Bástyasétány 77

Így születnek a dalok, melyek erről a városról vallanak

Kicsit félrecsúszott a nyakkendője, kerek szemüvege is kopottan csillog, de a játéka igazi varázslat. Egyszerre szomorkás és virtuóz, ahogy futtatja kezét a billentyűkön. Mindenkit megérint a muzsika a rózsadombi presszóban, nem számít, hogy vermutot kortyol, feketét vastag falú üvegpohárból vagy épp egy szál Munkás parazsa világít az ujjai között. Egy ballonkabátos férfi citromos mignont rendel egy egész kistányérral, úgy hallgatja Eisemann Mihályt a zongoránál.

Ötvenhat tavaszán a slágerkirályt a fiatalabb generáció már régen halottnak hitte. Hiszen az Egy csók és más semmi és a Jaj, de jó a habos sütemény zeneszerzőjét és operettjeit már vagy tíz éve betiltották, mivel egy harmincnyolcban szerzett indulója (Mindent vissza…) egy túlbuzgó bizottság munkájának eredményeképp negyvenötben bekerült a szovjetellenes és „fasiszta irányzatú zeneművek jegyzékébe”, valamint, mert a fülbemászó édes dallamok és az úri világot idéző léha operettek kevésbé illeszkedtek a Rákosi korszak kultúrpolitikájába.

Ekkoriban nem számított az sem, hogy a negyvenes években a sváb ősöktől származó Eisemann dacolt a törvénnyel, több zsidó származású művésznek álnév alatt munkát biztosított és lehetőséget adott a szövegírásra. Így a háború után egyebek mellett nemcsak a Fekete Pétert és az Én, és a kisöcsémet nem tűzhették műsorukra a színházak, de az egykor fényesen ünnepelt komponista őszülő bárzongoristaként egy ideig még a saját slágereit sem játszhatta. Nem lehetett könnyű dolga, mivel se egy Holdas éj a Dunán, sem egy János, legyen fenn a János-hegyen, de még egy Pá, kis aranyom sem hagyhatta el a hangszerét.

Így csodálkozott rá a huszonkilenc éves Solymosi Ottó a Magyar Rádió rendezőjeként Eisemann Mihályra, amint a legendás muzsikus egy füstös presszóban épp száműzötten zongorázta össze a kenyérre valót. Amikor beszélgetésbe kezdtek, a rádiós megkérdezte Eisemannt, dolgozik-e jelenleg valamin. A zenész először lemondóan legyintett, hogy egyáltalán semmin, de kis idő után ábrándosan megjegyezte, hogy mégiscsak jár a fejében egy történet, amelyet szívesen megzenésítene. Idősödő szerelmespárok sétálnak a Várban a sétányon és ahogy visszaidézik a fiatalságukat az ő dalait dudorásszák. Solymosi erre állítólag azt mondta: Vár jó, séta jó, csupa öregember nem jó és a régi dalok sem jók. Van egy új dal is, mozdult a billentyűkhöz a zeneszerző és lejátszott pár taktust a születendő Kék rózsából.

Erre az ifjú rendező a lelkesültség hevében megrendelte az operettet és biztatta Eisemannt, hogy írja csak tovább a dalokat, majd kerül hozzá librettó is. Amikor Solymosi a rádióban előállt ötletével, már nem ellenezték a feketelistás muzsikus szerepeltetését.

Így kezdődött a Bástyasétány 77 című operett és benne a címadó dal születésének története.

Az operett librettójával Baróti Gézát, a dalszövegek írásával az akkor harmincas éveit taposó műfordítót és hírlapírót, Dalos Lászlót bízták meg. (Valószínűleg nem csak a neve miatt. Dalos ebben az időben lektorként dolgozott a rádió irodalmi osztályán, majd újságíróként 57-től 90-ig a Film, Színház, Muzsika belső munkatársa.) A zsurnaliszta ekkor alig két óra alatt megírta a Vén budai hársfák szövegét, amely azóta is könnyeket csal egy-egy érettebb férfiember szemébe, és amely előtt instrukciónak Eisemann állítólag csak ennyit mondott: „itt Török professzor valamit Budáról énekel”. Ez a dal lett később a háború utáni operettirodalom legkedveltebb örökzöldje.

A készülő rádióoperettről feljegyezték, hogy Solymosi Ottó Török professzor szerepére Ajtay Andort kérte fel, hiszen az ő nevéhez kötődött annak idején a Fekete Péter sikere is a Vígszínházban. A művész meg is jelent reggel nyolckor az olvasópróbán azzal az udvarias mondattal, hogy sajnos nem vállalhatja el a szerepet, mert rengeteg a munkája. A rendező ereiben erre meghűlt a vér, de annyit mégis sikerült elérnie, hogy Ajtay helyet foglaljon és üldögéljen kicsit a próbán, amíg a színházba nem kell sietnie. Folyt a próba, a színész helyett Solymosi olvasta fel Török professzor szerepét. Ám amikor Eisemann elkezdte játszani a Vén budai hársfákat a zongorán, Ajtay felugrott és kitépte a rendező kezéből a szövegkönyvet, mondván, hogy no jól van, majd csak egyeztetünk valahogy. Végül összesen egyszer énekelte fel a rádióban a melódiát, a felvétel után pedig széttárta a karját és beszólt a rendezői fülkébe: „Ezt tudom nyújtani…” „Ez nekünk épp elég! – válaszolta Solymosi. Azóta is Ajtay bársonyos bús hangján a legszebb a „…légyott este a Ruszwurmnál”, és az éternek, bakelitlemeznek, Spotifynak és a Youtube-nak köszönhetően most már örökre fülünkbe cseng az öregúr szelíd invitálása: „Jöjj ide a Várba, nem maradsz te árva, mert valaki várva vár!”

Egy tavaszi napon fel is kapaszkodtam a tizenhatos busszal egészen a Korona Cukrászdáig, ahol egy forró csokoládé után nyakamba vettem a XIX. században csak Bastei Promenade néven emlegetett Tóth Árpád sétányt, és az operettet dúdolgatva (hogy Mihály is örüljön kicsit a felhők fölött) megpróbáltam nyomára bukkanni a 77-es számnak. A Google-térkép persze figyelmeztetett, hogy ilyen házszám csak a mesében létezik, de Buda legrégibb sétányán korzózva beláthatjuk, hogy a címadó dalt itt bármelyik ódon ház – erkéllyel, toronnyal vagy anélkül – inspirálhatta. Mert idézzük csak fel: mi körül bonyolódik a Bástyasétányon a cselekmény?

Az ötvenes években a város és lakói testükön és lelkükön még jócskán magukon viselik a háború ütötte sebeket, a helyenként rommá lőtt Pesten és Budán kulcskérdés a lakáshoz jutás. A tervgazdálkodás korszakában Patkó Lajos lakásügyi előadó sem bújhat ki a lakáskiutalási terv teljesítése alól, és a nagy igyekezetben tévedésből egyszerre három fiúnak (Péternek, Ödönnek és Rudinak) és három lánynak (Annának, Tininek és Bözsinek) is kiutalja a Bástyasétány 77. szám alatt álló, történelmileg romos házat. A birtokba vétel, illetve a beköltözés feltétele, hogy az épületet a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően kell felújítani, amelyet építészetileg a deresedő Török professzornak kell engedélyeznie és ellenőriznie. A fiatalok – akik között építész, kertész, művészettörténész, valamint régész, restaurátor és csillagász is akad – feszült vitába bonyolódnak, a feloldhatatlannak látszó ellentétre végül (minő meglepetés!) Ámor nyila hozza el a megoldást. A szerelmesek egymásra találnak, valahogy mindegyik lánynak jó lesz az éppen neki kiutalt értelmiségi fiú, és fészekrakásuk hevében Édenné varázsolják a sebeit még vérzőn viselő hajlékot. Akik pedig kételkednek, ha hallják ezt a dalt, majd jobban elhiszik, hogy a ház és körötte a város és főleg az egész ország újra szép lesz, talán még sokkal szebb, mint rég.

Az ötvenhetes rádiós premiert követően az operettnek ötvennyolcban volt az első budapesti bemutatója, a Dohány utcai Blaha Lujza Színházban, a Fővárosi Operett Színház kamaraszínházában, és több mint kétszáz előadást ért meg. A Bástyasétány 77 óriási közönségsiker lett, a Kádár-korszak „konszolidációs” darabjaként is emlegetett zeneművet és benne a címadó nótát még a hatvanas években is vidáman dalolták a gombamód szaporodó amatőr színjátszókörökben, KISZ-klubokban munkásfiatalok, értelmiségiek és paraszti származásúak egyaránt.

Hűvös szél furakodik a kabátom alá, de a házfalakról visszaverődő napfény és a gyönyörű kilátás egészen felmelegít. Áprilisban mesebeli látványt nyújtanak a sétány egyik oldalán virágzó rózsaszín japán díszcseresznyék, a másikon pedig a fehér vadgesztenyék. Elsétálok a cukrászdától a török időket idéző Savanyúleves (Eksi as Kuleszi) rondelláig. A sétányt az 1700-as években Langen Wand, azaz Hosszú fal néven is emlegették, a harmincas évektől pedig megkapta gróf Bethlen István nevét. És habár a Körúti hajnal poétája, Tóth Árpád a Vár túloldalán, a mai Táncsics Mihály utcában lakott, negyvenhattól névleg, hosszú időre ideköltözött. Érzékeny lelkének és beteg tüdejének bizonyára gyógyírt jelentett, ha akkoriban üldögélt kicsit egy napsütötte padon és nézte a vattacukor felhőket, ahogyan most én is teszem. Aztán amikor merengéséből felriasztotta a szaladgáló kutyák ugatása vagy a szerelmesek kacagása, akkor sóhajtott egyet és sétálni indult lélektől lélekig, a gesztenyefák és fürtös juharok alatt.

BÁSTYASÉTÁNY 77
A Bástyasétány hetvenhét című dal itt érhető el