Évente legalább egyszer írok valamit a Várbazárról. Ismerőseim olyankor mindig megkérdezik: lesz végre valami? Nem, semmi lényeges, válaszolom. Most már évtizedek óta éppen ez a lényeg: Ybl híres épületegyüttese nem azért téma, mert történik vele valami, hanem éppen, mert (megint) nem. Megszokhatatlan, hogy a világ egyik legszebb fekvésű és kivitelű kerti építményének már harminc esztendeje csöndes pusztulás a sorsa.

A magára hagyott Várbazár. S most egyszerre két hír is megint, egymással feleselők. Az úgynevezett Vízhordó lépcsőt, amely az épületegyüttes központi elemétől, a gloriettől felvezet a várba, az állam újítaná fel abból a tízmilliárdos kiemelt támogatásból, amelyet az EU-tól remélünk, s amelyből megújulna a Szent György tér is, a háborúban szétlőtt honvéd-főparancsnoksági rommal együtt. Megint: esély? De a legrissebb információ lehűti újra a reményeket. Bukik az egész projekt. Mégpedig az I. kerület ellenállása miatt, amely nem fogadja el a fő célobjektum, a volt honvéd-főparancsnokság felújítási terveit, ezért változtatási tilalmat rendel el a romépületre, amivel tulajdonképpen meghiúsítja az építési engedély megszerzését, ezzel azt is, hogy pályázatunk határidőre megérkezhessen Brüsszelbe. Ugrik a pénz. S a romos Szent György tér, vele együtt a Vízhordó lépcső is tovább vár. A kerület vezetője hajthatatlan: amíg nem tetszenek a tervek, nem oldják fel a változtatási tilalmat.

Ez az eset nagyon emlékeztet arra, ahogy 2005-ben a Várbazár-felújítás engedélyezési folyamatát is megakasztotta a kerület. Megakadályozták, hogy az előszerződéssel már rendelkező befektetővel, a Foundation Kft.-vel megkössék a végleges szerződés. Mert megrendült a bizalmuk. Kiderült, hogy a kft. a hatályos beépítési mutatónál két és félszer nagyobbat akart építeni a felszín alatt, ehhez pedig ki kellett volna vájnia a fél Várhegyet, ráadásul úgymond "plázásította" a projektet, vagyis jóval nagyobb teret adott volna az objektumban a kereskedelemnek (Persze, nem egészen a pláza típusú kereskedelemnek.)

Perel a hoppon hagyott befektető

A kanadai-angol befektetők (a Foundation Kft.) 2002-ben léptek színre, mint a 2001-ben meghirdetett hasznosítási és felújítási pályázat nyertesei. Hatvan évre (további harminc év koncessziós joggal) jutottak hozzá az együtteshez, a felújításért cserébe. A kiírás szerint a 6600 négyzetméter szintterületű "meglévő épületek műemléki helyreállításával egyidejűleg térszint alatt kb. 22 700 négyzetméter szintterületű, (...) összesen max. 29 300 négyzetméter szintterületű intézményt" építhettek (volna).

A következő lehetséges funkciókkal számolhattak: közintézmények, irodák, szálláshelyek, szolgáltató épületek, vendéglátó helyek, közösségi szórakoztató épületek, sportépítmények, kutatás-fejlesztési épületek, s legfeljebb ötszáz négyzetméter kiskereskedelmi célú helyiség, lakóépületek. Előírták, hogy az új funkciókhoz az ingatlanon belül térszint alatti parkolót kell kialakítania.

A Foundation erdeti terve az volt, hogy a Várbazár udvara alatt öt szintet építene be: az alsó hármat garázsnak (amelyet az Ybl Miklós tér felől lehet megközelíteni a díszépítmények alatt átvezető autólejárón), a fölső két szintet pedig wellness- és fitnessközpontnak rendezi be. A teraszra nyárra panoráma-kávézót, az udvarra telente jégpályát álmodtak. Erre az elképzelésre kötöttek velük előszerződést, azzal a feltétellel, hogy a szükséges engedélyek beszerzése után majd véglegesítik a kontraktust.

Később a nyertesek változtattak a nyertes koncepción. A felszín alatti felső két szintre már inkább üzleteket s egy konferenciaközpontot képzeltek a welness helyett. Kiderült az is, hogy tervük tartalma jóval meghaladja a terület beépíthetőségét. Átdolgozták hát: maradt három szint mélygarázs, s a fölöttük lévő szinten (de még a jelenlegi udvar síkja alatt) egy konferenciaterem.

Erre a programra aztán 2004-ben meg is kapták az építési engedélyt a beruházók a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól, de a munkát mégsem kezdték el, mert a szerződést nem véglegesítették partnereik. Mégpedig azért nem, mert nem voltak meg az engedélyek a második ütemre, amelyben a konferenciaszint (tehát az udvar alatti legfelső szint) bővülne, létrejönne egy vendéglőkkel, kávézókkal és elegáns ruhaüzletekkel berendezett, galériás belső tér. Ezt szokták rosszallóan "plázaszintnek" nevezni, s állítólag ennek kialakításával már nem felelne meg a jelenleg érvényes szintterületi mutatónak az objektum. Bár a Foundation Kft. szerint igen.

A programról kialakult vita miatt erre az ütemre már be sem adta az engedélykérelmet a befektető, előbb a véglegesített szerződést szerette volna megkapni. Amire hiába várt. A kereskedelmi célú hasznosítási elképzelés túlsúlyba kerülése után ugyanis egyre több kifogást fogalmaztak meg a céggel kapcsolatban. Kiderült például, hogy 2001-ben nem is a pályázaton nyert (mert az erdeménytelen volt), hanem az azt követő egyeztetés- és tárgyalássorozatnak lett végül is a "nyertese".

2007 februárjában, a HVG-ben, Zelles Sándor, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság - a tulajdonos államot képviselő partner - vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy nem megalapozott a Foundation üzleti terve, s anyagi hátterét sem tartja biztatónak. Majd a minisztérium részéről Závecz Ferenc államtitkár mondta ki, kicsi az esélye a projekt megvalósulásának.

A Budavári Önkormányzat álláspontja 2005-től fogva az volt egyébként, hogy a bazár felújítását az államnak kell magára vállalnia, ahogy tette ezt a Bazilikával, teszi a Mátyás templommal, s hogy nem szabad benne megengedni az üzleti célú hasznosítást. Mindezt úgy látták végrehajthatónak, hogy az állam vonja be a Várbazár egészét a kiemelt uniós támogatásból megvalósuló vári projektbe, melynek a pályázati anyaga akkoriban kezdett körvonalazódni. Mint mostanra kiderült, ebbe a programba végül is - már ami a Várbazárnak nevezett együttest illeti -, csak a Vízhordó lépcső került be, az is csak azért, mert általa megvalósíthatónak tűnt egy fontos koncepció, a Vár palotanegyedének átjárhatóbbá tétele. Mozgólépcső létesült volna (vagy talán még létesül is) a gyaloglépcső mellett, hogy ezen a turisták közvetlenül az Ybl Miklós térről juthassanak fel a Nemzeti Galéria előtti teraszig.

Hogy az állam végül is miért nem vont be többet a Várbazárból az EU-pályázatba? Ennek az egyik oka az lehet, hogy esetleg reményt látott az ügy kimozdítására a patthelyzetből. Mert az Oktatási és Kulturális Minisztérium számára továbbra is elfogadhatónak tűnt a magánbefektető bevonásának lehetősége. A Foundation Kft. terve - a kételyek ellenére - továbbra is a lehetséges megoldások egyike maradt, más befektető pedig nem jelentkezett. De közben 2006 végén lejárt az első ütem építési engedélye is, amit a Kulturális Örökségvédelmi hivatal nem hosszabbított meg, mert a már említett Ybl tér felőli autólehajtóra az I. kerület sem hosszabbította meg az engedélyt, anélkül pedig az egész koncepció megbukott.

A Foundation Kft. pedig perel. Mi mást tehetne? Farshad Khazei igazgató szerint úgy 700 millió forintot költöttek eddig az előkészítésre, ami bizony soknak tűnik, hogy csak úgy, szó nélkül kidobják az ablakon.

Kalandos tervek, örök pénzhiány

Érdekes egyébként, hogy a különböző politikai oldalon álló kormányok az utóbbi tíz évben álláspontot cseréltek bazárügyben, s ma már a másik korábbi álláspontját védelmezik. Hornék 1996-ban éppen állami szerepvállalással akarták felújítani a Várbazárt, majd az Orbán-kormány 1999-ben elhatározta a magántőke bevonását. Ma épp fordítva gondolják a finanszírozást üdvösnek a jobb és bal oldalon.

Az együttes hasznosításra a Foundation Kft. jelentkezése előtt is több elképzelés felmerült már. Ami az utóbbi két évtizedben leginkább lendített az 1984 óta bezárt bazár ügyén, Budapest egyesítésének 125. évfordulója volt: 1997-ben. Erre az alkalomra (Demszky Gábor és Katona Tamás, az akkori I. kerületi polgármester kérésére) a kormány vállalta a műemlék felújíttatását.

A Mányi István által 1996-ban készített helyreállítási tervekben is szerepelt már a térszín alatti beépítés gondolata a bazár udvara alatt, de akkor még csak háromszintes lett volna. A legalsón a parkoló, a két felsőn pedig idegenforgalmi és vendéglátó szolgáltatások, a műtárgy és ékszerkereskedelem helyiségei, minősített népművészeti és divatüzletek kaptak volna helyet. A homlokzaton elhelyezkedő bazársorban, amelyben akkor még szobrászműtermek működtek, műkereskedések, vendéglátóhelyek és idegenforgalmi irodák nyílhattak volna. És már ekkor tervezték mozgójárda megépítését is a Vízhordó lépcső belsejében. A kormány állt volna a költségekből 1,5 milliárdot, ennek dupláját várták a befektetőktől.

Fel is tűnt egy emlékezetes jelentkező, bizonyos Andrew Timár és cége, a Castle Hill Corporation, amely a Szent György tér környékét szálloda- és kaszinónegyeddé torzította volna, s erre is volt elképzelése, gyermekszórakoztató központnak szánta, az udvaron amfiteátrummal. Szerencsére nem vették komolyan az ajánlatát.

Közben a kormány döntése nyomán 1997. december 15-én megszületett az itt és a vári palotanegyedben érintett tulajdonosok (az OKM, a volt KVI, az I. kerület) közös vagyonkezelő irodája, a Budavári Várgondnokság Kht. (ma Budavári Kht.). Azóta is ez a szervezet menedzseli a terveztetéseket, a pályázati kiírásokat, az operatív munkát. Idén őszig Szamkó Katalin, jelenleg Szőke Balázs irányításával. És a 2000-ig biztosított másfél milliárd állami forintból el is kezdődött a Várbazár két szélén álló, s ahhoz tartozó lakóházakból a lakók kivásárlása, valamint a műtermekből a szobrászok kiköltöztetése. Erre el is ment a pénz nagy része.

Vannak emlékeink a korábbi, a rendszerváltozás előtti, a nyolcvanas években felmerült hasznosítási javaslatokról is. 1982-ben itt nyílt volna meg a Skála-bazár, az Öntőház utca felőli udvarba épített üvegpavilonban. A műtermekben pedig kiskereskedelmi üzletek, régiségboltok. 1985-ben született meg a Széchenyi Művészeti Központ ötlete: a műkincskereskedés bázisa, központja. Felmerült egy teraszos kialakítású szálloda kialakítása is. Még épp időben, 1988-ban lett aztán az együttes a Világörökség része, s a kalandos elképzelések végleg lekerültek a napirendről. Mint amilyen Timár úr elképzelése is volt.

Életveszély már a múlt is

A Várbazárnak sokféle története van. Külön történet a lakóké, akik nehezen, perek árán váltak meg itt lévő lakásaiktól. Ketten tartottak ki a legvégsőkig. Külön fejezet a históriában a szobrászoké: az árkádsor műtermei százhúsz éves múltra tekinthetnek vissza. A szakma legendáriuma szerint még magától Ferenc Józseftől kapták meg az annak idején hamar csődbe ment bazár egykori üzlethelyiségeit. Talán nem is csak legenda volt ez, minden esetre a hatalom százhúsz éven át tiszteletben tartotta a szokásjogot.

Stróbl Alajos volt az első, aki műtermet kapott itt 1884-ben, s szobát a bazár északi szélén álló lakóházban, a budai testőrség épületében. Később Fadrusz János került a műtermébe, aki itt kezdte a kolozsvári Mátyás-szobor mintázását. Őt Ligeti Miklós követte. Mellettük, a szomszédos helyiségekben olyanok töltöttek hosszú alkotó éveket, mint Holló Barnabás vagy Füredi Richárd - a millenniumi emlékmű több királyszobrának alkotója -, aki itt is halt meg 1947-ben. Kortársaink közül Vilt Tibort említhetnénk, akinek például itt készült a margitszigeti Madách-szobra. Itt dolgozott Vígh Tamás, Gulyás Gyula is, az ifjabb Nyírő Gyula, s 1961-től Varga Imre.

A teljes névsorhoz több mint nyolcvan művészlakót kellene felsorolnunk. Összesen húsz műterem működött itt. Volt amelyik csak egyszer cserélt gazdát a százhúsz év alatt, volt amelyik hétszer. A termek hátuljában penészedtek a falak, áttörtek a fagyökerek, hideg volt, de amikor menni kellett, a művészek mégsem szívesen váltak meg a helytől. Egy műterem talán megmarad majd mutatóba, Varga Imréé.

Van aztán a Várbazárnak egy másik története: az Ifiparké. A híres szórakozóhely 1961. augusztus 20-án nyílt meg, s 1984-ig működött. Társadalmi munkában, KISZ-es szervezéssel kerítették körbe a területét, aszfaltozott placcot és színpadot alakítottak ki a rámpák mögött. Még csak nem sokkal korábban, 1958-tól javították ki a háborús sérüléseket, pótolták az elpusztult szobrokat, díszítményeket (például a kapuőrző oroszlánokat, a díszvázákat, a pergolasort), újjáépültek a rámpák, ekkor váltotta fel a Vízhordó lépcső sérült bábos korlátját a tömör falazat. Aztán átadták az ifjúságnak a felújított bazárt.

A magyar rockzene születésének ez lett az egyik legfontosabb helyszíne. A Bergendy, a Scampolo, a Sakk-Matt, a Hungária, a Gemini, a Kex, majd a hetvenes években a P. Mobil, a Skorpió, a Piramis, a Mini, a Korál és a Karthagó, az Edda, a Hobo Blues Band, a P. Box és a Beatrice léptek fel itt rendszeresen. A legnagyobbak: az Illés, a Metró és az Omega - ritkábban. Végigsöpörtek a parkon két évtized könnyűzenei divathullámai, jampecek, huligánok, hippik, rockerek követték egymást. De az öreg falak nem bírták az intenzív használatot (ez nem csoda, ha belegondolunk, hogy már a húszas évekre erősen károsodott az építmény, s a harmincas években már tervezték a felújítását, benne majdan a Budai Műcsarnok kialakítását, ami csak a háború miatt nem történt meg). Egy ballusztrád 1980 májusában leomlott, s halálos balesetet okozott. Ekkor a közönséget távol tartó védőkorlátot építettek a falak és a pergolaoszlopok köré, de 1984-ben végleg bezárták az Ifiparkot, életveszély miatt.

Erre a közelmúltra még sokan emlékeznek, de érdekes, gazdag, ám ma már csak könyvekből, újságokból kibányászható régmúltja is van az együttesnek. Már ezek az adatok is igazából arról szólnak, hogy mire kellene használni a csődbe ment bazár helyiségeit. Az építmény 1879-ben történt átadása után négy évvel már távoztak is innen a kereskedők, s jött 1883 és 1888 között a Budai nőipari tanműhely, majd 1890 és 1895 között a Történeti Arcképcsarnok, s mellette már 1890 őszétől a Deák Ébner Lajos vezette női festőiskola, amely több évtizeden át, egészen 1918-ig itt működött.

Építésekor a királyi palota dunai kapujának, fogadóépületének szánták. Feszl Frigyes és Reitter Ferenc rajzolta az első vázlatokat, végül azonban a megvalósítást irányító Podmaniczky Frigyes a tervezést Ybl Miklósra bízta, aki a legfőbb elemeket Reittertől vette át (például az árkádsort, a hangsúlyos középépületet, a pergolákat). Több változatot is készített, s csak a legutolsóba kerültek bele a rámpák a gloriett két oldalán, költségtakarékossági okból.

A pazar díszítmények kivitelezésében kiváló iparosok, művészek vettek részt: Huszár Adolf faragta a gloriett szobrait, Than Mór festette a pavilonok freskóit, Zsolnay Vilmos gyártotta a kerámiadíszeket, Jungfer Gyula a kovácsmunkákat. A díszek közül azóta sok lehullott, a bejáratok bedeszkázva, az udvaron a ledőlés elől lebontott oszlopok, oszlopfők hevernek, az Öntőház udvarban egy évek óta betemetetlen ásatás, szétgurult középkori ágyúgolyókkal.

A Várbazár a világörökség része. De szégyenünk a büszkeségben, hogy ugyanakkor egyike a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének is