Petőfi közép-magyarországi népe tétován lengedez a márciusi szélben. Nem tudja, merre hajoljon, emelkedne óriási magasságokba, de sehogyan sem tud elszakadni a földtől. Visszahúzza karja, lába, na meg a mindenkori számla, amit később kap a nyakába. Mindenesetre az ünnepen kisétál a Március tizenötödike térre, büszkén meghúzza magát a szürke gránit tövében, ha úgy alakul, futásnak ered, ha nem, vegyül kicsit a hasonlókkal: elvégre nálunk az igazság. Ahogy negyvennyolcban is ott volt.

- Jó napot! Maga is? - Hát persze. Jó napot. Hogy érti?
- Kijöttem kicsit levegőzni. Alig találtam ide. A parkban mindenféle emlékmű között botorkáltam.
- Ja, ja, láttam őket. A kereszténység örményországi felvételének évfordulójára emelték, meg a görög polgárháború emlékére. Azt hiszem. Rendesek a ciprusiak, vagyis a magyarok, hogy itthon is ennyire számon tartják.
- De van világbékés és éhínséges is közöttük.
- Elnézést, hogy közbeszólok, nem tudom, tudják-e, hogy Petőfinek is állítottak Kijevben szobrot.
- Jöjjön csak közénk! Beszélgetünk...
- Valóban? Kijevben?
- Igen, pár évvel ezelőtt avatták.
- Na, látják, ez az igazi világbékesség!
- Csak ne legyen semmi ma!
- Ezt hogy érti?
- Tavaly háborút jósoltak tizenötödikére. Nem égit.
- És maga elhitte?
- Mit tudom én. Mondták...
- Állítólag a honvédség direkt gyakorlatozott arra a napra. Egyik haverom baráti köréhez tartozik az a figura, aki a tartalékosok listáját kezeli. Vagyis kezelte, de mindent tud, mintha még mindig ott lenne.
- Üdvözletem, hallottam a társalgást. Szabad bekapcsolódni? Ismerik azt a viccet, hogy az asszisztensnő berohan a rendelőbe, és kétségbeesetten kérdezi a dokit: jaj, doktor úr, a beteg, aki most távozott a rendelőből, a kapuban összeesett. Mire a doki: fordítsa lábtól, hogy úgy nézzen ki, mintha jött volna!
- Ejnye, de bizalmatlan. El se tudja képzelni, micsoda dolgok lehetségesek ilyenkor. Ha komolyabb zavargásra kerül sor, a tévék adását a nézhetetlenségig bezavarják, az internetet blokkolják, kijárási tilalmat rendelnek el, a telefonhálózatokat kikapcsolják. Na, azt nem szabad megvárni, aki tud, azonnal fogja a családját és start, még abban az órában távozzék vidékre!
- De ha elmegyünk, akkor az üres lakás lesz veszélyben. Mi volt a cunami idején is, látták a tévében, nem? Fosztogatás, erőszak. A helyi szerencsétlenek megfékezésére sosem jut már erő a háborúban!

- Én inkább megfelelő mennyiségű élelemellátmánnyal bezárkóznék a saját lakásomba! Jöjjön, aminek jönnie kell. Persze telekommunikáció nélkül fogalmam se lenne, mi történik odakint.
- Miről beszél? Ötvenhatban sem volt mobiltelefon, mégis szerveződött a nép.
- Hát persze, de kinek van arra szüksége? Maga akar bármi áron hős lenni?
- Akar a fene, hogy végül még a családom se tudja, hová temettek? Mint Petőfit.
- Állítólag o sem a harcmezőn halt meg, hanem Szibériában, hadifogolyként.
- Persze, érthető. A seregben őrnagyi rangban harcolt, és ha megtalálják, akkor mint főtisztet azonnal kivégezték volna a Habsburgok. Nem csoda, hogy elmenekült.
- De ha nem akkor, és nem ott halt meg, hol vannak a későbben írt versei? Csak előkerültek volna azóta, nem?
- Azt is beszélték, hogy kelet felé bujkált, a hegyekben. Onnan dél felé ment, a Lakóca tetőre. De ott már szellemszárnyakon suhant tovább, fehér haját, elvarázsolt alakját látták a barlangok tövében, így lett a Kárpátok bujdosó szelleme.
- Kedves hölgy, roppant romantikus, amiről mesél...
- Úgy emlékszem, a kilencvenes években hosszasan kutattak a csontjai után Barbuzinban.
- Barguzin az, te..
- Jó, jó, részletkérdés, szóval semmit nem kellett volna tenni, csak összehasonlítani a kromoszómákat a rokonokéval. Egy ország várta, mégsem lett kézzelfogható eredmény. Némi exhumálás után ma is elvégezhető lenne az azonosítás, és végre kiderülne az igazság.
- Csinos DNS-e lehetett nekije.
- Ugyan már, a versei számítanak, nem a csontjai. Például ennél a szobornál is ugyanúgy lehet emlékezni, mint a sírjánál. Tán klónozni akarják? Ahhoz kellenének a csontok?
- Jézust is akarták egy időben, hogy a világot újra megmentsék a rengeteg bűntől.
- Úúújra? Mintha már egyszer sikerült volna nekik!?
- Na, már megint a részletek! Ha a torinói lepelből kicsípnének egy darabot, a többi már menne, mint a karikacsapás.
- Inkább csapás lenne...
- Miért gondolod?
- Elvenni az emberektől az ideákat, kegyetlen dolog.
- De az igazság...
- Igaz, én annak pártján vagyok, hogy valós tényekre kell alapozni a történelmet. Akármilyen piciny részét elferdítik, már nem ugyanaz. A legjobb, ha ismerjük a múltat, ahogy történtek a dolgok, azon keresztül pedig azt, amit előidéztek. Aki nem kíváncsi a valóságra, legjobb, ha örökre lehúzza a redőnyt.
- "A hazugságépületek csak egy ideig ámíthatnak. De idővel összeomolnak..." - valamelyik görög filosz mondta.
- Ne reménykedj. De tudod, mit? Reménykedj! Nincs más esélyed.
- Jó napot. Szépen beszélgetnek itten.
- Jó napot. Valami tetszik?
- Képzeljék, kizártam magam a lakásból.
- Kínos az.
- Maga is? - Nem, nem, egyelőre nem.
- Ne gondolják, hogy csöves vagyok. Itt a slusszkulcsom.
- Azzal már el lehet indulni.
- Nem is arról van szó, hanem hogy éppen szül a feleségem. De nincs egységem a kártyán, nem tudom fölhívni, hogy mi van vele. Nem, nem, azt se higgyék, hogy lejmolós vagyok, normális helyzetben a világért se. De nézzék, megmondom az őszintét: pénzre van szükségem! Szállásom nincsen, a benzinem elfogyott, de hamarosan vissza kell utaznom Tolnába, és nem bírom megvenni még azt a nyomorult vonatjegyet sem.

- Aprót tudunk adni...
- Az kevés. Ha mégsem tudnék kocsival elindulni, akkor helyjegyes vonattal megyek, mert a sima gyorson csupa bizonytalan alak utazik.
- Nem akar inkább nálunk dolgozni?
- Munkanélkülit fölvesz?
- Hogyne, a cégem kapja utánuk a pótlékot. Mindenki jól jár. Regisztrálták már?
- Még nem. Aki négy éven belül újból utcára kerül, annak nem jár segély. De mit kínál munkának?
- Utazásszervezés. Tiszta, könnyu munka, csak beszélni kell.
- Iroda?
- Nem, mozgós. Ha a kijárós lépcsőfokon túljut, jöhet a vezetői beosztás, alkalmazhat embereket, és irányíthatja őket.
- Nincs semmilyen végzetségem, idegen nyelvet sem beszélek, csak ezt az elátkozott magyart.
- Ne bántsa a nyelvünket! Nincs még egy olyan, melyben még a saját halálának közlését is megválogathatja!
- Nagyon vicces... - Miért, ismeri, sőt használja maga is mindet: az órásnak ütött az utolsó órája, a pék megette kenyere javát, az aratóért jött a kaszás, a házmester beadta a kulcsot, a koldus jobblétre szenderült, a boldogtalan megboldogult, a virágárus alulról szagolja az ibolyát...
- A lovász elpatkol...
- A papnak harangoznak...
- A vadásznak lőttek...
- A borbélyt kinyírják...
- Meg magának is mindjárt befellegzik, ha így folytatja!
- Nem vagyok én meteorológus...
- Na, na, na, béküljenek már!
- Jól van, nem is úgy értettem, de a kisemberek lába alól könnyen kicsúszik a talaj.
- Látja, milyen tanulékony?
- És pontosan mit kellene csinálnom?
- Turnusvezetőre lenne szükségem. Ne izguljon! Elmondja a betanult szöveget, válaszol a kérdésekre, egyszóval kormányozza a csoportot. Persze akkor, ha előtte beszervezte magának oket.
- Lasszóval fogdossam az embereket?
- Látja, milyen egyszerű? Mi is öt perce még csak hárman voltunk itt, mostanra megtömegesedtünk.
- Se este, se hétvége; képzelem...
- Fején találta a szöget. Bár én az ünnepi hosszúhétvégéket szeretem a legjobban. Olyankor ugye több a pénzecske, amúgy is ránk fér. Ha megengedi, gyorsan elhadarom akciós ajánlatunkat: erdei séta és családi számháború a tavaszi erdőben, csokoládé-szökőkút, él? zenés borkóstolós vacsora a félpanzió keretében. Hölgyeknek arcmasszázs-jegy ezerötszáz forint értékben, az urakat pedig egy pohár egri bikavérre invitáljuk a pezsgőfürdőben. Ha lenne kedve valakinek csatlakozni, mindössze egy űrlapocskát kell kitöltenie, és máris jöhet.
- Képes leállni itt ezzel? Mi emelkedett dolgokról beszélgetünk, maga meg...
- Hagyd, hadd folytassa!
- Kulturális ajánlatom is van! Az első napon ajándékkirándulás a Duna-Dráva Nemzeti Parkban, a mohácsi csata helyszínére.
- ...nehogy nagyon elbízzuk magunkat az ünnepi mámorban.
- Nem mondom, valóban nincs okunk nagyon ünnepelni.
- Rajtunk múlik, ha egyszer megelégeljük, lesz nemulass! Azt jósolják...