A hónap egyszeri eseménye alighanem a Fodor Géza emlékkoncert volt a Zenenakadémián. A tiszta Mozart műsor, Kocsis ujjai, a homogén, egymáshoz ezer szállal fűződő közönség okozta gyönyörűség miatt. Szoros versenyben maradt alul a Divatcsarnok "leleplezése" - végre előbújtak új bejárati kontúrjai. A hónap tovagyűrűző esménye mindenképpen az Új Pesti Főutca építkezésének elkezdése. Ez tipkusan válság utánra tekintő akció - ezért különösen felemelő dolog.

Mottó 2

A pirosszemű szörny vad törtetéssel / Az óriás homályba berobog, / Most készülődik a májusi éjjel, / De éjtől nem félnek a városok! Íme e homály is az üvegtetőkön / Villámos fénnyel gyúl ki hirtelen, / A pirosszemű szörny is visszahőköl / És gőzpárát piheg félelmesen. Megindul a nagy törtetés, roham, / Mindenki ugrál és némán rohan, / A paloták hívólag integetnek: Száz földi fénye ég a pesti estnek. / S minden utat halvány rózsásra fest / A nagy, gyönyörű dáma: Budapest! JUHÁSZ GYULA: BUDAPEST (1906)

Időstoppolás, gondolatksérletként

Biztos volt, hogy úgyse lehet. A második háború után, amikor előbb jött a szegénység, majd a diktatúra, kombinálva az új iránti beteges világvonzalommal. Ha az ember az Andrássy út torkolatának régi fényképeit nézegeti, fájó hiányérzete támad a Fonciere biztositó egykori kupolája, a Margit-híd melletti Palatinus házak bástyái miatt. Bár vannak biztató jelek - az utcanevek, a környéknevek visszaálltak a rendszerváltás után. Az első heves szívdobogás akkor támadt Simplicissimus kebelében, amikor megnyilt a Callas az Andrássy út 20-ban, és ő is csak nagy nehézségek árán tudta felidézni, hogy mi volt a helyén közvetlenül azelőtt - hát az Operaház bérletpénztára... Nahát akkor innét kiindulva álmodozzunk... Kinek mi hiányzik a legjobban? Alkossunk kislistát, nagylistát. A kislistában olyasmi, ami csak pénz kérdése - vagy elsősorban az. A nagylistába a még nagyobb lehetetlenségek tartoznak.

Na hát a kislistába tartoznak a Szervita téri Török bankház tetején az atlasz, a szörnyű Kossuth szobor visszacseréje az eredeti, csüggedő csoportra, és hogy nagyobbat is álmodjunk: az Erzsébet téri Nemzeti Szalon visszaépítése.

Most nézzük a nagylistát. Hát a régi Erzsébet-híd visszaépítése - akár kulisszaaggatással. A Tabán visszavarázsolása. A pesti régi szállodasor és a Lloyd palota. A Királyi Palota Hauszmann féle homlokzata, a nevezetes álkupolával egyetemben. Legalább kivülről.

Tovább is van, sokkal tovább. Mindez szépen helyettesíthető lenne egyetlen merész, nevetséges gondolatkísérlettel... Ha az amerikaiak mégis a Balkánon szálltak volna partra... Maximum az oroszok 1955-ös kimenetele (a la Ausztria). Kis országnak - kislista. Esetleg.

A Lordok Háza hűlt helye

Ma nem kelt különösebb feltűnést a gyorsétteremlánc forgalmas üzemegysége. Pedig valaha nagyhírű Népbüfé működött itt, melyet 1951-ben alakítottak ki, önkiszolgáló rendszerben. A környékbeliek azonban nem nagyon használták ezt a nevet. Ők úgy hívták: "Lordok Háza". Ide jártak a helybeliek és az átszálló utasok, valamint az akkor még hajlékkal rendelkező hajléktalanok. Köztük is volt egy gyakori típus, amely olyan nagy számban fordult elő, hogy a személyzet nevet is adott neki: "lövő". Az a bizonyos személy állandóan lesben állt, s arra várt, hogy egy becsületes dolgozó ember sietségében elfelejtsen valamit. Szalvétát, villát, egy szelet kenyeret. Az illető ilyenkor visszament a pulthoz, ámde a tálcáját nem kapta fel, és nem vitte magával (hogyisne, hogy kockáztassa nehezen megszerzett ülő vagy állóhelyét!) hanem anélkül indult el. Ekkor jött el a lövő ideje. Odarontott a tálcához, szurtos kezével kikapta a húst és látványosan beleharapott. Mikor az étel jogos tulajdonosa visszatért, persze kitört a botrány. "Azt hittem, ezt már otthagyta" - védekezett kivétel nélkül mindig a lövő, és készséggel tolta vissza a tálcát a fizető vendég elé. Annak azonban valahogy sose volt kedve visszavenni tulajdonát. Ment újat venni, és utána új helyet keresni. Ha még le nem járt az ebédideje.

Kaland a Zila kávéház előtt

Simplicissimust arra kérték a turizmuserté hölgyei, tartana-e nekik egyetlen délelőttnyi Budapest-vezetést, az új dolgokról - ők állandóan az íróasztal mellett görnyednek, szeretnék kidugni az orrukat - ők, akik annyi újságíró budapesti látogatását intézik. A Gerlóczy Kávéházban kezdődőtt a túra, ahol a túravezető elmondta, szerinte mi a két legfontosabb változás 2000 óta: a) a város turisztikai érdekességeinek térbeli bővülése - búcsú a rezervátumnak; b) a modern látnivalók kritikus tömegének elérése.

Interaktív túra lévén, a résztvevők (köztük két úr) húzhattak három-három kártyát (egy cserelehetőséggel), amelyekből a legvágyottabb elem bekerült a sétába. Jártak a Marina parton a Budapest 360° fejlesztés makettjénél, a budapesti Vasaló Háznál, a Corvin-Szigony projektnél, a Széchenyi fürdő régi szárnyában, a Wichmann kocsmánál, a Mátyás téri pléhkrisztusnál, a Callas kávéházban, végül a Kopaszi-gátnál. Bőven volt idő ellensúlyozni az első élményt - ami a pestszentlőrinci Zila kávéház előtti álldogálás volt. A csoport ugyanis tíz perccel tíz előtt ért oda. Simplicissimus elmondta, hogy Szemere Miklós lövőházának épült 1903-ban, hogy mit jelent a Caput Gloriae Virtus felirat, hogy később a Május 1 strand öltözője lett az épület, a vele járó állagromlással együtt, hogyan támadt a strand sarkában működött Krisztina cukrászda névadója férjében az a gondolat, hogy megszerzi és átépíti a lövőházat kávéház-étteremmé. Ám Simplicissimus hamar kifogyott a szóból, pedig azt is elmondta, hogy annak ellenére, hogy Khell Csörsz, a neves díszlettervező találta ki az új belsőt, "kicsit sok benne a réz".

Ekkor, tíz perccel tíz óra, a hivatalos nyitás előtt integetni kezdett a csoport, amire egy ideig nem érkezett válasz. Nagy nehezen megjelent egy tekintélyesebb (fő?) pincér. Tudatták vele, hogy csak körül szeretnének nézni, és tudják, hogy korán van. Kiderült, hogy korai bebocsáttatásról szó sem lehet. Majd tízkor! Pedig akkor már ott toporgott egy idős törzsvendég, aki egy emeletes torta pléhvázát szerette volna visszaszolgáltatni. Mit volt mit tenni: maradt a büszke elkullogás... Tanulság: nagyon jól megy a Zila, vagy nagyon rosszul van vezetve... Esetleg mind a kettő, egyszerre.

Kifinomult árnyalat Budapest képei

A lapzárta napján már 691,739 Budapest témájú fotó volt fent a flickr.com honlapon. A legtöbb kép két kategóriába osztható: nagy szerencsével olyan látószöget, fényt kapott el, amely versenyre kelhet bármely képeslappal. A másik része bevetett minden effektet és trükköt, amit csak a gépe vagy számítógépe tud. De így is sok az érdekes, eredeti felvétel. Most lássuk "Subtle Shade", azaz kifinomult árnyalat egy felvételét - összesen 137 Budapest-képe van fenn. Ha valaki kíváncsi rá személyesen, megnézheti harminc önarcképét, jó külsejű fiatal hölgy. Simplicissimus írt neki, hogy elkérje egyik fotóját, közlésre. Megörültek neki. A fotográfus néhány éve éppen az ő útikönyve révén keveredett Budapestre, az ő szemén keresztül ismerte meg a várost. (Akkor persze hogy tetszenek a képei!) Natalia az igazi neve, Harkovban él, egy cég marketing vezetője. Sokat jár Budapesten, mert szereti a várost. Összes Budapest képe megtekinthető itt.

Radikális kereskedelmi ötlet

Simplicissimus boldog, ha könyvét olvassák, amin 23 éve dolgozik. Változik a város, változik ő, hát persze, hogy változik a viszonya szülővárosához. Nem csak a szépről és a jóról akar megemlékezni, hanem minden figyelemreméltóról, a ciki és ronda, gyűlöletes dolgokról is. Mióta írni kezdte, nem csak Budapest került rá a térképre (elhozva az útikönyv-kínálat hatalmas bővülését, de jött a színes kép-forradalom a nyomdatechnikában). Simplicissimus könyvében nincsenek fényképek, csak barátja, a nagy illusztrátor háromdimenziós és "firkás" rajzai. Mert oda kell menni: Ez a város-felfedezés lényege - az aha-élmény.

Aztán jött az internet forradalom - akik nem a két-három hollywoodi jellegű színes-szagos útikönyv egyikével a kezükben jönnek, azok printelt lapokat hajtogatnak idegesen - legújabban pedig ájfónjukat nézegetik elmélyülten. Ha a szerző néha mégis szembe találkozik olvasójával, nem bírja megállni, hogy meg ne szólítsa őket. De ez egyre ritkábban esik meg. Hiába szereti a könyvet a kiadó, lassan kimúlik - mert nem lehet a Budapestre érkező tömegből kihalászni az ideális olvasókat. Itt járnak, Simplicissimus naponta látja őket az utcán tucatszámra. Idős tanárházaspárok, fiatal harvardi egyetemista lányok, barcelonai meleg párok, müncheni restaurátorok. Talán ingyen kellene adni a könyvet! És utólag adományt kérni... Mint a freeware típusú szoftvereknél. Hogy itt van neked, ingyen, használd, leld benne örömedet. De ha szeretnéd, hogy fennmaradjon a termék, hogy fejlődjön, másnak is öröme legyen benne, akkor küldj 5-10-20 dollárt a kiadónak... Vajon működhet ez?

Mit tesz egy kis aranyozás a Móricz körtéren

Szent Imre, mint ismeretes, Szent István király fia, trónörökös, testőrparancsnok, a magyar történelem nagy, beváltatlan ígérete volt. Gellért püspök neveltje mindössze 24 éves korában vadászbaleset áldozata lett, 1031. szeptember 2-án. Ennek ellenére apjával együtt őt is szentté avatták. A fiatal szentet Kisfaludy Strobl Zsigmond mintázta meg, 235 cm-es méretben, igen illúziókeltő módon, ún. "contraposto" pózban. A lovagi viseletű (harisnyát és kis szoknyácskát viselő) herceg bal lábára nehezedik, koronás fejét szendén és áhítatosan lehajtva jobbra tekint. Kezében virág. Balra tőle parasztlány, cserkész, diák. Jobbra díszruhás lány, liliommal, szívét felajánló, térdelő leány, imádkozó levente. A helytörténet azt is feljegyezte, hogy Szent Imre herceg modellje Kemény Iván dr. volt, az ajándékozó pedig Croy-Dülmen Izabella főhercegasszony.

A koronát és a herceg kezében tartott virágot még a tér komplett feltúrása előtt bőségesen újra-aranyozták, és ez, meg kell mondani: valóságos csodát tett. Az addig szinte észrevehetetlen szobrot kiemeli, szinte lebegteti a tér felett. Afféle transzcendens élmény a pokolian forgalmas téren. Persze csak a gyalogosoknak.