Az Adria elcsitult (hang)hullámai
A 105 évvel ezelőtt beköszöntött nyár első heteiben 36. Rácz Laci prímást nem annyira a Habsburg trónörököspár ellen elkövetett szarajevói merénylet és az Osztrák-Magyar Monarchia hadba lépése, hanem sokkal inkább egy ellene indított bírósági kereset várható kimenetele foglalkoztatta.
A kiváló zenészt az egy évvel korábban bezárt Adria kávéház utolsó tulajdonosa perelte. A Rákóczi út és a Csokonai utca sarkán működött kávéházból három évvel korábbi távozása óta jó néhány fővárosi és vidéki kávéházban megfordult Rácz Laci 1913-ban ismét az Adriában szórakoztatta a nagyérdeműt. Talán éppen azért, hogy egy jó ideig ne álljon ismét tovább, Schwarcz Béla kávés hatezer korona előleget adott az országszerte népszerű és igencsak felkapott prímásnak, aki ebből sajnálatos módon csak ötezerkétszáz koronát muzsikálhatott le, mivel a kávés fizetésképtelen lett, és a kávéház bezárt. Csakhogy Schwarcz nem átallotta visszakövetelni a fennmaradt, le nem dolgozott nyolcszáz koronáját. Az ügyet perre vitte, a tárgyaláson pedig a cigányprímás azzal védekezett, hogy ő pénzzel nem tartozik, ellenben készséggel elismerte, miszerint tartozik nyolcszáz korona ára muzsikaszóval. Ezt a tartozását hajlandó volt állni, és a teljes egyenértéket lemuzsikálni, ahol Schwarcz úr akarja. Akár mindjárt ott, a tárgyalóteremben. Schwarcz persze csakis pénzt akart, a bíró azonban osztozott Rácz Laci felfogásában, és kihirdette, hogy a felperes, ha tetszik, lemuzsikáltathat nyolcszáz koronát, de készpénzről szó sem lehet. Már csak azért sem, mert a kávés fizetésképtelensége miatt a prímás is jelentősen károsodott, hiszen olcsóbban volt kénytelen szerződést vállalni más kávéházban.
Az Adria szálló kezdetei
Rémi Róbert, a Váci utcai Nemzeti Szálló korábbi tulajdonosa a Népszínház szomszédságában, a vendéglátás szempontjából kiváló környéken, ráadásul jól megválasztott időzítéssel 1896. májusában, éppen az Ezredéves Országos Kiállítás és a millenniumi rendezvénysorozat kezdetére nyitotta meg új szállodáját, majd a következő év novemberében annak éttermét és színvonalasan berendezett, kényelmes kávéházát. Az Adria mindjárt három közeli, a Kerepesi (a mai Rákóczi) út páros oldalán álló szállóval konkurrált. A Metropol a Miksa (1964-től Osvát) utca sarkán szintén vadonatúj volt. Az Orient az Akácfa utca sarkán, a Népszínház főbejáratával szemben két év híján negyedszázada, a másik irányban pedig, a Keleti (1892-ig Központi) pályaudvarral szemben a Központi szálló 1889 óta kínált szállást a fővárosba látogatók számára. A József körút elején az Adriával egyidőben megnyílt Nemzeti Szálló nem volt versenytárs, hiszen az is Rémié volt, a Palace pedig majd csak 1911-re épül fel.
A rutinos szállodás a terítékre is gondosan odafigyelt: az Adria étterme és kávéháza részére a megannyi szálloda, vendéglő, kávéház, a Somossy-mulató, a Népszínház stb. szállítójaként ismert Láng Sándor kereskedő szállította az üveg-, porcelán- és majolikaárut.
Egyes napilapok a jobb szállodákba bejelentkezett vendégek névsorában az Adriába érkezetteket is rendre közzétették.
A pesti szlovák evangélikus templom rövid sétányi távolságra volt a szállodától, ezért az Adria vezetősége a fővárosba látogató vidéki evangélikusokat megszólító hirdetést jelentetett meg az Orosházán megjelenő Evangélikus Egyház és Iskola folyóirat 1897. májusi és júniusi számaiban: „Magyarország tisztelendő papságának, tanároknak, tanítóknak és tantestületeknek egy személyre udvari szobát 1.20, egy személyre utcai szobát 2.20 (forint) árban fog kiszolgáltatással és világítással együtt számíttatni. Intézetek számára tömeges látogatásnál egyezség alapján mérsékelt árak alkalmaztatnak. Hosszabb tartózkodásoknál hónapos szobák 25 forinttól fölfelé kaphatók.”
Sajnálatos módon Rémi bevételei nem voltak elégségesek a beruházásra felvett hitelek fizetésére, így a megnyitás után mindössze három és fél évvel, 1899. november 30-án mindkét házát, az Adriát és a Rémi szállót is elárverezték a hitelezők közel 150.000 forint összértékű követelésének teljesítésére. Mindemellett a család még Rémi Róbert 1907 decemberében bekövetkezett halálakor is azt tudatta „a nagyérd. közönséggel”, hogy az „Adria valamint a Rémi szállók” a jövőben is az öröklő család házi kezelésében maradnak.
Prímáskirályok, a kor celebjei
Az Adria étterméhez és kávéházához tartozó télikertben a nyitás utáni években időszakonkénti váltással a M. Kir. Katonazenekar, Nagy Varieté, komikus bohózatok, tiroli ének- és zenetársulat, „Nagy Orpheum napi 3 bohózattal” vagy énekkomikus szórakoztatta délutántól éjfélig a vendégsereget. Hangsúlyozottan „amerikai szellőztetés, pontos kiszolgálás és szabad bemenet” mellett. Rendeztek szilveszteri estélyeket is.
A század első éveiben az is hozott némi pénzt a konyhára, amikor az Első Magyar Varrógépgyár munkásnői és a MÁV Altisztek Országos Otthona táncestélyeket, a Pénz- és Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége, a Magyarországi Fémmunkások Központi Szövetségének bádogos szakosztálya, a budapesti lakatosmunkások, lakatossegédek, fürdőalkalmazottak, sütőmunkások, molnársegédek és cselédek gyűléseket, filatelisták heti összejöveteleket tartottak a szálló bérelhető termeiben.
Miután a kávéházat 1905. szeptemberében a Klein testvérek vették át, azt „megnagyobbítva és teljesen újonnan, fényesen berendezve”, hat amerikai tekeasztallal, egész éjjeli nyitva tartással és nem utolsó sorban elsőrangú prímásokkal igyekeztek becsábítani a közönséget. A kor kiváló zenészei: pécsi Hegedüs Gyula, veszprémi Kiss Jancsi, dombóvári Babári Jóska, valamint az állatorvosi tanulmányait végzés előtt abbhagyó és prímásnak álló Barna Laci tűnnek fel nagy betűkkel szedve a korabeli újsághirdetésekben. Mindehhez „színház után nagy választékú buffet”. Kleinék másfél évvel később azonban már a Stefánia és a Thököly út sarkán viszik a Stefánia Korzó kávéházat – az újsághirdetésekben referenciaként az Adria volt tulajdonosaiként ajánlva magukat.
Az évek során bekövetkezett többszöri tulajdonosváltás fináléjaként 1907. novemberében Neumann Károly és Schwarcz Béla – a Vendéglősök Lapja újságírójának megítélése szerint „két derék és népszerű fővárosi főpincér” – vette át az Adria szálloda kávéházát. Elődjük, Wiener Jákó Sándor Hajdú Gyulától, ő pedig az év elején a Klein testvérektől vette át a kávéházat, amely a Faludi-tesvérek által alapított szövetkezeté volt. Az átvételekor Wiener kötelezte magát, hogy elődjének összes tartozásait kifizeti, és beleegyezett abba, hogy a 79.000 korona vételár teljes lefizetéséig a tulajdonjog a szövetkezet nevén maradjon. Minthogy azonban a kávéház rosszul jövedelmezett, így Wiener nem tudta betartani a fizetési feltételeket, a szövetkezet elvette tőle a kávéházat, és átadta Neumann Károlynak. Ekkortájt és még az elkövetkező fél évtizedben a környéken látványosan dübörgött a vendéglátó konjunktúra, amit hitelesen szemléltet, hogy a közeli, a József körút és Népszínház utca sarkán álló Simplon kávéház 1908-ban még kilencvenezer, három évvel később már háromszáznyolcvanezer koronáért cserélt gazdát.
Neumann és Schwarcz arra törekedtek, hogy az ország legjobb zenészeit szerződtessék vendégcsalogatónak. A bejárat fölé 1909-ben elhelyezett óriási táblán messze tündöklő villanybetűkkel a következő felírás tudatta az arra járókkal: „Naponkint itt hangversenyez Rácz Laci, a cigánykirály.” Ezen a táblán aztán a Ráczot megelőzően az Adriában muzsikáló Kóczé Antal – akit a II. Országos Cigányversenyen tüntettek ki király díjjal – alaposan megütközött, és levélben szólította fel 36. Rácz Lacit, hogy a táblát azonnal távolíttassa el, merthogy ő a cigánykirály elnevezést jogtalanul használja. Amellett versenyre is kihívta, hogy a közönség bírálja el, kettőjük közül melyik a király. Rácz Laci azzal vágott vissza Kóczénak, hogy Kóczéval ő nem versenyez, mert neki arra nincs szüksége, hogy a közönség újból elbírálja, ki a cigánykirály. Ő a közönségtől kapta az elnevezést, és ezt elveszíteni már nem lehet. Mivel röpke fél év múlva, 1910. februárjában Rácz Laci már a József körúti Commerce kávéházban húzta Kóczé Antal helyébe lépve, ekkortól az Adria bejárata fölött Csóka Józsi neve villanyfényeskedett, akit addig a Viktória kávéház transzparense hirdetett nótakirályként. A körforgás ezután sem állt meg. Hamarosan újra eljött az idő, amikor az Adria a tábláján „a cigányprímások nagymestere, a királydíj nyertese” címmel felruházott Kóczé Antallal igyekezett nívóját fitogtatni. Egy újabb teljes átalakítás után 1912. október végén még debreceni Kiss Béla zenekarával is bővül a végül Rácz Lacival záródó névsor.
Kávéházak alkonya
Aztán egyszer csak elkezdődött a hanyatlás. Az utolsó békeévben Budapesten egymás után adták be a kulcsot a színházi vacsorával és meleg ételek kiszolgálásával a vendéglősöknek és persze egymásnak is egyre több kárt okozó, fényesen berendezett kávéházak. Ezen nem is volt mit csodálkozni. Miközben a gazdasági viszonyok egyre csak romlottak, majdnem minden utcasarkon működött kávéház. Annyira elszaporodtak, hogy végül felfalták egymást. A pazar és költséges berendezésekre fordított összegek mellett még a horribilis vételárat és a magas bérletet is behozni a nagy konkurencia mellett szinte képtelenség volt. Közben a kávé ára is egyre emelkedett, ami szintén hátrányára szolgált a kávésiparnak. Ezidőben már könnyelműségnek számított kávéházban reggelizni, s maguk a kávésok sem sokat törődtek a szolid, korai vendégekkel. Pedig ők voltak azok, akiknek végig kellett szenvedni az éjjeli lumpok utáni söprést, az ő fejük fölött csináltak kereszthuzatot, végeztek súrolást, ívlámpa-tisztogatást, pingálást, kisebb-nagyobb renoválást. Mindezt a reggeli idejében, miközben az üzletvezetők is akkor kiabálták ki magukat a pincérekkel. Úgyhogy a pesti kávéházak zömében szinte kizárt dolog volt nyugodtan reggelizni és a lapokat csöndesen olvasgatni.
Az év során az Adria is bezárt, és a szálló földszinti és udvari helyiségeiben 1913. november 20-án megnyílt az Adria-buffet. A Fővárosi Hírlapban közölt beharangozó cikk szerint „Egy koronáért pazar ebédhez jut itt a fővárosi polgár, amerikai hűtőkben friss pilseni sört tartanak, egy pohár sör ára mindössze tíz fillér lesz. Minden ragyogóan tiszta, szép és jó lesz, nem túlzás az az állítás, hogy az Adria-étkező megnyitásával megszűnik Budapesten a drága és rossz koszt miatti panasz.”
Úgy történt, úgy kellett történnie, hogy a magyar fővárosban már három emberöltővel ezelőtt gyorsétkezde váltott fel egy remek kis zenés kávéházat.