Az alapító atya

200 éve hunyt el az első magyar közgyűjtemény, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, gróf Széchényi Ferenc, akinek egész életében a „közjó előmozdítása” volt a legfőbb törekvése. Jó példát adott ezzel kortársainak és István fiának is, akiből, ha nincs ez a példaadás, talán nem lett volna az, aki: „a legnagyobb magyar”. A kerek évforduló kapcsán remélhetőleg megint többet beszélünk majd a nemes atyáról, aki nemcsak gyermekeiről gondoskodott nagy szeretettel és odaadással…

Ismeretlen mester: Gróf Széchényi Ferenc ifjú házas korában, festmény a horpácsi kastélyból

Sárvári és felsővidéki gróf Széchényi Ferenc 1754. április 29-én látta meg a napvilágot a család (fertő)széplaki kastélyában, gróf Széchényi Zsigmond és gróf Cziráky Mária gyermekeként. József bátyjának nyomában ő is a soproni és a nagyszombati jezsuita iskolákba járt, majd 1772 őszén Bécsben, a Mária Terézia által 1746-ban alapított Collegium Theresianumban folytatta tanulmányait. Itt többek között gróf Festetics György, a keszthelyi Georgikon későbbi alapítója, leendő sógora volt iskolatársa. Széchényi a császárvárosban az oktatás nyelve, a német mellett kiválóan megtanult franciául, és latin nyelvtudását is tökéletesíthette, amelyen a jogtudományi előadások folytak. A jogi stúdiumokon kívül nagy érdeklődést mutatott a történelem iránt. A Theresianumban olyan jelentős magyar származású jezsuita tudósok tanították, mint Schönwisner István és Palma Károly, akik a magyar történeti segédtudományok (numizmatika, heraldika, diplomatika) megalapítói, korszakos nagyságai voltak. Hozzájuk hasonló hatást tett rá a kollégium gazdag bibliotékájának tudós könyvtárosa Denis Mihály, aki később Széchényi könyvtárát rendezte és lajstromozta. Az ifjú gróf 1774 júniusában fejezte be felsőbb tanulmányait, s bár csak két tanévnyi időt töltött az említett elitképző intézmény falai között, elmondhatjuk, hogy gondolkodását, világlátását meghatározó és tudását megalapozó, tartalmas időszakról beszélhetünk. Felvilágosult, szabadelvű nézetei innen datálhatóak, ahogy az az elhatározása is, hogy nem a papi vagy a katonai pályát választja, mint elődei, illetve családja jeles személyiségei az előző két évszázadban.

Ismeretlen mester: Gróf Széchényi Ferenc családja körében

Pályakezdés Pesten

1775-ben Pesten a királyi táblánál, Szlávy Pál királyi ügyigazgató mellett jurátusként (joggyakornokként) kezdte meg hivatalnoki pályáját. Széchényi nagy szorgalommal és odaadással vetette bele magát a munkába, ami az esetében azt jelentette, hogy a társasági eseményeket sem látogatta. Miután ez édesanyja tudomására jutott, levelet írt neki, amiben megkérte, hogy ezentúl vegyen részt a státusához illő mulatságokon. Az anyai felszólítás hatott, s Széchényi ettől fogva bekapcsolódott Pest-Buda és környéke társasági életébe.

Jurátusi hivatali éve után 1776-ban Kőszegen, a dunántúli kerületi tábla ülnökeként, bírájaként folytathatta pályáját, és elnyerte a kamarási méltóságot is. E kinevezésével közelebb került birtokaihoz, amelyek egyrészt nagybátyjai leszármazottak nélküli halála, másrészt József bátyja korai elhunyta miatt ekkorra már hatalmasnak számítottak. Utóbbinak birtokai megöröklése mellett más tekintetben is örökébe léphetett, hiszen később (1777 augusztusában, pápai engedély után) bátyja özvegyét, bécsi iskolatársa és barátja nővérét, gróf Festetics Juliannát vezette oltár elé. Boldog házasságukból hat gyermek született, közülük a legkisebb, István 1791-ben.

Széchényi Ferenc életében az 1780-as évtized nem csak a családi életében, de hivatali pályája szempontjából is eseménydús időszak. Bár egy ideig hiába próbálkozott magasabb tisztségekbe jutni, végül mégis fordult a kocka, és a hőn áhított helytartótanácsi, illetve főispáni stallumnál is jelentősebb megbízatást kapott. 1783 nyarán jött el az ő ideje, ekkor győződhetett meg először arról, hogy – fiatal kora ellenére – milyen nagyra becsülik képességeit: horvát al-bánná nevezték ki. Erre a tisztségre pártfogója, gróf Esterházy Ferenc udvari kancellár ajánlotta, aki II. József döntése folytán meglévő hivatala megtartásával lett horvát bán. Esterházy e kettős hivatalviselése azzal járt, hogy mivel Bécsben maradt, Horvátországba és Szlavóniába kinevezett helyettesének ténylegesen helyettesítenie kellett őt. Ezzel az al-báni feladatkör jelentősen kibővült, bár az uralkodó természetesen előírta, hogy Széchényi a legfontosabb ügyekben mindig előzetesen egyeztessen felettesével, és a hozzájárulását kérje. A báni hatáskör gyakorlásán túl még számos rendkívüli megbízatást kapott a korona ezen területein: Szerém és Verőce vármegyék határai kiigazításának ügyét, a varasdi Dráva-híd és a sziszeki út építésének vagy a kanizsai láp kiszárításának irányítását. Széchényi, ahogy írják, feladatait közmegelégedést kiváltva végezte el.

Mint felvilágosult főúr a haladást, uralkodója reformtörekvéseit kívánta szolgálni, de ezek némelyikével nem értett egyet. Rossz szemmel nézte a német nyelv hivatalos használatának és a Szent Korona Bécsbe szállításának elrendelését. Utóbbinak nyilvánosan is hangot adott Sopron vármegye 1784. május 3-án tartott közgyűlésén, ahol az ő indítványát elfogadva készült el az a felirat, amely arra kérte a „kalapos királyt”, hogy ne vigye el az országból a koronát, és koronáztassa meg magát. (A kérés nem talált meghallgatásra, a Szent Korona Bécsben maradt, visszaszállítását pedig II. József csak halála előtt két nappal rendelte el.) Úgy tudjuk, Széchényit e fellépéséért később nem érte semmiféle hátrány, sőt az uralkodó hamarosan az új közigazgatás egyik vezető tisztviselőjévé nevezte ki.

A Magyar Királyság közigazgatásának új rendszere szerint II. József tíz kerületre osztotta az országot, ezek élére pedig királyi biztosokat állított, akik a kerülethez tartozó vármegyékben főispáni helytartóként igen jelentős hatalommal rendelkeztek. Hatáskörük kiterjedt a kiváltságos városokra, sőt a helyi katonaságra és a büntetőjog terén a királyi felségjogok bizonyos részét is gyakorolhatták.

Ismeretlen mester: Gróf Széchényi Ferenc az Aranygyapjas Rend láncával, 19. sz. első fele

Országos tisztségekben

Széchényi viszonylag hosszas hezitálás után fogadta csak el uralkodója felkérését, aki előtt 1785. március 9-én tette le a hivatali esküt. Zágrábi kerületi biztosként Pozsega vármegye főispánja, Kőrös, Szerém, Varasd, Zágráb és Zala megyék főispáni helytartója lett. Az eskütételt követően cenki kastélyába sietett, hogy előkészítse családját a Zágrábba való költözésre. Néhány hét múlva azonban kiderült, hogy máshol kell berendeznie új otthonát. Pécs lett végül az a város, ahonnan el kellett látnia új hivatalát, a pécsi kerületi biztosét, aki Baranya, Somogy, Tolna, valamint Szerém és Verőce vármegyéket igazgatta. Sokak által dicsért szónoki tehetsége és tapintatos fellépése segített abban, hogy elsősorban ne a bécsi udvar kinyújtott kezét lássák benne. Összességében barátságosan és tiszteletteljesen fogadták mindenütt. Hiába volt azonban barátságos a légkör körülötte, pontosan érezhette és tudhatta, hogy uralkodójának egyre határozottabb és ellentmondást nem tűrő intézkedéseit végrehajtva szembe fog kerülni hazájával. Széchényi patrióta énje egyre erőteljesebben szemfordult az uralkodó iránti hűségével, és ennek feloldhatatlansága is hozzájárulhatott betegségéhez, amely 1786 elején egy ideig komoly tüneteket mutatott. Ekkortájt készült orvosi bizonyítványában veleszületett ideggyengesége és ingerlékenysége is szerepel, majd egy fél évvel később a soproni városi főorvos már azt ajánlja, hogy „nehéz államhivatalát” minél előbb egy olyannal cserélje fel, amely a „lelket és testet kevésbé erőlteti meg”. Széchényi betegségére hivatkozva ezek után nem sokkal lemondott hivataláról.

Hogy a betegség valójában csupán következmény, illetve ürügy volt, azt későbbi naplójegyzetei is bizonyítják: „…egy súlyos betegség, főképpen pedig azok a törvénytelen és alkotmányellenes intézmények, amelyeket II. József az ő hozzájárulásával életbe léptetni kívánt, késztették arra, hogy hivataláról lemondván, egészsége helyreállításának ürügye alatt a spaai fürdőbe menjen.” Miután az uralkodó beleegyezett lemondásába, így hivatalát 1786 vége felé átadhatta utódjának, a következő év tavaszán feleségével egy nagyobb nyugat-európai utazásra indult, amelynek elsőrendű célpontja Anglia volt. A féléves út felét a szigetországban töltötte, elsősorban azért, hogy annak mezőgazdaságát és iparát megismerhesse. Minden újítást megfigyelt, sokat jegyzetelt és vázlatos rajzokat is készíttetett épületekről és különböző gépekről. (Évtizedekkel később István fia ebben is követte édesapját.) De útja során könyvtárának gyarapítását sem felejtette el, sőt ez egyre fontosabbá vált számára.

Gróf Széchényi Ferenc éremszekrénye a Magyar Nemzeti Múzeumban

A kulturális közélet felé fordulása

Hazatérése után távol maradt a politikától, de nem vonult teljes passzivitásba sem: tevékeny volt mint gazdálkodó főúr és a kultúra területén mint mecénás. Utóbbi szerepe az 1790-es évektől egyre erőteljesebbé vált, igen sok magyar nyelvű kötet – irodalmi és tudományos munka – kiadását támogatta, nem egyszer ösztönözte. A magyar nyelv térhódításának elérését tekintette egyik legfontosabb céljának. Erre az első példa közösségi szinten talán az volt, amikor 1789 nyarán, Balatonfüreden barátaival megfogadtatta: a hazai irodalmat támogatják, a hazai nyelv érvényesülését minden eszközzel segítik, és magyar titkárt alkalmaznak. Ez utóbbihoz mindvégig tartotta magát, igaz, hogy ő ezt már korábban is fontosnak tartotta, hiszen Hajnóczy József ügyvédet alkalmazta, aki később a magyar jakobinus mozgalom egyik vezető személyisége lett. Széchényi a német és a latin mellett rendszeresen levelezett magyarul, gazdaságában pedig magyar nyelvű könyvelést rendelt el. Gyermekeinek magyar nevelésére is nagy súlyt fektetett. 1803-ban István fia nevelője írta neki ezzel kapcsolatosan: „Ámbár, hogy az akkori időknek vélekedése és szokása ellen volt, mégis legelső volt Excellentiád, a ki házának tiszta szeretetétől vonzattatván drága magzatait hazafiaknak gondviselésére bízta és másokat hasonló cselekedetre serkentett.”

Széchényi néhány év szünet után tért vissza a politikába, akkor, amikor az új uralkodó, II. Lipót 1790-ben összehívta az országgyűlést. Ennek során bátran képviselte reformgondolatait, és azok közé tartózott, akik a magyar rendi alkotmány helyreállítását, a bevett vallások egyenlőségét követelték. Ezek mellett síkra szállt a nemesség megadóztatásáért is. Megbecsültségét mutatja, hogy az országgyűlés őt küldte követségbe a nápolyi királyi párhoz. Azt az emlékérmet adta át, amellyel magyar rendek köszönetet mondtak, hogy az uralkodópár az 1790-es királykoronázáskor magyar ruhában jelent meg. Széchényi utazása nagy diplomáciai sikerrel járt, a nápolyi király még lépéseket is tett, hogy ő legyen a birodalom új követe országában, de ezt azzal hárította el magától, hogy hazájában szeretné felnevelni a gyermekeit. A több hónapos itáliai utazást Széchényi arra is felhasználta, hogy felkeresse az örök városban a vatikáni könyvtárat és más városok kulturális intézményeit.

Az 1790-es években egyre inkább könyv- és kéziratgyűjteménye fejlesztésén dolgozott. A Martinovics-féle összeesküvés leleplezése után az udvar kemény fellépése – benne egykori bizalmasának, Hajnóczynak a kivégzése – pedig arra sarkalta, hogy a politikai életből visszavonuljon. Ferenc király felkérésére 1798-ban még elfogadta Somogy vármegye főispáni tisztét, majd a következő évben a Hétszemélyes Tábla ítélőbírói, utoljára pedig 1807-ben Vas vármegye főispáni adminisztrátori kinevezését, de komoly politikai szerepet ezekben az években már nem játszott. 1811-ben végleg távozott az államigazgatásból.

A volt pálos kolostor, a későbbi Papnevelde épülete (lásd balra, a templom mellett)

A Magyar Nemzeti Múzeum meg­alapítása

Széchényi Ferenc a bécsi Theresianumban „megfertőződött” a könyvek szeretetével. Már ifjú korától megkezdte a család horpácsi tékájának gyarapítását. Később nagy hatással voltak rá ezen a téren is a nagy közép- és nyugat-európai utazásai és itáliai diplomáciai útja során látottak. Az előbbi alkalmával Prágában tartózkodva két dolog fogta meg: az egyik gróf Kinsky felajánlása, 12 ezer kötetnyi könyvgyűjteményének örökletétbe helyezése az ottani egyetemi könyvtár számára; a másik pedig szintén e könyvtárhoz, pontosabban egyik különgyűjteményéhez kapcsolódik, amelyet nem sokkal korábban hoztak létre, és amelybe azokat a könyveket és egyéb írásos forrásokat helyezték el, amelyek cseh nyelven születtek vagy a csehekről szóltak. Prága után még tanulmányozta a drezdai és göttingeni könyvtárakat, majd Anglia kulturális intézményeit.

Ezek nyomán egyre tudatosabb módon kezdte gyarapítani könyvtárát. Alapvető elvnek számított, hogy a magyar vonatkozású művek gyűjtésére helyezte a hangsúlyt, tehát a teljesség igényével Hungarica-gyűjtést folytatott, meg kívánt szerezni minden olyan hazai és külföldi nyomtatványt, amely magyarországi szerzőtől származott, vagy csak Magyarországra – beleértve Erdélyt és Horvátországot is – vonatkozott. A gyűjtést a könyveken kívül kiterjesztette az irodalmi és történeti, illetve tudományos kéziratokra, a térképekre és metszetekre, valamint az érmekre is. A tervezett nagy és minél teljesebb gyűjtemény létrehozása 1794–95-ben vette igazán kezdetét. Céljának elérése érdekében minden nagyobb hazai városban megbízottakat foglalkoztatott, akiknek az volt a fő feladata, hogy a könyvritkaságokat és a régi kéziratokat felkutassák. Emellett az irodalmi és tudományos élet szinte minden szereplőjével levelezésben állt és őket is arra kérte, hogy mindenképpen jelezzék neki, ha valami értékes hazai kincset találnak.

A nagy gyűjteményépítés munkája 1802 márciusára jutott el abba a stádiumba, hogy Széchényi az uralkodó elé terjessze nemzetének szóló felajánlását. Bő fél évvel később, november 26-án született meg a király jóváhagyása, ezen a napon adta ki a kancellária az első magyar országos közgyűjtemény alapítólevelét. Ezt követően szállíttatta az adományozó Pestre a gyűjteményeket: 11884 db nyomtatványt, 1150 kéziratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, 2019 nemesi címert, valamint egy 2675 db-ot számláló éremkollekciót. A gyűjteményeket a mai Papnövelde utcában lévő volt pálos kolostor könyvtárában helyezték el és 1803-ban nyitották meg a nagyközönség előtt. A következő országgyűlés pártfogásába is vette az intézményt és kifejezte a háláját azért az adományért, amellyel Széchényi Ferenc, mint az 1807. évi XXIV. törvénycikk fogalmaz: „a fölállítandó nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta.” Ezt az „alaprakást” Festetics Julianna is folytatta 1808-ban, amikor a férje elképzelésénél még szélesebb alapokon létrejövő intézményt ásványgyűjteményével gyarapította.

Gróf Széchényi Ferenc 200 éve, 1820. december 13-án hunyt el Bécsben. Hamvai a nagycenki családi kriptában nyugszanak. A hazának felajánlott gyűjteményeit ma is őrzi a Magyar Nemzeti Múzeum és a róla elnevezett Országos Széchényi Könyvtár. Öröksége a nemzet öröksége, egyben Budapesté is, amelynek 19. század elején megindult fejlődésében nem elhanyagolható szimbolikus, de tényleges szerepe is volt annak, hogy e – már életében a „Nagy” jelzővel illetett – férfi egyértelműen úgy rendelkezett, hogy az általa alapított intézmény az ország szívében, központjában nyerjen elhelyezést.