Labdába rúgtak
BTC – a csúcson kell elkezdeni
A BTC-Rákosmente első lett 2001/2002-ben a labdarúgó NB III Duna-csoportjában. Ezután a klub Ózdra költözött, és a következő idényben Ózdi Kohász néven indult az NB II Keleti csoportjában – olvasható a Magyarfutball.hu adatbankban. Másutt pedig egy megjegyzés: így a nagynevű csapat megszűnt.
De ez már a reinkarnáció megszűnése volt, mert az igazi nagynevű csapatnak, a Rákosmente nélküli Budapesti Torna Clubnak, az első hazai bajnokság első helyezettjének a története már korábban véget ért. Az utolsó teljes idényről szóló adatok azt mutatják, hogy 1943/1944-ben a budapesti kerület I. osztályának Keleti csoportjában (negyedik osztály) a kilencedik helyen végzett a tizenhárom induló között, hét győzelemmel, öt döntetlennel és tizenkét vereséggel (45:47). És ha már fáradságos munkával kikotortuk a tabellákat, hadd terjedjen az ismeret: a csoportot a Zuglói Danuvia SE nyerte, az utolsó helyen pedig a Hálókocsi SC végzett. A következő bajnokság félbeszakadt, az 1945/1946-os BLASZ III-as táblázaton a BTC-nek nincsenek eredményei, csak egy lábjegyzet: visszalépett.
Érdekesebbek azonban a kezdetek, és ehhez vissza kell menni a sokszor emlegetett Pékerdőbe, annak is az egyik tisztására, ahol 1896-ban, mindszentek napján megrendezték az első hazai futballmérkőzést. A helyszínt nagyjából az MTK-stadion helyére teszik, bár ma a Pékerdő utca a IX. kerületben, a Lurdy Ház és a Siketek pályája között van.
Löwenrosen Károly szervező és labdatulajdonos, amúgy a MÁV mintaasztalosa, a Törekvés vasutas dalárda tagja a társai közül verbuválta a játékosokat. A tíz krajcárba kerülő jegyekből háromszáz elfogyott, rentábilis volt a vállalkozás. A nézők a pénzükért nagyjából húszpercnyi mutatványt kaptak, a havas pályán a felek bekecsben és jól megvasalt csizmákban rugdosták a labdát, még inkább egymást. Hárman lábtörést szenvedtek, az eredmény úgy került be a krónikákba, hogy 3:0 a Rókus kórház javára. Hogy estek-e gólok, az homályban maradt, az viszont közkinccsé vált, hogy az Angliából behozott labdát, amelyért egyébként tizenegy forint vámot kellett fizetni, a dühös feleségek felkoncolták.
De lett másik: Svájcból importálta az ott tanuló Ray Ferenc, és vitte a Markó utcai reáliskola tornatermébe, ahol a BTC tornászai gyakoroltak. Az első edzést Stobbe Ferenc tartotta, ő maga is beállt; ha kellett, a kapuba, de játszott jobbszélsőt is. Később szövetségi kapitányként vezette a válogatottat. Az ifjak – az 1875-ben alapított klub tornászai, atlétái, úszói és kerékpárosai – csakhamar csapatot is szerveztek, az egység abban is megnyilvánult, hogy nemcsak az öltözetük volt egyforma, hanem a frizurájuk is. Az első ismert összeállítás: Stobbe – Harsády, Ashton – Pesky, Iszer, Klebersberg – Ramaszéder, Yolland, Hajós, Ray, Lindner.
A középcsatár neve ismerős lehet – bár néha Guttmannként tüntetik fel az összeállítások –, ő az a Hajós Alfréd, aki két úszószámban is győzött az első athéni olimpián. Nyert érmeket síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben is, építészként pedig az 1924-es párizsi olimpia művészeti versenyében, és tornászként sem volt ügyetlen. De most maradjunk a futballnál: 1901-ben öt gólt rúgott a Ferenczvárosi TC-nek (8:0), egy hivatalos és négy nem hivatalos mérkőzésen lépett pályára a válogatottban, három találkozón volt szövetségi kapitány, és tizennégy NB I-es meccsen bíráskodott is.
Hajós Alfréd
A BTC 1897 februárjában kezdte meg az edzéseket a Millenárison, és május 9-én lezajlott az első football-match. Az egyik térfélen kék-fehérben, a másikon vörös-fehérben sorakoztak fel a klub játékosai. Lehet, hogy nem egyenlően osztották fel az erőket, mert a kékek úgy nyertek 5:0-ra, hogy a második félidőben kapuvéd nélkül játszottak. Hogy mi történhetett a szünetben Réty Menottival (akinek a neve másutt a BTC kiváló gerelyhajítójaként bukkan fel), arról nem szólnak a feljegyzések.
Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a klubnak konkurenciája támadjon. Iskolai csapatok alakultak, alkalmi együttesek verődtek össze a Rezső téren, a Marczibányi téren, a Cséry-telepen vagy a Népligetben. A diákoknak jó okuk volt rá, hogy igyekezzenek minél távolabb futballozni a szülőktől és a tanároktól, a többség ugyanis életveszélyesnek minősítette a játékot, talán a pékerdei események hatására.
Október 31-én a BTC játékosai már kimerészkedtek a nemzetközi porondra, még akkor is, ha ez a porond a Millenárist jelentette. Az ellenfél a Vienna Cricket and Football-Club volt, a nézőszám kétezer, a végeredmény 0:2. Egy harminc évvel későbbi krónika a két gólt nem tartotta fontosnak megemlíteni, viszont megtudjuk belőle, hogy a meccset megnézte Berzeviczy Albert országgyűlési képviselő, a Magyar Olimpiai Bizottság első elnöke, később kultuszminiszter, majd az Akadémia elnöke – és a BTC örökös tiszteletbeli elnöke.
Forrás: FSZEK Budapest Képarchívum
Rövidesen három új csapat alakult, de kezdetben csak házi meccseket játszottak. A következő év februárjában, az első, klubok közötti mérkőzésen a műegyetemisták adtak leckét a BTC-nek (5:0), de aztán jött a 3:0-s visszavágó.
Szerveződtek a csapatok, és már a nemzetközi mérkőzések sem voltak ritkák – egyelőre a Monarchián belül –, de még mindig vissza kellett verni a sportág elleni támadásokat. Egy indítvány szerint a főváros összes iskolájából ki kellett volna tiltani az életveszélyes futballjátékot, de a közgyűlésen nem ment át a javaslat. Sőt, 1901. január 19-én az István főherceg szállóban megalakult a Magyar Labdarúgók Szövetsége, és rövidesen ki is írta az első bajnokságot tavaszi–őszi szezonnal, két osztályban, az elsőben öt, a másodikban nyolc csapattal. Előbb azonban az angol minta alapján kidolgozott szabályokat kellett elfogadnia a szövetség igazgatótanácsának. Miután ez február 16-án megtörtént, másnap megrendezhették az első meccset: a BTC 4:0-ra verte a Budapesti Sport Clubot, a sporttörténeti első gólt Ray Ferenc lőtte. A csapat pontveszteség nélkül nyerte az első bajnokságot.
A gólkirály Manno Miltiades lett 17 góllal. Az emigráns görög família leszármazottja szinte minden sportágban otthon volt, a Magyar Úszó Egyletben kezdte, gyorskorcsolyázásban Európa-bajnoki ezüstöket, világbajnoki bronzot nyert, egypárevezősben tizenegyszeres országos bajnok, az 1912-es olimpián tagja volt a magyar nyolcasnak, sízett és atletizált, megnyerte a Siófok–Budapest-kerékpárversenyt. Nem mellékesen karikatúrákat készített, festett és plakátokat tervezett – többek között az Ébredő Magyarok Egyesületének is, emiatt évtizedekig kevés szó esett róla –, övé a ferencvárosi zöld turul (sas), szobrai közül a Birkózók a legismertebb, ezzel nyert ezüstérmet az 1932-es olimpia művészeti versenyében. Labdarúgóként a BTC csatára volt, és a következő idényben is gólkirály lett, csapata pedig újra megnyerte a bajnokságot.
Ezután a Fradi és az MTK évei következtek, a BTC soha nem kapaszkodott vissza a csúcsra, és négy évtizeddel később lábjegyzetként végezte. De közben beleírt egy szép fejezetet a magyar sport történetébe.