ANGELUS RÓBERT (Budapest)

építőmérnök, tanácsadó

Budapesten 60 éve élek. Az első néhányra nem emlékeszem, de aztán Óbuda segített városlakóvá válnom. Mivel egy bérházban a harmadikon laktunk, többet voltam az utcán, a Dunaparton, a Hármashatár hegyen, a Schmidt (mi smit-nek mondtuk) kertben, mint otthon. Még a Dunába torkolló csatornába is bebújtunk és valahova a Szépvölgyi út aljához el is jutottunk.

A József-hegyen síelni, a goli pályán korizni (mi locsoltuk) a Dunában úszni tanultunk. Még gágyéztunk is. Aztán vasútépítő technikus lettem - de kéményt is tudtam falazni - később az első munkahelyemen figuránsként földmérő voltam - Ráckevétől Dunabogdányig sok karót vertem le, ám vasutat sohasem építettem. Hogy megismerjem Budapestet, alulról kezdtem, a Batthyány és a Kossuth tér között a metró építésénél keszonoztam a fúrópajzson, a műszakvezetés sok érdekes emberrel, legendás főnökökkel és csodálatos baráberekkel hozott össze. A Kossuth kocsmában (a Batthyány téren volt) hihetetlen sörmennyiséget voltak (voltunk) képesek elfogyasztani. (Kossuthnak a híd miatt hívták, de hol van az már.)

1969, megnősültem, megkezdtem (milyen egyszerűen hangzik) az építőmérnöki tanulmányokat az akkori BME-n, levelezőn. Építőmérnök lettem, de ez alatt már a felszínen építhettem, nagyon sok út és tér, csatorna és vízvezeték, azóta már megsüllyedt víznyelő mesélhetne rólam - ha tudna mesélni. Én szoktam. A Fővárosi Tanács közlekedési főigazgatósága - mert akkor még nem önkormányoztunk - adott lehetőséget arra, hogy megint metróval foglalkozzam, de már csak mint beruházó és az avatáson háttérben örülő. Az Árpád-híd rekonstrukciójától kezdve sok minden más mellett még villamospályát is építtettem (Mire jó a technikum).

Aztán öt év a lakásépítési fronton, még mindig a városházán, ha nem is büszkén de emlékszem a kispesti, a római lakótelepekre, talán büszkébben a Gazdagrétre, de a rózsadombi K-nullás villákra is. Volt év, hogy a kis csapatunk több mint 100 ezer lakást adott át egy évben.

20 év munka Budapestért, de lett kihívás és máris a minisztertanács titkársága munkatársaként az építőipar, a közlekedés, a környezetvédelem terén szerzett ismereteimet hasznosította a miniszterelnök-helyettes főnököm. Szerencsére maradt a szakmai kihívás, azt várták, hogy azt mondjam, amit gondolok, ne azt, amit gondolom, hogy ők gondolnak. És belelátni a közigazgatásba tíz év tanácsi munka után a tűz(hely) közelében még mindig sok új tanulságot jelentett.

Közben 2 gyerek, egy gazdaságmérnöki, egy egyetemi doktori, egy gazdaságpolitikai diploma, sok külföldi tanulmányút Kínától Amerikáig, előadások, és igazságügyi szakértői cím, és már itt a rendszerváltozás. Már rég Pesten lakom a Lövölde tér közelében, a fasorban.

Belekóstoltam a bankvilágba, külföldi tulajdonú ingatlanfejlesztő cég vezetésébe, a magánvállalkozásba, fél év amerikai ösztöndíjba, Malév és reptér és Hungarocamion "igazgatóság", urbanisztikai társaság és Lions klub.

Miniszterelnöki Hivatal - a rendszerváltozás óta így hívják - adott lehetőséget arra, hogy belelássak a gazdaságpolitika, a kormányzás-technika (már megint a technikum) rejtelmeibe és gyakorlatába. Reálvégzettségű lévén máig is ez a szakterületem, van bőven olvasni- és feljegyzést készíteni való. Persze itt már kevesebb jut Budapestből, de azért mindenről ez jut eszembe, kicsi ez az ország.

Összesen - kisebb kihagyásokkal - 20 év tanácsadóság az engem megtűrő kormányok mellett megtanított arra, hogy nincs szerethetőbb dolog, mint az a város ahol születtem. És talán tenni is tudok érte még valamit. Ezért vagyok keddenként a Nagy Budapest Törzsasztalánál, és mindenütt ahol adódik valami lehetőség megismerni és segíteni abban, hogy szerethető városunk legyen.

2006. április