KIRSCHNER PÉTER (1945, Budapest)
népművelő-könyvtáros, újságíró

Budapesten születtem az ostrom közepette, és egy hordás kézikocsiján tettem mag az utat a kórháztól hazáig. Laktam a Zichy Jenő utcában, a Dembinszky utcában, a Szent László utcában, az Etele úton, rövid ideig még a Népsziget egyik csónakházában is. Most már harminc éve a legszebb nevű utcában, Budafokon a Leányka utcában lakom. Közben tettem egy kitérőt három városba. Kamaszkorom meghatározó éveit Sztálinvárosban, Dunapentelén illetve Dunaújvárosban töltöttem, ott is érettségiztem. Akár hiszik, akár nem, azt a várost is lehet szeretni. Diplomát szereztem a Szombathelyi Tanárképzőben, majd az ELTE Bölcsészkarán, de még a rosszemlékű Marxista Egyetemen is, amelyről nekem jó emlékeim maradtak, mert esztétikát tanultam kiváló tanároktól. Dolgoztam művelődési ház igazgatóként, a KISZ és a Népfront apparátusában, hosszú ideig a Magyar Rádióban, ahol tíz éven belül kétszer váltam feleslegessé.

Érdeklődésem nagyon korán olyan csoportok, civil közösségek, baráti körök felé fordult, amelyek normálissá teszik életünket. Elindítója voltam a rendszerváltást előkészítő egyesülési törvény létrehozásának, a Magyar Kultúra Napja megünneplésének, számos, ma is élő civil szervezetnek és mozgalomnak. Újságíróként is a civilek nyilvánosságáért tevékenykedem legalább 20 éve. Hosszú lenne annak a felsorolása, hogy hány újságban szerkesztettem civil rovatot, az Esti Hírlaptól a Népszabadságig. Műsorokat készítettem a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban. Most átmenetileg a városháza kenyerét eszem.

Vidéken felcseperedve soha nem hittem, hogy Budapesten ki fogom magam ismerni. Most pedig gyalog vagy tömegközlekedve járok mindenhova. Nagyon szeretek csámborogni az utcákon, bebámulni udvarokba, kertekbe, kapualjakba, , de egyre több szépség van elzárva a szemem elől. Minden nap újabb felfedezés és újabb csalódás, hogy mit hagytam ki abból a számtalan lehetőségből, amit város kínál.

Örülök, hogy a Budapest szerkesztőségében és a törzsasztalnál régi és új barátokkal dolgozhatok, tölthetem az időmet. Engem leginkább ma is azok a közösségek érdekelnek, amelyek élettel töltik meg ezt a várost; nem csak (le)lakják, hanem tesznek is érte.

2006. február