Kalaposék a Fő utcából

Yves Montand a halott levelekről énekel. Les Feuillesmortes. J. Prévert versére komponálta J. Cosma. A bakelitetaz ODEON préselte. Kozma József küldte (vagy hozta? a háború után megfordult néhányszor Pesten) nála néhány évvel idősebb nagynénjének, Austerlitz Juliannának. Az egyetlen közeli magyarországi rokonának. Juci hagyatékának üzenetét három írásban is taglaltam már a most elhagyott esztendőben. (BUDAPEST 2018/2., /4., /8. szám) Ő maga eddig nem volt főszereplő. Ez a történet most róla, a családjáról, a felmenőiről mesél.

Beszámolt a tragikus esetről 1928. február 4-én az Esti Kurir s a Kis Ujság is. A budai Vigadó kávéházban – írják – ma reggel, miközben az újságot olvasta asztalánál, lebukott a székéről egy öregúr. Azonnal a Pajor Szanatóriumba szállították, de anélkül, hogy visszanyerte volna az eszméletét, meghalt. Az orvosok szívszélhűdést diagnosztizáltak. A halott Austerlitz Jakab. Üzlete és lakása a néhány saroknyira lévő Fő utca 50. szám alatti épület. Keskeny homlokzatú, háromablakos, egyemeletes házacska.

Özvegy Austerlitz Jakabné (uráról nem maradt ránk fénykép)

Kalap- és sipkakereskedő volt a hirtelen halálakor hetvenhét éves vízivárosi polgár. Üzletét 1876-ban jegyezték be, boltja akkor még a közeli Fazekas utcában szolgálta ki az urakat: kizárólag férfiaknak kínálta áruját. 1883-ban vette át édesapjától, Henriktől annak Bomba tér 4. szám alatti sipkakereskedését, nyilván hogy közelebb kerüljön a vásártér forgalmához. (Ez a ma is álló híres-nevezetes Hikisch-ház). Jól számított. A század utolsó évtizedére összegyűlt annyi a sűrű krajcárokból, hogy 1894-ben végre saját házat vásárolhatott, ugyancsak itt, a közelben. Akkor vette meg a Fő utca 50. szám alatti ingatlant 25 ezer forintért Kirschmann Jakab nyomdatulajdonostól.

Austerlitz Zelma

A földszinten üzlet, raktár, az emeleten két szoba, konyha, előszoba, hálófülke. Összesen kétszer 120 négyzetméter (a bemutatott tervlap forrása Budapest Főváros Levéltára). Amikor Austerlitz Jakab s felesége, Naschitz Minna (Hermina) tulajdonosként beköltözhettek, a leányuk, Zelma már tizenegy éves volt (1885-ben született). Fiuk, Henrik 1891-ben szintén még a Bomba téren látta meg a napvilágot. Zelmát (1904-től Kozma Bernátné, a zeneszerző Kozma József édesanyja) innen gyűjtötték be a pesti gettóba. Innen vonult be sokkal korábban öccse, Henrik 23 évesen frontszolgálatra, a 23. gyalogezred hadapródjaként. 1914 decemberében megsebesült, a zombori katonai kórházban halt bele sérüléseibe. Julianna (Juliska, Júlia, Juci), Austerlitzék harmadik gyermeke 1897-ben már a Fő utcai házban született, s 1905-ben ugyanitt a Hulló falevelek dallamának szerzője.

Édesapjuk hirtelen halála után fele-fele részben a két leánya örökölte az ingatlant. Akkorra már mindketten családosok. Zelma és Kozma Bernát fiai: József és Ákos (1911–1944). Juci és Roth Frigyes egyetlen gyermeke István (1917–1942).

Gyors, szép, gép

„1940-ben a faji korlátozások miatt kénytelen voltam iskolámat bezárni. Az ostrom alatt (…) teljesen elpusztult, annyira, hogy a felszabadulás után (…) ujból nem nyithattam meg” – írja 1950 augusztusában Kozma Bernát abban az igazolásban, amelyben tanúsítja, hogy állást kereső sógornője Juci, 1916 és 1940 között heti tizenhat órában gyorsírást tanított az intézetében. Kozma 1898-ban váltott nevet. KohnBaruchnak született 1872-ben, Kohn József sapkakészítő és kalapkereskedő fiaként Budán. Közelebbről Újlakon, az országút 446. szám alatti házban. 1875-ben a család és az üzlet közelebb költözött a szakmabeli kolléga, Austerlitz Jakab Bomba téri boltjához. A Medve utcában volt akkortól az otthonuk, egészen a millennium évköréig, amikortól a kereskedés a Kacsa utca 12-ben működött, s amikorra József és Schwarz Terézia családja hatgyermekesre bővült.

Kozma Bernát fiatalemberként kötelezte el magát a gyors- és gépírásnak. Jeles érettségivel helyezkedett el irodistának a Budapesti Közúti Vaspálya Társasághoz, a millennium évkörétől a Budapesti Gyorsíró munkatársa, miközben óraadóként tanítja hivatásává nemesedő tudományát.

Austerlitz Julianna

1905-ben nyitotta meg saját oktatási intézményét a Fő utca 50. mögötti Iskola utca 27. számú, abban az évben megvásárolt házban. A cégért az idő során többször is változtatja, ambíciója aktuális irányultsága szerint (Kereskedelmi Szaktanfolyam és Nyelviskola, Kozma-féle bank- és kereskedelmi tanfolyam és vele kapcsolatos gyorsíró és gépíró iskola: „kitűnő tanításért aranyéremmel kitüntetve”), végül, az első világháború éveitől: Gyorsíró-, gépíró- és első magyar gyorsgépíró iskola lesz a hivatalos neve.

Austerlitz Zelma is társa a munkában, tanít az ura tanfolyamain, 1906-ban ő adja ki a Gyorsírónők naptárát, az 1935-ben megalakult Magyar Gyorsírónők Országos Egyesülete (egyik) alelnökének választja, tevékenyen részt vesz a szakma minden társas eseményén, ahogy persze az ura, Bernát is. Akit 1911-ben a Gyakorló Gyorsírók Társasága megválaszt pénztárosának. Élénk társadalmi életet élnek mind a ketten. Kozma a Budai szegény gyermekeket felruházó egyesületnek évekig elnöke, Zelma a Budai Nők Körének pénztárosa a húszas években – majd 1939-ben mind a ketten, sőt akkor huszonnyolc éves Ákos fiuk (a már Párizsban élő Kozma József öccse) is bevállalja a képviselőjelöltséget a Polgári Szabadság Párt színeiben.

Henrik a fronton (hátul, balra)

Az Austerlitz Julianna megőrizte papírokból nem derül ki, hogyan élte túl a vészkorszakot Kozma Bernát, a magyar gyorsírás történetének fontos szereplője. Felesége ötvennyolc évesen vastagbélgyulladásban halt meg a gettóban, a Wesselényi utca 44. szám alatti izraelita polgári leányiskola tantermében, ahol ezekben a szörnyű hónapokban a nem hivatalos orvosi ellátást szervezték meg orvos sorstársai. Ákos magánirodai alkalmazott. Kereskedelmi iskolai érettségi, gyors- és gépírás a képzettsége. 1944–45 telén a nyilasok belelőtték a Dunába.

Régeniné Gizi Juci második férjének, Nyárády Józsefnek volt kollégája. Közeli rokona éppúgy Mohácson, a szociális otthonban várta a halált, mint az egyre betegebb Kozma Bernát. 1959 márciusában küld utoljára levelet, beszámolót az állapotáról: „Most jöttem haza Kozma bácsitól! Istenem mit is írjak? Bőgve jöttem haza. Olyan kedélyes volt még mikor Józsi itt volt, és most egy roncs. (…) Jucikám a Jó Isten szerette, hogy még az utolsó idejében találkozhatott az ő szeretett Józsikájával (…) Barta telefonált hogy kellene Józsit értesíteni. De ezt ugye nem kell mégsem? Hisz Józsi ugysem jöhetne vissza, és minek zavarjuk meg úgy is izgalmas életét.”

Április negyedikén Austerlitz Julianna sógora meghalt: „Koporso elindult szentegyletnek Sip utca cimezve, csuetoertoekoen kora deleloett ér jozsefvarosipalyudvarrakerueleti tiszti orvos ertesitendoe, level megy”.

Kozma Bernát családjával, iskolája kapujában

Juci fizette ki a borsos, 2721.20 forintos számlát a temetkezési vállalkozónak. Intézkedett, hogy felesége, Zelma mellé temessék – akkor már állt a fejkő, Kozma József édesanyja s testvéröccse, Ákos nevével. 1959-ben rávésték a Bernátét is. S azzal, hogy Austerlitz Julianna végakaratának megfelelően mostanra ott olvasható a síremléken a külön tábla is, kottával, megemlékezve a Hulló falevelek szerzőjéről: posztumusz, s csak a neveket tekintve, újra együtt a család.

Megkurtított emancipáció

Juci élénk bakfiséletet él szülővárosában, Budán. Szép, egészséges, fiatal. Körüludvarolják a tánciskolai ifjak. Köztük Körmendi Feri, a hajdan híres Budapesti kaland elfelejtett szerzője (BUDAPEST 2018/4.), meg Nagy Laci, a későbbi Moholy-Nagy László (BUDAPEST 2018/8.) A kisasszony zenét hallgat, színházba jár, s közben szakképesítést szerez sógora, Kozma Bernát gyors- és gépíróiskolájában. Átjárhat hozzájuk a közös, egybenyitott udvaron át: Zelmáék 1906-ban vásárolták meg Ujlaky Soma nyugalmazott királyi folyammérnöktől a Fő utcai Austerlitz-ház háta mögött álló ötszobás, kétkonyhás nagyobbacska épületet 28 ezer koronáért. (Iskola utca 27. – a háború után ezt is, ahogy a Fő utcait, lebontották.)

Frigyes, Juciés a fiuk: Pisti

Tizenhét éves, amikor a még ugyancsak bakfis korú Klein Lili és Szenes Andor (szintén gimnazista) felkérik, hogy játsszon jótékonysági kabaréelőadásukon. A főpróbára Lili kisasszonyék lakására, a Margit körút 1. számú házba hívják meg 1915. november 2-án. Ebben a hídra néző hatalmas saroképületben él dr. Klein Sándor, az Üllői úti Sebészeti klinika főorvosa és családja. Januárban is rendeztek már egy másik műsort ők ketten, azt a Légrády-hadikórház javára. Azon a konferanszié szerepét Nagy László (a moholi) vállalta. Ezt most a vak katonák megsegítésére szervezik. Juci valószínűleg zongorán kísérte mindkét produkciót.

Harmadik jeles udvarlója, Szenes Andor szép pályát fut be majd a színházi-operett-kabarettista világban. (Életművét fia, Szenes Iván folytatta – máig érvényes sikerrel.) Nem kétséges, hogy Kozma Józsit a színpad szeretetére Juci nagynénje nevelte, a zenéére meg a nagymamája, a Liszt-tanítvány Naschitz Hermina.

Roth István, a cserkész

Juci irodistaként kezd dolgozni a bécsi Creditanstalt-Bankverein Magyarországi Fióktelepének (Nádor utca 4.) irodájában. Ahol akkor már majd’ egy évtizede Roth Frigyes cégvezető a devizaosztály főnöke. Még azon a nyáron feleségül kéri az alig tizenkilenc éves kisasszonyt.

Filmszcenárió a javából! Hát még ha hozzáírnánk, milyen mélyről érkezett a pénzügyi elit világába az Austerlitz-lány férjeura! Nagyapja, Lajos, Pápán volt foltozószabó. Apja, Ignác, aki Odesszában született, szatócs lett Pesten. Édesanyja, Fischer Ottilia, Fischer Adolf pesti szabómester leánya. Elsőszülöttjük volt – 1885-ben – Frigyes, a majdani bankár. Egyik öccse, Géza, 1915-ben Galiciában katonaként halt hősi halált. Másik öccsét, Lajost (gazdatiszt volt a Hatvany-Deutsch család birtokán), 1945-ben hurcolták el „megsemmisíteni”.

1937-ben Pistiés Ákos meglátogatták Párizsban Józsit

Bizonnyal nem tévedek, ha arra gondolok, Frigyes az emancipációs törvény létráján juthatott fel értékes hivataláig, s teremthetett magának nagypolgári egzisztenciát. Amiről meg az jut eszembe, hogy ez az ország zsidóságát egyenjogúsító jogszabály s társadalmilag pozitív változásokat indukáló korszak ugyancsak rövidre sikerült Magyarország s Budapest történetében. Alig fél évszázadnyi.

A cégvezető úr is ötvenegynéhány éves korában kénytelen nyugdíjba vonulni, noha bankja szerint egész karrierje során a Creditanstalt„megbízható, lelkiismeretes” munkatársaként szolgált. Juci, aki 1945-ben adott megbízást munkaszolgálatra vezényelt férjének felkutatására, így értesült életének utolsó felvonásáról: „Tisztelt Asszonyom! … sajnálattal értesitem, hogy tragikus körülmények között elhunyt férje elhalálozási körülményeiről bővebb adatok nem állnak rendelkezésünkre. A németek annyira elzárkóztak ezekben a dolgokban, hogy az adatokat is csak lopva szerezte be a városi tisztiorvos a munkaszolgálatos orvosoktól. (…) Csupán annyit tudunk hogy 1944. XII. 5-én vérhasban elhunyt.” Kőszegen, a téglagyárban.

Austerlitz Julianna és Roth fiát, Istvánt, aki a Kereskedelmi Akadémia (és a kalapostanonc-iskola) elvégzése után hivatalnokként dolgozott, 1942-ben munkaszolgálatra vezénylik. Utolsó üzenete 1942. szeptember harmadikán kelt: „Drága jó szüleim, előreláthatólag a hideg beállta utánig maradunk, ezért küldjetek szeptember 30-ig IV. Pótszázad Mohács címre a köv. ruhadarabokat, ugy hogy mindegyikben a teljes nevem be legyen írva: téli kabát, nadrág, 2-3 pár sízokni, meleg kötött kesztyű, sawl, fülvédő, térdmelegítő. Ennivaló nem küldhető. Egyébként hála Istennek jól vagyunk. Semmi ok az aggodalomra. Írjatok, mert nem tudok semmit hazulról. Mindenkit csókolok.”

Édesanyja a háború után tudta meg, hogy Pisti százada október hatodikán érkezett meg a Voronyezs közeli Repjevka nevű faluhoz – a Don-kanyarban –, ahol egészségügyi szolgálatra osztották be. November 27-én hat társával együtt betegeket szállított a hadműveleti területen, az oroszok bekerítették őket. Fogságba estek. Mint eltűnt személyt tartja nyilván a kutatásainak summáját közlő Nemzetközi Vöröskereszt. Soha nem került elő.

Roth Frigyes levele munkaszolgálatos fiának sógora reklámlapján

Roth Frigyesnét leendő második férjének, Nyárády Józsefnek ludovikás rokona csempészi ki a gettóból. Az asszony hónapokig bujkál majdani ura Lövőház utcai lakásának mosókonyhájában. Negyvenöt április 23-án katolikussá keresztelik, negyvenhat május 3-án – felszerelve egy hamis anyakönyvi kivonattal – a belügyminisztérium engedélyével leánynevét Ányos Juliannára változtatja. Ugyanazon év május 14-én kapja kézhez az orvosi bizonyítványt a diagnózissal: „ez idő szerint terhességi tünetei nincsenek”. Vajon milyen megfontolásból szólíthatta fel erre a szégyenterhes próbára – nem kérdés, csak a „vőlegénye” tehette, aki május 28-án majd oltár elé vezeti özvegy Roth Frigyesnét –, ezt a minden tekintetben megalázott-meggyalázott asszonyt?

Hamis a mérleg

„Öngyilkosság a haldokló előtt. Balázsfalva községben Gans József vaskereskedő felesége elpusztitotta magát. Férjét rendkivül szerette az asszony és az késztette végzetes tettére, hogy hosszabb idő óta beteg uráról megtudta a lesujtó orvosi véleményt, hogy menthetetlen. A minap bement beteg ura mellé, borotvával átvágta gégéjét s néhány perc alatt elvérzett.” (Népszava 1906. aug. 12.) A Budapesti Hírlapból azt is megtudhatjuk, az asszony hosszabb ideje készült a szörnyű öngyilkosságra, „hogy a halálban az urát megelőzze. Környezete folyton éber figyelemmel kisérte, hiába.” Hat árva gyermekük maradt árván. A legidősebb József Sámuel. Tizenhat éves gimnazista.

Nyárády (=Gans =Nyárádi) József

Vagyontalanok. Édesanyjuknak, az öngyilkosságba menekülő Lutsch Karolinának testvérnénje, Helén vállalta a gyám szerepét. Férjét Nyárádi Károlynak hívják: 1895-től Maros-Torda megye törvényhatósági bizottságának tagja, a megye, majd 1901-től Szászrégen főszolgabírója. 1907-ben maga kéri nyugdíjazását, hogy a hivatalvesztést elkerülje: ugyanis 1906-ban, a sok közjogi galibát okozó alkotmányos válság történelmi esztendejében részt vett a királyi biztos elleni tüntetésen Marostordán.

(Ifjabb) Gans József főszolgabíró nagybátyjának támogatásával végezte el a középiskolát, aztán a felsőkereskedelmi iskolát, s kezdte meg magyar-német szakon tanulmányait a pesti tudományegyetemen. Amelyeket két évre megszakított a háború. Az orosz-lengyel harctéren harcolva (kisezüst vitézségi érem) 1915 augusztusában súlyosan megsebesült. Jobb lábát amputálták. 1916 végétől – egy jóakarója közbenjárására – óraadó tanárként helyezkedhetett el a Kereskedelmi Akadémián. Egy ideig a Creditanstaltnál kollégája volt Roth Frigyesnek. Így ismerte meg Juliannát. A műegyetem közgazdaságtudományi karán szerzett doktori címet.

Minden továbbit is leír 1952-ben fogalmazott életrajzában, rámenősen hangolva mondatait a kor igényeire, s elárulva néhány további részletet saját maga és felesége életének fordulatairól. De gyámszüleit meg sem említi, holott a derék Károly bácsi nem csak hogy támogatta, de a nevét is neki köszönheti: 1927-ben, az akkor már Budán, a Lánchíd-palotában élő, Erdélyből menekült egykori főszolgabíró a fiatalembert még élő felnőtt testvéreivel együtt jogilag is örökbe fogadja, a nevére veszi. (Igaz, Nyárády József csak 1940-ig Nyárádi – akkor szerzi meg az ipszilont, nyilvánvalóan nem a munkásosztálynak elkötelezett egyetemi tanárként. Aki azonban határozottan fejlődőképes: „Az 1950-es év jó részét (…) ideológiai tanulmányokra szenteltem (…) behatóan foglalkoztam a dialektikus és történelmi materializmussal (…) azért is, mert tanulmányom készül a számvitel és a dialektika a címe. E tanulmány után pedig teljesen dialektikus felépítésben meg szeretnék írni egy számviteli tankönyvet”.

1940-ben hívják meg a kolozsvári Tudományegyetem üzemgazdászati tanszékére rendes tanárnak, majd a budapesti műegyetem bank- és kereskedelemtechnikai, később számviteli tanszéke tanárának. 1948-ig dolgozhat, 1949-ben nyugdíjazzák. Pártmunkával foglalkozik, népnevelő agitátorként járja a lakásokat, elvégzi a középfokú káderképzőt – de hiába próbálkozik, hogy hites könyvvizsgálóként, számviteli munkakörben bárhol foglalkoztassák. És hiába hivatkozik ebben az ajánlkozásában felesége unokaöccsére Kozma Józsefre is, akinek pártos elkötelezettsége – ellentétben az övével – őszinte és tényszerű: „Párizsban él (…) részt vett a francia ellenállási mozgalomban, súlyosan meg is sebesült. A l’Humanité legutóbb is nagy cikkben méltatta…”

Feleségéről is megemlékezik ajánlkozó írásában. Megviselte az asszonyt a gettó – tudatja –, munkaviszonyt nem mert vállalni, elkezdett a régi családi üzletben kalapokat árulni. Ez a kísérlet 1951-ig tartott. Közben „megtért” ő is: a maga tulajdonrészét „állami tulajdonbavételre felajánlotta”. Természetesen az ingatlan másik fele is – Kozma Józsefé volt – zökkenőmentesen elnyerte köztulajdon jellegét. Míg végül le nem bontották.

Nyárády Józsefné, már mint Ányos Julianna

Nyárádyné Ányos Jucinak sikerült adminisztratív munkakörben, kartonozóként elhelyezkednie az SZTK-ban. Fillérekből éltek az ötvenes-hatvanas években. A főkönyvek tanára 1968-ban halt meg. Juci icipici saját jogú nyugdíjából tengődött tovább. Meg a jogdíjakból. Ezekhez az összegekhez a Kozma művek magyar előadásai után díjat fizetők forintjaiból jutott hozzá, rendszertelenül. Nem volt semmi más dolga, mint hogy várja szeretett Józsijától a sűrűn érkező leveleket, meg hogy kivágja az újságokból a híres unokaöccsre vonatkozó híreket. Eltegye a színlapokat, meghívókat.

Kivárva, míg végleg le nem zárul a budai Austerlitz-Kozma család története. Juci halálával, 1985-ben.