Egy téma - egy élet - kutatása soha nem ér véget, legfeljebb ha az ember abbahagyja, félbeszakítja. És persze hogy nem teszi ezt, ha a szerzőnek további tervei is vannak az adott történetet illetően. Ebben az esetben nekem magamnak, aki - a Nagy Budapest Törzsasztal műhelyének hangadóival együtt - azt gondolja, hogy a BUDAPEST Könyvek sorozatának következő, 2010-ben megjelenő, immár negyedik kötete az Ördöglovassal, gróf Sándor Móriccal foglalkozik majd.

A februári BUDAPEST hasábjain számoltam be arról a látogatásról, amelynek során (egyik) alsó-ausztriai kastélyában felkereshettem Franz Albrecht Metternich-Sándort, aki számos érdekes családi emléket idézett föl családja és felmenői történetéből. 2009 januárjában jártam Neuaugenben. Most, nyár elején kaptam a hírt, hogy a herceg nyolcvankilenc évesen - azt hiszem, itt helyén a fordulat - megtért őseihez.

Amit akkor, alig egy esztendővel ezelőtt elmondott, elmondhatott még nekem, annak nagy részét le is írtam a szükséges részletességgel, de természetesen nem tértem ki olyan kérdésekre, amelyeknek további megválaszolása elsősorban vendéglátóm ígéretein múlott. Mesélt például arról, hogy németországi lakásán őriz egy - azóta tudom, Magyarországon fellelhetetlen - képsorozatot, amelyek felmenője, az Ördöglovas angliai lovasbravúrjait mutogatják, s kilátásba helyezte, hogy fotómásolatban el is küldi ezeket a darabokat a címemre, ha majd megkeresni alkalma lesz.

És valóban, kora tavasszal meg is érkezett a küldemény, nyolc darab jó minőségű reprodukció. Azok azonban valószínűleg nem az eredeti nyomatokról, rajzokról készültek (sajnos, ezt a részletkérdést már nem tudtuk tisztázni), ezért aztán csak felirataik bizonyos elemei olvashatóak (azok sem könnyen). Vagyis a helyszín azonosításán túl nem adnak sok lehetőséget adatokkal kísérni mostani - első magyarországi, sőt: világpremiernek számító - publikálásukat.

Metternich-Sándor úr mindössze annyit fűzött levélben küldeményéhez, hogy az eredeti képek lovasvadászaton, Angliában készültek, talán az 1840-es években.

Vagyis - összegezve a fentieket - az eredeti lapok valószínűleg nincsenek a herceg (most már örökösei, négy fia) birtokában, az azokon szereplő s a másolatokon jórészt olvashatatlan információkat nem tudjuk megfejteni. De néhány szót, sort talán mégis. Elolvasható például a képek címe. Magyarul az áll mind a nyolc élén: Sándor gróf lovas bravúrjai Leicester tartományban.

Tudjuk régen, a magyar arisztokrácia néhány tagja (és gróf Sándor Móric is ehhez a körhöz tartozott) a reformkorban számos alkalommal töltött hosszú heteket, hónapokat angol földön, volt, aki a társadalmi berendezkedést tanulmányozta, más a gazdasági kapcsolatokat építette, s néhányan egyszerűen odautaztak, főleg a maguk mulattatására.

Az Ördöglovas ezen utóbbiak egyikeként kétszer is megfordult Albionban. Először 1828 és 1829 között majd' egy éven át utazgatott-szórakozott a csatornán túli világban, s akkor közcélok megvalósításán is fáradozott: tervet rendelt egy angol mérnöktől a lánchídra, s e témáról másokkal is tárgyalt, mondhatni Széchenyi fegyvertársaként. Aztán még egyszer elutazott Angliába. Leánya Emlékirata alapján arra következtethetünk, hogy 1833-ban. Egy hosszú falkavadászatra. S az 1833-at visszaigazolják a fotómásolatokról ha nehezen is, de leolvasható évjelzések. Amint azt is, hogy a festői Leicester tartományban járt. Ahol természetesen nem tagadta meg önmagát, bemutatta ott is nyaktörő mutatványait.

A másolatok sorozatszáma szerint legalább tíz készült a képekből ebben a színezett kollekcióban, és hogy annyi, azt megerősíti egy 1834-ben kelt magyarországi újsághirdetés, amelyben tízlapos képmutatványt hirdet Grimm Vince pesti üzletében megvásárolhatandó. Londonban nyomatként jelentek meg bizonyos R. Ackerman cégénél a műlapok, J. Ferneley és F. Duncan az alkotók neve, van tartalmi címűk is, és azokhoz fűzött egy-két sornyi leírás arról, mit is látunk a rajzon (a reprodukcióknak ezeket a részleteit azonban már lehetetlen elolvasni).

1833-ban Ördöglovasunk még csak 28 éves, vagyis ez a kirándulása ifjú kora egyik kalandja, amelynek puszta tényéről sem volt eddig semmiféle tudásunk. Hogy érdemes-e ennél többet kideríteni erről az útról, ezekről a képekről? Talán igen, de egyelőre nem szántam rá magam. Megmaradok annál az eredménynél, ameddig most megint eljutottunk, s eljut az olvasó is: mind a nyolc képecskét ide iktatom, a szöveghez társuló oldalakra.

Meg egy levelet is. Törzsasztalunk tagja, a magyar művelődéstörténet (s minden más tárgykör) első számú levelezője küldte (velünk is levélben érintkezik, akinek van stílusérzéke, s neki van), megosztva velünk a Sándor családdal kapcsolatos néhány további információt.

Úgy hogy bónuszként a képekhez ezt az üzenetet is tanulmányozhatják ennek a közleménynek a kísérő kereteseként.

Ha megteszik, még többet tudnak meg hősünkről, a 19. század derekán tevékenykedő különös figuráról, s főleg leszármazottainak sorsáról. Ne legyünk szűkkeblűek: egy olyan arisztokratáról, aki legalább annyira volt magyar, mint osztrák, de legalább annyira budapesti, mint bécsi. Kijár neki, hogy számon tartsa a város.

Tisztelt Szerkesztőség!

Buza Péter köz-, család- és társadalomtörténetet kitűnően ötvöző "Sándorok, Metternichek és az Ördöglovas" c. cikkéhez /: Budapest, 2009/2 :/ fűzöm az alábbi megjegyzéseket.

Az interjú rokonszenves alanya megemlíti, hogy alapjában véve Hitler megmentette az életét. A Führer ugyanis kijelentette: a Habsburgok, a Hohenzollerek nem méltóak arra, hogy az árja faj hősei legyenek. Nem hívhatók be katonai szolgálatra.

Csakhogy a háború elején ez még nem így volt. Az intézkedést az utolsó német császár, II. Vilmos egy fiának temetése váltotta ki. A herceget behívták és részt vett az 1939-es lengyel hadjáratban. Utána áthelyezték a nyugati frontra. Az 1940-es nyugati hadjárat során megsebesült, és sérüléseibe belehalt.

A potsdami helyőrségi templomban ravatalozták fel, és onnan vonult a temetési menet a családi kriptához. Noha nem tettek közzé gyászjelentést, több ezres tömeg vett részt a végtisztességen, és kísérte a hősi halált halt herceget utolsó útjára.

Hitlert felbőszítette az egyértelműen ellene szóló, tüntetésnek minősülő tömegszimpátia, és elrendelte, hogy a volt német uralkodóházak és az azokkal egyenrangúnak minősülő családok tagjait fel kell menteni a katonai szolgálat alól. Az esetről az utolsó császár unokája, Louis Ferdinand számol be emlékiratában.

A cikkben szerepel Metternich kancellár unokája, akit nagybátyja, Richard vett feleségül. Vele kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy férje több mint tíz éven át Ausztria, illetve a kiegyezés után Ausztria-Magyarország párizsi nagykövete volt. Sándor Paulina (Sándor Móric leánya - B. P.) nagyon jó barátnője lett III. Napoleon császár feleségének, a spanyol Montijo Eugénia grófnőnek. A császárság bukásáig ez a két hölgy diktálta a divatot Párizsnak és így a világnak.

Szívélyes üdvözlettel

Del Medico Imre