A sajtószabadság őrének nemzetsége
Táncsicsék a pesti agglomeráció kisvárosában, Vecsésen élnek. Nemcsak a tricolor tűzik ki március 15-én házukhomlokzatára: náluk a nemzetünnepeszázötvenévecsaládiünnep is.
A família mai nemzedéke – ahogy a korábbiak tagjai – összegyűlnek. Együtt ebédelnek, emlékeznek. Elbuszoznak, villamosoznak a temetőbe, s ha az alkalom meghívással párosul, elbuszoznak akár Ácsteszérre, Táncsics Mihály szülőfalujába is.
Nyomtatott felzetű borítékon a feladó: „Csorba Géza, szeghalmi kir. közjegyzőtől.” A címzés: „Őnagysága Alsóborsai Csorba Ida úrleány, állami el. iskolai tanítónőnek Vecsésen Pestmegyében.” A bélyegzőn a dátum: „908. MÁR 6”
Táncsics Mihály veje küldte. Ez az utolsó levele, amit leányának (a negyvennyolcas közszereplő, máig nemzeti hős egyetlen unokájának) állomáshelyére postázhat. Hat hónap van már csak hátra a rég halott Táncsics Eszter urának életéből: „Kedves drága Mariska! [a család így nevezi s nevezteti olykor hivatalosan is Idát – B. P.] (…) Péczely dr. a gyógymódja következményei elől meghátrált, amenynyiben belátásomra bizta, hogy itteni orvos vizsgálata alá bocsájthatom magamat, mert nem lehetetlen, hogy chirurgiai kezelés is szükséges. Elhivattuk dr. Kiss Károlyt. Elcsodálkozott, hogy ennyire elhíztam és elhanyagoltam az állapotomat. Kiltásba helyezte az operácziót is a vízsérv ellen, ha másként nem lehet. Most már egy hét óta ő kezel – de még semmi különösebb javulást nem észlelek, a köhögésem asthmatikus, fojtogató – éjjeleim nyugtalanok, álmatlanok. (…) Képzelheted, hogy nem voltak tárgyalások, nem jöttek ügyfelek, több esetben vissza kellett utasitanom a megbizást okiratoknál és óvásoknál. Bevétel alig volt. (…) De most már kifáradok, abba kell hagynom az írást. Mindnyájan csókolunk: mama, Olga, Dezső és Etelka, meg én szerető édes Atyád”
A mama Csorba Géza második felesége. Táncsics Eszter, Ida-Mariska édesanyja, évtizedekkel korábban, 1882-ben halt meg. A szülei komáromi házába (és praxisába) menekülő ifjú ügyvéd 1883-ban vette nőül a pápai földbirtokos leányát, Békássy Lujzát, édesanyát találva a négyéves Táncsics-unokának, s asszonyt magának: hat féltestvére született a félárvának.
A 20. század első évtizede sok végleges változást hoz a forradalom hőse leszármazottainak, legközelebbi rokonainak sorsában. 1908 szeptemberében a szeghalmi temetőbe kíséri utolsó útjára népes családja a királyi közjegyzőt. Ötvenkilenc éves volt. 1907-ben, majd’ harminc éves leánya, Ida, Vecsésen tanít. S ugyanebben az esztendőben búcsúzott az árnyékvilágtól ferencvárosi, Márton utcai (33. szám) szoba-konyhás udvari lakásában Táncsics Mihály özvegye, Seidl Terézia.
Csorba Géza második családja
Ami azt illeti, Teréz asszonynak semmi oka nem volt, hogy ne várja az elmúlás kegyelmét. Családja élettörténetét végigkísérik a tragikus és zaklató események – és a sohasem szűnő nyomorúság. Ura halála (1884) után, hetvenéves korától még majd negyed századon át újabb és újabb, főleg ferencvárosi szoba-konyhákba kényszerköltözik, ahol olcsón meghúzhatja magát. (Nem zárható ki, hogy özvegysége első éveiben vejével él együtt, Komáromban).
Géza 1886-ig édesapja ügyvédsegédje. Csorba József, a meglehetősen bohém, dzsentri szabású jogszolgáltató lényegében csak azt a házat tudja örökül hagyni a fiának ebben az esztendőben, amelyben az idő tájt tengődnek. Apja halála után Géza 1887-től Kőszegen, majd 1890-től 1892-ig Győrben praktizál, aztán – mert itt sem sikerül teherbíró egzisztenciát teremtenie – szűk három éven át Pesten kísérletezik. Családja ebben az időszakban mindvégig az atyai házban vergődik. 1898-ban végre felcsillan a remény: Csorbát kinevezik királyi közjegyzőnek Szeghalomra. Ide költözik az immár kilenc tagú família. De itt sem boldogul a hivatalhoz jutott családfő. 1901-ben, mintegy 3000 koronás, főleg pénzintézeti hiteltartozásai miatt minden ingóságát (bútorait meg a tűzmentes vasszekrényt), amely ingóságok összértékét a becsüs 1192 koronára taksálta: elárverezik.
Per az örökségért
Seidl Terézről azt az emléket őrzi a család, hogy nagyon szerette Ida-Mariskát. S hogy ő nevelte élete első évtizedében, korán elhalt édesanyja, Táncsics Eszter helyett. A gyéren ránk maradt adatok összefüggéseiből sokkal valószínűbbnek látszik azonban, hogy Idát Békássy Lujza és anyósa, Csorba Józsefné vezették el, s szeretetben, a felnőttkorig. Özvegy Táncsicsné, ha esetleg valóban Komáromba költözött, Csorbáékhoz, ezt csak 1885–87 között tehette volna meg. Az éppen ebben az időszakban készült családi fotón Teréz mama nincs rajta (igaz, Ida se).
Veje és unokája persze bizonnyal látogatta Pesten. Az ott próbálkozó ügyvéd is lakhatott nála hetekig, esetleg hónapokig. Miközben anyósa újra és újra lakást váltott. Táncsics Mihályt 1884-ban a Bodzafa (ma Rökk Szilárd) utcából temették. Özvegyének neve jó néhány évig nem tűnik fel a címtárakban, majd csak a millennium esztendejében, akkor a Templom (Nagytemplom) utca 15-ben bérel bizonyára szerénynek is csak túlzással mondható lakást. 1898-tól az Angyal utca 27-ben. 1905-ben költözhetett tovább a Márton utca 33-ba, egy udvari egyszobásba, ahol aztán 1907-ben utoléri a halál.
A tipikus ferencvárosi bérházról és udvaráról lebontása előtt készült néhány fotó. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben őrzött képeket nézve pontos fogalmakat alkothatunk magunknak Táncsicsné lakhatási komfortjáról.
Itt halt meg Seidl Teréz (forrás: Ferencvárosi Helytörténeti gyűjtemény)
Fennmaradt két végrendelete is. Az első, a részletes leltárral kiegészített, azt is megmutatja, milyen természetű „vagyont” sikerült Táncsicséknak hosszú életük alatt összekuporgatniuk. Száz forintot se ér – nyilatkozza Csorba Géza –, mégis összekülönböznek rajta, akik jogos örökségüknek gondolják.
Ez a leltárral kiegészített változat 1898-ban született: ebben mindent Idára hagyott a nagymama. 1907-ben, néhány nappal a halála előtt az Angyal utcai házmesterné, Németh Józsefné, aki itt, a Márton utcában is ellátta-ápolta, rábeszéli: nevezze meg őt a kedvezményezettként. Behív az udvarról két alkalmi tanút s elkészül az okirat.
Csorba Ida, Táncsics unokája, már mint nyugalmazott tanítónő
Botrányos jelenetek között vitatkozott össze a hagyatéki tárgyaláson Ida és Némethné. Volt lárma, sírás, kiabálás. Közreadott nyílt levélben szól hozzá az ügyhöz Csorba. Merthogy per lett a dologból. A szeghalmi királyi közjegyző hangsúlyozza: kegyeleti okokból követeli magának Ida, az unoka, Táncsicsné ingóságait és a kifejezetten neki megtakarított néhány száz koronát. Gondozójára az örökhagyó sokat panaszkodott, annál többször elmondta, hogy a legkedvesebb rokona az unokája. Aki gyakran felkereste, s alkalmilag lakott is nála.
A pert – mert az lett a dologból – végül Csorba Mariska nyerte meg. S vihette magával az ingóságokat éppen akkortájt elfoglalt állomáshelyére, a szintén szerény vecsési tanítólakásba.
Két szegény kisember
Az unoka nagyatyja hivatását választotta. Fábry Károly – amúgy ellenzéki képviselő – 1906-ban magánál a kultuszminiszternél, Apponyi Albert grófnál kellett kérvényezze, hogy Táncsics Mihály egyetlen élő leszármazottja végre álláshoz jusson valahol Pest közelében. Két levélboríték maradt meg a családi hagyatékban „Alsóborsai Csorba Ida Mariska okleveles tanítókisasszonynak” címezve. Az egyiket a Nógrád megyei Endrefalvára postázta édesapja 1901-ben. A másikat (a ma romániai) Petrozsényba 1905-ben. Itt állomásozva pályázhatott a fővároshoz, sikertelenül. De hála a közbenjárásnak, 1907 őszén legalább a közeli Vecsésen, a Falusi Iskolában állhatott végre munkába.
A kezdetektől aktívan részt vett a község közösségi életében, évtizedekig volt a szociális missziótársulat munkájának meghatározó, aktív résztvevője. A tanítói működés szokásos, hivatalos szerepkörei mellett főleg a főzés, sütés, háztartásvezetés témakörében szorgoskodott. Népszerű és közkedvelt egyénisége lett a falu társadalmának. 1964-ben, nyolcvanhat évesen halt meg Táncsics unokája.
Az utolsó fotográfia Táncsics özvegyéről (forrás: ÚjIdők – FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Kiss Márton, Csorba Ida, első gyermekeikkel: Terézzel és Gézával a vecsési tanító lakás udvarán. A kép bal szélén az asztalka, melynek hosszú terítője takarta Táncsics Mihály padló alatti rejtekhelyét, s amelyetvégül is megörökölt Seidl Teréztől az unokája. A kép jobb szélén „Mamuka”, az édes mostoha, Csorba Gézáné
1909-ben nyerte el a tanítói állások egyikét ugyanitt, Vecsésen Kiss Márton, az 1875-ben született esztergomi parasztfiú. Ő is hosszas pályázgatás után, úgy, hogy megfordult már más településen is. 1907-ben nevezte ki a miniszter első állomáshelyére: Garamkohó (ma Pohorelá, Besztercebányai járás) tanítójának. Vecsés elemi népiskolájában lesz aztán Mariskának kollégája. Az első háború után tanít a Gazdasági Továbbképző Népiskolában, a helyi iparos tanonciskolában is. Ma azt mondanánk (vagy talán csak az én korosztályom mondja így?), a politechnikai oktatás volt a szenvedélye: a fúrás, faragás. A természetrajz-órákat Pest mezején, a határban tartotta meg, a történelmet amatőr ásatások kezdeményezésével. Megosztotta a felnőtt közösséggel is minden szabadidejét. Határozottan a népélet jobbítása iránt elkötelezett értelmiségiként csatlakozott a Magyar Élet Pártjához (amely több névváltoztatás és irányváltás után Bárdossyéknál, Imrédyéknél kötött ki). A harmincas-negyvenes években a mozgalom vecsési titkára volt.
Nem állítom, de nagyon valószínűnek gondolom, hogy a családon belüli minta sodorta (vélhetően a munkásmozgalom szinte minden korszakát jellemző populizmus áramlatát követve, ahogy ez történt Táncsics és Csorba esetében is) olyan helyzetbe, amit már jó lelkiismeretettel nem vállalhatott (volna). 1943-ban azonban még a nyilas hatalomátvétel előtt meghalt.
A Kiss család: György, Kiss Márton, Géza, Terézés Ida
1943: utoljára még együtt a család
Panaszlevelét 1924-ben olvasta fel Kiss Menyhért képviselő (nem rokon) a képviselőházban. Az ország-szanálási program vitájában, amely többek között az adók törvény erejével történő emelésével próbálta rendbehozni az államháztartást, elkerülendő az államcsődöt. A vecsési tanítónak édesapjától örökölt esztergomi háza (Simor János utca 72.) az egyetlen tulajdona, amely siralmas állapotban van: „Egy része összedőlt, a másik életveszélyesnek minősíttetett, melyért rendőrileg megbüntettek (…) a katonai volt beszerzési csoport több milliós kárral otthagyta az istállómat.” Kötelezően előírták számára a jókarbantartást. Hogy rendbe hozassa, hitelt vett fel. Ezt a most megemelni szándékozott kamatokból s az államilag szabályozott lakbérből (bérlői vannak a háznak) képtelen lesz visszafizetni, s a feltétlenül szükséges – hisz különben megbüntetik – munkákat elvégeztetni: „Egy falusi kőműves napi keresete 85.000 korona, egy gyári asztalosé 160.000 K., [és még – B. P.] hol az anyagár? Kegyelmes uraim, miért nem fizethetnek a mai árak kereslete szerint lakbért a lakók? (…) vagy vegyék át a házakat [állami – B. P] kezelésbe, vagy a búza és aranyvaluta szerinti adó és jövedelmi keresetek után fizessenek a lakók bért. Tisztelettel leteszem a nemzetgyűlés elé ugy a mostani lakbért, mint a többit oda fogom címzetetni…”
Semmit sem ért az interpelláció. Igaz, a ház (ha azt látom a régi cím alatt a Google képén) ma is áll. De a „szegény kisember” – ahogy a vecsési tanítót a honatya nevezi – nem ér célba. S valahogy az épület is megmaradt. Csányi Jánosné – Táncsics ükunokája jó szívvel emlékszik arra, hány nyarat töltöttek itt gyerekként, a Dunához futó telek barátságos zöldjében. Viszont Magyarország elkerüli az államcsődöt.
Kilenc néptanító
Csorba Mariska és Kiss Márton (négy esztendeje kollégák), úgy döntenek, ha valaha is házasodni akarnak, itt az ideje. 1913 végén a 38 éves tanító úr oltár elé vezeti a 36 éves tanító kisasszonyt. Elsőszülöttjük (1914) Teréz, a nagymama nevét kapja a keresztségben. Két évre rá megérkezik az első fiú, Géza.
Édesapjukat 1914-ben kivonta tanítói s családfenntartói szerepköréből a háború. Az orosz hadszíntéren harcolt (tizenhat hónapig a tűzvonalban), 1917-ben vezényelték a hírhedt olasz frontra, ahol fogságba esett. 1919-re ért haza. Ennek az esztendőnek a végén született meg harmadik gyermekük, György. Tanítónak tanult. 1942-ben rá is szüksége volt a haza védelmének. 1944. július 29-én esett el az orosz fronton, Galíciában. Egy Kis Ezüst Vitézségi Érem meg a „Szovjet elleni hadműveletben teljesített kitűnő szolgálatért” járó dicsérő okirat maradt utána.
Teréz és Géza pedagógus oklevéllel a zsebükben és már jó néhány éves vecsési gyakorlat birtokában remélték, hogy talán jobb idők jönnek egyszer, végre. Rájuk, a néptanítókra is. De a dolog igazán nem ment simán. Géza, ahogy az öccse is, bevonult. Túlélve a frontot, a vert sereggel együtt Nyugat felé menekült. 1944 késő őszén – Kiss Márton már halott – Ida és Teréz a közeledő orosz ármádia fenyegetésétől rettegve menekül el Vecsésről. Mire visszatérnek, a tanítólakás feldúlva. Kifosztva. A bútorokat – a legendás asztalkát is, amely alatt a sajtószabadság hőse évekig rejtezett – a győztesek eltüzelték.
Idát és gyermekeit 1948-ban felfedezi az aktuális hatalom. És akkortól kezdve nem múlik el egyetlen esztendő sem, hogy ne szólítsák egyiküket vagy másikukat a március tizenötödikék ünneplő pódiumára. Díszvendégként, szónokként. Vecsésen vagy Ácsteszéren. A Kerepesi úti temetőben vagy az iskolaudvaron.
Családot Táncsics dédunokái közül csupán Géza alapított. Három leánya született. Kiss Kornélia Csányi Jánosné – Nelli néni – matematika-fizika-technika tanárnőként ment nyugdíjba, ahogy egyik húga, Kati is.
Mindkettőjük férje is pedagógusként dolgozott. Immár a harmadik nemzedékét képviselve a néptanítói hivatásnak a családban. Így, együtt, kilencen.
– Teréznagynénémet 1994-ben Vecsésdíszpolgáráváavatta. Akárcsakazapámat, mindenkiimádta. S azegészfamíliahatározottanúgygondolta: ezt a kitüntetéstazegészcsaládkapta. Nemcsakazértkellettpéldásanviselkednünk, mertpedagógusokvoltunk, de mertTáncsicsleszármazottai. Ígyneveltekminket. De itthon, magunkközött, a családban is pontosanúgygondolkoztunkróla, ahogy a nyilvánosságelőtt. Semmikételynem volt a szívünkben, büszkékvagyunk-voltunkrá. Talánegyetlentételinterpretációjábantért el a hivatalosésmagánvéleményünk, pontosabbanazapámé, ellentmondva a mindenkoripolitikafrázisainak. Idősebbkorában, márciustizenötödikén, a közösebédnéltöbbszörszóbahozta: FigyeldcsakmegNellikém! Mindig, mindenhatalomazthirdeti: éppen most jött el a cenzúrátólmentessajtószabadságkorszaka…
Seidl Teréz végrendelete
(1898, Angyal utca 27.)
A., Szobában. Egy puhafa fényezett almáriom, két ajtós sötét barna színű, egy puhafa fényezett négyfiókos sublót szekrény, két puhafa ágy (barnára festett), egy barna ripsz dívány, egy szétnyitható puhafa asztal [valószínűleg az az asztalka, amely alatt Seidl Teréz Táncsics földalatti búvóhelyét kialakította – B. P.], kis varróasztalka (puhafa), öt db. nádfonatos szék, egy (ripsz) karosszék, egy fakeretű falitükör, egy pökőláda, egy fali (konyha) óra, huszonkét darab faliképek (fakeretűek). Ezek közt családi képek 8 db.,ágyneműek (7 vánkos, 1 dunyha, két paplan, két szalmazsák, egy matracz), fehérneműek (külön jegyzékben).
B., Konyhában. 15. Egy puhafa (sárgára festett) konyhaszekrény. Egy puhafa konyhaasztal, egy fényezett coffer (fekete mázolt), egy régi tulipános láda, egy konyha lépcső (létra) puhafa, sodródeszka és sodrófa, balta, fűrész, négy db cserép vaidling (zöld), egy rézvasaló, egy kávéőrlő, egy bádog ételhordó (1 literes bádog), két sütő tepszi (pléhből), egy palacsinta sütő és egy vasserpenyő, egy fánkszaggató, egy vasbárd (kisebb), egy leves szűrő, 2. db bádog fazék (pléhből), egy szobai és egy konyhabeli petroleum lámpás, 3 cserépfazék és 6 barna bögre, egy barna lábas és egy zöld lábas, egy öntött vaslábas, nyolcz tányér (porczellán), főzelékes tál, egy sótartó,három db porczellán kávésbögre, két tálcza (kisebb, nagyobb), egy metszett vizes üveg és 7 üvegpohár, reszelő, gyalu, nagy és kis partvis, fa főzőkanál 14 db és egy habkeverő, egy piaczra járó karkosár, két ágyterítő (régi, zöld), felső ruhaneműek (külön jegyzék szerint).
C., Pinczében. Egy nagy mosóteknyő, egy kis teknyő mázolatlan, egy dézsa fehérre mázolva, egy kis (1/2 akós) boros hordó, egy puttony.
D., Kamrában. Egy dézsa állvány puhafa, két rakasz (födéllel) [láda – B. P.], egy öntött vaskályha.
52. Egy takaréktűzhely.
A fehérnemű és felsőruhák leltára
Tizennyolcdarabfehéring, nyolczdarabhálókabát, tizennyolczdarabfehérzsebkendő, nyolczdarablepedő, hétdarabfehérdunyhahuzat, négydarabfehérpaplanlepedő, egydarabtarkadunyhahuzat, huszonháromdarabfehérvánkoshuzat, hat darabfehérnőinadrág, hat darabbarchetésháromsifonalsószoknya, egydarabszalvéta, kétdrbfehérabroszésegytarka, hat darabvörösszélűkenyérruha, tizenháromdrbfehérvászontörlőruha, négydarabsifonablakfüggönyés 2 drbablakpárnahuzat, egyszürkeselyemfejkendő, hárompárfeketetéliharisnya, egytélijégering, tízdrb. törülköző, huszonötpárfehérésnégypártarkaharisnya, kilenczdrbtarkafejkendő, hat drbtarkakötény, egyfeketeselyemaljéskétselyemderék, egyfeketeszövetöltözet, kétdrbtélikabát, egyfeketeősziéstavaszigallér, ötdarabszövetaljésegynyárimosóruha, egydrbtélikendő, egydrb muff, egytélirékli, egyszőnyeg.
A kommunista
Táncsics Eszter férje, Géza köznemesi család gyermeke. Édesapja, alsóborsai Csorba József ügyvédként próbált boldogulni Komáromban, és talán sikerülhetett volna a próba, ha valamivel szilárdabb jellemmel áldja meg a sors. De túlságosan szeretett jól és könnyelműen élni.
Ükunokák és dédunokák Táncsics s felesége sírjánál a nyolcvanas évek elejéN
A család Ácsteszéren
Géza, a fia, sokkal puritánabb elveket vall, már ami az életvitelét illeti, de ami az eszméit: azok sokkal radikálisabbak, mint amilyenek atyjaurának akár egyszer is eszébe juthattak.
Az 1870-es évek közepétől nagyjából másfél évtizeden át a kor munkásmozgalmának élvonalában agitál és publikál, pontosan lemérhető s nyomon követhető, hogy apósa legjobb (lényegében egyetlen) tanítványaként.
Csorba Ida unokája (Kiss Kornélia, Kiss Gézaleánya – középen, férjével, Csányi Jánossal), déd- és ükunokái
1875. március 15-én írta be ezeket a sorokat Táncsics Eszter Csorba Gézával közösen vezetett naplójába. 1873. február 1-je és 1875. december 31-e között jegyezték be életük hétköznapi eseményeit a füzetek sorozatába, több tucatnyi maradt fenn ezekből, a család Vecsésen őrzi ezt a páratlan értékű sorozatot. A teljes szövegnek mintegy a fele került bele abba a szerkesztésemben megjelent dokumentum kötetbe, amelyet a Széphalom Könyvműhely adott ki 1994-ben.
Táncsics Eszter halála után (1882) kezdi meg a lassú visszavonulást a politikából. 1883-ban elveszi Békássy Lujzát, egymás után születnek meg Ida féltestvérei: László, Irén, Olga, Erzsébet, Dezső, Etelka. Az 1890-es évektől mozgalmi aktivitását felszívja a megélhetésért folytatott kilátástalan küzdelem, igaz, publicistai–szerkesztői szenvedélye alig csitul. Talán csak élete utolsó évtizedében, királyi közjegyzői korszakában.
Minden 1945 utáni életrajzi kézikönyv szócikkben emlékezik meg róla, munkásmozgalmi szerepének, életútjának értékelésére azonban 1968-ig kellett várni. H. Kohut Mária tanulmánya Csorba Gézáról a Párttörténeti Közlemények 1968/3. számában jelent meg. A történész elemzéséből kiderül, hogy a fejlett (fejlődő?) szocializmus korszakában a legkevésbé sem számított „divatos”, elfogadott kommunista agitátornak. Bűne, hogy a 19. század második felében egyértelműen német dominanciájú munkásmozgalomban a magyar jelleg elmélyítését tartotta fő feladatának. Azt is a szemére vetik a mozgalom elméletének elemzői, hogy „eklektikus nézeteivel sok kárt okozott” a mindenkori munkáspártnak. Az internacionalista Frankel Leo éppen Eszter halálának évében szorította ki végleg a politika első vonalából. Akkor, amikor lemondani kényszerült a Népszava főszerkesztői tisztségéről.
A lapban 1879. április 13-án jelent meg „A kommunistákriadója” című verse – felmentésselvégződősajtóperlett a dolog folytatása. A Népszavának abban az évben Krónika volt a lapcíme, a periratban szereplő dátum alatti számban nincs benne a vers. Elírták. A környékén lévő más számok viszont hiányoznak minden közgyűjteményből. S bár munkásünnepeken a 19. század utolsó évtizedeiben gyakran elszavalták, soha többé nem nyomtatták ki. Először itté s most kap újra nyomdafestéket, a családban megőrzött gépirat nyomán.
A KOMMUNISTÁK RIADÓJA
A Népszava számára írta egy magyar kommunista
Fel, fel, a nagy munkára, te nép!
A türelemből ugy is elég…
Ércz a karod és izmod erős:
Soha se lészen gyáva, ki hős.
Mondd ki a jelszót: „Éljen a jog és a szabadság!”
S rá milliókalzugjon a bércz, meg a sikság:
Esküszünk, hogy kiirtjuk a gazt
Szivünknek ez ád csupán vigaszt!
Látod, e szép föld s rajt a mi van:
Völgye, vizével s halmaival.
Mind a mienk, az embereké
– Zsarnoki kény tagadni meré –
Ámde jogunk guny tárgya továbbra ne légyen.
Istenitéletdörgjön a szerte vidéken:
Esküszünk, hogy kiirtjuk a gazt
Szivünknek ez ád csupán vigaszt!
Nemde, szabadnak szült ez a föld?
És te, szabadság, a gaz elölt,
S bár ha kivételt nem tesz a jog,
Zsarnoki kény rád jármot adott!
Tűzd ki a zászlót és a riadozzon a vészkürt
S rá a morajló nép dühe rázza a légürt:
Esküszünk, hogy kiirtjuk a gazt
Szivünknek ez ád csupán vigaszt!
S a javakért, mit létre hozasz:
Szent jogaidtól foszt meg a gaz,
Lám, a bitangé mind, a mi kincs,
És a tiéd, munkás: a bilincs!
Ám de nem is lesz irgalom néki, ki igy mert
Tiprani szent jog, téged! A faja kivész, mert:
Esküszünk, hogy kiirtjuk a gazt
Szivünknek ez ád csupán vigaszt!
Rajta tehát, fel, munkaerő!
Most – a ki nem fél, álljon elő…
Vesszen a zsarnok, – éljen a jog –
Végre legyünk mink is szabadok!
Légy viharoknak menyköve, nép, a haragodban
Szórjad a zsarnok főkre a vészt szakadatlan: Esküszünk, hogy kiirtjuk a gazt
Szivünknek ez ád csupán vigaszt!
TÁNCSICS ESZTER ÉS CSORBA GÉZA NAPLÓJÁBÓL
Március 15. hétfő. Nagy nap e mai! Reggelizés után Géza folyamodványt írt az egyetemi tanácshoz, én meg takarítottam, varrtam (…) A mama rosszul érzé magát, segítettem neki egyet-mást, de mind emellett is későn ettünk. Géza megjővén olvasott apának, ½ 2 óra lehetett, hogy ebédhez ültünk, mely állott: finom tyúkleves metélttel, tyúkhus, aprólék, marhahús paradicsommártással, töltött káposzta kolbásszal, sonkás tészta és kappansült, bor és kávé. Annyira agyonettük magunkat, hogy alig bírtunk járni. Apa ebéd fölött elmondá, hogy tegnap este Szini [Szini Károly író, elvbarát, Táncsics támogatója – B. P.] künn volt és hívta őket a ma este a Hungáriában tartandó vacsorára. Majd 7-8 óra között ide hozzánk jön el értünk. Géza bement a hivatalba, apa kiment a temetőbe, hogy meghallgassa az ifjúság szónoklatait. (…) Jött Szini, hamar felkészültünk, s mentünk a Hungáriába, Géza az úton szivart vett. Földszinti teremben voltak a vendégek, minekünk a legutolsó hely jutott. Apa a felső táblánál [értsd: az asztalfőn – B. P.] ült. (…) Enni kezdtünk, volt savanyú hal, valami sült kompóttal, almás rétes, sajt és nyalánkságok (…) a cigányok húzták a szép magyar darabokat, volt pohárköszöntés és elég. Csiky [valószínűleg Csiky István, 1872-78 között országgyűlési képviselő] igen udvariasan miértünk [Eszterért és Gézáért – B. P.] emelt poharat, erre az ismerősök siettek hozzánk koccintás végett. 11 óra felé jövénk el. (…) a naplóba írtam, olvastam (…) lefeküdtünk, de soká bírtunk elaludni.