tesz bennünket, úgy-ahogy, boldoggá… Csakhogy mostanság nem elég a víz, a napfény, ma szórakoztatni kell. Ez egy amerikai importfíling, a mai ember nincs el magában, nem élvezi csak úgy a számtalan medencét, a napfényt – az ő figyelmét attrakciókkal kell elterelni a valóságról. Enyhén infantilis dolog ez, de hát mi még egy szót se szóljunk, Disneylandek egyelőre, hál’istennek, nincsenek.

Izgalmas-e a még a bikini

Élménymedence nélkül mindenesetre ma nem élet az élet! Állítólag az internet, a percenként villódzó klipek, reklámfilmek, a Facebook és a mobiltelefonok korában egy sima víztükör látványa nem köti le a kamaszokat…

Hajdanán egy bikini feltűnése izgalmat keltett a férfinép körében, de azok az idők elmúltak. A tévés valóságshow-k és a netes pornóáradat idején ez ma már kit izgat?
Sőt, olykor inkább lehangoltságot okoz: ugyanis léteznek olyan elszánt, de nem tökéletes alakú nők, akik kétrészes fürdőruhát hordanak. Ők úgy döntöttek, inkább napoztatják a bőrüket, jóllehet, nem felelnek meg a valósághow-k szépségideáljainak. Ezért aztán úgy öltöznek a strandon, ahogy akarnak, és elviselik a tévés szépségkirálynők látványán edződött, korántsem Mister Universe kinézetű, pocakos, kopasz, szemüveges, penészfehér, szőrös lábú férfinépség sértett felhördülését – ja, hogy ide valódi, meglett családanyák is járnak? Furcsa.

Ma mintha kezdene egybeolvadni a gyógyfürdő, a strand és az uszoda műfaja. Wellness nélkül – ami legtöbbször csak egy jacuzzit jelent – nincs is értelme strandról beszélni. Jóllehet, mindenütt lehet napozni, ha egyáltalán valaki erre vetemedik. Amikor a japán turisták még a borús, felhős Clark Ádám téren is fejkendőt és napernyőt viselnek, akkor az ember elgondolkodik a napsütés jótékony, D-vitamint nyújtó hatásán.

A tavaly megszépült Csillaghegyi Árpád Strandfürdőben általában nincs tömeg. A beruházás alapkövét 2017 januárjában tették le. Ezt követően a fürdő területén egyedülálló római kori kelta kocsisírra bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei – adta hírül a sajtó. A kelta származású helyi elit temetkezési szokásaihoz köthető sírba egy teljes utazó kocsit, illetve két fogatos lovat helyeztek el.

Nézzük csak, mit nyújt ma egy korszerű strand: a sportolni vágyókat és úszásoktatásra jelentkezőket egy 25×33 méteres versenymedence és egy 10×12 méteres tanmedence várja. A versenymedence alkalmas úszóversenyek és vízilabda-mérkőzések lebonyolítására is. Ezen a szinten egy finn és egy infra­szauna is helyet kap. A wellness részlegben 3, különböző hőfokú, élményelemekkel ellátott medence kapott helyet. A gyerekparadicsomban különleges sodrófolyosóval ellátott vizes játszótér és egy foglalkoztató kuckó várja a kicsiket.

A panorámás külső teraszra egy különleges, lebegő 36ºC-os inox élménymedencét varázsoltak. Az épület mellett egy kétpályás, egész évben használható csúszdapark is létesült. A létesítmény másik büszkesége egy Barcsay Jenőáltal készített mozaik, amely a lebontott újpesti fürdőből került át.

Streetfood meg a glutén

Igazi 21. századi újdonság a budakalászi Lupa Beach – hol vagyunk már a strandtól! – amely pálmafákkal és gasztrosétánnyal, nagyon „cool” szórakozást nyújt, sötétedés után ráadásul belépőjegyet sem kell fizetni.

Apropó, gasztro: manapság a hamburgert és a lángost általában streetfoodnak hívják, ezt még pizza szokta kiegészíteni.

De léteznek igényesebb strandéttermek is. Egy ilyenre bukkantam a minap, igaz, nem Budapesten.

Hatalmas park, medencék özöne, minden, ami wellness és gyógyvíz, nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas strandröplabda- és focipálya, vízi játszótér, jókora kemping, csúszdák, vízimalom szauna, amiről azt sem tudtam, hogy létezik, wifi, rengeteg rózsabokor, nyírt fű, szökőkút, elegáns kávézó, kézműves fagylalttal, pizzéria, vízi bár.

A tágas önkiszolgáló étteremben saláták, párolt zöldségek, görögdinnye felszeletelve, higiénikus, zárt dobozban komplettírozva (június 4-én). A séfnek szeme sem rebben, amikor a barátnőm gluténmentes ételt kér. A medencékben szlovák, cseh és német szót is hallani. A mosdóban tisztaság, kéztörlő papír, fertőtlenítő.

Egy hétszáz fős faluban vagyunk, Lipóton, a Szigetközben. Igaz, a faluban négycsillagos szálloda üzemel, all inclusive ellátással, itt van az országos pékséglánc központja, és két tannyelvű, magyar-angol általános iskolába járnak a helyi gyerekek meg a környékbeliek.

A jó öreg Pala

Ekképpen szoktuk becézve, és tényleg jogos a jelző, hiszen idén ünnepli 100. születésnapját a margitszigeti Palatinus, amelynek igazi patinája, múltja, legendája van. A hatvanas-hetvenes években, aki csak adott magára, itt mutatta be legújabb bikinijét és színes keretes, műanyag napszemüvegét.

Mára természetesen a Pala sem maradhatott ki a wellness- és „élmény”-mániából, már ott is van minden, aminek csak örülnek – állítólag – a fiatalok. Június 15-én külön ünnepi fesztivállal és jubileumi műsorral emlékeztek az alapításra. Fúvósok dresszben, cheer leader bemutató, interaktív show(!) akrobatákkal, freestyle foci, trükktanítás, capoeira, air track show, brazil tánc, selfie boksz és slackline következett egymás után. Ha valaki fejből nem tudja, mit takarnak ezek a fogalmak, érdemes szótár után nézni. Hogy ez a műsor mennyire illett a 100. év megünnepléséhez, azt nem tudom.

Ha valaki régen nem a Palán napozott, az éppen a Balatonban csobbant. Ma ez nem olyan egyszerű, mert az ingyenes balatoni strandok száma csökkent, a vízparti telkek jelentős részét ugyanis megvették a milliárdosok meg a lakóparkok építői. A szabadstrandok állítólag veszteségesek az önkormányzatok számára, pedig aki itt ölti fel a fürdőruhát, később a településen szobát vesz ki, és meg is vacsorázik, tehát a környéknek van azért az ott tartózkodásból bevétele.

Hajdan azt dúdoltuk Felföldi Anikóval, hogy Nekem a Balaton a Riviéra – hogy ma kié a magyar tenger, azt érdekes volna kideríteni. De legalább olyan nehéz lenne megtudni, mintha a Riviéra ingatlanjainak tulajdoni lapjába szeretnénk belenézni…

Olykor háborog, máskor segítségért kiált. Közmondások, szólások, versek, regények főszereplője, kutatások tárgya. De még nem látta senki. Az embert – talán – a lélek teszi emberré, ami ugyanolyan megfoghatatlan, mint maga a boldogság. A szívben lakik? Vagy az agyban? Nem tudjuk, de tény, hogy sokszor segítségre szorul. Főleg ünnepek idején.

Sikeres emberek is határozhatnak úgy, hogy önkezükkel vetnek véget az életüknek. Elég talán, karácsonykor főleg, Domján Editre gondolni, aki sokszor hangoztatta, hogy nem akar megöregedni. De ennél mindig több van abban a nehéz puttonyban, amit az ember a hátán cipel. Sokan csak fel akarják hívni magukra a figyelmet, mint tette oly sokszor szerelme, a szerencsétlen sorsú Szécsi Pál, aztán sokadszorra sikerült neki, bár elég morbid dolog az élet eldobását sikerként elkönyvelni.

A híres emberek nem szoktak a lelkisegély szolgálathoz fordulni, de a „civilek” annál inkább. Nehéz megbecsülni, hogy az öngyilkosjelöltek közül hányan hívják fel végzetes tettük előtt az ingyenes segélyvonalat. Ám aki bepötyögi a számot, még meggondolhatja magát, adódik egy kis remény.

Míg fél évszázada csak egyetlen ilyen vonal létezett, ma több tucatnyi. Másra s másra specializálódtak. Elkeseredett gyerekekre és tinikre, a válságterhességben élőkre – új fogalom! – netán HIV-betegségben vagy rákban szenvedőkre, erőszakot átélt nőkre, drogosokra, alkoholistákra. Léteznek regionális, helyi, városi szolgálatok is, külön időseknek és fiataloknak, felekezetieknek. Közben az eszközök is változnak: már skype-on segíthetnek önkéntesek és profi pszichológusok egyaránt.

Itthon Róbert bácsi kezdte

Hagyományosan magas az öngyilkosságok száma Magyarországon – bár az utóbbi évek csökkenő tendenciát mutatnak. Évente kétezren vetnek véget önkezükkel az életüknek, ez egy nagyobb falu lélekszáma. Harmadikok vagyunk Európában. Pedig fejlődött az életszínvonal, sokkal jobban élünk, mint mondjuk, ötven éve, és az orvosok ma már számos betegséget tudnak sikeresen gyógyítani. De a szerelmi bánatot, a párkapcsolati gondokat, a depressziót, a magányt ezek nem orvosolják. A rendszerváltás óta nőtt a létbizonytalanság, terjed az értelmetlen agresszió, az iskolai bántalmazás, a munkahelyi piszkálódás.

A vallás sem visszatartó erő. Hajdanán – főleg vidéken – komolyan vették, hogy az élet eldobása bűn, bár a húszas évek gazdasági világválsága idején is nagyon sokan lettek öngyilkosok, és koránt sem csak a Szomorú vasárnap hallgatása miatt.

A lelkisegély telefonszolgálatok története az 1800-as évek végére nyúlik vissza. Egy New York-i szállodában egy idős hölgy sürgősen lelkészt keresett, azonban a portás az éjszakai órákban egyetlen egyházközséget sem tudott elérni. Másnap reggel elsőként a baptista Harry Warrenlelkésszel sikerült beszélnie, de a hölgy addigra öngyilkosságot követett el szobájában. A történtek következményeképpen Warren megalapította a világ első szolgálatát.

Magyarország élen járt e téren: talán kevéssé közismert, de a világ egyik legkalandosabb életű embere, az ingyenkonyhás Róbert bácsi volt az, aki megalapította az első öngyilkosokat lebeszélő intézményt. Feinsilbert Róbertzsidó aranyműves családban született 1865-ben, Jemenben. A 20. század elején, Budapesten a rendőrfőkapitány alkalmazásába szegődve öngyilkosjelölteket beszélt le szándékukról. Ahogy azt Nyáry Krisztián írásából megtudjuk, 1916-ban már saját otthont hozott létre a kísérletet túlélt nők számára. Mert a munkanélküliség, a szegénység, a lúgot ivó kis cselédek, a turulmadárról vagy a hidakról lehozott szerencsétlenek száma közben egyre nőtt. Erzsébet körúti lakásán hozta létre az Öngyilkosokat az Életnek Megmentő Irodát. Élete végén sem feledkezett meg a kemény sorsúakról: ami a vagyonából megmaradt, felajánlotta az öngyilkosok és a szegény sorba jutott emberek megsegítésére.

Hazánkban az első telefonszolgálatot 1970-ben Szabó Pál alapította Debrecenben, melyet a budapesti Éjjel-Nappali Lelki Elsősegélynyújtó Telefonszolgálat (É.L.E.T.) követett, Hegedüs Imrevezetésével. A nyolcvanas években több magyar nagyvárosban létesült lelkisegély szolgálat, ma vagy harminc szervezethez fordulhatnak a bajban lévők.

Heccből, viccből

A Magyar Lelkisegélynyújtó Telefonszolgálatok Szövetsége egyik vezetőjét, Dudás Erikát ezúttal interjú végett hívtam fel.

– Magyarországon ma több tucatnyi lelki segélyszolgálat és krízisvonal működik, különféle szervezetek fennhatósága alatt. Szükséges-e ennyi, vagy még több kellene?

– A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége tizennyolc, Magyarországon működő, és öt erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyar nyelvű telefonszolgálatot fog össze, ötszáz önkéntessel. Magyarországon a bejövő hívások száma az utóbbi években folyamatosan nő, míg 2017-ben 150 ezret fogadtak önkénteseink, ez tavaly már meghaladta a 170 ezret. Idén is hasonló tendencia tapasztalható. Ebből is kitűnik, hogy nagy szükség van a különböző segélyszolgálatok működtetésére. Nem hiszem egyébként, hogy ennél több kellene.

– Az átlagemberek úgy vélik, mindenki, aki egy ilyen számot bepötyög, öngyilkos akar lenni. Milyen ügyekben telefonálnak legtöbbször a bajba, válságba jutottak?

– A szuicid, öngyilkossági gondolatokkal foglalkozó hívások három százalékban fordulnak elő, tehát nyilvánvaló, hogy nem mindenki öngyilkossági szándékkal hívja a 116–123 közös telefonszámot. A legtöbben a különböző érzelmi, párkapcsolati és generációs konfliktusok miatt. Az idősek sok esetben nagyon magányosak: ma már nem él együtt több generáció, és a nagyszülők ritkán láthatják unokáikat, főleg ha külföldre költöztek.

Gyakoriak a veszteségekhez, gyászhoz köthető érzelmi mélypontok. Mi nem ragaszkodunk hozzá, hogy valaki bemutatkozzon. Név nélkül, láthatatlanul, könnyebb a lelkiismereti, bűntudati kérdésekről vagy nagy fájdalmakról beszélni. Sokszor keresnek meg bennünket a különböző betegségben szenvedők és hozzátartozóik, de gyakran felbukkannak munkahelyi és jogi zűrök is a beszélgetések során.

– Milyen sikerélményt ad a telefonhívásokat fogadó önkénteseknek és profiknak egy-egy beszélgetés? Mikor érzi úgy valamelyik kollegája, hogy jól végezte a dolgát?

– Amikor a beszélgetés pozitív fordulatot hoz a segítségre szoruló életében, és az elkeseredett ember ismét lehetőséget lát a megoldásra. Vagy egyszerűen megkönnyebbül, mert megnyílik e pár perc alatt – nos, ez örömet okoz nekünk, függetlenül a gond súlyától. Ezért (is) érdemes önkéntesnek lenni…

– Mennyire megterhelő lelkileg ez a munka?

– Nem feltétlenül a válságos élethelyzetek vagy az öngyilkossági kísérletek miatt okoz lelki megterhelést, hanem mert magas a heccből telefonálók száma! Több mint hatvan százalék a téves, a néma, a gonosz kapcsolások aránya. De a fiatalokhoz köthető heccet is komolyan vesszük! Nem egy esetben előfordult, hogy az általában csoportban, buliból telefonáló, szórakozó fiatal egy másik időpontban, egyedül, otthonról újra felhívta a szolgálatot és segítséget kért, majd a háttérben meghúzódó problémáját elmesélte önkéntesünknek, mivel a rokonai vagy barátai előtt nem mert beszélni róla. Sokszor olyan ügyekben keresnek meg bennünket, amelyek nem ránk tartoznak. De a rosszindulatú megjegyzések, sértegetések, a durva hangnem elviselése okoz elsősorban nehéz pillanatokat. Az ilyen emberek sok esetben akadályozzák a hívószám elérését, azzal hogy foglalttá teszik a vonalat. Önkénteseink nappali műszakjai hat, az éjszakaiaké pedig tizenkét órányi időtartamúak. Magyarországon közel ötven éve jött létre az első telefonszolgálat az öngyilkosságok megelőzésére, válsághelyzetek kezelésére. Ma is ez az elsődleges célunk. A legtöbb hívás oka azonban manapság az emberi kapcsolatok hiánya és a megoldatlan érzelmi konfliktus. Leginkább a 46–60 év közöttiek keresnek bennünket.

– Melyek a csúcsidőszakok?

– Elsősorban a késő délután és az este. Mindenszentekkor és a karácsonyi ünnepkör idején hívnak minket legtöbbször. Egyébként nem jellemzők már a nagyon kiugró hetek, mint amilyenek az elmúlt évtizedeket jellemezték. Sajnos, a hecchívások számának növekedése is befolyásolja a csúcsidőszakok eltolódását.

– Befolyásolja-e a hívások számának alakulását, hogy ma már egyre többen fordulnak pszichológushoz?

– Mi ezt nem tapasztaljuk. A szolgálataink egyébként irányítanak is: az illetékes szakemberhez, szolgáltatást nyújtó intézményhez segítünk eljuttatni a minket megkeresőket.

Tönkremegy a család is

Léteznek alapvető szabályai a lelki segélynyújtásnak. Ilyen a titoktartás, sőt, a hívás során megtudott információk kizárólag a telefonáló beleegyezésével közölhetők más szervezetekkel. Az ügyeletesek nem tesznek rendőrségi vagy bírósági vallomást, amennyiben a nyilatkozat előnytelen a hívó vagy a telefonszolgálat számára. A telefonos segítés során alapvető az ingyenesség, a hívóra anyagi teher nem róható. Általában nem direkt tanácsadás történik, szokásosan a nehéz élethelyzetről beszélgetnek. Fontos a lehetőségek empatikus, józan feltérképezése, mely a világosabb átlátást szolgálja. A hívó önállóságának, döntéseinek tiszteletben tartása elsődleges szempont.

A tinédzser kor a legveszélyeztetettebb. Olykor azért esnek mély búbánatba fiatal lányok, mert nem lájkolták elegen a Facebook bejegyzésüket. Minden egyes gyermek és tinédzser öngyilkosság örök tragédia a család számára. A szülők magukat okolják, akkor is, ha az osztályon belüli kínzás, megalázás, bullying, kiközösítés volt az ok, amely a tizenévesek józan, felnőtt ésszel fel nem fogható, kegyetlen szokása – és nemcsak 21. századi jelenség.

Az édenkerti alma elfogyasztása óta tudjuk, hogy az emberiség eredendő bűne a fogyasztás – mondta a tavaly elhunyt kiváló reklámfilm-rendező, Sas István. Márpedig ha fogyasztani akar valaki, arra csábítani is kell – így van ez, amióta elmúlt a tömeges nyomor időszaka, és véget értek a nagy éhínségek. A műfaj felvirágzása viszonylagos árubőséget és jómódot feltételez. De onnantól kezdve aztán megállíthatatlan a folyamat.

A hirdetések megjelenése a megszokott életmenet része volt régen, és az ma is – miközben nagyon jellemző egy adott népre. Hogy is írta zseniálisan Örkény? Az atombomba lezuhanása után „már másnap, az Operával épp átellenben, egy romház kövein megjelent egy cédula: Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsá­nyiné.”

Más kérdés, hogy egy ilyen cédula nem zavart senkit, mint ahogy az sem, ha reklám látható a házfalon, a gyufaskatulyán, a hirdetőoszlopon és a tejes dobozon. Az ősrobbanás a tévével kezdődött és az internettel folytatódott. Tavaly Magyarországon a négy év feletti teljes népességet alapul véve, naponta átlagosan 6,5 millió embert ért el legalább egy percre a televízió, közülük 6,1 millió látott legalább egy hirdetést. Az egy főre jutó átlagos napi reklámnézési idő 30 percet tett ki, ez a teljes tévénézési idő 10,6 százaléka volt. Egy néző naponta átlagosan 110 reklámot látott – olvasom egy felmérésben.

Nekem nincs tévém, reklámokat se nézek – dicsekednek értelmiségiek. Merthogy ez az új trend. Ezt jól tudják a világ nagy ügynökségei is. Hiába menekülsz, hiába futsz – ha tévé helyett a laptopodba bújsz, minden percben felugrik valamelyik szállásfoglaló oldal, hiszen a gép megjegyezte, hogy te három hónappal ezelőtt kerestél egy szobát Párizsban, vagy naponta előjön egy home dekor webshop, merthogy karácsonykor náluk szerettél volna vásárolni egy vázát. Zenét akarsz hallgatni? Hiába nyomatod a youtube-ot, akkor is először meg kell nézned a hirdetéseket, és csak azután csendülhet fel a kedvenc számod. Online olvasod az újságokat? Ugyanazokat a reklámfilmeket láthatod, mint a tévében. És a jövőről, a közösségi oldalakról még nem beszéltünk…

Ál-interjú, milliókért

Tavaly 260 milliárd forintnyi volt a teljes magyarországi reklámköltés, ami 7,7 százalékos növekedést mutatott az előző évihez képest – közölte a Magyar Reklámszövetség elnöke egy budapesti szakmai konferencián.

Ami nem a konferencián hangzott el: a legtöbb pénzt a kőgazdag gyógyszergyárak költik hirdetésre, jóllehet, vényköteles termék esetében ez tilos. De milliónyi mást, ami nem vényköteles, lehet. Sőt, vannak olyan készítmények is, amelyek kevésbé erős, lebutított változataival éppen azért rukkolnak ki, hogy azt besorolhassák a nem vénykötelesek közé. A gyógyszeriparnál csak a hadiiparnak nagyobb a hatalma, de tankot és gépfegyvert szerencsére még nem népszerűsítenek a tévében. Más, zárt, kormányközi fórumokon biztosan, hiszen van választék.

A népszerű print lapokban egy-egy oldal sokmillió forintba kerül. Főleg a női magazinokban, hiszen a családokban a hölgyek vásárolnak be, nekik érdemes hirdetni. Mindent – a nyaralástól a vécétisztítóig és a férfikölniig. A reklámköltések tartják el a nyomtatott és online sajtó jó részét, teljes függésben tartva azokat, összefonódva a tévécsatornákkal. Bugyuta showműsor gyakori, bújtatott népszerűsítése, amikor a sorozat premierje előtt az egyik szereplőnek megveszik a címoldalt és készül vele egy ál-interjú. Hátha ettől majd többen nézik a műsort, akkor ugyanis az ügynökségek drágábban tudják eladni annak a műsoridejét – így aztán körbeér a kígyó, és a saját farkába harap. 

Az, hogy milyen cégek vesznek hirdetési felületet egy magazinban, rangot ad az adott orgánumnak, a kiadók büszkébben mutogatnak egy egész oldalas luxusautó-hirdetést, mint egy mégoly színvonalas és eszes publicisztikát is, egy többszörösen kitüntetett írótól. Merthogy a jeles szerző honorját is csak az autóhirdetésből tudják fizetni.

Amikor világsztárok adják arcukat egy-egy márkához, többnyire egymást népszerűsítik. Igaz, kevésbé ismert színész még nem jöhet szóba, a világsztár meg inkább karrierje lefelé menő szakaszában mond igent – de az összefonódás, ritka kivételektől eltekintve, létrejön. Megesik, hogy a reklámfilm, sőt mi több filmsorozat olyan sikeres lesz, amit nem szégyell még mondjukGeorge Clooney sem – de ehhez a pénzen kívül ész kell meg tehetség.

Állítólag minden nép másfajta reklámra vevő, hiszen szinte mindegyik plakát vagy kisfilm utal valamilyen, csak az adott országban ismert poénra, szokásra, történelmi helyzetre, csak nekünk érthető vicces szituációra, és kerül bizonyos utalásokat, amelyek sértőek lehetnek. Ami a tartalmat illeti, Magyarországon egy felmérés szerint „legtöbben az akciókra figyeltek fel (51 százalék), ahogyan a többi európai országban is. Nálunk a második legfontosabb tényező a vicc és a humor (38), harmadik a könnyen megjegyezhető márkanév vagy logó, együtt a reklám új és érdekes voltával, ami eltér a megszokottól (34-34).”

Emlékszem rá, amikor még a régi rendszerben, a Magyar Kereskedelmi Kamarában, zártkörű vetítésen láthatták az újságírók a Cannes-i reklámfilm­fesztivál legjobbjait. Ezeket moziban vagy tévében vetíteni értelmetlen lett volna, hiszen a hirdetett árukat és szolgáltatásokat nem lehetett kapni. De neves rendezők dolgoztak a világmárkáknak, sőt későbbi Oscar-díjasok néhány másodperces szellemes remekei is felbukkantak, alig lehetett bejutni a vetítőterembe.

Ordítani támad kedved

Abban mindenki egyetért, hogy a jó reklámfilm művészi munka, a műfaj pedig – főleg annak pszichológiai aspektusa – ma már tudományos kutatások tárgya. Elválaszthatatlan része mindennapjainknak. Akkor is hat rád, ha nem nézed, és kimész a konyhába. Ugyanis hallod. Ezért hangosabbak a reklámok – bár ez állítólag büntetést von maga után – hiszen az alkotók is tudják, hogy addig el fogsz menni mosogatni, vagy bevonulsz a fürdőszobába.

Mindez a rokon piárral, márkaépítéssel meg a marketinggel megspékelve mozgatórugója az egész gazdaságnak, és persze a kultúrának is. Hasznos információkat is nyújt, természetesen, hiszen általuk értesülsz egy étteremnyitásról, egy várva várt könyv megjelenéséről, egy koncertről, egy filmbemutatóról – és persze egy tökéletesen felesleges és semmiben sem új vitaminkészítményről is.

Ma a tévéműsorok és csatornák legtöbbje mintha csak ürügy volna arra, hogy egy újabb felülete legyen a hirdetéseknek. Sokszor hosszabb a reklámidő, mint maga a műsorperc. Főleg az ismétlésre alapozott nosztalgia- meg sorozatcsatornáknál lóg ki a lóláb – itt csak meg kellett venni a technikai feltételeket – a tartalom nem számít, jóllehet a nézettségi mutatók állítólag fontosak.

A Google előbb tudja, hogy terhes vagy

A műfaj amerikai, ötvenes-hatvanas évekbeli felvirágzásának kezdeteiről szólt a világ legnépszerűbb tévéfilmsorozatai között emlegetett Mad men, ami az egyszerű fordítással ellentétben nem őrült embereket vagy reklámőrülteket jelent, hanem azokat a szakembereket, akik a Madison Avenue-n dolgoztak, ott működtek ugyanis a vezető reklámügynökségek. A zseniális forgatókönyv-író azt is feleleveníti, amikor még úgy kellett rábeszélni az igazgatótanács tagjait, nyissanak már egy tévés osztályt is. Ma a magyarországi online reklámköltés legalább felét a két óriás, a Facebook és a Google teszi zsebre – olvasom a Kreatív folyóirat egyik számában. „Mindkét cég kifinomult targetálási lehetőségeket biztosít az ügyfeleinek, a felhasználók szegmentálását pedig két faktor mentén állítja össze: a bejelentkezéskor megadott demográfiai adatokat fésüli össze az online aktivitással.”

Bár a fenti mondatban magyar szó alig van, azért értjük.

Lúzer vagy? Nem, user, akiről mindent tudnak. Ahogy később fogalmaz a szerző: „a Google előbb tudja, hogy egy nő terhes, mint ő maga, ha a hölgy olyan szimptómákra keres rá, amelyek a fogantatás utáni változások okozatai.”

Innentől pedig már gyerekjáték lesz neki eladni akár gyerekjátékot is…

Az őrző-védő szolgálatok és a város

Reptereken, kórházakban, iskolákban, irodaházakban, múzeumokban, bankokban, plázákban, szállodákban, ipari parkokban, fesztiválokon, vállalati telephelyeken, kaszinóban, atomerőműben és hipermarketben – mindenütt megtalálhatók. Ügyelnek a rendre és védenek bennünket. Főleg egymástól…

Az élő erő elvegyül

Hajdan portások, rendészek, gondnokok töltötték be ezeket a posztokat, és a biztosítás egyenlő volt a biztonsággal. Ám ahogy a rendszerváltással gyarapodtak a vagyonok, szélsebesen bővült a pénzforgalom, mind izgatóbb lett az halomban kirakott, értékes vagy akár filléres árucikkek csábereje, érkeztek a tehetős külföldi turisták, teltek meg hirtelen az irodák méregdrága masinákkal, úgy jöttek rá az üzemeltetők-tulajdonosok, hogy megéri biztonsági őröket foglalkoztatni. Ami meglehetősen laikus általános megfogalmazás, hiszen más a vagyonőr, a személyi őr, vagy a fegyveres biztonsági őr feladata és jogosultsága. Miközben ők összefoglalva nem mások, mint élőerők. Ez egy létező szakszó, bármilyen furcsa is.
Van, ahol feltűnő a jelenlétük, mert erre van szükség, másutt észrevétlenül beleolvadnak, mondjuk egy szállodahall forgatagába, hogy elvegyüljenek a vendégek között. Sok ezren piti csokitolvajokra meg körömlakkot, alsóneműt zsebbe süllyesztő lánykákra vadásznak, mert ezzel bízták meg őket. Akad köztük, aki leméri az almát meg a paprikát is, lévén nem működik az árazó mérleg a kis boltban, sőt, köszön a törzsvevőnek – az eladók helyett – és az utcán fogadja az áruszállítókat, bár ez szabálytalan, de nagy a munkaerőhiány. A plázákban sétáló őröktől a vevők elvárják, hogy tudják, melyik boltban kapható párnaciha vagy műszempilla, és hogy mikor zár a kozmetikai szalon.

Az egyik budai hagyományos kis közértbe gyakran betérek, mert itt rövidebb idő alatt végzek a vásárlással, mint egy böhömnagy hiperben. A biztonsági őr már messziről üdvözöl, tudatja, hogy jött lilahagyma, merthogy a múltkor azt kerestem. (Igaz, bratyizni a vevőkkel – elvben – ugyancsak tilos). Csakhogy szóba elegyedjünk, míg leméri a zöldségeket, megkérdezem tőle, milyen itt a kollektíva. (Korából fakadóan az úr még tudja, ez a szó mit jelent.) Kollektíva? Az én vagyok – jegyzi meg, a fejét ingatva, maliciózusan.

Kinek enyves a keze?

A hipermarketekben alkalmazott őrök nem ritkán életet is mentenek: az egyik security cég honlapján olvasom, hogy a kasszánál összeesett idős urat mesterséges lélegeztetésben részesítette a vagyonőr, aki magához is tért, mire kijött a mentő.
A hazai üzletekben az önkiszolgáló rendszer bevezetésével jelentek meg a biztonsági őrök, már nem fedve, beépítve, hanem egyenruhában. Először persze csak félig-meddig szolgálhattuk ki magunkat, a pultos eladók ugyanúgy lesték a vevőt, mint a később felvett figyelő emberek. Aztán később már – főleg a plázaőrület elterjedésével – mindenütt igénybe vették a biztonsági szolgálatokat.

Állítólag nem az okoz leginkább gondot, hogy elkapják a bolti szarkát, hanem – mert ilyen is előfordul – ha a kollegák keze enyves. Ekkor ugyanis el kell dönteni, hogy ott akar-e maradni – ami fontos lenne, mert mondjuk, a munkahelye közel van a lakásához – vagy elmegy máshová, másokat figyelni. Ez főleg kisebb üzletek, települések esetén dilemma.

Ma tele az internet biztonsági őröket kereső hirdetésekkel. Van, ahol az alapfokú nyelvtudást is értékelik, például az egyik V. kerületi, ötcsillagos budapesti szállodában, ahol naponta háromszor étkezhetnek, és ahol az ország egyik legjobb séfje főz rájuk, valamint munkaruhájukat is kitisztítják a helyi laundryban. Itt elengedhetetlen az elegancia, a jó állóképesség és a nem lankadó figyelem. Tudni kell, hogy ki ül be feltűnően gyakran a bárba egy kávéra, – talán azért, hogy terítsen némi kábítószert, vagy ajánljon gyors menetekre könnyű hölgyikéket.

Kaszinókban csak pár óráig izgalmas tartózkodni – főleg, ha a szűz kéznek szerencséje van – de ott dolgozni, nap, mint nap, unalmas és fárasztó – árulta el egy ottani őr ismerősöm. A gyakran túl nagy nyereményhez jutót kell leginkább figyelni, nála eleve feltételezve van a csalás, egy ilyen üzemben ugyanis csak a kaszinó, illetve annak tulajdonosa nyerhet folyamatosan és sokat. Így van a rendszer kitalálva...

Alvilág, maffia?

Kórházakban a portások mellett ma már tényleg szükség van a biztonságiakra – megesett, hogy fejbe vágta valaki az egyszem ügyeletes orvost, csak mert sokáig kellett sorban ülnie, jól jön tehát az erős kéz. De azt sem árt figyelni, ki melyik kórterembe surran be. Ez 50 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt.

A biztonsági őrök – maradjunk ennél a fogalomnál – több szakszervezetet is alapítottak már, sőt, megalakult a Vagyonvédelmi Szakszervezetek Szövetsége is. Ahogy rákattintok eme érdekvédelmi szervezetek honlapjára és Facebook oldalára, eléggé elszomorító az általános kép. Ami a tartalmat illeti, szinte csak panaszkodnak az e területen dolgozók, ami pedig a külalakot – nos, elkelne egy profi rendszergazda és korrektor is.

Meglepő módon, olykor az alapvető jogok és teendők sincsenek egyértelműsítve. „Kérdéses, hogy a vagyonőr polgári foglalkozást végző civil állampolgárként milyen jogon venné el a szabálysértési, vagy bűnelkövetőtől (a közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket leszámítva) a különböző tárgyakat, amikor ezeket csak a hatóságot képviselő hivatalos személynek van joga elvenni és lefoglalni. A vagyonőr legfeljebb a támadásra alkalmas eszközöket veheti el az elkövetőtől, ha annak támadásától egyértelműen tartani kell, de más egyéb tárgyat nem vehet el, csak a rendőr.” – Megjegyzendő, hogy a legtöbb vagyonvédelmi munkavállaló nem kockáztatná az életét és a testi épségét a jellemzően alacsony órabérekért.

„Magyarországon kőkemény vadkapitalizmus van, a vagyonvédelemben maffiózó kapitalizmus. Eléggé alvilági módszerekkel üzemeltetik a vagyonvédelmi cégeket. Az a lényeg, hogy a tulajdonosi kör jól megszedje magát. A vállalkozásokat eleve bedőlésre hozzák létre, semmilyen közterhet nem fizetnek be az állami költségvetésbe és kb. 6 havonta megszüntetik a cégeket és újabbakat kreálnak.” - nyilatkozta nemrég a HR portálon Nádas Mihály, a szövetség elnöke.

Kemény, általánosító szavak.

Sajnos, hiába a sokirányú érdekvédelmi szervezet, kevés a szakszervezeti tag, ennek egyik oka, hogy sok embert feketén foglalkoztatnak, olykor részmunkaidőben, teljesen kiszolgáltatva. A szakszervezeti honlapokon számosan fakadnak ki amiatt, hogy sok helyütt alacsony az órabér, nem biztosítják a pihenőidőt, a védőitalt, a túlórapénzt, a fizetett szabadságot.

Kulcs a lábtörlő alatt

A biztonsággal foglalkozó cégek jelentős része több lábon áll, kamerák telepítésével, ingatlan fenntartással és takarítással is foglalkoznak. Mi ennek az oka? – kérdeztem Sirgalijev Milántól, a Budapest Biztonsági Szolgálat Kft. igazgatójától
– Gondoljon egy asztalra. Ennek az asztalnak is négy lába van, melyek a következők: „élőerős” munkatársak (biztonsági őrség, recepció, takarítás, mint kockázati és ezért bizalmi tényező), elektronikai (kamerás-, riasztó-, beléptető rendszerek), valamint mechanikai védelem (tűzgátló ajtók, rácsok, speciális zár megoldások, sorompók). Nem utolsósorban, a vagyonbiztosítás megléte, kár esetére. Minél összetettebb szolgáltatást tudunk nyújtani, az ügyfél annál nagyobb biztonságban érezheti magát. Ideális esetben a vagyonvédelmi cégnek, a törvény által kötelezően, rendelkeznie kell felelősségbiztosítással. Ez azt jelenti, hogy ha a vállalkozás valamilyen szakmai hibát követ el, akkor a biztosító fizet a kár miatt.

Van még egy szempont, ami inkább pszichikai. A megrendelő számára a biztonságra költött minden egyes forint általában felesleges kiadásnak tűnik – addig, amíg nem hárítunk el valamilyen bajt.

Sokszor tapasztaljuk mi is, hogy egy áruházi biztonsági őrtől elvárják, hogy árufeltöltéssel foglalkozzon. De ez olyan mintha befognánk a szemét, vagy mintha ott sem lenne…

Sokan nem tudják azt sem, hogy a takarítás az egyik legnagyobb rizikófaktor a titokvédelem területén. Márpedig ez bizony bizalmi feladat, és a biztonsági szolgáltatások körébe tartozik.

Küzdenek-e munkaerőhiánnyal?

– Igen, sőt, az átlagnál erősebben, ennek okai egyebek között a feszített, hektikus munkaidő, az egészségre megterhelő, váltott műszak, ami miatt a magánéletet szinte lehetetlen tervezni. A család sok esetben felbomlik, mert kevés a minőségi együttlét. A szakma elismertsége és a bérezés alacsony, mondhatni, a kiemelt felelősséggel fordítottan arányos. Érdekes, új jelenség, hogy a dolgozók visszavándorolnak az eredeti szakmájukba. Korábban ez a folyamat pont ellenkező irányt mutatott.

Bár a munkavégzés szakvizsgához kötött, az átlagos tudásszint nagyon alacsony, és jelen van a fekete-, vagy a „szürkegazdaság”. Ma nem népszerű ez a foglalkozás.

A próbavásárlás, mint megbízási forma, miért a biztonsági őr dolga?

– Mert az alkalmazottak figyelmét felhívjuk a biztonsági rizikókra. Az emberi leleményesség határai ugyanis csaknem végtelenek… Ilyenkor munkatársaink a kereskedők éberségét, szabálykövetését vizsgálják, de fontos cél a személyzet tanítása, a vásárlói trükkökre való figyelmeztetés is.

Milyen megbízásokat kapnak a civil ügyfelektől?

– Bár nem jellemző, de megtörtént eset… Egy anyagi bőségben élő házaspár keresett meg minket riasztórendszer és távfelügyelet kiépítése miatt. A tervezés szokatlanul hosszú ideig tartott, mert különleges és bonyolult igényeik napról napra változtak. Végre csak elkészült a költséges beruházás – mint a Luca széke... A belső ellenőrzés érdekében ekkor még – betörés jelzés esetére – kulccsal és külön nyitókóddal is rendelkeztünk.
Néhány hét múlva riasztás érkezett, mi pár percen belül a helyszínen voltunk, de a rendelkezésre bocsátott kulcsok és kódok használhatatlannak bizonyultak a sikeres bejutáshoz. A diszpécserközpont közben több órán keresztül próbálta elérni a tulajdonosokat. Amikor végre sikerült, ügyfelünk csak annyit mondott: „Hogy nem tudnak bejutni? Hát persze, hiszen a bejárati ajtó kulcsa ott van a lábtörlő alatt...”

A biztonsági őrök külön kasztját képezik, akik fegyvert használhatnak. Az ilyen posztokra a rendszerváltás után főleg a volt rendőrök, hírszerzők és leszerelt katonatisztek jelentkeztek, és közülük is ők alapították az első security vállalkozások jelentős részét. A szakmában a régi politikai rendszerhez való kötődésük ellenére tekintélyük volt. Ma már legtöbbjük a nyugdíját élvezi, megjelent az új generáció. De a fegyvert viselhetők között is jelentősek a különbségek: a fegyveres biztonsági őrség (fbő) tagjai stratégiai fontosságú objektumokat védenek. Nem szabad őket összetéveszteni a bankokban látható fegyveres őrökkel. Tevékenységüket más-más jogszabály határozza meg.

Bűn és élet
A városi hétköznapok legveszélyesebb munkahelyei ma nem a bankok, hanem a trafikok, de ezt előre megjósolta mindenki, hiszen szándékosan nincs kirakat, kívülről nem lehet belátni, könnyű kifigyelni, mikor nem tartózkodik bent vásárló. A dohányboltokban többnyire hölgyek dolgoznak, egy szál magukban – nincs is ennél könnyebb módja a pénzszerzésnek, kamera ide vagy oda. Ezek az üzlethelyiségek olyan kicsik, hogy sok helyütt nem férne el plusz egy biztonsági őr, gyakoriak is a rablások. Ugyanez a helyzet az egyszemélyes kis falusi kocsmáknál és boltocskáknál, ahol pár ezer forintért mindent kockáztatnak a rablók.
Ami a bankokat illeti, az idő nem e szakmának dolgozik, már ami a munkahelyek számát illeti: Nyugat-Európában egyre kisebb a készpénzforgalom, a fiókok száma csökken, az emberek online utalnak, és kártyával vagy mobillal vásárolnak. Ez lesz a jövő nálunk is.
Abban, hogy egy trafik kirablását vagy egy bolti lopást sokan nem is tartanak ma már komoly bűncselekménynek, belejátszik a szinte semmi büntetés, de az a társadalmi összkép is, ahol milliárdok jutnak kapcsolati tőke révén kiválasztott emberek zsebébe, és ahol némelyek a többmilliós sikkasztásokat is megússzák, mert éppen jókor, jó helyen voltak. Mások - havi 5-6 milliót kereső felső vezetők - magánszemélyek megtakarított pénzét kótyavetyélik el, mindenféle látható következmény nélkül, netán milliárdos felelős beruházásokról döntenek – felelőtlenül.
Márpedig ilyen társadalmi közegben a piti tolvajok egyszerűen nem tartják magukat bűnösnek. Pláne, ha a sorozatos bankrablóról „közönségfilm” készül, akit utána celebként meghívnak valóságshowkba, meg csevegős reggeli műsorokba, ahol dedikálja a frissen megjelent könyvét…

Ölelkezzünk virtuálisan! – szólít fel egy női magazin. Mi is lenne ma a szerelemmel, ha nem létezne az internet? El tudja valaki képzelni, mekkora bezártságban élnénk, ha ez a járvány 30–40 évvel ezelőtt kezd el gyilkolni? Igaz, nem is terjedt volna el ilyen hamar, hiszen tömegturizmusról akkor aligha beszélhettünk, és emberek milliói sem repültek fapadoson a távoli kontinensek között…

A megtörtént katasztrófák, tragédiák mindig felülmúlják a legképtelenebb sci-fiket, lásd Amerika 9/11-ét vagy a mostani világjárványt. De legyen akármilyen szörnyűséges élethelyzet vagy háború – a szerelem attól még nem múlik ki, a hátországban, az ágyúlövések rettentő zajában, a gyilkolásra berendezkedett táborokban is virágzott. Sőt sokszor a távolság, a társtalanság, az elérhetetlenség felszítja a tüzeket, felértékel akár vélt gesztusokat is.

Kezünkben az életünk

Míg a lövészárokból olykor több hétig utazott egy levél a menyasszonyhoz, ma másodpercek alatt kifejezhetjük érzéseinket – értelmes, összetett mondatokkal vagy csupán gyermekded emojikkal – a mobiltelefonunkon, beleértve a közösségi médiát és alapnak tekintve az internetet. A kezünkben van az életünk, mindenhova magunkkal hurcoljuk, és amit eddig átkoztunk, hogy csak elveszi az időt az értelmes dolgoktól, miközben függővé tesz – ma nélkülözhetetlenné vált, mert a karantén idején összeköt szeretteinkkel.

A Skype segít átvészelni, hogy sokáig nem láthatjuk-ölelhetjük meg, akit szeretünk – mit nem adtak volna a katonák 1944-ben egy ilyen ördöngös masináért…

Igaz, a világ sok táján ma is szörnyű háború dúl, de csak az létezik a nagyvilág számára, ami megjelenik a CNN képernyőjén. És minél többször mutatják, annál közömbösebbek lesznek iránta az emberek, főleg, ha messze történik. Ugyanolyan részvéttel nézik, hogy a New York-i közparkokban a halálesetek miatt tömegsírokat ásnak, mint valamelyik dél-amerikai szappanopera hősnőjének halálát.

Más a helyzet persze, ha valaki közvetlenül érintett e szörnyű járványban vagy annak következményében. Azzal, hogy a beteg nagyszülőket hazaküldték az idősotthonokból, egész családok élete változott meg. Nap, mint nap azon kell izgulni, túléli-e ezt a hirtelen változást az idős, beteg ember, és hogyan vészeli át e váratlan helyzetet egy párkapcsolat.

Csókolózni, maszkban?

Miközben e sorokat pötyögöm a laptopomba, az ablakon át látom, hogy szerelmespár andalog – persze szigorúan kutyasétáltatás címén, és nem az időseknek fenntartott időben – a Várhegy oldalában. Nyakukban leeresztve a szájmaszk, elvégre csókolózni máshogy nem lehet. De ha ismeretlen közeleg, eleget tesznek az előírásoknak és az arcuk világoszöldbe burkolózik.

Az összezártság következtében nőni fog kilenc hónap múlva a születések száma – olvasom a jóslatot. Mert erre már volt példa a nagy New York-i áramszünet idején, amikor ezrek ragadtak a liftekben, irodákban, lakásokban – bár itt most nem 24 óráról van szó.

Az igazi szerelmet nem állíthatja meg semmiféle karantén, így volt ez régen is. Thomas MannHalál Velencében című novelláját döbbenetes most olvasni: ahogyan az Indiából érkező kolera következménye az akkori éttermek, fogadók bezárása, a várható zárlat.  De a járvány Aschenbachot nem érdekli különösebben, az angyalian szép, szőke Tadzio az egyetlen, aki leköti figyelmét.

Ma, akik együtt élnek, természetesen nem viselnek maszkot, ha együtt kirándulnak, hiszen otthon sem viselik. Akik viszont csak „járnak” – létezik még ez a kifejezés egyáltalán? – azoknak egyrészt nehezebb a helyzetük, hiszen hiányolják a kedves érintését, de közben a szerelem manapság újnak számító, slow változatát élik meg.

Lassuló tempó, online lánybúcsú

Visszatérnek a szerelem fokozatai? Nem egyből, hűbelebalázs módjára az ágyban kötnek ki a társra vágyók? Igaz, az egyetemek, a klubok zárva, szünetelnek a fesztiválok, sportesemények, kihaltak a házibulik, online leánybúcsú a divat, nem működnek a kávézók, romkocsmák – nincs hol ismerkedni. Marad tehát az internet. Ám a hazudós randioldalaktól minden értelmes embernek elmegy a kedve. Nem véletlen, hogy az amerikai online társkereső valóságshowkban szinte kizárólag enyhén retardált személyiségek jelennek meg – mondjuk ki: aki ilyen célból hagyja filmezni pénzért a magánéletét, abba eleve nehéz lehet egy komoly embernek beleszeretni.

Milyen hatással van a karantén a házasságokra? Sokan a bezártságban rácsodálkoznak a másikra – lehet, hogy én nem is ismertem ezt az embert? De léteznek férjek és feleségek, akik végre elkezdenek beszélgetni egymással. Ez is kétesélyes: van, ahol jó sül ki belőle, másutt a balta kerül elő, és eldurvul az erőszak. A szorongás egyébként is felerősíti a konfliktusokat, a labilis érzelmeket, hát még, ha az egyébként óhatatlanul növekvő alkoholfogyasztással párosul.

Nagyon nehéz, mondjuk három korosztálynak együtt élni egész nap egy házban, amikor eddig csak néhány félórára redukálódott az együtt töltött idő. Most a házaspárnak, a szüleiknek és a három különböző korú gyermeknek kell értelmes elfoglaltságot és tanulási lehetőséget teremteni.

Egy erkély nélküli panelben vagy egy gangos bérházban elkülönülésre, intim félrevonulásra nincs lehetőség. Énidőre, pihenésre sem futja. Ilyen helyzetben kinek van kedve a simogatásra, a szerelmes duruzsolásra?

Ráadásul a szigorúbb higiéniai szabályok betartása-betartatása nem tesz jót a párkapcsolatoknak. Akad olyan férj, akit a hideg kiráz már egy sima nagytakarítástól is, nemhogy az állandó fertőtlenítéstől.  A balatoni víkendházba való levonulás jó ötletnek tűnik, de mivel szűkebb a tér, még inkább felszínre kerülhetnek a tisztázatlan viták. Itt eleve kevesebb talán a választható tévécsatornák száma, viszont többet kellene ténykedni a kertben, ami egészségesebb ugyan, mint a home office, de nem mindenkinek a kedvenc időtöltése. A baráti sütögetéseknek, összejöveteleknek lőttek, még a közvetlen szomszédok is csak távolról integetnek. Így mintha már nem is lenne olyan vonzó egy pár ezres lélekszámú kis településen hónapokig élni…

Segít a helyzeten, ha az egész napot nem pizsamában lötyögjük végig, hanem napi rutint találunk ki, amibe beletartozik a közös reggeli, a főzés, a vonzó, csinos otthoni viselet, az ebédhez-vacsorához való normális felöltözés, ízlésesen megterített asztal, pár szál színes virág, délutáni közös kiruccanás, séta, persze nem zsúfolt helyeken.

Míg a szerelmet nem lehet elnyújtani, erőltetni, addig a szeretet sokszor megmenthető – lenne. (A magyar nyelv e téren is szinte páratlan – a pár éven belül többnyire elillanó szerelem kémiai csodáját elkülöníti a sokkal többet kibíró, tartósabb szeretettől.) De ehhez a megmentéshez mindkét fél részéről szándék és munka szükségeltetik.

Ha valakinek van egy komolyabb külső kapcsolata, az ilyenkor jobban kiderül. Árulkodó jelek: a férjünk/feleségünk magával viszi a mosdóba is a mobilját, tabletjét. A kütyüje állandóan le van halkítva, még inkább kikapcsolva és folyton a zsebében tartja. Amikor csak tud, ajánlkozik rá, hogy leviszi a szemetet, elmegy a közértbe vagy kutyát sétáltatni – holott eddig esze ágában sem volt – mert a munkahelyén kötöttség nélkül tudott beszélni a barátjával/barátnőjével.

Kelendő a sterilizáló szütyő

 A szerelmet ne tévesszük össze a szexszel, bár összetartoznak. Ahogy beköszöntött a karantén, számos országban nemcsak a fegyverboltok forgalma ugrott meg. Olvasom a neten, hogy mennyire kelendők lettek hirtelen a vibrátorok: „a jelenség nagyon hasonlít arra, amit az emberek az élelmiszerboltokban műveltek, azaz, hogy tömegével vettek olyan dolgokat, amiket eddig nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem. Az egyik cég szerint az egyik legnépszerűbb termékük márciusban egy UV-fénnyel sterilizáló szütyő volt, amibe az eredeti rendeltetése szerint csak be kell helyezni a dildókat, vibrátorokat, vagy bármi mást, és az fertőtleníti is”.

A gyártó szerint lehet, hogy a vásárlók ezeket nem is az eredeti rendeltetésnek megfelelően használják, és inkább a kulcsokat vagy a telefont tartják benne...

Élénk a lakásban fogadó – természetesen internet alapon szerveződő – prostituáltak, valamint az út szélén ácsorgó kolléganőik, kollégáik forgalma. Versenyelőny, ha a szolgáltatásba beletartozik a fertőtlenítő kendő és folyadék, bár ez eddig sem lett volna haszontalan. Itt persze nehéz betartani a 2 méter távolságot, de még annak a felét se.

A netes pornó virágzik, bár a magyar swingerklubok már februárban-márciusban bezártak. New Yorkban az egyik legismertebb alternatív szexklub átállt egy digitális platformra. A Killing Kittens nevű londoni szexklub is az internetre költözött. Megjelentek a privát Zoom-os szexpartik, meghívásos alapon. Jellemző, hogy a világ legnagyobb pornómegosztója először a járványba belerokkant Olaszország, majd az egész világ számára ingyenessé tette a prémium előfizetést.

Állítólag, ha jön a világvége, mindenkiben bekapcsol egy ősi ösztön, és szeretné az emberi fajt átmenteni. De hallani ellenkező véleményeket is. A félelem leküzdése érdekében szakpszichológusok is bevetették tudásukat, némelyikük ingyen. Egyikőjük szerint a szorongás a libidó csökkenését okozza, ugyanakkor a szex el is terelheti a figyelmet a pandémiáról.

Háború van, csak most egy láthatatlan ellenséggel harcolunk. Ezt sokkal nehezebb felfogni ép ésszel. Egy kedves, idős párt szólaltattak meg valamelyik tévécsatornán. A riporter rákérdezett, kijárási korlátozás idején miért sétálnak el együtt szombat délben a lottózóba?  Mert 50 éve együtt élünk és minden szombaton ezt tesszük. Ez a mi kedvenc szórakozásunk – jelentette ki a hölgy mosolyogva. 

Majd akkor maradunk otthon, ha lőnek, mint 56-ban – tette még hozzá a jól öltözött, rokonszenves férfi.

Ahány szerelem, annyiféle. Ugyanolyan, mint száz éve, és mégis más. Csak az eszközök változnának? Nem lúdtollal, pennával, golyóstollal írjuk a szerelmes leveleket, hanem mobillal? Vagy mást írunk? „Kiraktalak a szívemben a képernyőre, és az összes ikonom eltűnt tőle. Nézlek egymagam – közben vívódom. Légy a jelszavam! Légy a PIN kódom!” Tóth Krisztina bájos négysorosa tökéletesen foglalja össze a mai rekvizitumokat – és közben megragadja a lényeget.

Minden csupán kémia lenne? A titkot tudósok népes csapata próbálja évtizedek óta megfejteni. Donatella Marazziti, a Pisai Egyetem pszichiátriaprofesszora a szerelmesek biokémiáját tanulmányozta – üzeni az egyik hazai magazin. Donatella azt kutatta – miután maga is kétszer átesett már ezen a „betegségen” – hogy a szerelem és a hangulatváltozással járó zavarok, illetve kényszerbetegségek között milyen hasonlóságok léteznek. Nos, a két állapot jellemzői módfelett hasonlatosak, mindkét esetben jelentősen csökken a szerotonin mennyisége.

Egy másik kutatás során kísérleti alanyoknak megmutatták a szerelmük képét, válaszként agyuk örömhöz és jutalmazáshoz kapcsolódó részei aktivitást mutattak. Azok, melyeken nagy számban találhatók a dopamint érzékelő receptorok. Mintha kábítószer lenne, egyre több kell belőle, majd következik a megszokás. Nem a szeretetről van szó – az jó esetben a csitult szenvedélyt követő boldog állapot. A szenvedélynek sokszor nincs köze a házassághoz, a fajfenntartáshoz, még olykor a szexhez se. Ezért különösen izgalmas, nem csak a tudománynak.

Zubolyba is belezúghatsz

Szerelemhez nem kell szépség, szerelemhez nem kell ész – állítja egy örökzöld sláger, egy a több millióból, amely erről a páratlan érzésről szól. Csak szerelem kell és kész… Shakespeare is tudhatott erről valamit, hiszen több száz évvel ezelőtt elregélte már az örökkévalóságnak, hogy Zubolyba is bele lehet zúgni. Hát lehet egy ilyen bolond érzésre bízni házasságokat? Hiszen azok sokszor fél országnyi földbirtokok egyesüléséről vagy éppen birodalmak szövetségéről szóltak. Több kontinensen gondolkodnak ma is úgy, hogy ilyen múló valamire komoly dolgokat nem lehet alapozni.

Sokan leéltek úgy egy emberöltőt, hogy nem voltak soha szerelmesek, mások többször is megtapasztalták ezt az érzést. De ha állandóan azok lennénk, ki találta volna fel a kőbaltát, a televíziót, a vasutat, a penicillint vagy a radioaktivitást? Hiszen a lázban égő ember egész nap olyan, mintha amfetamint vett volna be, merész, vidám, a föld felett jár, dudorászik magában és csak a kedvesére gondol, nem pedig bonyolult képletekre és algoritmusokra.

Évszázadokig valóban nem sok köze volt a szerelemnek a házassághoz – az arisztokraták és a jobbágyok között ez egyaránt jellemző volt –, ami bizonyára elszomorította az eme érzésben szenvedőket, de tudomásul vették, mert ezt látták maguk körül, és a társadalmi konvenciók ellen sokat nem tehettek. Kivételek persze akadtak, megénekelni való Rómeók és Júliák, a maguk tizenéveivel. Végül a reformkor tette szalonképessé az érzést, persze szigorú korlátok között. A fiatal, értelmiségi középosztály, a költők, írók jártak elöl dicsőítésében.

A szabadság úgy a 20. század közepe-vége felé érkezett meg, a fogamzásgátló tablettákkal és a hippikorszakkal. Ma már mindenki szerelmes lehet mindenkibe, kortól, nemtől függetlenül. Ezzel a helyzet nem lett kevésbé bonyolult, csak más. Mert bármennyire is nagy a szabadság, az előítéletek még mindig aratnak, például 2019-ben Magyarországon nehezen tudják megbocsátani egy szép fiatal színésznőnek, hogy szerelmes legyen egy nála fiatalabb férfiba, és a rosszallást még az sem enyhíti, hogy férjhez ment hozzá. Milyen jogon mer boldog lenni? Hogyan meri őszintén kijelenteni, hogy a régi kapcsolat már nem működött? Nem akar abban vergődni élete végéig, csak mert szült két gyereket? A konzervatív, macsó attitűd persze lépten-nyomon arat, hiszen az ilyesmit férfinek ritkán róják fel…

Régen elképzelhetetlen volt, hogy valaki 40-50 év felett szerelmes legyen, igaz, az emberek általában jóval korábban haltak meg. Kivételek persze akadtak, de még a híres alkotókat is – akár férfiakat! – kinevették emiatt, lásd Jókai kései fellángolását. Pedig valójában nincs korhatár. Az idősotthonokban élők nemi élete volt a tárgya a közelmúltban egy tudományos cikknek, amit egy szaklapban olvastam. Bizony ma sem könnyű a korosabb szerelmesek helyzete. Mert a kémia akkor is működik, ha már rosszabb a szaglás és homályos a látás… Csak éppen nehéz megoldani, hogy a senior Rómeók és Júliák zavartalanul együtt lehessenek.

Két lakás – egy lovag

A szerelem jelei nem változnak az évszázadok múlásával: a féltékenység, a rajongás, a kis titkok, a meglepetések, a becézések, a kényeztetés utáni vágy ma is erős, legföljebb az eszközök mások. Ki is használja ezt a fogyasztói társadalom és lépten-nyomon tukmálják a gyöngéd érzelmekkel bírók számára az ajándék-, meglepetéstárgyak millióit, Valentin-naptól függetlenül. De aki igazán szerelmes, az nem az értékre figyel – egy saját kezűleg szedett ibolyacsokornak ugyanúgy örül, mint egy ékszernek.

Legalábbis eleinte.

Míg hajdanán a postást lestük a szerelmes levelekért, ma a mobilon csüngünk. Ha nem jön naponta két sms, kétségbeesik a fehérnép. Mert állítólag az üzenetek és fotók számából lehet következtetni az érzés intenzitására, aggódva: csitulására. A kilométereket legyűri a Skype, a fapadosok egész nap röpködnek a levegőben – nincsenek távolságok és határok, de az egyértelmű, hogy az érzést állandóan táplálni kell, mert hamar elfonnyad, mint az érzékeny virág.

Az sms-eket nem lehet átkötni rózsaszín selyemszalaggal, és levendula illatú dobozkában őrizni. Külön titkos jelszó alatt persze el lehet menteni ideig-óráig, amíg tönkre nem megy a gyárilag két éves élettartamra tervezett mobilunk. De kevesen kínlódnak ezzel, ugyanis az elektronikus szerelmes üzenetek hetven százalékát azonnal törlik a címzettek. Okkal, hiszen nem akarják, hogy a feleségük vagy a férjük esetleg elolvassa. A világsikert aratott Teljesen idegenek című olasz film – amelynek magyar változata, a BUÉK is nagy látogatottságnak örvend a mozikban – éppen arról szól, ki meri-e tenni a szilveszteri buli közepén a házaspárokból álló társaság minden tagja a mobilját az asztalra és hangosan felolvasni az üzeneteket… Előre borítékolhatók a botrányok.

Arra is akad példa, hogy a laptopon kapott szerelmes leveleket, kinyomtatva, széfben őrzi a címzett – mindenkitől egyet, az utókornak.

A találkahelyszínek persze változhatnak. Bár… ma nem a Kalefon találkozunk, nem is a Széll Kálmánon, hanem csak azért is a Moszkván. De ez inkább buliba induló társaságokra áll. Csókolózni parkban, padon? Nem jellemző. Presszó, csónakház, ötórai tea? Hol vannak már a hatvanas évek… Étterem – abban hol a romantika? Airbnb? Nos, talán – de annyira megemelték az áraikat a hotelhelyettesítők, hogy azon az áron szállodába is mehetünk, bár ez elég ritka eset. Mindenkinek van barátja, barátnője, aki ilyenkor segít. Az sem ritka, hogy két lakást tart fenn a nős lovag, amiről a hivatalos család mit sem tud.

A fiatalok helyzete nem könnyű, hiszen vagy külföldön élnek, vagy a mamahotelben, netán horror áron albérletben. (Egyébként éppen az airbnb nyomta fel ennyire a fővárosi albérlet tarifákat!) Szóba jöhetnek még nagynénik, és ritkán az is előfordul, hogy a pár valamely tagjának saját lakása van.

Eltűnni, mint a szellem

Történjék bármi, a szerelemnek nem árt semmi, sem a neten tomboló pornóőrület, sem a pedofil botrányok, sem a trágárság, sem a metoo. A szenvedély ezektől függetlenül ma is tombol, és bizonyára virágzik majd az elkövetkező századokban is. S ahogy keletkeztek, többnyire ma is elmúlnak, annak rendje-módja szerint.

Bár örömteli kivétel mindig akad: ismerünk olyanokat, akik egymásba szerettek, és örökké együtt éltek, míg meg nem haltak. De nem ez a jellemző. Egyre több a személytelen, rideg szakítás. Mert oly könnyen el lehet bújni az elektronika mögé… A világsajtót is bejárta, hogy a többszörös Oscar-díjas Daniel Day-Lewis nyolc éves kapcsolatának Isabelle Adjanival faxban vetett véget, mert beleszeretett Rebecca Millerbe. (Ebből kitűnik, nem ma történt a dolog.) De akad, aki gyáván, sms-ben szakít, ami bizony nagy bunkóságra vall, és ezzel töröl minden addigi szerelmi vallomást. Divat lett a ghosting – ezzel az angol szóval azt jelölik, amikor valaki szó nélkül eltűnik a ködben, mint egy szellem. Nincs többé. Nem magyarázkodik, nem küld magáról életjelet.

Nyoma vész, akárcsak a múló időnek.

Duty free shop – akad meg a szemem a Belvárosban nemrég nyílt áruház feliratán. Már nemcsak a reptéren bukkanhatok ilyenre? Benyitok, a tágas, fényes térben kínai kislányok csivitelve valamilyen vicces sztorit mesélhetnek, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy bóklászok már vagy tíz perce. A kérdéseimre sem tudnak válaszolni – pedig lenne jócskán. Ahogy száz boltjában másutt is a városnak – manapság.

Az utca, ahol a stúdió, vagy mifene található, halott, az átmenő forgalom ismeretlen. A helyiségben már vagy a harmadik bolt nyílik, az első kettő hamar csődbe ment. A cégér, számomra legalábbis, semmit nem mond. A nagy üvegablakokon annyit látni, hogy bent fiatalok üldögélnek egy-egy laptop előtt. Egyikük előtt jeges tea, az íróasztal sarkát piros masnis plüssmaci vigyázza. Igencsak kora huszon­éves lehet a gárda. Próbálok jobban belesni a kirakatablakon, de nem derül ki semmi. Aztán megnézem az interneten – nos, elektromos-digitális kütyüket kínálnak, jó drágán. Míg ott téblábolok, ember nem nyit be. De lehet, hogy nem is kell, mert minden online bonyolódik.

Cuki, csajos mütyürök lelőhelye – így nevezem azokat a mostanában nyílt és villámgyorsan terjeszkedő üzleteket, amelyekben semmi olyat nem árulnak, amire égető szükségünk lenne. Viszont bent óriási a forgalom. Tizenéves lánykák és negyvenes kismamák tömik tele a kosarukat rózsaszín bulicuccokkal, narancsszínű Halloween plüss tökökkel, színváltós bögrével, vicces lufikkal, rózsás tálcákkal, vízilovas noteszekkel, pici, semmire nem jó dobozkákkal, türkiz-fekete, kacsintós szalvétával és más aprósággal. Állítólag kiváló gyógyszer depresszió ellen: ha nem sikerült a dolgozat vagy a randi, akkor ide kell bemenekülni, és mindjárt jobb kedvre derül az ember lánya. Multi ez is, persze, bár a szelídebb, skandináv fajtából való.

Ugyanez a kör a célközönsége a design shopoknak – csak így, magyarosan – ahol nehéz ellenállni a tizenhatodik díványpárnának, szívószálas befőttes üvegnek, mécsesnek, polcnak, pohárnak, bögrének, konyharuhának, vázának. Kényszervásárlóknak ideális célpont, ugyanis nem hizlal, viszont otthon már nem lehet hova tenni az újabb cuccokat.

Chanel és Lalique

Régen létezett a használtcikk-bolt meg az antikvitás. Ma turkáló van, vagy ennek elegáns, emelt változata, a vintage. Míg a turkálóhoz elég, ha valaki szegény, vagy éppen van egy üres félórája, és már vagy két napja nem vett semmilyen pólót – addig ehhez érteni kell. Az egyik budai vintage butikban olyan holmikat árusítanak, amelyek akár divatmúzeumban is megállnák a helyüket: igazi Chanel-táskát meg Dior-sálat az ötvenes-hatvanas évekből, sőt, Balenciaga és Laura Biagotti kosztümöt is. Kapni 40 évvel ezelőtti parfümöt, amelyet igaz, hogy nem locsolhatsz már magadra, viszont a szépséges Lalique üvegcse nagyon jól mutat az új fürdőszobában, és sikere lesz azok körében, akik ezt tudják értékelni.

A bolt tulajdonosa maga is mintha egy régi világban élne – és becsapni nem lehet. Rögtön megállapítja egy darabról, hogy mondjuk, Louis Feraudmelyik korszakából való. Ami selyemsantung és kézzel behúzott rajta a gomb, az bizonyára régi szalonmunka, és rögtön alku tárgya lehet. Annyi a bizsu, hogy leroskad tőle a polc – mind gyönyörű és régi, akárcsak a finom porcelánok a kirakatban.

A másik vintage típus, aki mindezt a Facebookra rakja fel, mert már nem bírta fizetni a bérleti díjat. Sikerének titka, hogy ízléses hátteret alkot: nem egyszerűen egy bájos Wedgwood kávéscsészét árul, hanem egy életérzést. A fotón a csészealj mellett egy régi barna-fehér képecske, lornyon, tollas legyező, selyemsál – ezek jelzik a korszak miliőjét. Így minden pillanatok alatt elfogy, míg ugyanez egy régiségboltban hónapokig porosodna a polcon.

Ínyenceknek könnyű

A minap végigsétáltam a Margit körúton. Az üzletek közül szinte egyik sem létezett ötven éve. Másra, máshol és máskor vagyunk vevők. A kapitalizmus beköszöntével a kereskedelem változott a legtöbbet – érthetően, hiszen a fogyasztás eme társadalmi-politikai rendszer éltető atyaistene. És mindegy számára, hogy az a fogyasztás értelmetlen, netán fölösleges.

Ingyenes hallásvizsgáló központ. – ebből egyre több van, hogy miből élnek, ki tudja. Kínai áruház. Turkáló. Szolárium – csokicsöves! Használt, színhibás cipők boltja. A mozinak már leáldozott, színház próbálja becsalogatni a nézőt. A régi magyar kisközért még működik, de minden percben elirigyelheti a helyet valamelyik multi. A sarki BÁV helyén az országszerte terjeszkedő pékség nyitott elegáns árudát – a kenyérpaloták reneszánszát éljük! – amely fölött, nem is olyan régen, még égett esténként a hajdani Fény presszó retro neonja.

Nicsak, itt megmaradt egy ruházati bolt. Persze, nem így hívják. Belép az ember és vehet egy pizsamát, anélkül, hogy órákig bolyongana egy sokemeletes, műlevegőjű, örök fényáradatban úszó plázában. Gyógycipő üzletecske. Órás. Régiség. De hopp, itt már következik ismét egy turkáló, ki tudja, hányadik errefelé. Kínai büfé. Albán fagyizó. Síruha és -eszköz áruház. No, ez sem volt ekkora 50 éve – sportszerbolt persze működött – de nem is volt nagyon hol síelni, legfeljebb a baráti Csehszlovákiában.

Ha valaki ma karácsonyi ajándékon töri a fejét, elég, ha ellátogat egy hipermarketbe vagy egy pazar ínyencboltba. A világ szinte összes élelmiszere kapható Budapesten, amelyekből csodás ünnepi csomagot alkothatunk, a megajándékozott ízlését figyelembe véve. Elég csak tudni, hogy a thai, a Tex-Mex, netán a japán konyha imádója-e amatőr séf barátunk, máris tele lehet a kosarunk az adott konyhaművészet legfontosabb fűszereivel. Van, aki csokizóban szerzi be az ajándékot, és nagy sikert arat vele majd a fa alatt – igaz, itt nem a híres táblás márkákra kell gondolni, hanem a Dél-Amerikából az óceánon át ide zötyögtetett valódi kakaóbabokra és pasztillákra

Mit kenünk magunkra?

Ami újdonság, a biokozmetikum. Bár nagyon sok világcég nevezi ki magát bionak – hiszen ez ma a legdivatosabb jelszó – valójában nem tudjuk, mit kenünk az arcunkra. Mint ahogyan azt sem, azt a valamit előtte vajon milyen állatkán tesztelték? (Bár ez ellen élénken tiltakoznak a kozmetika nagyágyúi.)

Az egyik budai biodrogéria úgy hirdeti magát, hogy náluk tökéletesen vegyszermentesen szerelhetjük fel fürdőszobánkat organikus tisztálkodó és tisztítószerekkel, bőr- és hajkencékkel, és ott is maradhatunk egy kicsit vásárlás után, hogy az ünnepi hajrában ellazuljunk a bolt infraszaunájában.

Idősebb nagynéninek, rokonnak elég, ha a közeli patikát célozzuk meg karácsonyi ajándékvásárlás céljából – úgy ott hagyunk 25 ezer forintot 10 perc alatt, mint a pinty, pedig csak vitaminokat, porcvédő glükozamint, cseppeket, fájdalomcsillapító krémeket vásároltunk. Ha szépen becsomagoljuk egy elegáns dobozba, jobban fog neki örülni, mint a bonbonnak, vagy egy újabb meleg sálnak.

Ami nem látszik az utcán, és kirakatának üvegjében nem igazíthatjuk meg a sapkánkat, az az online webáruház. Nagyszerű innen könyvet rendelni, vagy valami elektronikus konyhai dolgot, mondjuk turmixgépet. Ez már nem az NDK lehajtható ajtós… Évről-évre nő az online forgalom. Jóllehet, eddig csak szolidan, szinte fű alatt voltak jelen életünkben az elektronikus felhőkben leledző áruházak, az utóbbi pár hónapban nagyon erős reklámhadjáratok indultak, az egyik éppen beveti a legdrágább celebet, a legnézettebb műsor­időt, megveszi az olyan magazinoldalt, ahol 3 milliónál kezdődik az egyszeri megjelenés ára. Mindent ingyen szállít és vissza is veszi, ha nem tetszik.

A megrendelés persze 2 perc, de azért otthon kell maradni vagy elmenni a holmiért, és ha mégsem jó, hiszen nem próbáltuk fel – akkor a visszaküldés is elég macerás. Mégis biztos megéri – időtöltésnek például kiváló. És mindig akad olyan huszonéves, aki megveszi a tizenötödik felesleges ruhát is.