Az Elsőként lakhatás pályázat célja hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítő programok támogatása és az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, foglalkoztathatóságának elősegítése, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása / VEKOP–7.1.5–16.

A felhívás feltételeinek megfelelő projektek 30–100 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. Benyújtási határidő: 2019. november 15.

(pafi_nyomán)

Kettőkor a Blahán! Hétköznapi megállapodás, amely minden pesti számára ismerős, hiszen ki ne találkozott, gyülekezett volna már ott, ha belvárosi teendői arrafelé szólították. A díszlet a régi: a koszlott szökőkútba több generáció beletojt az idők folyamán – már ami a városi galambokat illeti. A Corvin Áruház azért hiányzik kicsit… Nosztalgikus hangból is akad valamennyicske, a többség viszont megelégedne a régi-újjal, az ígért felújítás után. A csoportot ezúttal mégsem a pucc érdekli, sokkal inkább a hétköznapok hétköznapja: az utca és emberei.

Sétánk célja kreatívan megmutatni Budapest olyan oldalát, melyet naponta látunk, mégsem veszünk észre. Látjuk, de nem gondoljuk, hogy a hajléktalan emberek otthonában járunk, ahol a járda a padló, a közterek tárgyai egyesek bútorai, és az ég a plafon – ahol nem működik a fűtés, nincs igazi fürdőszoba, s ahol a túlélés mindennapi feladat. A túra célja a gondolkodtatás, egyben beszámoló a szociális munkások tapasztalatairól…

Komolyodik a hangulat, a tapasztaltabb sétálók tudják, ezúttal nem a kellem, hanem a szellem juthat táplálékhoz – vagy ki tudja, pontosan mihez. Az északnyugat felől betörő hidegfront közelebb húzza egymáshoz a hallgatóságot, az érthetőséget a gördeszkás lánycsoport edzése sem segíti.

Menjünk hát le az aluljáróba, ahol egy rejtett, de különleges emléktábla található. A Blaha a mai napig emblematikus hely; 1989 decemberében figyelemfelkeltő ülősztrájkot tartottak odalent. Az lehetett az első demonstráció, és akkor került be a köztudatba a hajléktalanság témája. A Kádár-rendszerben illegálisan segítették a fedél nélküli embereket, a rendszerváltáskor viszont tömegesen előkerültek. Kérem, vigyázzatok értékeitekre…

Álmodik a nyomor…A sétálók figyelmesen olvassák a falitáblára vésett versrészletet. Ah, Ady…S a folytatás: Kicsit több bért, egy jó tál ételt, Foltatlan ruhát, tisztességet…Most ugyan nincsenek túl sokan a pályán, mert 2010-ben tizennégy aluljáróból kitiltották a hajléktalanokat. A lakosoknak is csak egy élete van… Rövidke vita lakul ki, mi a fontosabb: a város- vagy az emberimázs, a részleteket a közben hajlékossá vált idegenvezető meséli tovább.

Egykori hajléktalanként tudom, milyen kényelmetlen tud lenni egy parki pad, pláne, amióta karfákat szereltek rájuk. Panaszkodhatunk, de milyen eredménnyel? Közvetlen segítséget az Aurórában, a Kürt utcában, a Vajdahunyadban, a 32-esek terén található szállókban kaphatnak a rászorulók. Péntekenként a Blahán „rendel” az utcajogász csoport, hozzájuk lehet fordulni a bajos ügyekkel. Tudjátok-e, hány szociális bérlakás található Budapesten?

Néhányan becsléssel próbálkoznak, végül egy gyakorlati idejét töltő szociális munkás megnevezi a számot. Az összes lakóingatlan másfél százaléka, amellett félmillió lakás áll üresen…Üresen. Sok társasházban örülnének, ha albérlő helyett a csönd lenne a szomszédjuk…Érkezik a következő kérdés. Mit gondoltok, Magyarországon hány hajléktalan él?Ezúttal nem késik a válasz. Húsz-harmincezer…A rejtőzködő életmód miatt ez inkább becslés, mint pontos adat. Mindenesetre Budapesten tizenhárom-tizenötezer…

Tapasztalat, hogy, aki tartósan kint él, az nem fog szállóra menni, s a szociális bérlakásokba költözők sem fognak egyik napról a másikra teljes életet élni. A kiilleszkedő emberek csak akkor találnak vissza, ha nem őket helyezik át, hanem a szociális munkásokat telepítik köréjük. Megtanítják nekik, hogyan kell rendszeresen élni, önmagukról gondoskodni, csekket befizetni, s idővel a segítő leválik. Egyelőre évi öt-tíz család élhet a lehetőséggel…

Ott vannak a Petyáék is… Példák sorát dobják a közösbe, s kiderül, szinte mindenkinek megvan a maga segítettje, akit csak úgy, és csak annyira tud támogatni, amennyire az hagyja.

Nálunk Kőbányán, a Terebesi erőben többen kunyhóban éltek, de az önkormányzat kitelepítette őket. Elhelyezésükről gondoskodtak, munkát is adtak nekik, de kérdés, megszokják-e a rendszerességet az életükben…

A beszélő ezúttal Józsi, kigyógyult hajléktalan, aki a kilencedik kerületből érkezett; rendezett, tiszta ruhában, középmárkás edzőcipőben, csinosra nyírt szakállka mögött az elmúlt évek szomorúsága. A reményteljes jelenről és a sikeres jövőről mesél, a múltról senki sem meri kérdezni. A sétálók megismerhetik a modellt: egy nő először újságot árult, a jó magaviseletéért lakáshoz jutott, és adófizető állampolgár vált belőle. A vele élő férfi viszont visszakerült az utcára. Azóta sem találkoztak…

Na, de haladjunk tovább, a Kéthly Anna tér azért figyelemreméltó, mert itt olyan padok találhatók, amelyeken nincs középen karfa. Elmondanám, hogy a karfa-megoldás hosszas kísérletezés után alakult ki. Először tüskéket, szögeket szereltek a padokra, de botrány lett belőle, és a hajléktalanok pár napon belül leszerelték őket. A kerítés tetején a lándzsák viszont megmaradtak. A park nyolc órakor zár…

Nyáron kilenckor…A tájékozottabbak az apróbb engedménynek is képesek örülni, és szívesen vették, hogy a múlt ősszel, ha csak pár héten át is, egy fedél nélküli gitáros szórakozatta a hetedik kerület zene-érzékeny lakosságát. Mindenkinek megvan a maga szívügye…A másik, egykori hajléktalan túravezető veszi át a szót.

Az én kedvencem a Nyár utcai Kaszinó volt. A húszas években egyébként tényleg kaszinóként működött. A mi időnkben néhány festő ismerős műteremnek használta, aztán összeszedték a hajléktalan képzőművészeket is, hadd alkossanak kedvükre. Én magam hat-nyolc társammal éltem itt. Piacra jártunk, főztünk, kiállításokat, koncerteket szerveztünk, délutánonként gyerekek jöttek játszani, aki rászorult, azt korrepetáltuk matekból, biológiából, kinek mi volt a gyengéje. Két évig tartott. Egyszer utcabált akartunk rendezni, de olyan magas volt a területfoglalási díj, hogy inkább tüntetésként jegyeztettük be…

Azon én is ott voltam! Olyan paprikás krumplit…Szinte a levegőben terjeng a nyílt tűzön piruló hagyma illata, hallani, amint a bográcstűz alatt megreccsennek a fahasábok. A sétálók kedvtelve körülülnek a játszótéri székeken, de a szociális munkások nem szórakoztatni jöttek.

Sokan azt mondják, a hajléktalan lusta, igénytelen, és nem akar dolgozni. Meg kell nézni, itt a Klauzál téri piacon mennyien vállalnak közülük alkalmi munkát! Rakodást, takarítást, kertészkedést bíznak rájuk; vállalkozók, magán­emberek egyaránt foglalkoztatják őket; ők így segítenek…

Cserébe összepiszkítják a parkot…Negatív élmény is keveredik a szóbeszédbe, miután feltárulkozik az utcai életmód egyik legnehezebb problémája: az anyagcsere. Sajnos alig akadnak ingyenes illemhelyek… Papír meg aztán pláne nincs…Szerencsére a Klauzál téri vécét visszaállították, és bárki igénybe veheti. Ami nemcsak a fedéltelenek részére segítség…

Párizsban is mondták egy időben, hogy pisiszagú város, mert hogy a turista sem kivétel a biológia törvényei alól. Megoldás például a gyorsétterem, van amelyik csak úgy kapott működési engedélyt, ha ingyenesen használható a toalettje. Budapesten?

Inkább Párizsban… De most már itt is egységesen száz forint a tarifa…A menet, mielőtt kikanyarodna a francia mintára alkotott Nagykörútra, a Kürt utcai „Fürdő” felé veszi az irányt.

Az épület ezernyolcszáznyolcvanban valóban fürdőháznak épült, kilencvenhattól lett melegedő, majd közösségi hely. Hajnali öt órakor kezdődik a reggeliosztás, kilenctől adminisztrációs lehetőség, Internet, ügyfélszolgálat…

A sétálók körbenéznek az életteli falak között, valódi menedék ez annak, aki akarja, néhányan kintről bezúdulnak, szinte elállják az ajtót.

Maguk is jó helyre tértek be, mondhatom! Aztán nehogy minden jót kívánjanak! Miért? Mert eleve minden jó…

Budapesten 2019. február 21–24. között rendezték az Idegenvezetők Világnapját. Az esemény keretében több napon át idegenvezetők mutatták be a főváros nevezetességeit és történelmi értékeit. Gyalogostúrák, tematikus séták, tárlatvezetések, épületbejárások, múzeumlátogatások indultak a város különböző pontjain.

Az elmúlt évben több mint száz sétát szerveztek; idén is hasonlóan gazdag programmal várták a látogatókat. (Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) nyomán)

Pestszentlőrincen – vagyis Pestszentlőrinc-Pestszentimrén, javít a helyi tájékozottság – az eseményt egy igazi különlegesség: mobilos vagy tabletes séta-applikáció – okostelefonos vagy táblagépes alkalmazás – ősbemutatójával kötik össze a rendezvényt. A sétálók letöltik az appot, miután gépi idegenvezetéssel végigvonulnak a helyszíneken; a kísérőszöveget a telefonról hallgatják. Az ismertetőhöz archív képeket és kiegészítő tudnivalókat társítottak a fejlesztők (például idézeteket, életrajzokat). De ennél is fontosabb, hogy új díszkivilágítást kapott a lőrinci belváros, ezért a bemutatás délután öt órakor kezdődik…

Odakint utolsó támadást intéz a tél, lassan mínuszba fut a hőmérséklet. Az érdeklődők a séta első lépéseit virtuális térben teszik meg, ezért a Tomory Lajos Múzeum földszinti termében gyülekeznek. Finom a piros tea és a sárga is, de amint levedlik kabátjukat, éppen úgy, ahogyan a sokat kritizált utódok, pénztáros, óvónő, mérnöknő, nyugdíjas rábukik a gépre; a múzeum munkatársai készségesen segítenek. A sajtósok szorgalmasan villantanak, lesz mit felnyomni a digitalizált újságpéldány weblapjára.

Mindenki megvan? Kezdésként ismerkedjünk a technikával. Mint előre jeleztük, a sétához okostelefon, Internet-elérés és icipici letöltési gyakorlat szükséges. Lassan mondom a wifi-jelszót, hogy mindenki bepötyöghesse…

Ó, nekünk csak buta-okos telefonunk van. Ő lett az okos, mi meg maradtunk…Nem mindenki virtuóza a témának, de másképp nem megy, a beharangozóban felhívták a figyelmet, hogy különleges élményben lesz részük. Lázasan dolgoznak az ujjak: beállítások – letöltés – Budapest – Pestszentimre/Pestszentlőrinc – Kossuth tér – és máris helyben vagyunk. Vagyis járunk… Fel-felpillantanak a résztvevők, amint a valóságos sétavezető (ha minden jól megy, rövidesen a látszólagossal is megismerkednek) megnyugtatja a kedélyeket, hogy aligha csalódhatnak a mutatott térképben.

Ne féljenek, a kollégák igaziból lejárták az útvonalat! Egyébként helytörténeti könyvünk bemutatóját is most tartjuk, abban mindent megtalálnak. A kötetet lelkes csapatmunkával hoztuk lére; mindenki kap ajándékpéldányt. Most pedig lássuk, sikerült-e csatlakozni a világhálóhoz…

Csatlakozni, csatlakozni…

Néhányan feladják, s türelmesen várják, hogy a technikával cimboráló társak kiszórakozzák magukat, és fülhallgatóval felszerelkezve nekiinduljanak a kirándulásnak. Mi lesz így az élő idegenvezetőkkel?Néhányan aggódva tekintenek a jövőbe, de a vezető felkészülten felel.

Sokan kérdezték már, de mi igyekszünk egyedivé tenni a kirándulásokat; ma is így lesz, meglátják! Most pedig javaslom, hogy telefonnal vagy anélkül, de induljunk, mert erősen sötétedik, és már felkapcsolták az új díszkivilágítást. Első állomásunk a hazánk elesett hősei tiszteletére készült szobornál lesz…

A társaság kivonul a múzeum előtti térre, többen még mindig a telefonjukkal bajlódnak, ezért csak részben jut el hozzájuk az infó. Mit kotyog az a gép? Kérdezi Irénke néni, s szorosan Pali bácsihoz simul, hogy ne csak lássa, hanem hallja is a mesét.

Köszöntjük Budapest XVIII. kerületében. Sétáljunk együtt a közel százezres lélekszámú kertvárosban! A séta segítségével megismerheti a terület egy részét, az egykor önálló nagyközséget, közterein, épületein, szobrain keresztül bepillantást nyerve a kulturális és épített örökségbe. A séta a központból indul; 17 megálló, 3 óra, 4,5 kilométer.

Milyen kedves…Érzékenyedik Irénke, s szerencsére nem hallja, mi vár rá. A valódi idegenvezető felé fordul, elvégre őt már régebb óta ismeri, mint azt az Imrét (vagy-hogy-hívjákot), aki a készülékből beszél hozzájuk. Na, és honnan tudja a gép, hol járunk?Pali bácsi alaposan kivirul, és magyarázza. Röpködnek szájából a GPRS-alapú modernségek; Irénke néni több mint fél füllel inkább az élő hangra figyel.

Nagyon örülünk, hogy a felújítás második szakasza is befejeződött, és városrészünk immár múltjához méltó főtérrel, sőt: főutcával rendelkezik. Nézzenek végig a parkon! A fasoron át, az Üllői útig szinte nyílegyenesen ellát a szem. Ugye, nem tetszenek nagyon fázni? Betört a front tegnap, de ígérik, csak két napig marad a rossz idő…

Mit mond? Érdeklődik Irénke, Pali a füléhez nyomja a telefont, amelyből árad a józan lelkesedés.
A tér szép faállományának és köztéri képzőművészeti alkotásainak köszönhetően a kerületi identitástudat fontos helyszíne, a főváros védett közparkja…

Aha…Bólogatók csatlakoznak Irénkéékhez, fázósan igazítanak a sálon, de nem tágítanak; második állomás a Sztehló Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium impozáns épülete – hogy a pontos bemutatót idézzék. A gépvezető éberen követi az útvonalat, s amint a turista eléri a koordinátarendszer megfelelő pontját, belekezd a beléje táplált mondandóba.

Mindenünnen visszaköszön az érdekes motívum, a kerülethez ezer szállal kötődő Kondor Béla grafikájáról átemelt angyalalak. A szakemberek az építés során „Kondorkának” nevezték el. A sétányokon, az utcabútorokon többször találkozhatunk vele…

Az élővezető nem hagyja magát, könnyedén felszökken a mesterséges szánkóbukkanóra. A látogatók szorosan köré gyűlnek, hogy ne metsszen akkorát rajta a konok északi szél.

A múzeumban berendeztünk egy csodálatos emlékszobát a gyermekkorát Pestszentlőrincen töltő polihisztor relikviáiból, amely állandó kiállítás marad! Festményekkel, metszetekkel, illusztrált könyvekkel idézzük kerületi kötődését, valamint az ugyancsak innen induló Szécsi Margithoz, illetve Nagy Lászlóhoz fűződő barátságát. Kondor Béla igazán sokoldalú művész volt. Repülőmodellezett, fotózott, verset írt, hangszereket készített, amelyeken maga is kiválóan játszott.

Mégpedig zongorán! És orgonán!A kirándulók egymásnak adják a szót, egyikük történettel áll elő, miszerint a szülei személyesen ismerték a mestert. A sétavezető kedvtelve hallgatja; többen lehalkítják a gépszöveget.

A parkban megújult a játszótér, s amikor a diákok kijönnek az iskolából, általában azonnal cigire gyújtanak, de…

A sétálók figyelmét elkerüli, ami utána következik, és elkönyvelik, hogy a mai fiatalok már csak ilyenek. A sétavezető befejezi a mondatot: a mieinkvédik az utánuk következő generációt, és nem állnak neki a gyerekek között dohányozni... A gépmestert azonban nem hatja meg az efféle erényesség, rendületlenül folytatja.

Pestszentlőrinc korai történetében jelentős szerepet játszottak az evangélikusok. A birtokosok közül a Bókay és a Herrich család tagjai, valamint Szemere Miklós is a felekezethez tartozott. Ha a megfelelő időpontban érkeznek a templomhoz, hallhatják a kerület legöregebb lakosát, ugyanis 2013-ban ide helyezték a kitelepített sváb falu, Üveghuta több, mint kétszáz éves harangját…

Keveredik a valóság a művel, a vezetettek hallani vélik a harangszót, hát mögül Pali bácsi kamaszkori barátja az egykori villanytelepi huncutságokról mesél, a gépi hang újból bepróbálkozik, miszerint ha valaki inkább otthonról, a fotelből szeretné nyomon követni a sétautat, mindössze egy linkre kell kattintania hozzá. A sétálók kezében magányosan villan a picinyke képernyő, s mire a fűszerkerthez érkeznek, kihunynak a fények; lemerült a készülék. A valódi sétavezető visszaveszi az irányítást.

A református templomot a harmincas években úgy tervezték, hogy az összes hívőt befogadhassa – ötszáz főt. A Lipták-gyár bontásából kinyert pénzből téglát, fa- és fémanyagot vásároltak az építkezéshez. A Thököly út sarkán 1994–2004 között épült fel a csillag alaprajzú parókia és gyülekezeti terem. Ez az egyetlen kerületi templom, amelynek óratornya van. Sajnos nem jár az óra, ezért javaslom, hogy rendezzünk gyűjtést a beindítására!

A sétálók lelkesen fogadják a javaslatot, Irénke néni máris a táskájában kotorász: megvan a telefontöltő, Palikám!