Író, újságíró

Budapesten születtem, a múlt század második felében, igaz, épp hogy elértem a csatlakozást a fővároshoz. Ha a szüleim egy kicsit összeszedik magukat, és már egybekelésük évében ajándékoznak egy utódot a családnak – konkrétan engem –, jogilag is ujpesti lennék (szigorúan eképpen, rövid u-val, ahogy a régiek írták, s ahogy, sajnos, ma már csak én írom), így csak lelkileg vagyok az.

De úgy aztán minden porcikámban. A hatvanas években, amikor a világra eszméltem, és amikor a legfontosabb hatások értek, Ujpest még az a sokarcú város volt, mely gyáraival és munkáskaszárnyáival Chicagót, földszintes házaival Bátaszék-alsót, villáival a Rózsadombot idézte, ahol tehát az ember megismerhette a közösségi élet ezer színét, figurákat és történeteket gyűjthetett, valamint olyan erkölcsi normákra tehetett szert, melyek aztán elkísérték egész életében. Örökké hálás leszek a sorsnak, hogy oda vetett, abba a Duna melléki kisvárosba, egy igazán regényes sorsú családba – mely akkoriban nem járt éppen az élet napos oldalán, de legalább volt mire visszaemlékeznie.

Amióta az eszemet tudom, mindig az írás érdekelt. A másoké meg a sajátom. Ezért lettem szerkesztő, és ezért lettem író. Előbbi minőségemben az a szerencse ért, hogy dolgozhattam napi- és hetilapoknál, folyóiratoknál és könyvkiadóknál, utóbbi minőségemben meg az, hogy Ujpesten születtem. Kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy folyton azt írom.

Persze, azóta belaktam Budapestet, éltem Kispesten és a Ferencvárosban, és már évtizedek óta terézvárosi vagyok, ott lakom a Körönd közelében, ezért is lett önéletrajzi ihletésű novellahősöm – aki immár negyedszázada kísér az útjaimon – Köröndy. (Milyen szerencse, hogy nem az Oktogon közelében találtam megfelelő lakásra – most hívhatnák szegényt Oktogondynak.)

Kedvenc foglalatosságom a városi séta. Jövök-megyek, visszajárok, figyelek. Aztán megírom, amit tapasztaltam. Húszegynéhány megjelent kötetem harmada efféle írásokat tartalmaz. Ez a város megunhatatlan, folyton változik, hol jó, hol rossz irányban, mindig van benne valami felfedeznivaló.

Remélem, még sokáig koptathatom a macskaköveit.

2020. február

A fényképet Jolsvai András Étkezési író sorozatának utolsó darabjához a „Finálé”-hoz készítette Sebestyén László. Az írás a BUDAPEST 2016 decemberi számában jelent meg.