Ha ki ma a Kálvin tér felől óhajtja megközelíteni a Ráday utcát, hogy megtekintse, mint alussza téli álmát, mindenképp át kell haladnia azon a szűkös gerendafolyosón, amelyet a 4-es metró kivitelezői építettek a gyalogosok számára. Sem meghalni, sem újjászületni nem fog ugyan, ám föltétlenül összeszorul a szíve, és eszébe ötlenek a Földön még hátralevő teendői. Ha ott lakik, már némi gyakorlatra tehetett szert az átkelésben, ám ha csupán másnapos májjal a henteshez igyekszik, netán a páros oldal 10-es és 12-es számú telkének egyszerre fenyegető és ígéretes térhorpadása előtt fog álldogálni korai halálvágya kielégítése végett, vagy csak a nyaranta már zsúfolt Via Café egyik helyén óhajt téli testébe forró kávét önteni, lábdobogása a pallón mindenképp a szívhangja is lesz.

Így járok magam is minden alkalommal. Az utcába lépve jobbról a hajdani Két Oroszlán fogadó és kávéház klasszicista remeke, balról meg Hültl Dezső 1913-as épülete, a Gazdák Biztosító Intézete fogad. (Melyet cseppet sem mellesleg Ybl Miklós 1862-es, szebb és arányosabb, kétemeletes háza helyére emeltetett vele az építtető, megtekinthetik Jalsovszky Katalin és Tomsics Emőke Budapest világváros című kötetének - Helikon, 1996 - 77. oldalán.) Amaz reformkori nyugalommal, emez a múlt századelő lázával tölt el. Termékeny pesti lélekeleggyel gyalogolhatok hát tovább a fönt említett testi-lelki szükségletek kielégítésének helyszínei felé, s utam során - gondolom magabízón már - esélyem lesz elfelejteni országom és világom 1914 utáni eseményeit.

Ám hamarosan tapasztalnom kell, hiába álldogálok percekig a páros oldal 10-es és 12-es számú telkének egyszerre fenyegető és ígéretes térhorpadása előtt, korai halálvágyamat csak részben csillapíthatom, majd hiába fogyasztok el a hentesnél húsz deka főtt tarját öt savanyú cseresznyepaprikával s iszom közben egy doboz sört, májam mohóságát csak részben csillapíthatom. Az utca harmadáig érve azután az is világossá lesz előttem, hogy országom és világom 1914 utáni eseményeit a kegyelem sóvár pillanataiban sem feledhetem. Balra fordulok hát, ösztönös, mintegy testi emlékezéssel ifjúkorom társadalmi hajlamaira, ám ott a Pink Cadillac pizzéria áll, vörös Csepel, rózsaszín Ráday utca, nem, ez így semmiképp sem jó, fordítok hátat egyszerre a múltnak és a jelennek, s a szemközti kávézó ablaküvegén furcsa vonalak vonják magukhoz a figyelmemet. Kicsit néznem kell, mire rájövök, bájos és szellemes betűkompozícióval állok szemben, amely a következő értelmes szót adja:

iF. Emlékezetem süppedékes vásznán hirtelen peregni kezdenek Lindsay Anderson filmjének kockái, megjelenik a megvert és megalázott fiú arca, és zene is szól (We don't need no education...), kép- és hangsor most találnak egymásra bennem, illetve most ébredek rá, hogy mindig is együtt voltak. Igen, a megvert és megalázott fiúk ott a college tetején a kattogó géppuskával pazar látványt nyújtottak annak idején, föltétlen kielégítették az igazságérzetemet, és vigaszt adtak a diktatúra sérelmére. Azóta azonban más képek és más hangok is társultak a filmélményhez, bőséges alkalmam nyílt látni, mi történik, ha ... Jó és rossz így ismét menthetetlenül összegabalyodnak a lelkemben, s csak egyvalami marad bizonyos: téli testembe e helyt fogok forró kávét önteni. De hiszen voltam is én már itt... Igen, az iF épp úgy rejtőzködik az utca sűrűjében, mint az a merőben új szellemi lehetőség a kávés világban - s a filmre gondolva mondhatom: a világban -, amelyet megtestesíteni kíván. Honlapján - amely az általam ismert kávés honlapok leggazdagabbika - indokolt öniróniával írja a tulajdonosa, Hoffmann György: "mindenki tudja, hogy az iF az a jazz kávézó, amelyiket nem lehet megtalálni, nincs kiírva rendesen." Miért is? Mert a reklámoknak az elmegyengeség határát súroló képi brutalitása már szinte kiölte belőlünk a rejtvényfejtés képességét, nem készülünk semmiféle szellemi erőfeszítésre, amikor egy logóra nézünk, nyomban látni-tudni akarjuk, miről van szó. Márpedig ez a logó - egyik legtehetségesebb tipográfusunk, Pintér József munkája -, még képi mivoltában, a puszta kulturális allúziókon innen is, láthatják, némi figyelmet igényel a nézőjétől. (Bája új arcát mutatja a cégkártyán, s ez már Nemes Péter szobrász ötlete volt: az elfordított betűalakzat a Ráday utca és az Erkel utca kereszteződésévé, térképpé válik, amelyen az i arányosan eltolt bordó pontja jelöli a kávézó helyét.)

Nos az iF, ez a viszonylag kicsiny kávézó, a maga galériástól tán negyven négyzetméternyi vendégterével nem egyszerűen arra törekszik, hogy itassa és etesse vendégeit, ami nem jelenti azt, hogy a lélek edényét ne próbálná étellel és itallal is megtölteni. Minderről két mesterszakács gondoskodik, Kassai József volt nehézsúlyú boxoló és Sajó Attila könnyűsúlyú súlyemelő, akik a főzésben elengedhetetlen arányérzékkel mindenképp rendelkeznek, utóbbi ugyanis hozzávetőleg négyszer férne el az előbbiben.

Az étlap egyszerre szerbes, franciás és olaszos, nem túl magas tételszámú, de becses egyedi ételeket tartalmaz. Ezt színesítik a különféle állat- és ételféléknek szentelt hetek, nyúlhét, szarvashét, szarvasgombahét volt csak a közelmúltban. Neves pincészetek nemes borai társulnak mindehhez, Vergnano a kávé, és a sonka-gombás-hagymás rántottám legutóbb is a kívánalmaim szerint való volt. Az árak a kitűnő minőség ellenére nem magasak, valahol a középáras sáv alján mozognak, s némely esetben még azt sem érik el. Ám ismétlem, a hely nem ettől érdemes arra, hogy e hasábokon is bemutassuk. Számos kávéházunk, kávézónk van már, amelyek szellemi tanyák is, kissé színházak, gyakorta galériák, koncerteknek, különféle bemutatóknak és beszélgetéseknek adnak helyet.

Az iF azonban a melegkonyhai szolgáltatás ellenére is kiemelkedik közülük. A jobbára kávézónyi térben megvalósuló café-restaurant funkció amazoknál mindig a hely fő arculata, itt azonban szinte fordítva, a kávézó magas szakmai színvonala mellett is szinte kerete, edénye csupán a sokarcú kulturális tevékenységnek. Tárlatok és koncertek, mindenekelőtt koncertek töltik be rendre színekkel és hangokkal a teret. Az iF csak 2007 júniusa óta áll nyitva - előtte hegymászó szakbolt volt ott -, ám máris eseménydús időt tudhat maga mögött. Csak a múlt évben közel másfélszáz különféle koncertnek és tizennégy tárlatnak adott helyet, s csak az idei február koncertestéinek száma tizennyolc volt. Említett honlapján amúgy a nyitás óta rendezett programok többségének leírása fellelhető. Mikor e sorokat írom, Fénymúlt (neonok, hűlt helyek) címmel még Nyíri Zsolt képei simulnak a falakon. Megtekintésüket a honlapon utólag is ajánlhatom a Budapest olvasóinak. Láthatják, miként mállnak le a város falairól a szocialista neonkorszak maradék feliratai, fényalakzatai.

Szót érdemel az iF térképzése is. Galériát kevesen tudnak építeni. Megnövelni a vendégteret, s eközben megőrizni a századfordulós épületek - az utcaszinten általában az emeletekénél is nagyobb - belmagasságát, két olyan belsőépítészeti feladat, amelyek egyidejű teljesítése csak ritkán sikerül. Az iF építésze, Jancsó Miklós jól oldotta meg ezt. A galéria tértöréses beépítésével és az egymás fölötti térrészek aranymetszés-aránya révén nem csupán megőrizte az eredeti tér tágasságát, de azt is lehetővé tette, hogy az érintetlenül hagyott falszakaszon egy vetítővászon is helyet kapjon, melynek segítségével a galéria vendégei nemcsak hallhatják, de nézhetik is a koncertet. Az iF belsőépítésze Csengery Zsolt volt. Színei és formái melankolikus derűt lehelnek, még a pamlag éretlen zöldje sem zavar, s a pianínó oltárszerűen áll a falnál. Teljes szépségében látni hagyta azután az utcai front három fenséges, négyzet metszetű mészkőoszlopát is. (Hány ilyet rejtenek még Budapesten a szocialista Patyomkin-falak!) A pinceszinten saját pulttal bíró kocsmaklub nyújt helyet a késői hangoknak, melyek esti bokrosodása zavarni szokta az efféle helyek fölött lakókat, pereskedéseik anyaga kiváló forrás lesz majd a jövendő korok kávéháztörténészei számára.

Maradjon feladat és meglepetés az olvasó számára is: tekintse meg a honlapon a világító asztal meséjét. Megtudhatja belőle, miként vezetett Erdős Pál matematikusunk harmincas évekbeli zseniális sejtésének - ha egy négyzetet kisebb négyzetekre bontunk, biztosan lesz a négyzetek között két egymással egybevágó - nem kevésbé zseniális cáfolata a "Nyugati Civilizáció" fennmaradásához. A megoldás az egyik galéria-asztalon látható is, akinek még jelentenek valamit a fönti szavak, üldögéljen mellette egy presszókávényi időt.

Ha így tesz, talán Budapest is fennmarad egy darabig még.