Egy téma - egy élet - kutatása soha nem ér véget, legfeljebb ha az ember abbahagyja, félbeszakítja. És persze hogy nem teszi ezt, ha a szerzőnek további tervei is vannak az adott történetet illetően. Ebben az esetben nekem magamnak, aki - a Nagy Budapest Törzsasztal műhelyének hangadóival együtt - azt gondolja, hogy a BUDAPEST Könyvek sorozatának következő, 2010-ben megjelenő, immár negyedik kötete az Ördöglovassal, gróf Sándor Móriccal foglalkozik majd.

A februári BUDAPEST hasábjain számoltam be arról a látogatásról, amelynek során (egyik) alsó-ausztriai kastélyában felkereshettem Franz Albrecht Metternich-Sándort, aki számos érdekes családi emléket idézett föl családja és felmenői történetéből. 2009 januárjában jártam Neuaugenben. Most, nyár elején kaptam a hírt, hogy a herceg nyolcvankilenc évesen - azt hiszem, itt helyén a fordulat - megtért őseihez.

Amit akkor, alig egy esztendővel ezelőtt elmondott, elmondhatott még nekem, annak nagy részét le is írtam a szükséges részletességgel, de természetesen nem tértem ki olyan kérdésekre, amelyeknek további megválaszolása elsősorban vendéglátóm ígéretein múlott. Mesélt például arról, hogy németországi lakásán őriz egy - azóta tudom, Magyarországon fellelhetetlen - képsorozatot, amelyek felmenője, az Ördöglovas angliai lovasbravúrjait mutogatják, s kilátásba helyezte, hogy fotómásolatban el is küldi ezeket a darabokat a címemre, ha majd megkeresni alkalma lesz.

És valóban, kora tavasszal meg is érkezett a küldemény, nyolc darab jó minőségű reprodukció. Azok azonban valószínűleg nem az eredeti nyomatokról, rajzokról készültek (sajnos, ezt a részletkérdést már nem tudtuk tisztázni), ezért aztán csak felirataik bizonyos elemei olvashatóak (azok sem könnyen). Vagyis a helyszín azonosításán túl nem adnak sok lehetőséget adatokkal kísérni mostani - első magyarországi, sőt: világpremiernek számító - publikálásukat.

Metternich-Sándor úr mindössze annyit fűzött levélben küldeményéhez, hogy az eredeti képek lovasvadászaton, Angliában készültek, talán az 1840-es években.

Vagyis - összegezve a fentieket - az eredeti lapok valószínűleg nincsenek a herceg (most már örökösei, négy fia) birtokában, az azokon szereplő s a másolatokon jórészt olvashatatlan információkat nem tudjuk megfejteni. De néhány szót, sort talán mégis. Elolvasható például a képek címe. Magyarul az áll mind a nyolc élén: Sándor gróf lovas bravúrjai Leicester tartományban.

Tudjuk régen, a magyar arisztokrácia néhány tagja (és gróf Sándor Móric is ehhez a körhöz tartozott) a reformkorban számos alkalommal töltött hosszú heteket, hónapokat angol földön, volt, aki a társadalmi berendezkedést tanulmányozta, más a gazdasági kapcsolatokat építette, s néhányan egyszerűen odautaztak, főleg a maguk mulattatására.

Az Ördöglovas ezen utóbbiak egyikeként kétszer is megfordult Albionban. Először 1828 és 1829 között majd' egy éven át utazgatott-szórakozott a csatornán túli világban, s akkor közcélok megvalósításán is fáradozott: tervet rendelt egy angol mérnöktől a lánchídra, s e témáról másokkal is tárgyalt, mondhatni Széchenyi fegyvertársaként. Aztán még egyszer elutazott Angliába. Leánya Emlékirata alapján arra következtethetünk, hogy 1833-ban. Egy hosszú falkavadászatra. S az 1833-at visszaigazolják a fotómásolatokról ha nehezen is, de leolvasható évjelzések. Amint azt is, hogy a festői Leicester tartományban járt. Ahol természetesen nem tagadta meg önmagát, bemutatta ott is nyaktörő mutatványait.

A másolatok sorozatszáma szerint legalább tíz készült a képekből ebben a színezett kollekcióban, és hogy annyi, azt megerősíti egy 1834-ben kelt magyarországi újsághirdetés, amelyben tízlapos képmutatványt hirdet Grimm Vince pesti üzletében megvásárolhatandó. Londonban nyomatként jelentek meg bizonyos R. Ackerman cégénél a műlapok, J. Ferneley és F. Duncan az alkotók neve, van tartalmi címűk is, és azokhoz fűzött egy-két sornyi leírás arról, mit is látunk a rajzon (a reprodukcióknak ezeket a részleteit azonban már lehetetlen elolvasni).

1833-ban Ördöglovasunk még csak 28 éves, vagyis ez a kirándulása ifjú kora egyik kalandja, amelynek puszta tényéről sem volt eddig semmiféle tudásunk. Hogy érdemes-e ennél többet kideríteni erről az útról, ezekről a képekről? Talán igen, de egyelőre nem szántam rá magam. Megmaradok annál az eredménynél, ameddig most megint eljutottunk, s eljut az olvasó is: mind a nyolc képecskét ide iktatom, a szöveghez társuló oldalakra.

Meg egy levelet is. Törzsasztalunk tagja, a magyar művelődéstörténet (s minden más tárgykör) első számú levelezője küldte (velünk is levélben érintkezik, akinek van stílusérzéke, s neki van), megosztva velünk a Sándor családdal kapcsolatos néhány további információt.

Úgy hogy bónuszként a képekhez ezt az üzenetet is tanulmányozhatják ennek a közleménynek a kísérő kereteseként.

Ha megteszik, még többet tudnak meg hősünkről, a 19. század derekán tevékenykedő különös figuráról, s főleg leszármazottainak sorsáról. Ne legyünk szűkkeblűek: egy olyan arisztokratáról, aki legalább annyira volt magyar, mint osztrák, de legalább annyira budapesti, mint bécsi. Kijár neki, hogy számon tartsa a város.

(forrás: MNM Történelmi Képcsarnok)