A VÁROSLAKÓK FOLYÓIRATA

A VÁROSLAKÓK FOLYÓIRATA

Budapesti programok, hírek
Friss budapesti programok, hírek

Várbeli látnivalók
2012. január 30. hétfő, 21:28

Százötven éve született Ferenczy Károly, a magyar festészet egyik legnagyobb hatású alakja. A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású időszaki tárlatait befogadó „A” épület két szintjét foglalja el a Ferenczy Károly kiállítás, mely nem a műtárgyfolyam kronológiájára, stiláris korszakaira koncentrál elsősorban, hanem jól elkülöníthető festői motívumok mentén tárja fel az életművet. A teremsorokban nyolc nagyobb témacsoport, azon belül néhány árnyaltabb témaegység nyomán bomlik ki az œuvre. (Önarckép, Zsánerkép, Nagybánya, Portré, Műterem világa, Bibliai képek, Család, Alkotói folyamat) A kiállításon Ferenczy Károly közel 150 festménye, 80 grafikája kerül bemutatásra, emellett mintegy 50 dokumentum (fotó, levél, katalógus, könyv) egészíti ki az anyagot. A tárlathoz reprezentatív, tudományos katalógus is társul, melyben Ferenczy alkotói periódusait a korszakot kutató művészettörténészek mutatják be, és a kiállításra kerülő művek, az életműben elfoglalt jelentőségüket alátámasztó adatokkal ellátva kerülnek reprodukálásra. Ferenczy Károly gyűjteményes kiállítása Magyar Nemzeti Galéria, A épületében látható 2012. május 27.-ig

 

Ferenczy - Orfeusz

 

És ha már a Várban járnak, nézzek be az Országos Széchenyi Könyvtárba. 200 esztendővel ezelőtt született Heckenast Gusztáv könyvkiadó, akinek nevéhez fűződik a modern magyar nyelvű könyv és sajtó kiadástörténetének egyik fontos fejezete. Számos érdekességet hallhat és láthat a három tematikusan berendezett teremben; megtekintheti többek között a Heckenast kiadó kiadványait, szakember segítségével kipróbálhatja a „Heckenast-örökséghez” kapcsolódó egykori nyomdagépet is, az eredeti Columbia gyorssajtót, amelyen a 12 pont első példányait nyomtatták. A nagypolgári enteriőrök, a pilismaróti kúria berendezési tárgyai között sétálgatva pedig bepillanthatunk egy 19. századi irodalmi és művészeti szalonba, ahol törzsvendég volt többek között Bajza József, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Eötvös József és Gyulai Pál. A kiállítás megtekinthető nyitvatartási időben 2012. március 30.-ig.

 
Pincérrajzok
2012. január 30. hétfő, 21:25


Molnar C PalPesti újságírónak lenni a húszas-harmincas években lehetett a legjobb, amikor a Körúton egymást érték a jobbnál jobb irodalmi kávéházakban tanyázó hírlaposok, költők, fordítók, hajnalig vitatkozva a két legfontosabbról: a nőkről és a művészetről. Ezt a kort idézik meg a Hadik kávéházban Molnár-C. Pál újságcikkekhez készített grafikái, amelyekből a Hadik kávéházban nyílt kiállítás. Horváth András Dezső teljes cikkét itt olvashatják el, a rajzokat pedig a Hadikban - XI. Bartók Béla 36.- nézhetik meg március 11-ig.

 
KADARKÁINK KERTJE
2011. október 26. szerda, 00:20

A 2009-ben alapított Kadarka Kör a legendás, sokszáz éves magyar kékszőlő-fajta borászati karrierjét egyengető asztaltársaság. Több más intézménnyel, civil formációval, szőlészekkel, borászokkal, a Budapesti Városvédő Egyesülettel, a Kadarka Szalonnal szövetkezve az elmúlt két és fél évben kezdte felépíteni projektjét: a város hajdan leghíresebb kertkultúra-terméke, a kadarka alapú Budai Vörös újrateremtését, Budapest idegenforgalmának leendő zászlósboraként.

2010-ben és 2011-ben elsősorban arra irányultak az erőfeszítések, hogy előkészítsék a fajta újratelepítését az egykori klasszikus Budai Borvidéken, városközeli telkeken. 2011 nyarára jutott el oda ez a (rész)program, hogy a telepítést első területegységként befogadta a nagy író hajdani szőlősének otthona: a Jókai-kert. (Természetvédelmi kezelője a programot támogató környezetvédelmi államtitkárság szervezeti rendszerében működő Duna-Ipoly Nemzeti Park).

Idén ősszel szimbolikus, de tényleges lépéssel − mintegy nyolcvan gyökeres oltvány elplántálásával (a ballószögi Hetényi Pincészet szaporítóanyagával) − kezdjük meg a telepítést. Tavasszal folytatjuk a munkát, s 2012 őszén fejezzük be.

A területen mintegy 1200 tőke fér el a hagyományos bakművelésre, kisebb részben alacsony kordonos művelésre berendezett és a bioszőlőknél szokásos, hagyományos védekezési technikákkal és anyagokkal kezelt szőlőskertben. Az oltványokat az összes történelmi magyar borvidékéről, a legjobb kadarkás dűlőkről gyűjtjük be az Alföldtől Egerig, Szekszárdtól Villányig, Ménestől a Délvidékig.

A Jókai-kert így megszülető történelmi szőlőstáblája: KADARKÁINK KERTJE.

 
Budapest a XIX. században
2011. június 19. vasárnap, 10:48

Screen shot 2011-06-19 at 11.52.39 AM

 

Budapest a XIX. században, remek felvételek itt

 
KINSZKI BUDAPESTJE
2011. május 30. hétfő, 20:41

0689

 

Zugló és Budapest június első hetében emlékezik meg KINSZKI IMRE (1901-1945), a nemzetközi rangú fotográfus születésének száztizedik évfordulójáról. 2011. június 2-án csütörtökön délelőtt 11 órakor avatjuk a Róna utca 121. szám alatt az egykori lakóhelyét megjelölő emléktáblát. Emlékező beszédet mond Dr. Buza Péter művelődéstörténész és  Dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere.

Június 2-án, csütörtökön 18 órakor nyitjuk meg a KINSZKI BUDAPESTJE című fotókiállítást a millenniumi földalatti Hősök terei megállójában. Kinszki életművét méltatja, a kiállítást - amely a földalatti hét állomásterében, Zuglótól az Oktogonig mutatja be a holokauszt áldozatává lett alkotó városképeit – megnyitja Kincses Károly fotómuzeológus. Köszöntőt mond Dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere.

 

 
MinyóBestBox
2011. március 29. kedd, 20:48

minyobest-2Dobozbemutató és kiállítás

a Faur Zsófi - Ráday Galériában 2011. április 8-án (péntek) 19 órakor
A dobozt fel, a kiállítást megnyitja: Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója.
A dolgozat tárgya Minyó Szert, szabadkézi fotográfus szubjektív válogatása az életműből, a dobozban (és a falon látható) 12 etűd. A saját kezűleg gondosan előkészített, majd fényérzékenyített falemez hordozókra, fotólaborjában lenagyított, előidézett és fixált látvány, a végső mosást és szárítást követően – lakkréteggel védve az örökkévalóság számára – kerül a Boxba. Megtekinthető: 2011. 04. 08-2011. 04. 16. között. 1114 Budapest, Bartók Béla út 25. www.raday-galeria.hu

 
Jegyzetek
2011. március 27. vasárnap, 17:25

kepAz ERISZ Erzsébetvárosi Integrált Szociális Szolgáltató és a Nyitott Műterem (1076 Budapest, Dózsa György út 46.) nagy tisztelettel meghívja Önt és barátait 2011. április 6-án, szerdán délután három órára MAJORSZKI LILLA Jegyzetek című diplomakiállítására A kiállítást megnyitja Ghyczy Csongor Közreműködik Jókuti Judit (ének) és Ivády Vajk (gitár) Megtekinthető 2011. április 27-ig

 
Szerzőtársunk emlékére
2011. március 27. vasárnap, 14:54

EsHirdetesHU+ENjav-1

 
Ünnepi nyitva tartás a hosszú hétvégén
2011. március 09. szerda, 14:48

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy: Krisztus-trilógia című kiállítása 2011. március 14-én, hétfőn is nyitva tart. Ezen a napon a Trilógia mellett az állandó kiállítás Munkácsy Mihály és Paál László művészetét bemutató teremsora is várja az érdeklődőket. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy március 14-én kizárólag a Munkácsy: Krisztus-trilógia és a Munkácsy Mihály és Paál László állandó kiállítás tart nyitva, a kiállítások kizárólag a Budavári Palota A épületi bejáratán keresztül látogathatóak. A nemzeti ünnepen a Magyar Nemzeti Galéria kiállításai ingyenesen megtekinthetők. Március 15-én, 11 és 14 óra között programokkal várjuk a gyermekeket, az 1848. március 15-i eseményekre emlékezünk.
Magyar Nemzeti Galéria

 
Budapestnek emlékül
2011. március 09. szerda, 00:00

06_Jokai-hird

Jókai Mórról nem mondhatja senki, hogy felfedezésre váró szerző volna. De azt se gondolhatja, bármilyen jól ismeri is munkásságát, hogy ne lehetne olyan fejezete az életműnek, életútnak, amiről mind ez ideig nem esett szó személye és sorsa gazdag irodalmában. A Budapest Könyvek sorozatnak ez a mostani, immár ötödik kötete – amelyek kiadása, mint most is, a BUDAPEST folyóirat újra útnak indítása márciusi fordulópontjához kapcsolódik – egy ilyen kérdéskört jár körül képben és szöveggel. Azt a fejezetet írja meg, milyenek voltak, s hol voltak az írófejede lem nem mindig fejedelmi otthonai Budapesten, ahol egész fel nőtt korát, az ide költözésétől haláláig eltelt kis híján hatvan esztendőt eltöltötte. Miközben úgy élte a pesti polgár sok vonatkozásban szokványos életét, hogy szenvedélyesen hódolt természetes vonzalmainak: a Svábhegyen és Budakeszi ha tárában szőlészkedett, borászkodott, szántott-vetett-aratott, állatokat, még lábasjószágot is tartott, s kitanulta minden részletét az igényes gazdálkodás gyakorlatának. A kötet első, bevezető része összefoglalja mindennek rész le teit. És pesti lakásait: több mint egy tucat pontját jelölhetjük meg a térképen költözködése újabb és újabb állomásainak. A második részben publikált és publikálatlan visszaemléke zések szövegével mesélünk mindezekről nem mindig szép meséket, végül pedig közreadjuk a klasszikus szerzőnek egy alig ismert kisfüzetét, amelyet Budapestről írt, szolgálva a millennium marketingjét, reklámozva a szeme láttára fölnőtt nagyváros értékeit, szépségeit.

A kötet megvásárolható a Budapesti Városvédő Egyesületnél (V. kerület Kossuth Lajos utca 14-16.) és az Alexandra könyvesboltokban.

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 3