1941, Budapest
sajtótörténész

Budai urbánus lény vagyok (ami köztudomásúan különbözik a pestitől). 1941-ben születtem egy vári családban, és életem nagyobb részét is a Várnegyedben töltöttem. Amikor nem ott vagyok, és emiatt hiányérzetem támad, akkor a fennállása 40. évében járó Várbarátok Körét vezetem.

A Vár nem csak ábrándok, nosztalgia és üzleti elképzelések tárgya, hanem - legalábbis a nem túl távoli múltig - kisváros a nagyvároson belül. Azonban téved, aki valamiféle ritka kivételezett helyzetre következtet ebből. A Várban az az egyedülálló, hogy adottságai egyszerre varázslatosak és megtorlók. Vári iskolai osztálytársaim eleinte sorra kicserélődtek: többen szüleikkel "disszidáltak", a kitartóbbakat kitelepítették. A gimnáziumot, külön felvételi vizsga és két év pesti kitérő (piaristák) után, a Toldy Ferenc Gimnáziumban, a későbbi miniszterelnök, ekkor még inkább megfigyelés, majd a tanári pályáról való eltávolítás tárgyát képező Antall József osztályában végeztem el. Ez a kiváltság először a felsőoktatásból való kizárást eredményezte, "ellenforradalmi" szervezkedés miatt. Sebaj, legalább néhány évig kipróbálhattam ("művésznéven"), hogy milyen lennék színésznek.

A tapasztalat azt eredményezte, hogy utóbb mégis inkább elvégeztem az ELTE magyar és könyvtár szakát, azután pedig történelemből doktoráltam. Már ekkor is mindegyik vizsgadolgozatom a magyar újságírás múltjához kapcsolódott, így aztán ebből írt disszertációval lettem az irodalomtudományok kandidátusa (1983). Bár közel egy évtizedig a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtárban, majd még ugyanennyit a Corvina Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgoztam, mégis a sajtó és annak összes műfaja (beleértve a karikatúrákat) maradt fő érdeklődési és kutatási területem. Azaz hogy nem csak így önmagában, hanem a nagyvárosi, budapesti kultúra részeként. Várostörténet és sajtótörténet tárgyköreiből publikáltam egy tucat kötetet és száznál több dolgozatot; sajtó-médiatörténetet oktatok főiskolai tanárként az egri Eszterházy Károly Főiskolán, illetve az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

Budapest története számomra távolról sem csak kiegészítő elem a sajtótörténet mellett. Az életmód, a lakáskultúra, a középosztály múltja és tárgyi kultúrája - nem kis részben Hanák Péter hatására - annyira fontos szerepet játszottak érdeklődésemben, hogy 1991-ben, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársaként megpályáztam és egy ciklusra elnyertem a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatói állását. Először sikerült az évek óta zárva tartó Kiscelli Múzeumot ismét megnyitni a nagyközönségnek, majd négy év alatt Budapest több mint kétezer éves történetét állandó kiállításokkal bemutatni a Budavári Palotában. Közben azonban teljesen megváltozott a fővárosi "légkör", s az intézményi függetlenséggel szemben kívánatosabbá váltak az újra fonható régi kapcsok.

Ilyen tevékenységi területek után mi sem természetesebb, mint hogy ott legyek a Budapestet féltő és otthonuknak tekintő, többnyire a sajtóval közeli kapcsolatban álló, igazi "pesti értelmiségi" körben, amelynek formai keretet is teremtett a felülmúlhatatlan energiájú szerkesztő-szervező-várostörténész Buza Péter a Budapest c. folyóirattal.

2006. július