A Viking és a Hableány

2019. május 29-én, 21:05-kor egy emeletes szállodahajó városnéző hajóval ütközött a Dunán, a Margit híd alatt. A kishajó azonnal elsüllyedt, a harmincöt utasból heten maradtak életben. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője megvizsgáltatná, hogy noha a hatalmas járművek sok jól fizető turistát hoznak és magas kikötői díjat fizetnek, szükséges-e beengedni őket a folyó belvárosi szakaszára. A roncs kiemelése az áradás miatt csak közel két héttel a baleset után vált lehetségessé.

Lassan egy hete esett. A kiszikkadt föld mohón szívta magába a nedvességet, eltűnt a por, a szmog, fellélegeztek a parkok, nyíltak a városi ablakok. Éppen jókor jött a segítség, mert a hírek szerint az Alföldön már öntözni kell a búzát. Az pedig súlyos állapot, ha annyi csapadék sem jut, hogy a sarjadó vetés gyökeret eresszen. Mindenki boldog volt, amikor látta, milyen szépen telik a Duna medre, csillapodott a vízínség; kis-és nagyhajó bátrabban evickélt a hídlábak között. A hétemeletestől a bárkáig szinte minden változat megtalálható Magyarország vízi főútján, ha esik, ha fúj, a kirándulóestek fő attrakciója a hajókázás. A turisták ezúttal sem hátráltak, a szervezők kedvtelve nézték, amint a szakadó esőben csuklyába öltözve rajzanak a kikötői palló körül; amiért fizettek, azt bizony megkapni akarták.

Az utazási irodák leleményesebbnél leleményesebb ötletekkel állnak elő; már nem is szervező a talpán, aki csak úgy, karlendítéssel mutogatja szerelmetes Budapestjét; esemény kell, buli; kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni. Program: városnézés a vízről délelőtt, délután, este, koktélparti, borkóstoló gyertyafényes vacsorával, zongoracsata énekesnővel vagy anélkül, termékbemutató nemcsak nyugdíjasoknak, osztálytalálkozó, menyegző. Az örök tanoncok élvezettel hallgatnak történeteket a múltból és a jelenből; az uralkodók és a merész bátrak, a hétköznapi és az átutazó érdeklődők hőstetteit, akik építettek, romboltak, azután kezdték elölről. A fapadosabb turistákat sem hanyagolják el, az ő szórakozásuk ácsorgás a fedélzeten, hagyományos fényképezőgéppel. Késő délután kezdődik az igazi forgalom, a hajók kirajzanak, izgága lábak topognak a fedélzeten.

Alig látni a sor elejét, az óriások között az átépített Hófehérke és törpéi hajósorozat néhány szívós példánya (átnevezve) szuszog észak felé a sodrással szemben. A Hableány nevű 544-es (Moszkvics) típusú motoros személyhajó is hasonló lelkesedéssel szelte a vizet. Gondos kezek időben felkészítették a szezonra: fehér felső, tengerészkék alj; hetvenévesen esze ágában sem volt kikötői hajótemetőben végezni, százötven ló ereje repítette a soron következő állomásra. Persze útját olykor keresztezte néhány ifjonc szállodahajó, aki a nagyok magabiztosságával elhúzott mellette, éppen olyan közel, hogy a kicsi beleborzongjon, de büszkén állta az oldalhullámokat. Elvégre ő volt otthon a Műpától a Margitsziget felső spiccig, s erről, soha de soha nem akart megfeledkezni, még ha a radarképernyőn mindössze mustármagnyi foltot is ejtett a jelenléte.

Május 29-én este dél-koreai csoportnak szolgált. A fedélzeten a helyi hajóskapitány és egyke segédje tevékenykedett, a hírek szerint az ázsiai utasok jutalomútként, Európa felfedezésének szánták a kirándulást. A dunai ár bőven az alsó rakpart falát ostromolta; olyan az, mint a nők áradása, csak jön és megy, feltartóztathatatlanul, a természet rendje szerint. Szép és erőteljes volt a megduzzadt folyó, amelybe bőven ömlött az égből is utánpótlás, az esőszálak sűrűn szurkálták a vízfelszínt. A városlakók korán visszahúzódtak, elég volt a vizekből, s dolguk végeztével iszkoltak haza. Rövid szárítkozás után könnyű vacsora, esti csevej, a kényelmes karosszékből tévén, vagy a hálón nézhették, milyen károkat okozott a rendetlen időjárás.

Óriásciklon tartja készenlétben Európát… Szlovéniában hóesés… A párkányi szivattyúállomásnál egy hajó megrongálta a zsilipkaput, a kapitány elmenekült… A tűzoltósághoz, csak fővárosban negyvenöt riasztás érkezett a vihar miatt… Összeütközött két hajó a Dunán, a Parlament közelében. Az egyik felborult és elsüllyedt. Harmincöt embert keresnek… Ugyanazon szavak ezúttal mást jelentettek, mivel a több száz- vagy ezer kilométer távolsághoz képest idehaza, karnyújtásnyira történt tragédia. Az Internet hamar felduzzasztotta a híráramot, a rakpartra híradós stábokat delegáltak a tévécsatornák; mindenkinek megvolt a maga változata, mi miért történhetett. Biztosan túlterheltség, műszaki hiba, figyelmetlenség, terrorcselekmény, az eső, a sötétség, szóval csak a jóisten tudja, mi történhetett; meg az ukrán kapitány... Az ablakszemek hajnalig ki nem hunytak, az emberek az élő közvetítéseket nézték, és várták, hogy tisztuljon a kép.

Noha/mivel kevés pontos információ érkezett, másnap alig akadt olyan hely a városban, ahol ne a balesetről beszéltek volna. A körúti villamoson az utasok fennhangon vitatták az eseményeket, s érdeklődtek, tud-e valaki újabb fejleményről. A Margit-híd környéke megtelt bámészkodókkal, az emberek függők lettek, és ugrottak a legkisebb rezzenésre. Egy-egy nagyobb uszadékfa, pár műanyag flakon, amelyet a makacs örvények a mélybe húztak, azután meg földobtak, és a szokásos áradás-szemét között parázs szemek vizsgálták a vizet. Kimondatlanul egyet gondoltak: itt van az a hely, ahol emberek éltek-haltak, és kevesebb mint huszonnégy órával azelőtt még ugyanúgy nézegették a panorámát, ahogyan most ők. Közben kisütött a nap, a Duna ártatlanul hömpölygött lefelé, a mélyén egy ronccsal és a benne rekedt áldozatokkal.

Estére újból kimerészkedett néhány kirándulóhajó, de az Országház előtt visszafordultak, az idegenvezető ha akarta, ha nem, a fő adat ezúttal a havária lett. Mécsesek gyúltak a hídon, a parton; ázsiaiak és magyarok virágokat dobáltak a Dunába, a hangulat a csendnél csendesebbre ereszkedett, főleg, mert a túlélők listája (7 fő), véglegessé válni látszott. Déli irányban fokozott figyelőszolgálatot szerveztek a vízimentők, hátha sikerül kimenteni valakit, de a megszólaltatott szakértők szerint a tizenkét-tizenöt fokos víz könyörtelenül hideg, egy óra is elegendő a végleges kihűléshez. Éjszakára kiürült a rakpart, másnap viszont kezdődött minden elölről.

Napközben információgyűjtés, a térfigyelő kamerák közreadott felvételeinek nézegetése, este a hallottak szemlézése a Dunaparton. A lakosság esti séta keretében naponta felkereste a helyszínt. Ismerősei lettek egymásnak, volt egy téma, ami egyformán érdekelte őket, és ugyanazt gondolták róla; ezúttal nem derülhetett ki, hogy más eszmék futnak a fejekben. Egyik estére szervezett programot is kaptak; a Csíkszerda kórus kezdeményezésére több százan énekelték Dél-Korea nem hivatalos himnuszát, az Arirangot. A parton koreai tévéstábok ütöttek állványtábort, a magyarok hol feltűntek, hol eltűntek; van az a helyzet, amiért éjjel-nappali műszakot kell fogadni. A mentésben is árnyalódtak a feladatok, a víz alatt egyszerre csak egy búvárt engedtek dolgozni, de ő sem hagyhatta el a merülőlétrát. A folyó nem engedett a szorításból, s nemhogy apadt volna, újabb áradással jelentkezett; ezúttal senki sem akart hősöket. A Hableány nyolc- kilenc méter mélyen feküdt, sötét, romboló enyészetben.

A közönség tapodtat sem mozdult a témáról, szinte percről percre tudta, mi történik a víz alatt. Kötelet sodornak, és a hevedereket a hajó alá csúsztatják… Bedeszkázzák a sodrás­oldali ablakokat… megkezdik s befejezik a hajótest kiemelését... Újabb holttesteket találnak a roncsokban... Péntek délután kiürült a város, ki wellnessbe, ki a telekre, rokonokhoz vagy a hegyekbe zarándokolt, hogy a maga módján kipihenje az életet. A nyugalmas napok alatt azonban nem mulasztották el figyelni a híreket: újabb utórengések és szökőár lehetséges Pápua-Új-Guineán, hajóbaleset Németországban is, ütközött egy kisbusz Bábolnánál, Velencében tüntetnek a tengerjáró hajók beengedése ellen, hibás volt a repülőgép pilótafülkéjének riasztóberendezése, elhunyt a többszörös világbajnok mesterszakács, az emberi hibák mérséklése érdekében fejlesztik a robottechnikát, 7,8 fokozatú UV-sugárzás várható a hétvégén – pedig még csak Szent Iván havában járunk.

Fotó: RIC