SALY NOÉMI
irodalomtörténész

A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd a szegedi bölcsészkaron, magyar-francia szakon folytatott tanulmányokat követően voltam középiskolai tanár, nyelvtanár, majd az Orvostudományi Egyetemen kollégiumi tanár, végül - ismét a szegedi francia tanszéken - 12 évig irodalomtörténész egyetemi oktató. Ezután egy évig egy építészeti magazin olvasószerkesztőjeként dolgoztam, 2005 őszén pedig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa lettem - azt remélem, innen megyek nyugdíjba.

Ugyancsak boldog tagja vagyok a Budapest folyóirat szerkesztőgárdájának.

Sok kisebb tanulmány és cikk mellett két könyvet írtam, hármat szerkesztettem, tizennégyet fordítottam (ez utóbbiak főként vallástörténeti, antropológiai, filozófiai művek, olyan szerzőktől, mint Eliade, Marcel Mauss, Lévi-Strauss vagy Georges Vajda).

A budapesti kávéházak iránti érdeklődésem az irodalom felől indult, de annak kereteit rég túllépte. A témát idestova tíz éve kutatom, Zeke Gyulával közösen készítünk róla nagy monográfiát. Az eddigi munka fontos összegzése volt az Ernst Múzeumban 2000-ben bemutatott "Budapest nagykávéház" című kiállítás, amelyet Gönczi Ambrussal és Juhász Gyulával rendeztem, s amelyhez tanulmánykötet-katalógus és zenei CD is készült. Nemrég fejeztem be egy ugyancsak budapesti kávéházi tárgyú forgatókönyvet - remélhetőleg film is lesz belőle.

Szenvedélyesen érdekel maga a város, s ezen belül szűkebb pátriám, a Tabán története - erről is készülök könyvet írni.

Őseim mintegy 150 éve budapesti polgárok. Jeles városépítők is akadtak közöttük: egyik dédapám ácsmester, az ipartestület elöljárója, egy másik dédapám és anyai nagyapám építészmérnök volt. A másik oldalon: újságíró apám és bátyám. Mind halottak már. Most én rakom a városhoz, amit tudok.

2006. január