Azért pályáztam, mert a feleségem mesekönyvet írt...

Az önkormányzati választások nem csak a városházákon, hanem a főváros nagy cégeinél is hoztak változásokat. A személycserék szemléletváltást is jelentenek – erről beszélgettünk Zakar Andrással, a Főkert januárban kinevezett új vezérigazgatójával augusztus 25-én, a fővárosi projektként sok részletében megújult tabáni park átadásának délutánján. Van minek örülni: újjászületett a hőközpont fölött a felnőttek játszótere, a Czakó utca alatt két vadonatúj gyerek-játszótér létesült, egy a nagyobbaknak, egy a piciknek; teljesen átalakult a Kereszt utca sarkán a Ketrec becenevű zárt focipálya, amelybe új burkolat, több kapu és kosárpalánk is került, mellette hiper-szuper biciklis pont várja a kerékpárosokat, az Arany Kakas utca helyén húzódó utacskán vadonatúj, elegáns padok, egy csomó varjúbiztos szemetes… És még nincs vége: bár egy sor facsemete már vígan cseperedik, ősszel folytatják a faültetést. Mindez pedig a helyi civilekkel való folyamatos párbeszéd és együttműködés jóvoltából pont olyan, amilyenre a tabániak vágytak.

– Valamivel több mint fél éve, 2020. január 16. óta dolgozik ezen a munkahelyen. Előtte mit csinált?

– 2005-ben kezdtem el az egyetemet, akkor kezdtem dolgozgatni is, és 2011-ben alapítottam meg saját vállalkozásomat a feleségemmel – akivel az egyetemen ismerkedtem meg –, aztán a sógorom is csatlakozott hozzánk. Kertépítő cégem volt. Parkok kivitelezését végeztem, persze sokadmagammal. Több kerületben dolgoztunk Budapesten, közben építettünk sok magánkertet is. Mielőtt megkérdezné, miért pályáztam meg a Főkert vezérigazgatói posztját, elmondom: azért, mert a feleségem írt egy mesekönyvet. Két gyerekünk van, most öt és hét évesek, és nehezen találtunk nekik olyan mesekönyvet, ami arról szól, ami a jövő szempontjából valóban fontos. A feleségem írt hát egyet – Geo, a környezettudatos kiskamasz a címe –, amely természetvédelemre és állatvédelemre tanít, hulladékmentes életmódot hirdet, elmagyarázza, mit jelent a biogazdálkodás, szó van benne a komposztálásról, a helyi termékek fontosságáról, és az önkéntes egyszerűséget mutatja követendő útként. Nagyon fontos, hogy a lehető leghamarabb ültessük el a gyerekek fejében, mennyire fontos a természet, mennyire fontos, hogy vigyázzunk rá. A feleségem elszántsága és a könyvvel elért sikere adott erőt nekem, hogy megpályázzam ezt az állást. Hiszen tudtam, hogy én is tenni akarok. Látom a jó irányt, elég erős vagyok ahhoz, hogy változtassak, hogy nagyban is hasznosítsam a tudásomat. Mit tudok tenni azért, hogy megóvjam és javítsam a főváros természeti értékeit? Mert a fogyasztói társadalom így működik: elpusztítjuk, amink van, és a tetejébe még csak nem is okulunk a környezet pusztulásából. A fejlődés az én olvasatomban nem jelenthet természetpusztítást, abból elég volt.

– Tudta, amikor belevágott, hogy mit vállal, hogy ez az egész cég valójában mekkora?

– Nem. De most már el tudom mondani: összesen 450 ember dolgozik a Főkertnél, ebből körülbelül 100 fő szellemi és 350 fő fizikai. Összesen 6 millió négyzetmétert tartunk karban, de emellett még 861 hektár helyi jelentőségű védett természetvédelmi területet is kezelünk, amivel jelenleg mindössze öt fő foglalkozik…

– Sas-hegy, Gellért-hegy…?

– Meg a Tétényi-fennsík, a Szilas tó, a Naplás-tó… nem sorolom el mindet, mert összesen 38 ilyen területünk van, a FATÁR-ban meg lehet nézni (majd szót ejtünk arról is). Ez az öt ember megfeszített munkát végez.

– És a 345 ember a hatmillió négyzetméteren?

– A növénytelepítést tudjuk vállalni, de mást nem. Tahiban van a faiskolánk, Keresztúron neveljük az egynyáriakat, ezeket ki is ültetjük, gondozzuk, de az olyan munkákat, mint ez a tabáni fejlesztés, külső cég kivitelezi. Ez nem volt mindig így, régen 2–3 ezer ember is dolgozott a Főkertnél, volt parképítő részleg is. 1984-től fokozatosan csökkent a létszám. A fenntartásból se mindent a Főkert csinál, vannak az útmenti zöld részek, amelyeket még szóba se hoztunk, amik nem parkok, de hozzánk tartoznak, 1-es villamos, 3-as villamos, zöld sávok, füves sávok, ott is több millió négyzetméterről beszélünk. Azokat alvállalkozók gondozzák, viszont a munkájukat nekünk kell koordinálni.

– Hogyan épül fel egy ilyen beláthatatlanul nagy területekkel és sokféle dologgal küszködő cég?

– Sorolom. Van a Faállományi főosztály – azon belül fenntartás, fejlesztés meg favizsgálati és nyilvántartási osztály –, aztán a Fenntartási igazgatóság, az alá tartoznak a kisebb üzemegységek (Hajógyári sziget, Városmajor, Vérmező, Gellérthegy, Népliget, Margitsziget meg a belvárosi üzemegységek, csoportokban a kerületek; a mozgó üzemegység, a parkszerviz, a zöldfelület-köztisztaság), és akkor van a Fejlesztési igazgatóságunk a termesztő teleppel, a komposztteleppel meg a természetvédelmi területekkel. A természetvédelmi területek át fognak kerülni a „Zöldstratégiához”, ami közvetlenül az igazgatósághoz tartozik: ott van még a tervezési osztály, társadalmi kapcsolatok, ügyfélszolgálat, a jog, a belső ellenőr, biztonsági osztály, HR osztály. A gazdasági igazgatóság alá tartozik a pénzügy, beszerzés, kontrolling, üzemeltetés. A „Zöldstratégiát” tervezzük jobban fölépíteni, kibővíteni, az lenne az egésznek a fő motorja. Persze fontos a fenntartás, a parkok ápolása, hogy meg legyenek elégedve a budapestiek, de nagyon fontos újragondolni, hogy mitől is lehet élhetőbb egy park. Hogyan tudjuk megőrizni az ott élő madarakat, rovarokat, hüllőket? Hogy tudjuk átalakítani az ágyásokat évelőkre? Hogyan tudunk új funkciókat belevinni a fejlesztésekbe?

– Gondolom, az évelők előtérbe kerülése is a fenntarthatósággal indokolható…

– Igen. Az emberek megszokták, hogy kiültetjük az egynyáriakat, ezek egész nyáron tarkállanak, ősszel jön az árvácska meg a káposzta, aztán tavasszal is ültetünk árvácskát – két hónapra, utána kidobjuk. Rettentő sok emberi munka a palántaneveléstől az ültetésen át a fölszedésükig, de a kertészek még közben is mennek, és ott kapirgálják össze az ágyásokból a lehullott szirmokat. Mutatós, csinos, de pénzben és emberi energiában is szörnyű pazarlás, ráadásul nem a fenntarthatóság irányába mutat. Nagyon fontos, hogy ebben úttörők legyünk, és megmutassuk a városlakóknak: nem csak a szépségre kell törekedni, hanem az élhetőségre is. Szép dolog egy jólfésült virágágy, de egy tenyérnyi rét is szép, és lehet, hogy ezerszer hasznosabb, mert sokféle rovar látogatja. Erre pedig egyre nagyobb szükség lesz. Az ember okosabb akar lenni a természetnél, pedig nem lehet az. Rengeteg fajt veszélyeztetünk a beavatkozásainkkal, például a méheket. De ha ők nincsenek, a termények nagy része nem terem meg. Aztán majd beutaztatjuk Afrikából a gyümölcsöt, tele méreggel, agyoncsomagolva?

– Az imént említette az új funkciókat, én ezek közé sorolnám a gyümölcsfák közterületi telepítését is. Faluhelyen természetes, de a városban nem vagyunk hozzászokva. Az őszi tabáni faültetés csemetéi között is lesz pár gyümölcsfa, ahogy kértük. Már előre örülünk nekik. Máshová is kerülnek ilyenek?

– Pünkösdfürdőn kezdődik most egy komolyabb parképítési projekt, ott is lesznek, persze lesznek padok meg egy kis játszótér is, de a lényeg, a legfontosabb törekvés, hogy a természetességet őrizzük meg. A gyümölcsfákat, bokrokat eleinte magyarázni kellett, nem nagyon értették, miért van rájuk szükség. „Ó, azt permetezni kell… ó, azt lelopják… ki eszi azt meg, mi lesz annak a sorsa?” Állítsuk át egy kicsit a gondolkodásunkat, és ne azon gondolkozzunk, hogy miért NEM. Az legyen a kérdés, hogy miért jó? Miért jó, ha olyan bokrok vannak, amelyeken valami ehető dolog terem? Már az is jó, ha kijön a kisgyerek a lakásból, és látja, hogy gyümölcs nem csak a zöldségesnél létezik. Egy nagyváros nem tudja ellátni magát friss gyümölccsel, de tehet lépéseket ebbe az irányba. És nézzünk csak jobban körül, ki lakik itt még? Jó ez a madaraknak, sünöknek, rovaroknak is. A gyümölcstermő fák, bokrok visszavezetésén kívül rovarhoteleket is helyezünk ki városszerte.

– Látványos, nagy változtatásokra is készül?

– Vannak gyorsan elérhető, látványos sikerek, de igyekszünk nagy távlatokban gondolkodni, és kis lépésekkel is sokat lehet előre haladni. Van egy nagyon fontos kulcsfogalom, a biodiverzitás. Ez az élővilág sokféleségét jelenti. Ami most nagy veszélyben van, fajok pusztulnak a szemünk láttára. Ezt a folyamatot hirtelen megállítani nem, de fékezni tudjuk. És mindenki tehet érte, kell is hogy tegyen. Ehhez viszont szemléletet kell váltani, ami nagyon lassú folyamat. Azelőtt, park-kivitelezőként, megkaptam a terveket, azokat persze nem lehetett felülbírálni: elültettük azt a három fatípust, kiszórtuk a fűmagot, legumiztunk, térkő, amennyi csak fért, beleraktuk, talán lett egy ivókút, vagy nem, és az egészet teletömtük játszóeszközökkel. De nem gondoltuk tovább, hogy ez mitől lesz élhető. Nem attól, hogy mi odajárunk, és a gyerekünk majd milyen jól eljátszik. Hanem gondoljunk például a madarakra, helyezzünk ki madárodút vagy egy etetőt – az etető, az kényesebb dolog, ott figyelni kell, mert a madarakat folyamatosan kell etetni, de az odú vagy a denevérek védelme, az egyszerűbb. A keresztúri telepünkön tavasszal kitettünk ötven fészket a fecskéknek – sajnos megkéstünk vele egy kicsit, úgyhogy idén még nem nálunk költöttek, de remélem, jövőre megtalálják őket. A húsz madárodúnkból tízbe viszont azonnal befészkeltek a lakók.

– Mi az, amire a budapestiek a városban is felfigyelhetnek?

– Például arra, hogy nem esetlegesen időzítve végezzük a szükséges munkákat. A faápolást, fagondozást már keretek közé szorítottuk, nem akármikor lehet vágni, metszeni. Március 15. és augusztus 15. között nem lehet, csakis abban az esetben, ha életveszélyt, balesetveszélyt kell elhárítani. Egyébként nem háborgatjuk a fákat, a madarak miatt. Ez egy végtelenül egyszerű dolog, döntés kérdése, de ilyen se volt idáig. Egy másik fontos eredmény, hogy kivezettük a főváros közterületeiről a glifozát tartalmú gyomirtó szereket. Káros hatásaikról sokan tudnak, mégis napjainkig ezeket használták.

– Sokan nézegettük az avatóünnepségen a fák tövénél ezeket a fura fekete zsákokat. Mintha itt felejtették volna őket – aztán kiderült, hogy épp ellenkezőleg, a hasznos újítások közé tartoznak.

– Ezek öntözőzsákok. 70 liter víz fér bele, ami 6 óra alatt, lassan csurog le a növény tövéhez – nagyon egyszerű, de nagyon hatékony, érdemes lesz majd figyelni, hogyan fejlődnek azok a csemeték, amelyeket a kertészek, de akár a helybeliek rendszeresen öntöznek vele. Víztakarékos is, mert a kilocsolt víz nagy melegben sem párolog el, hanem mivel közvetlenül a növény tövénél jut a talajba, azonnal hasznosul.

– Ezt valahogy el is kell magyarázni az embereknek…

– Igen, nagyon fontos megértetni, hogy amit végrehajtunk, miért hajtjuk végre. Erre már most nagyon jó a FATÁR alkalmazás, a főváros új park- és fakatasztere. Rajta vannak a kiemelt fővárosi parkok, körülbelül 4,5 millió négyzetméter zöldterület, 47 ezer fával, az összes játszótérrel, ivókúttal, utcabútorral. Mobilra is le lehet tölteni, és GPS-szel azonnal meg lehet nézni például a közelben található érdekes növényeket, a védett fákat, a történelmi fákat… Fokozatosan fejlesztjük tovább, és igyekszünk a városlakók, főleg a fiatalok figyelmét azzal is ráirányítani, hogy QR-kódos matricákat helyezünk el a városban ilyen kérdésekkel, mint amilyen itt, a padunk támláján is látható: „Vajon milyen fák vesznek körül?” vagy a másikon: „Ezek a fák vajon hány évesek?” „Ennek a fának története van?” „Hova vigyem a kutyámat játszani?” Egy-két kattintás, és a FATÁR válaszol. Ha az emberek tudják, mi veszi körül őket, remélhetőleg jobban szeretik, jobban vigyáznak rá, jobban megbecsülik, részeseivé válnak.

– A tabáni eperfánk benne van?

– Benne, persze.