Egy festő fővárosi lakásai
A gödöllői művésztelepnek, a magyar szecessziós művészet egyedülálló műhelyének létrejötte 1901-ben egy szó szerinti értelemben vett kivonuláshoz kötődik, amikor Körösfői-Kriesch Aladár (Buda, 1863. október 29. – Budakeszi, 1920. június 16.) festő- és iparművész Budapestről Gödöllőre költözött. A cókmókolás nem nélkülözött etikai megfontolásokat sem, de alapvetően a családi körülményekből következett. A gödöllői művészek munkásságában meghatározó az otthon-lét tudata, amint arra a pályatárs és családtag Nagy Sándor (1868–1950) egyik festményének címe is utal: „Mester, hol lakol?” 2020-ban, halálának századik évfordulójára emlékezve a művész budapesti lakásait veszem szemügyre, azaz nem a hovát, hanem a honnant nézem.
A Nap utcai ház átalakítási terve. Id. Bobula János, 1877. Forrás: Budapest Főváros Levéltára
A festő édesapja, id. Kriesch János (1834–1888) 1861-ben került Budára, 1862-től a József Műegyetem elődjében, a József Polytechnikumban tanított. Ebben az évben kötött házasságot Abt Laurával (1841–1924). Legidősebb fia, Aladár Budán született, gyermekévei a Rózsadombhoz és Várhegyhez kötötték. A budai família azonban hamarosan áttelepült Pestre, követve a családfő munkahelyének áthelyezését. Először lakást béreltek egy ma már nem azonosítható Kisfaludy utcai ház második emeletén. Majd id. Kriesch János 1877. szeptember 5-én megvette a VIII. kerületi Nap utca 13. számú házat, s még ebben az évben átalakíttatta id. Bobula János (1844–1903) építésszel. Az építési engedélyt 1877. október 14-én kérte, és november 3-án kapta meg. A munkálatok a következő év nyarára készültek el, a család a kibővített házat augusztus 1-től vehette birtokba. A Kriesch fiúk sokat játszottak a Nap utcai ház körüli, ferencvárosi és józsefvárosi grundokon. Az 1888-ban megözvegyült édesanya egy évvel később eladta az ingatlant (az épületet 1910-ben lebontották), és a közelben, a Kisfaludy utca 11-ben bérelt lakást, ahol egészen 1904-ig élt. Ezt követően fiához, ifj. Kriesch Jánoshoz költözött, vissza Budára.
A Szondi utca 72. sz. ház első emeleti alaprajza, 1892. Forrás: Budapest Főváros Levéltára
Kriesch Aladár 1883-ban fejezte be a mintarajziskolát, majd rövid műegyetemi tanársegédi szolgálat után külföldi tanulmányok mellett döntött. 1894-ben tért haza édesanyjához a Kisfaludy utcába, és Lotz Károly (1933–1904) epreskerti műtermében kezdett dolgozni. Az intenzív családi kapcsolatoknak köszönhetően azonban sok időt töltött Kolozsváron és környékén. A kincses városban, 1895-ben vette feleségül Ujvárossy Ilona (1871–1949) tanítónőt.
A festőt a fővároshoz kötötték a nagy kiállítások és megrendelések, így az ifjú házasok a VI. kerületi Szondi utca 72-be, az Epreskerttel szemben lévő bérházba költöztek. Az első emeleten az egykori 20. számú lakás volt az övék. Ugyanitt lakott, közvetlen mellettük a szintén friss házas Apáti Abt Sándor (1870–1916), a Zsolnay-gyár későbbi formatervezője, Kriesch másod-unokatestvére. Sorra jöttek is a lehetőségek. A legnagyobb munkát az 1898-ban kapott megbízás alapján 1902-re elkészült országházi falképek jelentették. Kriesch ekkoriban vált tagjává a szakmai szervezeteknek, ennek is betudható, hogy a Szondi utcai címen még két évvel a gödöllői házvételt követően, 1903-ban is elérhető volt.
Kriesch Aladár műteremházának homlokzati tervei, 1899. Forrás: Budapest Főváros Levéltára
A Szondi utca 72. szám alatti ház 1892–1893-ban épült. Az építkezést Papp Gyula kezdte meg, az 1892 októberében készült terveket nem írta alá tervezője. A párhuzamosan és szinte azonos elgondolás szerint épülő szomszédos ház (Szondi utca 74.) építési irataiból azonban kiderül a Baumann Károly Bernát és Kölber Károly tervezőpáros neve. A telek eredetileg a Madarász családé volt, az építkezés körül néhány éven belül többször is gazdát cserélt, míg az elkészült ház végül Majthényi Imre tulajdonába került, aki 1917-ig maga is itt lakott. A ház a korabeli lakásviszonyok mellett modernnek számított, a lakásokhoz fürdőszobák is tartoztak.
A Kriesch család a Szondi utcai lakást azonban soha nem szemelte ki végleges letelepedésre. A gödöllői művésztelepről szóló szakirodalomból már ismert, hogy Körösfői eredetileg Budán kívánt a családjával letelepedni, egy beépülni kezdő, zöldövezeti részen, amit most sikerült azonosítani. A telekkönyvi nyilvántartás szerint 1898 júniusában Révész Samu és neje tulajdonából Kriesch Aladárra szállt a II. kerületi, Eszter utca 1. és Szemlőhegy utca 2. számú saroktelek, amely közel esett a Kriesch család más tagjainak lakóhelyéhez is. Kriesch Aladár budai telekvásárlását követő nyolcadik hónapra készültek el a tervek. Az engedélyezési tervsorozatot a tervező építész 1899. február 24-én írta alá, ezt követően nyújtották be azokat engedélyezésre. A rajzokra április 21-én vezették rá a jóváhagyási záradékot.
Bánrévy József nyaralójának homlokzati terve, 1902. Forrás: Budapest Főváros Levéltára
Kriesch műteremházát – az építési iratok szerint emeletes nyaralóját – saroknézetre, délre komponálták, úgy, hogy a művészházak legfontosabb helyisége, az északra néző műterem elhelyezése is megoldható legyen. Egy további kihívásnak is meg kellett felelnie: az épületet a hatósági előírásoknak megfelelően szabadon állónak tervezték, a mérnöki hivatal szakvéleménye alapján az utcavonaltól 5 méterre, a szomszédoktól 3–3 méter távolságra. Az épület minden oldalról kifejezetten aszimmetrikus kompozíciót mutat, ami általában a belülről kifelé, egy központi egységet is tartalmazó térfűzés eredménye. A tervezett ház azonban konvencionális szerkezetű, soros térkapcsolású, amelyet számos erkély bővített volna a külső tér felé. A műteremnek nemcsak hatalmas ablaka nyílt, de erkélye is lett volna. Meghatározó elem az Erdély építészetére utaló fa, amelyet külső deszkaborításként és a földszinti veranda szerkezeteként is alkalmazott a tervező, bizonyára Kriesch Aladár kívánságára. A gyermekszoba érdekes toldalék: egy középmagyar háztípusba tartozó parasztház formáját idézi meg, oromzatán szintén deszkaborítással és fűrészelt szívmotívumokkal. Az épület családi házként kényelmes otthont biztosíthatott volna. A terv Almási Balogh Loránd (1869–1945) legkorábbi ismert munkája, aki nem sokkal korábban, 1897-ben szerezte meg építészi oklevelét a budapesti műegyetemen. A kezdetben Lechner Ödön, illetve Alpár Ignác irodájában dolgozó, magát csak 1902-ben önállósító építész később az óbudai gázgyári lakótelep épületeivel (1911–1914) vált ismertté, amely az arts & crafts építészet értékes épületegyüttese, a szociális építészet úttörő példája. A kereken harminc esztendős, pályakezdő építész megbízása figyelemre méltó gesztus volt Kriesch részéről, amit az építész azzal viszonzott, hogy 1903-ban méltatást írt Körösfői és a majdani gödöllői művészek kiállított munkáiról.
Nem maradt arra utaló forrás, hogy Kriesch miért állt el az építkezéstől, pedig jogerős engedélyt kapott az alapozás megkezdésére. A házterv arra mutat, hogy a Szondi utcai lakásból véglegesen ki akartak költözni a hegyvidékre, hiszen az épületben gyermekszoba is lett volna. Kriesch Aladár műtermes villája végül nem készült el. A saroktelek azonban a családban maradt: Kriesch 1902 júliusában eladta sógorának, Bánrévy József bírónak (1864 k.–1943). Kriesch Aladár testvére, Bánrévy Józsefné Kriesch Antónia költözött a férjével és a kisfiával, Jánossal az itt felhúzott egyemeletes házba.
A művészet forrása, a Zeneakadémia freskója, 1907. Forrás: Wikimedia Commons
Bánrévy Józsefék nyaralója jóval kisebb léptékű és egyszerűbb volt. Tervezője Kovács Frigyes (1875–1944) építész, aki később a zentai városházával (1912–1914) szerzett hírnevet. A Bánrévy-nyaraló építésére ugyanazok a hatósági előírások vonatkoztak, mint Kriesch villatervére, így ez is szabadon, a telekszomszédoktól megfelelő távolságban épült. Az oromzatok formái mellett az oldalsó, szélesebb ablakok is közvetlenül visszautaltak Lechner Ödön építészetére: az Iparművészeti Múzeum (1891–1896) és a Földtani Intézet (1897–1899) indiai előképekre visszavezethető ablakformáira. A nyaraló ajtóit és kilincseit Kriesch Aladár tervezte 1902-ben. A lechneri szecesszió formavilága (az épület külsején) és a Körösfői-Kriesch által képviselt arts & crafts (az épületbelsőben) találkozott a Bánrévy-nyaralóban, amely így kis mérete ellenére is a hagyományelvű építészet fontos emléke volt. (A nyaralót 1927-ben radikálisan átépítették, emeletet kapott.)
Körösfői-Kriesch Aladár 1901 óta birtokolt gödöllői lakóházában sem szakadt el teljesen Budapesttől, hiszen a költözést követően számos fővárosi közmegrendelésnek tett eleget, s rokonaihoz is gyakran ellátogatott. A Zeneakadémia falképei (1907), a Fiumei úti temető árkádos sírboltjának kupolamozaikja (1909), a Művészház falképei (1913), a Színművészeti Akadémia (1916) és a Mester utcai női felsőkereskedelmi iskola freskói (1917) művészetének fontos állomásai. A muráliákból mára csak a Zeneakadémiára festettek és a temetői mozaik maradtak meg, de annál határozottabban hirdetik Körösfői-Kriesch Aladár emberjobbító művészetét, amelynek a mozgatója a szeretet, az élet. A festő- és iparművész munkásságát mindvégig átitatta a hit, hogy a művészet által a valóság megváltoztatható. A talajt vesztett modern ember számára a művészet és a munka egységével kínált utakat, egyfajta hétköznapi transzcendencia jegyében. Emlékezzünk erre Kriesch Aladár halálának századik évfordulóján.
A Bánrévy-nyaraló Körösfői-Kriesch Aladár tervezte kilincse, 1902. Mester Tibor felvétele (Gödöllői Városi Múzeum, Digitális Fotótár)