Virtuális leletmentés
Az 1960-as, 70-es évek későmodern középületeiről gyakran hallunk negatív véleményeket: elhanyagoltak, igénytelenek, a diktatúra árnyékában születtek. Csakugyan ilyenek lennének, nem érdekelte volna a tervezőt, milyen épület születik, az állampárt határozta volna meg, mit tervez az építész? Egyre többen vannak, akik érdekesnek tartják ezeket az épületeket, és éppen a megbecsülésüket, értékelésüket szeretnék elérni. De legalább dokumentálásukat.
Az elmúlt hetekben ismét az érdeklődés előterébe került a budai Várnegyedben álló egykori Országos Villamos Teherelosztó Központ épülete (I., Nándor utca 5–7., építész: Virág Csaba, belsőépítész: Simon Judit, 1979), így most a megjelent cikkekben, posztokban egyre több részletképet, enteriőr fotót láthattunk róla. Sokakat meglephetett, hogy az épületnek milyen különleges belső terei vannak!
Így vagyunk sok más 20. századi középülettel is, különösen a 2. világháború után épültekkel. Évtizedek óta látjuk, de sosem nézzük meg őket, belülről pedig végképp nem ismerjük, nem is ismerhettük meg ezeket a házakat. Holott gyakran a korszak jelentős épületeiről van szó, amelyeket friss szemmel kellene „újranézni” és egyben dokumentálni. Ez volt a kiinduló pontja a Kiscelli Építészeti Gyűjtemény projektjének, aminek később a Virtuális leletmentés címet adtuk. Leletmentés, hiszen a 20. századi magyar építészet fontos emlékei ezek az épületek, amelyeket mostanában építenek át vagy rosszabb esetben bontanak le, így legalább virtuálisan meg kell őrizni őket. A Kiscelli Múzeum mint a Budapesti Történeti Múzeum, tehát a város történetével foglalkozó múzeum része ebben szerepet kell hogy vállaljon.
Országos Villamos Teherelosztó Központ
A 2014-ben indult munka során az egyes épületekről múzeumi fényképész kolléganőm, F. Szalatnyay Judit készít fotókat, egy-egy épületről akár 200–250 felvételt, mert a cél elsősorban a szisztematikus dokumentálás. Az egyébként nem nyilvános tereket (pince, gépházak, irodai terek, tárgyalók, tető) is dokumentálni akarjuk, de talán ennél is fontosabb, hogy az építészeti, belsőépítészeti részleteket lefényképezzük. Hiszen ezek az épületek mindenképpen egy korszak lenyomatát hordozzák, a múltunk részei – már csak ezért is alaposan ismernünk kell. De ezen túl a magyar építészettörténet egy érdekes fejezetét, a későmodern korszakot képviselik, amelyben – ha ez első hallásra furcsa is némelyeknek – igen jelentős munkák születtek. Az időszak kiemelkedő épületei pontosan olyan értékes emlékei a magyar építészetnek, mint a historizmus vagy a szecesszió korából származók, ugyanúgy meg kellene becsülnünk őket. A házakat ezért ugyanazzal a módszerrel dokumentáljuk, ahogyan egy 18–19. századi műemlék épületet: szintenként, helyiségenként készítjük a felvételeket, és az egyes belsőépítészeti elemeket, sőt lehetőleg a technikai részletmegoldásokat is rögzítjük, akár egy műemléki értékleltárban.
Kohó- és Gépipari Minisztérium
Ebből a rengeteg elkészült fotóból mintegy 35–50 jelenik meg egy rövid építészeti leírással és a korabeli források megjelölésével kiegészítve a Kiscelli Múzeum honlapján lévő „Virtuális leletmentés” oldalon. A többi fotó pedig a múzeum gyűjteményébe kerül, ahol szabadon kutatható lesz, mert nem kétséges, előbb-utóbb a későmodern építészet korszaka is éppolyan népszerű lesz, mint ma a Bauhaus.
Legelső „leletmentésünk” során a Kohó- és Gépipari Minisztérium egykori épületét (II., Margit körút 85–87., építészek: Farkas Ipoly, Kévés György, Mészáros Géza, belsőépítészek: Nyári László, Gergely Gábor, 1971) fotóztuk, itt szembesültünk először azzal, milyen sok nemes kőburkolat, igényes belsőépítészeti famunka maradt meg eredeti állapotában a hetvenes évekből.
Ennek az időszaknak kiemelt beruházása a Magyar Kereskedelmi Kamara székházának (V., Kossuth Lajos tér 6–8., építész: Pintér Béla belsőépítész: Hornicsek László, 1972), ahol fontos volt, hogy az ide érkező külföldi gazdasági vezetőket egy igazán reprezentatív irodaházban fogadhassák, vagyis valóban látványos tereket kellett létrehozni. Ez mindjárt a tágas előtérben megmutatkozott, divatos fém-üveg recepció és ruhatár várta a vendégeket, és itt állt az épület egyik legszebb eleme: Boda Gábor fehér márvány figurális pillérplasztikája. (Ez a mű szerencsére túlélte az épület bontását, de teljesen idegenül áll a szomszédos kávézó forgalmában.)
Az emeleti előadóterem különleges belsőépítészeti kialakítása, a tolmácsfülkék hatalmas „szemei”, az ívelt hangterelő famennyezet, a kort jellemző bútorok örökre eltűntek. A terem csillogó gömblámpa-sorából is csak kevés maradt meg, néhány darab a Kiscelli Múzeumba került.
A kerek tárgyaló falát burkoló faintarziát Somos Miklós készítette, és egészen a 2016-os fotózásig tökéletes állapotban a helyén volt, akár az egyedi készítésű kerek tárgyalóasztal és a Budapesti Elektroakusztikai Gyár tolmácsberendezése.
Más épületben is találkoztunk igényes épületplasztikával, hiszen tervezésük korában még élt az ún. „kétezrelékes törvény”, ami arra kötelezte a beruházót, hogy az építési költség bizonyos hányadát az épületben elhelyezendő művészeti alkotásokra fordítsa. A Belvárosi Távbeszélő Központ épületéhez (V., Petőfi Sándor utca 17., építészek: Jeney Lajos, Bán Ferenc, belsőépítész: Tell Márta, 1976) két igen jelentős munka kapcsolódott. Bejáratánál kapott helyet Józsa Bálint és Kovács Ferenc Íves hullámok című mészkőplasztikája (1976), a homlokzaton pedig, ahogy talán ma még sokan emlékeznek rá, Csiky Tibor és Bohus Zoltán fémplasztikáját (1975) helyezték el.
Magyar Kereskedelmi Kamara székháza
Az épületfotózások során előfordult az is, hogy egyetlen leletmentésből egyszer csak kettő lett. Múlt év végén dokumentáltuk a mostanában újra kérdéses sorsú Déli pályaudvari állomásépületet (I., Krisztina körút 37., építész: Kővári György, belsőépítészek: Hornicsek Erika, Szerdahelyi Laura, 1973). Ez az épület is korának egyik presztízsberuházása volt. Méregdrága fekete, skandináv kőpadlójú, lebegő üvegcsarnokához gyönyörűen ívelő fehérmárvány burkolatú lépcsők vezettek, a központi magot divatos műkő falplasztika emelte ki. Nem véletlenül szerepelt az épület többször is a korabeli BUDAPEST folyóirat címlapján (1977/1, 1978/4).
A mostani fotózás közben váratlanul nyílt lehetőség arra, hogy bejussunk az egykor nagyon menőnek számító pályaudvari Bisztróba (faldekoráció tervezői: Blaski János és Miskei László, 1975), amely éppen építőanyag-raktárként funkcionált. Színes falburkolataival, nemesacél pultjaival ma újra építészeti lapok sztárja lehetne, úgyhogy ennek a térnek a leletmentés oldalán egy önálló fejezetet szenteltünk.
Azt, hogy a későmodern építészet egyre szélesebb kört érdekel, jól jelzi az ezzel foglalkozó városi séták, tematikus weboldalak megszaporodása. Tény, hogy lehet ebben nosztalgia is az idősebbek részéről, de a huszonéveseket, a harmincasokat ezzel már nem lehet vádolni. Ennek a megnövekedett érdeklődésnek egyik vetületét mutatja a legközelebbi, 2021-es Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában megvalósuló Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című koncepció (kurátor: Kovács Dániel), ami szintén az 1960–1980 közötti építészetre koncentrál. A korszak tizenkét budapesti épületét fiatal építészek tervezik át, felvetve ezen örökség megőrzésének lehetőségeit. Ehhez a projekthez a Virtuális leletmentés is csatlakozott a Biennáléra kiválasztott épületek fotódokumentációját biztosítva.
Bár a Virtuális leletmentésnek más a feladata, mint a Biennále projektjének, a kiindulópont ugyanaz, közelmúltunk építészeti örökségét láthatóvá tenni, értő módon közvetíteni. Felhívni a figyelmet arra, hogy ennek a kornak az épületei között is igen jelentős alkotások, tervezőik között jelentős alkotók vannak. Olyan alkotók, akik a két világháború közötti klasszikus modernizmus építészeinek tanítványai, a későmodern építészet eszközeivel a modernizmus esztétikai-etikai örökségének folytatói.
Nem szerencsés a múlt egyetlen szeletét sem kidobni.
Déli pályaudvar étterem, 1976 Forrás: Fortepan Adományozó: Bauer Sándor, Képszám: 109757
http://kiscellimuzeum.hu/virtualis_leletmentes
Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum
Kiscelli Építészeti Gyűjtemény
(Várostörténeti gyűjtemény)