Nyugodt, csendes tavaszi idő fényezte Budapestet 1913. április 20-án. A déli órákban 17 fok barátságos melegében indult sétára Herein Gyula (az első), Alma Materét, a Piaristák iskoláját fényképezni. Tudta azt akkor már mindenki Pesten, hogy a Ház halálos ítéletét kimondták. Bontása hamarosan megkezdődik.
Tizenhét éves volt Herein Gyula, a jeles kávés, Herein Mátyás unokája. Régóta vannak itthon a legbelső városban: három generációt számlál a nemzetségük. Messziről érkeztek a sokat ígérő Pest-Budára, a 18–19. század fordulója körüli években. Herein! Gyere be! És jött. Jöttek. Hogy munkát, polgári státust, magánvagyon- és városépítő lehetőséget találjanak, teremtsenek.
A Glückelsberg-palota, a Városház tér felől fényképezve
Jövőt maguknak és az országnak.
Gyula nagyapját a Prágától harminc kilométerre fekvő Beraunban tartották keresztvíz alá 1818-ban. 1838-ban mészároslegényként migrált Pestre. 1845-ben vette el Keiner kávés (ők a Szudéta-vidékről jöttek a 18-19. század fordulóján) Mária nevű leányát. Fiúgyermekük, a második (ifjabb) Herein Mátyás – takarékpénztári hivatalnok – Buschmann Máriát vette nőül. Annak a Buschmann Gusztávnak az unokáját, aki negyvennyolcban, másokkal együtt az Invalidus kaszárnyában nyomtatta a Kossuth-bankót: Potsdamból Pestre települve át, ide, a távoli keletre.
A telek
Ha megpróbáljuk mai utcanevekkel körülírni a hajdani piarista-tömböt, ezt a szabálytalan, több házból összerakott, szeszélyes téglatestet, nem könnyű a dolgunk. Elmozdultak száz évek alatt a tér elemei.
Észak felől a Piarista (hajdan Kötő) utca, délről a Március 15-e térnek a Dunára merőleges, de a folyóhoz sokkal közelebb tolt határfala fogja közre. Keletről valamikor a Városház térig terjedt. (Ennek nagy részét most – a mai Piarista közig – a Piarista Gimnázium foglalja el.)
A szép nagy területen az első komoly ház Glöckelsberggenerálisé lesz. 1697–1703 között épül. Mikorra a palotát a Piarista Rend megszerzi magának (s az iskolának), már a 18. század közepén járunk. Egész pontosan 1755-ben. Akkor veszik meg az atyák – a város rosszallása mellett – az éppen tulajdonos gróf Esterházy Ferenctől.
Az épületegyüttes történetét 1914-ben Friedrich Endre részletesen feldolgozta (A Budapesti Piarista Telek története). Erre a munkára alapozva, s persze dióhéjban összefoglalva a históriát, nevezem meg a további épületeket a tömbben: 1762-re született meg a Glöckelsberg-palotát a Duna felé folytató kétemeletes, úgynevezett Eskü-téri szárny (már a rendé). Majd hatvan évvel később, 1803-ban a tömb Piarista utcai határvonalán a Nemzeti Iskola. Hogy aztán, a Duna felől lezárva az együttes téglatestjét, 1843–45-re megszülessen kétemeletes, a folyóra néző eleme. Végül utolsó egységként a tömb belső udvarát átszelve, azt két részre osztva épült meg a telekkomplexumon a háromemeletes gimnázium.
A mellékelt alaprajzon – forrása a Piarista Levéltár – jól látható, hogy az utódépületek (a Piarista Gimnázium és a Sapientia Egyetem) alig valamennyit vittek el – s csak a Glöckelsberg-palota telekrészét érintve – ebből a hatalmas beépített területből. Ahol Pest városának csákányos tót funerátorai mindent lebontottak, 1913. október 15-én fejezve be a Glöckelsberg-palota kivégzését, amikor is hosszú időre levonultak a munkaterületről. A végjátékra 1930-ban került sor.
Buschmann esete
Akik a család titkait – és fotós relikviáit – megosztották velem, Mezeiné Herein Katalin és édesanyja, (ifjabb) Herein Gyula özvegye Pátyon és Budakeszin élnek. S főleg a famíliának arról az ágáról őriznek mesélő emlékeket, amelynek ősapja az idősebbik Gyula, Buschmann Mária és ifjabb Herein Mátyás piarista diák fia.
Az ifjabbik Herein Mátyás, feleségével, Buschmann Irmával, s gyermekeikkel, Máriával és Gyulával
A nyomdász dinasztiáról alig valamit tudnak (előbb Buschmann Gusztáv aztán Ferenc viszik a vállalkozást), de egyet nagyon is: Hereinéknek-Buschmannéknak igen-igen rossz véleménye volt Táncsics Mihályról. Mert – úgymond – mint a családnál inaskodó nyomdászsegéd nagy összeget kért kölcsön a mestertől, ám azt soha nem adta vissza.
– Ráadásul nem is ez volt az igazi neve! – mondta mindig a nagyapám, meséli Kati, az idősebbik Herein Gyulára utalva, aki egyébként az egész forradalmár bagázst szívből utálta. Született royalistaként Ferenc József meg a gyönyörű Erzsébet volt a mindene. Amúgy nagy mesélő, kissé különc ember, régimódi ruhát hordott, bokáig érő, ötven éves, agyonstoppolt télikabátot például, a svájci sapkát a szeméig behúzva. Kizárólag Bécset hallgatta a rádión, s olvasott, gyűjtött mindent a békeidőkről. Nagyszüleim lakása maga volt a nosztalgiával elsiratott régmúlt. A fal zsúfolva a 19. század jeleneteivel, a császári család képeivel, a legkevésbé sem volt véletlen, hogy édesapám – a második Gyula – húgát Stefániának keresztelték.
Az első Herein Gyula, feleségével, Szonda Beátával és gyermekeikkel: Beátával, ifjabb Gyulával s Herein Stefániával
Ami a Táncsics-történetet illeti, a házi legendárium sokat torzít az igazságon. Bár abban a tekintetben van alapja, hogy a sajtószabadság hőse súlyos összeggel tartozott Buschmann Ferencnek, s eleinte könyvei címlapján (helyesen) Stancsicsnak szedette a nevét.
Az esetet maga is megírta Emlékiratában: „Midőn a Hit, papok, pápák nyomása már jó messze előrehaladt, kérdi tőlem a nyomdász: hogy állunk, mikorra gondolom, hogy előlegezhetek, mert hát neki a munkásokat, papírt fizetni kell. Hát nem fizetett Baldácsi semmit, kérdem Buschmann nyomdásztól? Még eddig nem, viszonzá ő. Rosszul, igen rosszul hatott reám válasza. Az mégis csak szörnyűség, mily kevésbé veszik e nagy urak aféle fogadásukat, mit nem mágnásoknak, hanem csak egyszerű polgárnak tesznek. A mehádiai fürdőben volt Baldácsi báró ő méltósága, oda kellett hozzá írnom (…) mit és hogyan szándékozik cselekedni, minthogy a (…) kötet címlapján ott díszeleg már neve. Azt felelé, hogy szűk idők járnak, tehát ő nem viselheti az egész munka költségét, hanem csak 10 nyomtatott ív kifizetését vállalja el.”
Így aztán végül csak az első kötet jelent meg a munkából – pontosabban az a töredéke, amit első kötetnek nevezett ki a szerző. És se Baldácsi, se Táncsics nem fizetett.
– Buschmann Gusztáv 1831-ben érkezett meg Pestre, de nem ide készült Potsdamból. – meséli Mezei Kati. – Csakhogy ideérve tudta meg, Bécsben pusztít a kolera, jobb ha kivárja a járvány végét. Nem is ragadt rá. Ő meg itt ragadt.
Hamarosan elvette a Ptujban (Pettau – Szlovénia) született Glasz Klárát, s az 1860-as években önállósította magát. 1873-ban, amikor a Táncsics-affér zajlik, már fia, Ferenc vezeti a vállalkozást. Az üzem az idő tájt az Úri (Petőfi Sándor) utcában, a Belvárosban működik, hogy aztán az első világháború után átköltözzön a szintén belvárosi Molnár utcába. Itt éri utól a második nagy háború: 1945 után a cég nevével többé nem találkozunk.
Buschmann Ferenc és felesége, Fleischmann Henriette
A Buschmann névvel még 1945 után is. Kispesten kelt, későbbi gyászjelentésekben.
Ifjabb Herein Gyula, feleségével, Mayer Katalinnal s gyermekeikkel: Katalinnal, Máriával, Istvánnal, (a harmadik) Gyulával
Biztosak lehetünk abban, hogy (e néven a harmadik) Herein Károly invitálására költöztek ide a város szélére, új reményekkel, vagy a változtathatatlanba belenyugodva. Ez a Herein Károly a mészároslegényként érkező Herein Mátyásnak a dédunokája volt (ifjabb Herein Mátyásnak, Buschmann Mária férjének édestestvére volt az ő nagyapja, az első Herein Károly).
A harmadik Károly már Kispesten született 1905-ben. Az apja, második Károly 1870 körül épült nyaralójában, a kerület egyetlen még álló régi épületében, az Árpád utca s az Ady Endre találkozási pontjának közelében.
A várossá fejlődő, legszebb korszakát élő település életének egyik meghatározó személyisége lett, akiről s a kispesti Buschmannokról csak azért nem tudok most többet mesélni (túl azon, amit a Kispest anno című könyvemben róla és közvetlen felmenőiről már leírtam), mert unokájának özvegye úgy gondolja s mondja is, lezárva a telefonbeszélgetést: magánügye, amit ő a saját családjáról tud, ahogy magánszórakozás, hogy ez engem érdekel.
De azért még visszatérek a harmadik Herein Károly színes személyére néhány epizód erejéig – egy későbbi szakaszában a Herein-sagának.
Budakeszi, végállomás
(Első) Herein Gyula, az amatőr fotográfus, miután sikeresen elvégezte a Piarista Gimnáziumot, 1916-ban a műegyetemen szerzett vegyészdiplomát. A Kolozsvári m. kir. Bányászati Kutatóhivatal mérnökeként költözött haza, Magyarországra Trianon után. 1927-től a főváros pénzügyi igazgatóságának műszaki főellenőre, 1943-tól a budavidéki pénzügyi igazgatóság műszaki felügyelője. Szonda (Szontágh) Beátát vette nőül, aki családjával épp úgy rendszeresen Budakeszin nyaralt, ahogy Hereinék. Így lett a település végül az ő és leszármazottai otthonává, köztük ifjabb Gyuláé, Mezei Kati édesapjáé.
Herein Gyula az érettségi évében
Ifjabb Herein Mátyás Habsburg-imádó, különc fia Budakeszin halt meg 1978-ban, kilencvennégy éves korában. Az ő gyermeke, az ifjabb, a második Gyula (1928–2003), mezőgazdasági szakmérnökként élte hivatásos életét. S közben az egyik alapítója, sok éven át elnöke lett a budakeszi Szépítő Egyesületnek. A városnak posztumusz díszpolgára. A családja történetének okmányait, dokumentumait édesapjától örökölte, testvéreivel rendszerezte, s örökítette át gyermekeinek, köztük Mezei Katinak.
Így és ezért ismerkedhetünk meg testközelből, mostantól, néhány újabb epizód emlékét megjelenítve, Mathias Herein családjának pesti karrierjével. S nézhetünk szembe közös múltunkkal.
Nem vitás, van tanulság.
ÖT FÉNYKÉPETkészített Herein Gyula közvetlenül a végítélet órái előtt a piarista házegyüttesről. Ritka értékes dokumentumok. Az alaprajzon azt a pontot jelölöm meg egy számmal és nyíllal, ahonnan és amely nézőpontból a felvételek készültek. A nézőpontok azonosításában, a háztömb-történet áttekintésében Koltai Andrásnak, a Piarista Levéltár főlevéltárosának segítségére támaszkodtam.
1 Egyetlen más fotóról sem tudunk, amely a menza konyháját száz év előtti állapotában mutatja. A második udvarról nyílt a bejárata – ha a Városház tér, a Glöckelsberg palota felől nézzük valóban ez a második, a gimnázium választja el az elsőtől. A fotográfia hátán néhány sor ifjabb Herein Mátyásné Buschmann Máriának, Gyula édesanyjának kézírása. Ahogy a többin is. Naprakész információkkal rendelkezett serdülő fiacskája dolgairól: „Piarista rend épület. Konyha a második udvarban, az asztalon tészta, sonkás koczka volt az napon.”
2 „A Piarista rend második udvara. Szárnyépület az osztályokkal és kapukkal az első és második udvar között.” Tolakódóan magas ez a legkésőbb épült ház, a klasszicizmus unalma uralja. Amit azonban érdemes észrevenni, ott működik a szivattyús kút az udvaron, és két, szemmel láthatóan öreg fa is őrzi az utolsó tél emlékét: még nem zöldellnek, 1913. április 20. a dátum.
3 Az épületegyüttes főbejárata – a Glöckelsberg palota eredeti kapuja – a Városház térre nyílt. A felvétel, ebbe az irányba fordítva az objektívet, a Dunához közelebbi második udvart, a középső gimnáziumi háromemeletes alatt nyíló átjáró folyosót mutatja meg, innen nézve a be- s kijáratot: „A Piarista rend épülete. Kapuk, az első és a második udvar között, a városház tér és az első udvar közt, a második udvarról nézve.”
4 Felfedezhetünk egy fát az első udvaron is, de számomra a legfőbb látnivaló ezen a képen a Glöckelsberg palota hátsó homlokzata. Nem ismerős más publikált felvételekről. Szemben velünk a Nemzeti Iskola udvari homlokzata, balra a gimnáziumi szárny részlete: „A piarista gimnázium 1ső udvara, keleti része. Kapu a városház tér felé nyílik. Nyáron itt voltak a tanórák.” – írja a fotó hátára Buschmann Irma (A családban Irma, a hivatalos okmányokban Mária.)
5 „A Piarista rend kötő utczai része, tantermekkel, földszintén volt az első b osztály. (Gyulám ide járt.)” A Nemzeti Iskoláról van szó, az egyemeletes épületben 1803 óta tanították elemi ismeretekre a serdületlen ifjúságot. Herein Gyulát is. Az asztalos, akinek cégére a ház egyetlen dísze, műhelyét az udvarban, üzletét a kiugró épületrészben rendezte be. Az egyházi épületek földszintjének kereskedelmi célú hasznosítása a középkortól szokásos módja volt a rendek jövedelemszerzésének.
6 Hereinék archívuma megőrzött egy hatodik képet is az emlékezetes esetről. Egy képeslapról van szó, amely már akkor készült, amikorra csak hűlt helye maradt a Glöckelsberg-palotának, de még ott van a Nemzeti Iskola – amelynek amatőr fotós képére Buschmann Mária szálkás betűkkel ráírta a megfelelő ablakokhoz: „Gyula osztálya”. (Ezt az épületet 1930-ra bontják majd le). Erre is írt néhány sort a mama: „Piarista Rend háza a Kötő utcában, ma a Piarista utca, 1917 óta. A Városház téri rész már lebontva 1913-ban.”