Egy rendes ország rendes fővárosa – egyéb dolgok mellett – attól ismerszik meg, hogy van benne rendes állatkert. Meg persze néhány egyéb dolog, mint mondjuk parlament, királyi vagy elnöki palota, kormányhivatalok, operaház, múzeum, ilyesmik. Ahol nincs állatkert, az nem is igazán főváros. Mint mondjuk Brüsszel. Vagy Bern. Ahol nincs. De Lisszabontól Helsinkiig és Dublintól Athénig, Koppenhágától Kijevig: igen. Kiknek nincs? Példák az olyan államoknak, mint Luxemburg vagy a Faroer szigetek, melyek egésze is kicsi egy állatkerthez. Meg ahol a fővárossal jelentőségben összemérhető közeli nagyvárosok élnek, mint Zürich és Bázel Svájcban. Nekik persze van, de milyen!

Európa 47 államának 42 fővárosában működik saját állatkert, akvárium vagy hasonló tartalmú intézmény. A nagyobb országok esetében kivétel, ha nincs. A vilniusiaknak Kaunasba kell menni egy litván oroszlánért. A norvég fővárosnak csak egy Hüllőpark jutott, száz csúszómászóval. A szegény oslóiak az első komoly élményért öt órát utaznak Kristiansandig. Asztanában egy új óceanárium épült, sőt, tervezik az állatkertet is.

Egy rendes ország szép, nagy fővárosában történelmileg különböző okokból hiányzik. Brüsszelben például volt a 20. század első feléig, ám a három hektáros, szűk terület alkalmatlannak bizonyult, az intézményt bezárták, helyes kis közpark lett belőle, a Leopoldról elnevezett, tavacskával, kacsákkal, szegélyén a Királyi Természettudományi Intézettel, ahol dínóleletek is láthatók. A brüsszeliek pedig a belvárostól fél órára, Planckendaelbe járnak egy negyven hektáros állatparkba, vagy kicsit tovább Antwerpenbe, a világ második legszebb műemlék állatkertjébe. Ez utóbbi a főpályaudvarhoz olyannyira közel van, mint ha, mondjuk, a pesti állatkert a Westend helyén lenne.

A spanyol meg a kaliforniai főváros másban közös. Mindkettőnek van szép nagy sajátja az 1970-es évekből: 20 és 46 hektáros, utóbbinak a régi hűlt helye, kicsit arrébb: a Griffith Park Old Zoo 1912 és 1965 között működött Los Angelesben, majd kiürítették, de sokáig látogatható volt, ketrecekkel, műsziklákkal. Meditáló, wellness és piknik-hely. Hamburgert lehetett sütni a medvebarlangban.

Ez is lehet egyfajta hasznosítása a régi kereteknek, de nem az igazi. Számos egykori kert diadalmas reneszánszát hozta el ugyanis az utóbbi két évtized. Mert bár egy évszázados intézményt az 1970-es évekig még be lehetett zárni, de manapság már csak ott történhet ilyen, ahol vagy diktatúra van, vagy a pénz maradt a társadalom életének egyedüli szabályozója. Ami máig fennmaradt, arra Lisszabontól Saigonig, és Melbourne-től Budapestig mindenütt féltő gondossággal vigyáznak. Mindenütt keresik a megőrző modernizáció lehetőségeit. Nemhogy bezárnák örökre!

A vén kontinens elöl jár

Európában, ahol egy város számára a múlt, a hagyomány értéket jelent, szinte elképzelhetetlen egy ilyen lépés. Egy civilizált városi közösség identitása, kollektív tudata számára ugyanis kultikus értékűek azok a helyek, ahol a nagyapa ugyanott sétálhat az unokájával, ahol annak idején már ő is a nagyapjával járt. A konflisok és omnibuszok világához méretezett hajdani kertek ma már kuriózumok, főleg, ha volt vonzó karakterük, és azt meg is tudták őrizni. (Ez még akkor is igaz, ha a mai szemlélet a menazséria-szerű ketrecek helyett nagyobb életteret követel az állatok számára.) Barcelonában is volt szó a katalán parlament parkjában lévő réginek a bezárásáról, de végül az is megmaradt, miközben a tengerre építettek egy újat. Ugyanezt az utat járta be Buenos Aires, Szingapúr, Poznan, New York, London, Sidney, Melbourne, Adelaide, Poznan, Antwerpen. Most mindkét kertjük iránt élénken érdeklődik a közönség, megduplázták az élményt.

Mert elsöprő az igény. Ráadásul sokrétű missziót vállalnak, egyértelmű közcélokat szolgálnak: a nagyvárosok minden ilyen helyszíne oktatási, tudományos, természetvédelmi, rekreációs és közösségi kulturális tér. A régieknek ezeken túl az örökségvédelem, a hagyományok őrzése is felelőssége.

A világ legrégebbi ma is működő állatkertje a bécsi. A schönbrunni kastély parkjában 1752-ben építtette Lotharingiai Ferenc, Mária Terézia férje. Mindmáig megvannak a barokk kávézó pavilon körül, mint tortaszeletek, az állatok egykori kifutói. Ferencnek elég szabad ideje akadt ahhoz, hogy az élet örömei, a vadászat, a nők mellett szenvedélyes természetbúvár is legyen, és megépíttette magának meg tucatnyi gyermekének ezt az egzotikus különlegességet. Az udvar személyzetén s parancsolóin kívül ide földi halandó sokáig nem juthatott be, a régi menazsériák bestiáit láthatni főúri passzió és privilégium volt. Ma elvétve akad hasonló korlátozásokkal terhelt intézmény, a szaudi például szintén csak a királyi családot szolgálja, és van ilyen élő spektákulum néhány olaj- és más milliárdos háza táján is. A bécsi népnek egyébként csak 1779-ig kellett várnia, amikor megnyitotta előttük is II. József, aki még afrikai és amerikai expedíciókat is indított a gyűjtemény feltöltésére.

Kalandos a világ második nyilvános állatkertjének a sorsa. A francia Enciklopédia 1782-ben a „Ménagerie” szóra a következő meghatározást adta: „luxus és kiváncsiság célját szolgáló létesítmény”. 1793-ban a Nemzetgyűlés „államosította” az arisztokrácia tulajdonában lévő egzotikus állatokat, ezeket át kellett adni a tudósoknak a Jardin des Plantes-ban, hogy valamennyit kitömjék múzeumi célra. A király Versailles-i menazsériájának még élő „tárgyait” is ide hozták (a maradékot: a veszélyes bestiákat ott helyben lelőtték a katonák). A bölcsek aztán úgy döntöttek, sok állatot elevenen hagynak tudományos tanulmányok és a köz nevelése érdekében.

A Ménagerie a mai napig működik, műemlék. Persze Párizsban van még két jelentős akvárium meg még egy kicsi állatkert is, a Bois de Boulogne-ban, továbbá egy nagy Vincennes-ben. Utóbbiban épült a világ egyetlen olyan vasbeton műsziklája, amely, még ha csúnyább és fiatalabb is, de magasabb a budapestinél,.

Bár a Ménagerie-t eredetileg ideiglenesnek szánták, 1828-ig a világ legnagyobb egzotikus kollekciója volt. A brit birodalom tündöklése idején persze aztán London lepipálta Párizst. Itt nyitott meg a világ első, tudományos céllal alapított állatkertje. Pontosabban nem nyitott, csak 19 évvel később jutott be a köznép, addig csupán a Londoni Zoológiai Társaság előkelő tagjai nézhették meg a birodalom távoli szegleteiből ide összehordott lényeket.

Furcsa ez, mert a királyok menazsériáját, a Towerben, egyes uralkodók (köztük I. Erzsébet) megnyitották, s volt, amikor bárki bemehetett, aki egy kutyát vagy macskát hozott az oroszlánoknak.

Végre! 1866...

Az első három után aztán nem volt már megállás, sorra nyíltak minden ország nagyvárosaiban. Csak a fővárosokat sorolva: 1831 – Dublin, 1838 – Amszterdam, 1844 – Berlin, 1859 – Koppenhága, 1860 – Párizs (egy új, nagyobb), 1865 – Szentpétervár, 1864 – Saigon. Majd végre (!) Pest következett: 1866-ban. Az, hogy Bécsben bezzeg van, fontos hajtóerő volt – már az 1840-es évek elején javasolták –, ám a történelem miatt végül negyed századdal később nyitották meg az első (buda)pesti intézményt.

Ennek a civilizációs produktumnak modern változatai éppen úgy a 19. századi polgári társadalom szülöttei, kultúrintézményei, mint a nyilvános múzeumok, a bárki által látogatható színházak vagy a közparkok, a füvészkertek. Az arisztokrácia mulatságait, kulturális vagy tudományos kincseit a felemelkedett polgárság magának követelte, demokratizálta és államosította. Minden réteg érdeklődését felkeltették, és az elmúlt két évszázadban képesek is voltak ezt ébren is tartani. Így az alapítási kedv sem ért véget a 19. századdal. Ma vagy hatezer működik szerte a világon.

Mindegyik tükre az ország gazdasági és kulturális fejlettségének. Terméke egyedi történelmi, társadalmi és gazdasági környezetének, és mindenkor terméke a létrehozó és működtető személyiségek erőfeszítéseinek, tudásának, képességének, zsenialitásának, vagy kisszerűségének – ahány, annyiféleképpen. A gazdag és művelt országok állatkertjei a világ legjobbjai, a fejletlen vagy újgazdag országokéi gyakorta csak szánalmas kis „menazsériák”.

Összehasonlítható-e a legjobbakkal a miénk? Bátran. Arra kell büszkének lennünk, hogy a világon harmincadikként megnyílt kert az egyik legpatinásabb nemzeti intézményünk. A gyűjtemény átfogó, az élővilág változatosságát ritka sokféleséggel, 970 állatfajjal mutatja be. Akadnak ritkán látható egzotikus különlegességei: aranyhasú mangábék, Aldabra óriásteknősök, hatalmas flamingó- és pelikáncsapat, mérgeskígyó-kollekció, szaporodó gorilla- és orangutáncsaládok. A száz évvel ezelőtti zseniális tájtervezéséért, művészi épület-együtteséért csodálják, zsúfoltságáért, kicsi területéért sajnálják. Patinás, érdekes, bár kicsi. Műemlék-állatkert. A világ legszebbje.

Száznegyvennégy éve hazafias érzülettől indíttatva „élő nemzeti múzeumként” hozták létre. Épp a kiegyezés előtt vagyunk – apropó, a Haza Bölcsének egyik kedvenc sétahelye itt, a régi medveketrecek környékén volt. Az állatkerti társaság állat- és növényhonosítással is próbálkozott, aztán a millenniumra eluralkodott a népszórakoztatás szándéka. Befészkelték magukat a kertbe a csepűrágók és mutatványosok, a Vidám Park meg a Cirkusz jogelődei. Mégis csődbe jutottak 1907-re, s Budapest Székesfőváros vette át a vagyont. Kicsinyeskedés nélkül, szilárd tudományos alapokon tervezték és szervezték újjá a gyűjteményt. A Bárczy István – Lendl Adolf – Kós Károly féle átépítésnek, no meg négymillió aranykoronának köszönhetően az akkori világ legkorszerűbb és legszebb intézményét nyithatták meg újra, négyévi szünet után, 1912 május 20-án.

Ha kisebb is – már baj

Nagy siker volt, amiről így lelkendezett a Magyar Építőművészet az évi 11-12. számában: „Ez az állatkert valóban megállja helyét a külföldi leghíresebb állatkertek mellett is. Ha kisebb is azoknál, sebaj, hiszen csak most kezdték el építeni s folytatni is fogják. De elvitázhatatlan tény, hogy a miénkének van hangulata, valami különös hangulata és ezt a külföldiekében hiába keressük, mert ezek a kis épületek, ezek a téglából, fából, kőből épült, cseréppel, zsindellyel, szalmával fedett kisebb-nagyobb épületek valóban szépek, művésziek, fiatalosan frissek, vidámak és – magyarok.”

Száz éve, a főváros fénykorában, hozzáértő és igényes, szakmailag hiteles és művészileg zseniális újjáépítés zajlott. Remekmű. „Ha kisebb is azoknál, sebaj, hiszen csak most kezdték el építeni s folytatni is fogják” – szólt az optimista jóslat, ami azonban nem vált be. Jött a háború, a kommün, aztán a még pusztítóbb háború, front, ezt követően meg a múltat végképp eltörölni igyekvő diktatúra. Az ostrom alatt a gyűjtemény és az épületek nagy része is elpusztult. A Rákosi-, majd a Kádár-korszak beavatkozásai megfosztották elegáns karakterétől, a „széles néptömegeknek” adott ajándék lett, része a „circenses”-nek, ha már a „panem” és a „forum” hibádzott. A nemes arculat folyamatosan erodálódott.

Nemhogy bővült volna, de területét 1950 és 1992 között többször megcsonkították. A legtöbbet a Vidám Park meg a Cirkusz vitte el, de a kert rovására bővítették a Dózsa György utat, végül elprivatizálták a Gundel által használt állatkerti földet is. Nemhogy folytatódott volna a magas minőségű építés, de pusztultak a „különös hangulatú” házak, tehenészeti színvonalú építmények burjánoztak elő a legalkalmatlanabb helyeken és egyre több ketrec-ketrec hátán rontotta a korábban csodált harmonikus arculatot. Szemlátomást illant el a szépség. A rendszerváltásra a csonka kert a város szégyene lett.

További fejlődésének, népszerűsége megőrzésének elengedhetetlen feltétele az, hogy a területe bővüljön. Hogy ez lehetséges-e ez? Akarat kérdése. Hogy közérdek, azt kevesen vitatják. De a közakarathoz cselekvés is kell. Ahol ez megvolt, más világvárosokban, ott nem számított, hogy drága-e a telek, nem számított, hogy korábban lakóház, királyi park, vasút, volt-e ott. Kapott. Például Amszterdamban, Antwerpenben, Koppenhágában, Rotterdamban, Bécsben, Moszkvában, Londonban, Berlinben, Dublinban, Lipcsében – nagyon sokfelé nőtt a város központjában lévő állatkertek területe az utóbbi évtizedekben. De példa lehet erre néhány magyar város is: Debrecen, Győr, Veszprém. Másokat meg eleve megfelelő területen hoztak létre, mint Nyíregyházán, Szegeden – 30 és 45 hektáron. A 12 hazai állatkert között 10,8 hektárral a 9. helyen áll a budapesti: Jászberény és Kecskemét van még mögötte. A pécsit ivóvízvédelmi okból már költöztetik új, a fővárosiénál nagyobb helyre.

Budapesten is volt olykor bővítési szándék, de soha nem volt cselekvő akarat, amely legyőzte volna a kisszerű ellenérdeket. Nemhogy nőtt volna, hanem vagy egyharmadával csökkent a kert: 15 hektárról 11 alá. Volt, amikor a Városligetből való kitelepítést javasolták, hol a Hűvösvölgybe, hol Csömörre, de szerencsére – és sajnos – a javaslatoknak sosem lett foganatja. Szerencsére, mert nagy kár lett volna a könnyen elérhető, milliós népszerűségű Állatkertet felszámolni a város belsejében, és sajnos, mert a mai követelmények mellett fuldoklik a zsúfoltságban, és nemcsak az állatoknak, de a látogatóknak is kényelmetlenül kicsi. A megoldás a bővítés a Ligetben, s majd egy új iker-állatpark létesítése.

Évente hatszáz millió ember látogatja ezeket a kerteket mindenütt a világon – a legjelentősebb kulturális és turisztikai attrakciók közé tartoznak. A Budapesti Állatkert Magyarország első számú attrakciója. (A hazai állatkerteknek együttesen évente mintegy hárommillió látogatója van, az első tíz hazai kulturális csúcsprodukció között négy állatkert található. A főváros térségében is három további van – más-más karakterrel, de mind népszerű: a Budakeszi Vadaspark, a Tropicarium a budafoki plázában és a margitszigeti Kisállatkert). A fővárosi éves átlagos látogatottságával az egyedüli egymilliós, a következő legnagyobbak felkeresésére (Szépművészeti Múzeum, Egri Vár, Madách és Vígszínház, Magyar Állami Operaház) évente még félmillió jegyet sem váltanak. A hajdan hasonló közönségű Vidám Park eközben elvesztette látogatói háromnegyedét. A százezret is meghaladja a külföldiek száma, míg a fővárosi közönség, az összes belépések kétharmadát váltja meg.

Színvonalas művelődési és rekreációs lehetőséget biztosít a Főváros közönségének, bel- és külföldi vendégeinek, az ökológiai-környezeti kultúra és oktatás fontos nemzeti központjaként működik, őrzi a hagyományokat és a műemlékeket, és segíti a veszélyeztetett élőlények fennmaradását. Egy modern állatkert fontos közfeladatokat teljesít, magyarán „időt ad el”. Ezért nyeri látogatóitól saját bevételeit, illetve ehhez kap támogatást közpénzekből. Ebben nem különbözik bármely kulturális közintézménytől. Amiben mégis van különbség, az a példátlan népszerűség.

Az intézmény mára szerencsésen elvesztette korábbi „menazséria” karakterét. De ennél sokkal messzebb is jutott: a természettel kapcsolatos kultúra mellett a művészetek területein is komoly kínálatot és szolgáltatásokat épített fel. Rendezvények, fesztiválok, művészeti kiállítások, komolyzenei vagy jazzkoncertek. Attrakciókat épít tehát, és nem csupán téglából, hanem szellemi javakból. Komplex kulturális intézmény lett. A város szégyene helyett a város büszkesége.