A Nagy Budapest Törzsasztal az utóbbi években szívesen "akciózó" vacsorázó társaság lett. Tagjai a város dolgaival foglalkozó, azzal szenvedélyes viszonyt ápoló írók, újságírók, muzeológusok, építészek és belsőépítészek, művészettörténészek, kulturhistorikusok, művelődésszervezők, városigazgatási szakemberek, műemlékvédelemmel hivatásszerűen foglalkozók, de olyanok is bőven, akiknek csak ügyszeretete kapcsolódik az asztal tárgyához, nem szakmájuk, nem hivatásuk Budapest. Az "utóbbi években" fordulat némi kiegészítésre szorul, maga a törzsasztal is néhány-utóbbi éves. Mindössze öt esztendeje alapította Gerle János, Ráday Mihály, Török András, Saly Noémi. De hogy ráadásul akcióznak? A társaságba nem sokkal alakulása után bekapcsolódott építész-kritikus, Vargha Mihály ezt határozottan állítja. S hivatkozik elsősorban s főként magára a lapra, a BUDAPEST címen hosszú szünet után újra megjelenő folyóiratra, melyet 2004. március 15-én - óh, boldog békeidők! - indított útjára maga az asztaltársaság, azóta is menedzselve megjelenését. Nem egyszerű ügy pedig. Aztán az újabb akció, lásd a cikket, amelyhez e beszélgetést társítottuk, hogy tudniillik a Nagy Budapest Törzsasztal Tarján Vilmos: A bedeszkázott riporter című kötetének kiadásával elindította a BUDAPEST KÖNYVEK című sorozatot. S már napirenden az újabb, még nagyszabásúbb terv, az újabb akció. Akik szervezik, úgy gondolják, minden eddiginél nagyobb siker lenne, ha sikerülne.

- Úgy határoztunk: alapítunk. Megalapítjuk a Podmaniczky Páholyt. Az egymással szervezeti kapcsolatba nem kényszerített olyan civil szervezetek mindenkor ügyek mellé szerveződő alkalmi társulásának keretét, amely egyesületek, alapítványok vagy éppen bejegyzetlen társaságok a hajdani legendás Közmunkatanács kompetenciájába tartozó területen fejtik ki öntevékeny aktivitásukat. Miközben alig valamit tudnak csak egymásról, több százan! S a legritkább esetben juthat csak eszükbe, hogy együttműködjenek valamilyen tevékenységük, munkájuk során. Holott ha ezt tennék, talán messzebbre jutnának. S hogy messzebbre jussanak, az minden budapesti polgárnak közös érdeke.

- Valamiféle szabad hálózat?

- A lehető legszabadabb. Alapítására a Törzsasztal kéri fel azokat a már eddig is hatásos működést kifejtő köröket - tízet -, amelyek hajlandóak az együttműködésre és együttgondolkodásra, majd már mint Páholy, megkísérlik összegyűjteni Budapest minden szóba

jöhető bejegyzetlen vagy bejegyzett civil szerveződését, elérhetőségüket, telefonjukat, címüket, az azonosításukhoz szükséges adatokat, és megkezdődik a működés, programot választva az éppen aktuális lehetőségek közül.

- Ezt nem egészen értem, sőt!

- Nem csodálom. Sok oldalnyi folyton változó szöveg írja le most éppen a működés szabályait és paramétereit, de egyelőre nyilvánvalóan csak általánosságban fogalmazhatunk. Meg tudom azonban világítani egy példával, mire is gondolunk. Az alapítók vagy a hálózathoz csatlakozók bármelyike meghatároz egy akciót, körvonalaz egy programot, kigondolja azt is, mi legyen a "termék". Egy tanulmány, munkaanyag, nyílt levél, hirdetés, konferencia, pódiumvita, nyilvános közösségi performance. Az ötletgazda, az ügy érintettje javasolja a Páholynak, hogy szólítsa meg a hálózathoz tartozó valamennyi szerveződést. Felkínálva a lehetőséget, hogy aki akar, kapcsolódjon be az adott és körvonalazott, a célig vezető munkába. Az alkalomra összeállt együttműködő szervezetek képviselői meghatározzák a lépéseket, s dolgoznak is egészen a "végtermékig", közösen. A kialakult végeredményt mérlegre teszi minden, a munkában részt vevő: vállalja- e még magáénak a kompromisszumok gyümölcsét. Ha nem, nem írja alá, nem jegyzi a - mondjuk - dokumentumot. Akik pedig benne maradnak az egyetértők körében, ezt persze megteszik, s a maguk neve mellett maga a Podmaniczky Páholy is ráteszi a kézjegyét a végső változatra. Jegyzi, mint az éppen megszületett eredmény spirituális műhelye.

- Gyűjtik már az alapítókat?

- Május végére szeretnénk megtalálni mind a tízet. A többit: meglátjuk.