Mar9it

„az eltűnés nem feltétlenül »katasztrófa«, inkább »hirtelen helyzetváltoztatás«”.

Hakim Bey

Lehetséges-e az építészet jelenéről hiteles tudósítást adni? Környezetünk alakítása térben és időben kiterjedő, rendkívül összetett folyamat. Az építészettörténet narratívái pedig, amelyeken haladva házainkkal behatóan foglalkozunk, természetükből fakadóan a múltba ágyazottak. Nehéz kijelölni azokat az épületeket, amelyek valóban a kortárs építészetet szintetizálják, ugyanakkor a fejlődés, a fenntarthatóság és a hagyományok tekintetében is előremutatóak.

Fotó: Bujnovszky Tamás

Ezen a gondolatmeneten elindulva találtam rá azokra a lehetséges válaszokra, amelyeket az építészet a jelen problémáira és a jövő lehetőségeire ad az urbánus ember számára. Konkrét épületek helyett azonban egy sajátos jelenségre bukkantam.

Ez az urbanisztikai jelenség egyáltalán nem példa nélküli, de gyökerei nem a „megfontolt” környezetalakításban, hanem a progresszív aktivizmusban találhatók. Az aktivista ideális esetben egy jól informált, cselekvő csapatjátékos, aki képes felismerni komplex társadalmi problémákat és közbeszéd tárgyává tenni azokat, aki mozgósítja az embereket, formabontó és kreatív vagy akár gerillamódszerekkel. Van ebben valami lázadó vonás, mint amilyen az engedetlen polgár magatartása, aki a neutrális tömegbe történő beolvadás helyett megkérdőjelezi a rendszer logikáját, és felelősséget érez mások iránt.

Fotó: Bujnovszky Tamás

A nagyvárosok épületállományának egymásra épülő rétegeiről elmondható, hogy hátrányukban rejlik potenciáljuk is. Fővárosunk esetében ez különösen igaz, hiszen a szabályok és folyamatok nem elég rugalmasak ahhoz, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a felhasználók gyorsan változó igényeihez.

2011-ben Szakál Andrea építész és díszlettervező ebben az aktivista szellemben járta a várost, egy olyan helyszín után kutatva, amely alkalmas lehet víziója megvalósítására. A Rózsadomb lábánál meredeken felfutó Margit utca 9. száma alatt egy használaton kívüli foghíjtelket talált, rajta romos, még a bérházak megjelenése előtti időkből ottfelejtett, félnyeregtetős házakkal. Az erősen emelkedő ősfás terep rengeteg lehetőséget rejtett magában, bár rátelepedett az elhagyatottság dzsungele. Így indult az a közel nyolc éve tartó projekt, amely nem más, mint az ideiglenes építészet egy sajátos megnyilvánulása.

Mit is jelent ez? Az ideiglenes vagy befejezetlen építészet egy olyan nyitott fogalom, amelynek legfontosabb ismérve, hogy nincs állandósult rendeltetése. Azaz a funkció alkalmazkodik használójához és nem a használó a funkcióhoz.

A Margit utca kilenc, avagy Mar9it pontosan ilyen közösségi projektté vált, és kevesebb mint egy évtized leforgása alatt páratlan fejlődési ívet írt le. Szakál Andrea olyan kutató, aki képes egyesíteni a különböző tudományterületek, a művészet és a design alkotó módszereit, adaptálható metódussá szervezni azokat. Ez a képessége tette lehetővé, hogy a Mar9it kiemelkedjen az eddig alkalmazott közösségi/nyilvános térszervező stratégiák közül.

A felújított közösségi helyszín és piac bejárata, háttérben a pavilonokkal

A projektnek három nagyobb állomása volt, ezeket többek között Andrea és az akkoriban megalakuló Blokk építészműhely fogta egybe. Olyan szerencsés együttállásról beszélhetünk, amelyben nem csak a terep tényezői voltak rendkívül kedvezőek. Példamutató módon, a telek tulajdonosa, aki maga is befektető, kellőképpen nyitott volt a közös munkára és az innovatív, szokatlan megoldásokra.

Milyen eszközökkel érdemes életet vinni egy elhagyatott helyre? A válasz ebben az esetben egy helyspecifikusperformansz volt.

A TÁP színházzal, Vajdai Vilmos vezetésével összeállt a kreatív stáb, közös munkával, a hely adottságait kihasználva, létrehozták a „...Megjegyzem, különös, miért épp a város közepén?”című, transzmediális előadásukat. Azért fontos beszélni erről az alkotói fázisról, mert olyan attitűdöt képvisel, amelyet az építészet mint médium sikeresen felhasználhat. Ez pedig az az elv, hogy abból dolgozzunk, ami eleve adott. Ilyen volt ebben az esetben a hosszanti, ösvény alakú elrendezés, amely az előadás történeti gerincét adta, (a díszlet pedig a helyszínen talált anyagokból épült fel).

Következett a revitalizáció, amely már nagyobb anyagi ráfordítással járt, cserébe jelentős érdeklődés övezte. Egy félig szabadtéri, közösségi helyszín létrehozása volt a cél. A végső terv a hagyományos architektúra köré szövődött, az együttes faszerkezetű, lépcsőzetes pavilonokból, a renovált házakból és a kertből állt. A helyszín így alkalmassá vált rendezvények, konferenciák, közösségi főzések, workshopok, előadások, vetítések, vásárok, koncertek és gyerekprogramok lebonyolítására. Helyet kapott a területen egy beltéri bár és bolt, valamint egy kemence is.

Enteriőr-részlet a félig fedett bejárati kis házak egyikéből

Már ebben a szakaszban azt mondhatták volna, hogy kihozták az adottságokból, amit lehet, és betagozódhattak volna a hasonló, ígéretes kezdeményezések sorába, mint amilyen a Jurányi, a Gólya vagy a Valyo, de nem ez történt. Noha – és ezt fontos megjegyeznem –, cseppet sem volt zökkenőmentes az út, amit megtettek. Talán túl sok kompromisszumot kellett kötniük, s a vendéglátás kezdte átvenni a nem ennek szánt főszerepet. Általánosan is jellemző Budapesten, hogy a közösségi helyek fennmaradása érdekében fel kell adni az eredeti célkitűzéseket, de gyakran így is csőd és kilakoltatás a történetek vége. Holott egész Európában hivatkozhatunk olyan sikeres esetekre, amelyeknek kottája ugyanaz, mint a Margit utcai projekté, de amelyek élettörténete igazolja: van út, és kevésbé elaknásított. Lásd BMW Guggenheim Lab, a párizsi EXYZT, a nemzetközi The City EyeLevel program, a berlini ConstructLab, a brooklyn-iInterboro, a londoni The Collective.

Késő tavaszi pillanatkép a nyüzsgő közösségi térről és piacról

Ezekről a kezdeményezésekről elmondható, hogy rugalmas urbanisztikai megoldásokra törekednek, participatív tervezéssel. Az állam vagy egy nagyvállalat támogatásával valósulnak meg, és mindegyik nemzetközi sikert arat, pedig helyspecifikus építészeti projektekről van szó (és a vendéglátásnak kevés köze van az eredményeikhez). A siker kulcsa ugyanis pontosan abban rejlik, mint amire Andrea is rájött a folyamat során, mégpedig, hogy csak az ingatlanfejlesztőkkel közös, piaci alapú szolgáltatási csomag kidolgozása hozhat átütő sikert.

A Mar9it utolsó fejlődési szakaszában a tulajdonos kívánt szintet lépni. Ez jelenthette volna a kooperáció végét is, de szerencsére nem így történt. Jelenleg a korábbi közösségi tér helyszínén egy társasház építésének munkálatai zajlanak, amelyet ugyanaz a csapat, ugyanazon befektető számára tervezett meg.

Szélesebb kontextusba helyezve a jelenséget (és az esetet), amelyet nyomon követtem, a történteket olyan szükségszerűségnek kell tekintenem, amely leginkább az ellenkultúra, szubkultúra és tömegkultúra kölcsönhatásaival érzékeltethető.

Tervek: Blokk építészműhely

A tömegépítészet válságidőszakát éli, mert dehumanizálódott, piaci érdekekre alapoz. Az igények viszont egyre nőnek az olyan közösségi helyek iránt, amelyek emberi léptékűek, a természettel és a technológiával összhangban működnek, ahol megnyugodhatunk és valódi természetünk szerint viselkedhetünk. Ezért gyűrűzött be az építészetbe és a fővárosunkba is az az ellenkultúra, amely ezeket a szempontokat érvényesíteni igyekszik, és miközben piaci érdekek is szerepet játszanak, mégsem főleg a profitszerzésben, hanem a fennmaradásban érdekelt.

Ha mindezt organikus, ugyanakkor tudatos folyamatként igyekszünk irányításunk alá vonni, újabb és újabb kihasználatlan területeket foglalva vissza, akkor születhetnek és szolgálhatnak jó példa gyanánt olyan további projektek még Budapesten is, mint amilyen a Mar9it.

Karsai Anna a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem designkultúra szakos hallgatója. Arra készül, hogy az urbanisztikai fejlesztések gyakorlati lehetőségeit kutassa, különös tekintettel a zöld környezet, a lakóépületek és a használaton kívüli terek rehabilitációjára.