A Városliget két nagy hagyományú, az egész ország által jól ismert tőszomszéd intézménye az Állatkert és a Vidámpark. A rendszerváltás előtt mindkettőnek nagyjából egy és negyedmillió látogatója volt évente. A Vidámparknak olykor több is − de mára ebből elvesztett egymilliót, közönségének négyötödét. Vendégei ma nagyrészt tizen- és huszonévesek. Az Állatkertet továbbra is leginkább családok látogatják. Közönsége még mindig egymillió körül jár, ezzel az ország leglátogatottabb kulturális turisztikai látványossága. Mindkét park területe szűkös, és ez gátolja fejlődésüket. Budapest állatkertje a maga 10,8 hektárjával az európai fővárosokéi között az egyik legkisebb. A 6,5 hektáros Vidámparknak se igen akad hasonló, kicsi, nosztalgikus párja. Talán a koppenhágai Tivoli Park ilyen, bár az inkább előkelő vigalmi negyed.

A Városligetben a 19. század első felében kezdődött a mutatványos szórakoztatás. A vidámparki szolgáltatások régi megfelelői a Liget szinte valamennyi részén előfordultak az István úti saroktól a Hermina út közepéig, majd ott, ahol ma a Széchenyi fürdő van, míg a 19-20. század fordulója környékén a mai helyükre nem kerültek. Granasztói Péter remek elemzése szerint (Tömegszórakozás a Városligetben, Magyar Levéltári Portál) a Vurstli az első világháború előtt élte fénykorát, azután kezdődött a hanyatlása. Alsóbb néprétegekből álló közönségét utóbb új szórakozási formák, mindenekelőtt a mozi vitte el. „A Vurstlit természetesen motorizálta az idő, amely nem múlt el nyomtalanul a szakállas asszony és a panoptikum víziszörnyei felett sem… A Vurstli fejlődik. De igazi értelme éppen az, ami nem fejlődött e száz évben: az örökös játékos és vásári elem, a művészet és bűvészet, ahogy ez száz éve, ezer éve él a nagyvárosok közterein.” idézi Granasztói Márai Sándor írását az 1938-ban a százéves születésnapját ünneplő Vurstliról.

A hanyatlást azonban megállította egy újabb történelmi fordulat. A Rákosi-korszak államosítási hulláma sem az Angolparkot, sem a Vurstli maradék mutatványosait nem kerülte el. A világ minden részén magánvállalkozásként működő csepűrágás így lett állami monopólium, és a korábban önálló magán-mutatványosok vagyonkája éppúgy köztulajdon, ahogyan a nagyobb vállalat, az Angolpark is. A két, meglehetősen eltérő arculatú részből létrehozott Vidámparkhoz pedig, ahogyan más államosított vállalatokhoz is, megérkezett a munkásigazgató... Talán nem úgy történt minden, ahogyan Bacsó Péter felülmúlhatatlan filmjében, a Tanúban láttuk a „szocialista szellem vasútjának” kialakítását és gyászos működését, de bizonyára megvolt a filmbeli történetnek megfelelő valóságmag. A Vidámpark a „panem et circenses” kommunista interpretációjában a „circenses” rész egyik zászlóshajója lett, amely a dolgozó nép szórakozását nagy tömegek számára tette lehetővé – fillérekért. A park fejlesztésére nem sajnálták a pénzt, s itt az importtal sem bántak szűkmarkúan: az óriáskereket egyenesen a Nagy Szovjetunióból sikerült beszerezni. A kitüntetett figyelemnek meg az anyagi dotációnak meg is lett az eredménye: a modernizált, egyesített szocialista Vidámpark látogatószáma már az ötvenes években milliós lett. Ezt az is segítette, hogy nagy ünnepeken, mint a május elsejei felvonulások után, ingyenesen lehetett belépni a parkba. A másodszor is felfutó népszerűségnek persze az is oka volt, hogy a főváros népessége ismét nagyot duzzadt, legalább akkorát, mint a századforduló körüli évtizedekben. Ismét megindult a vidéki tömegek beözönlése az így több mint kétmillióssá váló Nagy-Budapestre és környékére. A túlnövesztett, friss nagyvárosi proletariátus éppoly gyökértelenül és kapcsolatvesztetten kereste szabadideje eltöltésének lehetőségét a nagyváros Vidámparkjában, mint bevándorló elődei fél-háromnegyed évszázaddal korábban a Vurstliban. Szokássá lett, hogy a család a Vidámparkot és az Állatkertet is meglátogatta egy-egy hétvégén.

A Vidámpark népszerűségére a televízió elterjedése hozott újabb fenyegetést. Az urbanizációs folyamat is megfordult, s Budapest népessége – történelme során először – csökkenni kezdett. A park népszerűsége így már a rendszerváltás előtt hanyatlásnak indult, amelyet a támogatások csökkenésével emelkedő belépőjegyárak csak súlyosbítottak. S amikor már sem az államtól, sem az önkormányzattól nem lehetett a működtetéshez és a fejlesztésekhez külső forrásokat szerezni, az 1990-es évek közepétől kezdetét vette az időközben gazdasági társasággá alakított Budapesti Vidámpark Zrt. mind nagyobb arányú eladósodása. A szabadidős piacon ráadásul – a piacgazdaság szabályainak megfelelően – újabb és újabb versenytársak jelentek meg. Mind nagyobb számban létesültek olyan államilag támogatott kulturális intézmények, amelyek a színvonalasabb zárt és szabadtéri attrakciók iránti igényeket próbáltak kielégíteni. De az „egyszerű szórakozás” piacán is megjelent a magántőke. A szabadtéri vizes „vidámparkok” a kellemes időjárású napokon csábítják magukhoz a Vidámpark egykori közönségét, a gyerekszórakoztatásra épült játszóházak sokasága pedig rossz időben teszi ezt. Az elmúlt húsz évben azután Budapestet bevásárlóközpontok és mindenféle hipermarketek vették körül, amelyek épp hétvégén, a szabadidős szolgáltatások csúcsidejében szívják el a korábban a Városligetbe áramló tömegeket. Ha ehhez hozzávesszük az elektronikus szórakoztatás példátlanul modern eszközrendszerét, a 3D-s multiplex mozikat, a műholdas és a kábeles televíziózást, a sportot mint látványosságot és a 21. században mindenek felett az internetet, akkor könnyen belátható, hogy ebben a mezőnyben még egy gazdag fogyasztókkal számoló, állandóan és világszínvonalon fejlesztő szórakoztató parknak is nagyon kell kapaszkodnia a túlélése érdekében.

A városligeti Vidámpark nincs olyan helyzetben, hogy ebben a piaci versenyben sikeres lehessen. A területe túl kicsi, és alkalmatlan gazdaságos fejlesztésekre. Berendezései jórészt elavultak, nem jelentenek igazi vonzerőt. A terület adottságai miatt nem is lehetséges modern játékok olyan kritikus tömegét elhelyezni itt, amelyre elegendően nagy számú vevő lenne. Több mint tíz éve kínlódik egyre növekvő adósságaival, és nem képes kitörni reménytelen helyzetéből. Egy több milliárdos befektetés persze javíthatna a helyzetén, de ha volna is erre vállalkozó, a pénze itt soha nem térülne meg. Közpénzt pedig erre fordítani ugyan minek a rovására lehetne? Mindeközben tiszteletre méltó értéket képvisel a Vurstliig visszanyúló hagyomány, és értéket képvisel az a pár játék, amelyet már ipari műemlékké is nyilvánítottak: a körhinta, a hullámvasút, a barlangvasút és a dodzsem. Budapest közönségének szüksége van egy megfelelő méretű Vidámparkra, ám az bizonyosan nem a Városligetben képzelhető el. Egyszerűen nincs rá elég hely. A Liget területéből a Vidámpark bővítésére áldozni bűn volna, az Állatkert felé terjeszkedni nem kevésbé.

Modernizált műemlék-állatkert Mialatt a Vidámpark egyre hanyatlott az elmúlt másfél évtized során, az Állatkert rekonstrukciója szinte hiánytalanul megtörtént. Eredeti helyén, műemléki környezetben, páratlan értékű épületek megtartásával és eredeti szépségüket visszahozó újraépítésével lehetett korszerű állat- és növénytartási, illetve ismeretterjesztési feltételeket teremteni, az állatkínzást felszámolni, és a park felújítását elvégezni. Ma az Állatkert egészében megbecsült műemlék. Szinte hihetetlen, hogy rekonstrukciója a végéhez közeledik. (Persze a nagyszámú épület, építmény, a sok kilométernyi közműhálózat miatt szinte mindig lesz olyan hely a jövőben is, amelyet fel vagy meg kell újítani.) Már csupán a Gazdasági udvar nagyobb épületei várják a megújulást. A rekonstrukció eredményeként növekedett a működési biztonság, jelentősen javult a technikai állapot, a kiállítási színvonal, fejlődött az állattartás, sokat emelkedett az esztétikai színvonal, nőtt a turisztikai potenciál, kiterjedtek a szórakoztatási lehetőségek, nagyobb lett a „látványosság-érték”, színvonalasabb a közönség kiszolgálása és ellátása. Ma szinte minden tekintetben modern, európai színvonalú intézmény. Azért csak szinte, mert egy probléma orvoslása elmaradt: a területi kérdésé. A zsúfoltságot sajnos nem sikerült megszüntetni.

Az Állatkert történetének első nyolcvan évében sokkal nagyobb volt, területe a vasutat elérő Hermina útig tartott. A 19. század végén azonban a népszerűség növelése érdekében a területet egyes részeit mutatványosoknak és cirkuszosoknak adták bérbe, majd 1910 körül az akkori székesfővárosi újjáépítés idején a bérlőket a Hermina út felé eső részre telepítették. Az ötvenes évek elején ezeket a területeket a Vidámparknak adták.

A sokszor csonkított, szűkös területen, műemléki környezetben alig megoldható az állomány szaporítása, lehetetlen már új kiállítóterek nyerése, és csak mutatóban, néhány egyeddel lehetnek jelen nagyobb állatok. Elengedhetetlen tehát a terület bővítése, és ez a Városligetben csak a Vidámpark mai területén lehetséges. Ekkor a mostani zsúfoltságot meg lehetne szüntetni, a milliós látogatósereg kényelmét biztosítani, új szolgáltatásokat teremteni, és persze a nagyon keresett, most még vagy már hiányzó állatokat, növényeket, élőhelyeket bemutatni. Ésszerűségi szempontok, gazdálkodási perspektívák, a szolgáltatások minőségének emelése, nemzetközi tendenciák s persze a mindkét cégnek túl szűkös terület nyomása mind azt indokolják, hogy lépni kell. Budapest Állatkertje nem a legkisebb az európai fővárosokéi között, de csak a bukaresti, a belgrádi, a pristinai, a tiranai és a zágrábi kisebb nála, a többi harmincöt főváros állatkertje mind jóval nagyobb.

Az 1990-es évek első felére az Állatkert szakmailag, erkölcsileg és műszakilag nagyon leromlott. A legelső teendő az állatkínzás felszámolása, a tönkrement műemlék épületek helyreállítása és a kritikus állapotú közművek rekonstrukciója volt. Az ismeretterjesztés új igényeinek és a modern állattartás követelményeinek megfelelően is korszerűsíteni kellett. Utóbbit 2001 óta EU-konform hazai jogszabály is előírta. A régi, elavult Állatkert mára a természetvédelmi nevelés fellegvára, a családos szabadidő-töltés kitüntetett célpontja, és újra Budapest nevezetessége, a világ talán legszebb „műemlék-állatkertje” lett. A kitelepítés kérdése lekerült a napirendről. A folyamathoz a főváros támogatása mellé az állami költségvetés is komoly forrásokat adott, az intézménynek is sikerült jelentős többlet-bevételeket teremtenie, valamint saját erejéből, sikeres pályázatok egész sorával jelentős új fejlesztési lehetőségeket nyitni. A FÁNK átvette a Margitszigeti Kisállatkert működtetését is, miután szakmai programja alapján 2001-ben újjáépült. A tervek elkészültek, de nem sikerült még létrehozni egy olyan, nagy alapterületű külső tenyésztelepet Budapest peremén, amelyet a későbbiekben akár iker-állatparkká lehetne fejleszteni. (Ilyenre számos jó példa ismert régi városi állatkertek esetében.) A városligeti Állatkert rekonstrukciója során komplex kulturális intézmény alakult ki, ahol az ismeretterjesztő és oktatómunka valamint a rekreációs funkciók együtt valósulnak meg. Ezen túl az állatvédelmi törvényhez, a jogszabályokhoz igazodó és a szakmailag korszerű állattartás érdekében megkívánt változtatásokat, a gyűjtemény természetvédelmi igényeknek megfelelő átalakítását is el kellett végezni – mindezt úgy, hogy a művészi értékű örökséggel is jól gazdálkodjunk, és a műemléki követelményeknek is maradéktalanul eleget tegyünk. A korábbi terület-tartalékok felhasználása mindenütt elérte a lehetőségeik határait. A legtöbb műemlék épület felújításával együtt azok funkciói is módosultak, ám sajnos a látogató-tér útvonalai is szűkültek, mert a korszerű állattartáshoz több hely kellett.

Sok minden átalakult a gyűjteményben, a kiállításban és a szolgáltatásokban. Az Állatkert különösen sokat kínál a fővárosi közoktatási intézményeknek. A közvetlen oktató-nevelő programok kínálata másfél évtized alatt jelentősen bővült, és évente több mint hetvenezer iskolás és óvodás jön ide tanórára. A pedagógusokkal rendszeres a kapcsolat, zoopedagógiai továbbképzést, tájékoztató anyagokat kapnak, rendszeresek a nyílt napok, foglalkozások, klubok, nyári táborok. Létrejött a gyermekállatkertként működő parasztudvari zóna, megépültek és jól működnek az oktató-ismeretterjesztő helyiségek. Oktató- és rendezvénytermek épültek, s egy szabadtéri színpad is.

Építészeti reneszánsz Az Állatkert egyes épületeit 1999-ben műemlékké nyilvánították, majd 2007-ben az egész létesítmény műemlék lett. A Budapesti Állatkertet a világ legszebb régi állatkertjei között tartják számon. Szerintem egyértelműen a legszebb, mert a száz évvel ezelőtti zseniális elődök remek érzékkel rendezték a parkot, és olyan kiváló építészek dolgoztak a művészi épületegyüttes tervein, mint Kós Károly, Zrumetzky Dezső, Neuschloss Kornél, Végh Gyula, Ilsemann Keresztély. A kialakult kertszerkezet és az akkor három év alatt tervezett és emelt épületek máig meghatározzák arculatát. Ennek köszönhető, hogy ma, száz évvel később a magyar nemzeti építészet szecessziós és egzotikus, eklektikus elemeket egyaránt felvonultató példátlan értékű skanzenjét találjuk itt. Ezt a harmonikus, egységes koncepció szerint létrehozott összképet az elmúlt száz év alatt nem mindig tartották tiszteletben. Mint egy szépen beültetett virágágyásban a gyom, hol itt, hol ott ütötték fel fejüket az összképtől idegen dolgok, és mindig volt olyan kisszerű szakmai érv, amelynek alapján mondjuk egy Kós-Zrumetzky, vagy Neuschloss ház mellé, rosszabb esetben a helyére a hely szellemétől, a tér szerkezetétől tömegében, formájában, anyagában tökéletesen idegen építményeket lehetett odarondítani. Sajnos e folyamatot a háborús pusztítások is felgyorsították, bár olykor az sem kellett hozzá.

A legborzasztóbb építészeti bűntény a behemót Nagy majomház, amelyet 1989-ben erőszakoltak be a hajdani filigrán, erdélyi Szarvasház helyére. Tömege a korábbi épület ötszöröse lett, a megjelenése meg mint egy gyengébb ipari csarnoké. A monstrum eltakarja az Állatkert egyik legkülönlegesebb épületét, a Nagysziklát, és vészterhesen telepszik rá a közeli Kós-Zrumetzky épületek bájos együttesére. Sajnos evvel már és még nincs mit tenni – tíz-húsz év múlva jó lesz majd megszabadulni tőle, és visszaépíteni helyére a „száműzetésében” szerencsére megőrzött Szarvasházat. Azt, hogy lehetséges a múlt hibáinak ilyen kijavítása, jól példázza Kós és Zrumetzky másik két épülete, a hajdani Bivalyház és a Zsiráfház. Mindkettő a világháborúban pusztult el, s 1970 körül építettek a helyükre modern betonházakat. E két pavilon eredeti arculat szerinti helyreállítása 2010-ben megtörténik, s újra helyreáll a pompás harmónia a Nagysziklától az Europa Nostra díjas Elefántházig. 2008-ban megvalósult a legnagyobb épület, a Nagyszikla szerkezeti rekonstrukciója, és a szikla környékén korszerű állattartó helyek, köztük jelentős új állatházak épültek ki. Új zsiráf-, antilop- és elefántistállók létesültek, a volt Teveház orrszarvúak számára épült újjá. Új gorilla-, orangután- és medvekifutó készült. A sok új állattartó hely megfelelő kialakítása és benépesítése olyan állatkertészeti szakmai kihívás volt, amilyenre az 1910-12-es nagy újjáépítés óta eltelt évszázadban nem volt példa Budapesten. A Nagyszikla belsejének 3000 négyzetméteres kiállító- és rendezvénytérré alakítását 1912 óta tervezik, de sosem valósult meg. A belső kialakítása és berendezése egy új beruházási terv keretében rövidesen megtörténhet. Egyedülálló rendezvény- és kiállítási tér (Varázshegy Életmúzeum) jöhet létre, s ott rendkívüli élményt adó ismeretterjesztő és kulturális lehetőségek nyílnak meg. Az Állatkertben úgy lehet területet nyerni, hogy a közönség által most használt és túlzsúfolt tereket nem terheljük tovább, mégis egész évben használható, három-hatszáz fős terek keletkeznek.

Perspektívák: FÁNK és Vidám Park – közös, vagy szétváló jövő? Milyen fejlődést lehet az Állatkerttel és a Vidámparkkal kapcsolatban elképzelni? Budapest közönsége megérdemel egy, a mostani Vidámparknál sokkal nagyobb területű szórakoztató parkot. Ez akár a főváros kezdeményezésére, de csak alkalmas területén és piaci alapon létesülhet. A mostani Vidámpark bővítése lehetetlen. Egy modern szórakoztató park számára legalább tíz-húsz, de inkább húsz-negyven hektárnyi terület volna szükséges, hogy a mai vágyakat jól kiszolgáló játékok „kritikus tömege” elférjen. Hogy ezt hol lenne a legcélszerűbb megépíteni, az külön tanulmány tárgya lehet. A meglévő játékberendezések jelentős része szerelhető és áttelepíthető. Ha ez megtörténik, gyökeresen új helyzet jön létre. Most jól érzékelhető a jelentősebb városházi politikai erők közös szándéka arra, hogy az Állatkert és a Vidámpark területén a jövőben csak egy szervezet működjék. Sok minden múlik azon, hogy mikor és miként valósul meg ez a fúzió. Létrejöhetne területegyesítés formájában. Ez esetben az Állatkert megkapná a Vidámpark területét, és új funkciókra rendezné be annak nagy részét. A Vidámpark mint cég a nem hagyomány-értékű berendezésekkel együtt nagyobb területre költözne. Pénzbőség esetén ez lenne a gyorsabb és látványosabb megoldás. A területegyesítéshez egy piaci alapú, új helyen létesítendő szórakoztató park építése iránti befektetői szándék szükséges. Továbbá elegendő közpénzt (fejlesztési pályázati pénzt vagy fővárosi beruházási forrást) kell előteremteni ahhoz, hogy a megürülő helyeket az Állatkert új funkciók szerint újra tudja rendezni. Mindkét feltételnek egyidejűleg kell teljesülnie ahhoz, hogy a főváros közönsége valóban nyereségként és örömmel élhesse meg a változást.

Mérlegelni kell emellett azt az eshetőséget is, hogy mi lesz, ha nincs befektetői szándék. Ekkor lehetséges a szervezeti fúzió. Ekkor a két fővárosi tulajdonú cég (Állatkert és Vidámpark) valamilyen formában egyesülne, mondjuk Fővárosi Állat-, Növény- és Élménypark néven. Ez akkor célszerűbb, ha nincs befektetői tőke egy új területre települő új vidámparkhoz (témaparkhoz), viszont a régi vidámparki terület fejlesztésére kerül forrás. A szervezeti fúzió a konzervatívabb és lassúbb út, amely fél-egy évtized alatt érne el a területi fúzióhoz hasonló eredményt. Forrásszűke esetén ez jobban járható. Eleinte a közönség számára kevés változna attól, hogy a két területet közös menedzsment és egységes szervezet kezeli kisebb költségekkel. Az átalakítás több éven át szinte folyamatos lenne. Mi volna a legjobb a Vidámpark – jórészt hajdan állatkerti kezelésben volt – területein? A „mi” éppolyan fontos, mint a „hogyan”. Nem egyszerűen az épületek, a terek, a játékok más arculatáról van szó. Más hangulat megteremtése a cél ezen a területen. A gépek parkja helyett az élőlények parkját kell megteremteni. Az emberek, az állatok és a növények parkját kell példamutatóan megálmodni és megépíteni. Nem az „állatkerti-célú” hasznosítás a fő cél, hanem a mai területen már bevált értékek: élmény és játék, elegancia és hagyomány érvényre jutása. Amit le kell váltani, az a zaj, a tombolás, a diszkó-hangulat, a természet-ellenesség. Helyette az ország legkellemesebb, legérdekesebb, legízlésesebb, legszebb és legjobban szórakoztató közcélú parkját kell életre hívnunk. A terület és a jövendő funkció nagyjából három fő részre lenne osztható: a hagyományokat őrző terek és játékok, a dísz- és játékpark, valamint az új természetbemutató helyek térségére. A hagyományőrző terekben a műemléki és csendes játékok működnének, a feltámasztott „Lizsé” és „Vurstli” nosztalgiája elevenedne meg. A területen, mint kalácsban a mazsola maradnának meg a műemléki mutatványos berendezések, a körhinta, a hullámvasút és a Barlangvasút, de lenne benne egy újjáélesztett vurstli és vásártér is verklivel, csepűrágókkal, bábszínházzal, kirakodóvásárral, lacikonyhával. A dísz- és játékparkban a közönség által keresett családi terek jönnének létre. Itt lehetne az ország legjobb játszótere és játszóháza, elegáns sétatér szökőkutakkal, szabadtéri műalkotásokkal, térzenével, színvonalas vendéglátóhelyekkel, attraktív, nosztalgikus télikerttel. Az új természetbemutató helyek a terület nagyjából egyharmadát kapnák. Ide pár új vagy átalakított épület és kifutó kerülhetne olyan népszerű állatoknak, amelyek a régi állatkertből területhiány miatt kiszorultak, vagy ki fognak szorulni. Ilyenek a csimpánzok és az elefántok, de igény van egy komolyabb méretű állatsimogatóra és pónilovas pályára is.

Nem példa nélküli az állatkerti és vidámparki funkciók házassága. A Debreceni Állatkert alapításától fogva vidámparkot is üzemeltet, és néhány éve a közönség örömére és mindkét funkció hasznára a területet is egyesítették. De az angliai Chessingtontól a floridai Orlandón át Hong Kongig a világon százával lehet az állatkert-vidámpark együttélés sikeres példáit sorolni. A legfőbb cél az, hogy a fogyasztók, a családok, a gyerekek járjanak jól. Nagy szüksége van Budapestnek megfelelő méretű család- és gyermekbarát élményparkra, hiszen aki gyerekeivel, netán a nagyszülőkkel is együtt szeretne valamilyen programot szervezni a családjának, most hamar kimeríti a lehetőségeket. Csakis az állatok bemutatásával egybekötött új oktató és oktatva szórakoztató módszerek tehetik a Városligetben maradó állat-, növény- és élményparkot jól eladhatóvá és gazdaságilag is fenntarthatóvá. S nem utolsó sorban: hagyományai és művészi értékei révén Budapest egyik legcsillogóbb gyöngyszemévé.

fotó: Sebestyén László