Az újság addig a néhány percig él, amíg elolvassák. És az intézmények, amelyek létrehozzák? Valószínűleg még a megrögzött újságolvasók sem tudnák megmondani, hol szerkesztik, hol nyomtatják kedvenc (vagy nélkülözhetetlen rossz) lapjukat. Zárójelben megjegyezve: a televíziók többmilliós nézőtábora sem ismeri azt a helyszínt, ahonnan napjának több óráját kitöltik. A média csak mint gyorsan avuló termék van jelen Budapesten, és nem városképformáló tényező. Pedig egy évszázadon át a modern nagyváros belterületének markáns pontjait formálták az "újságházak", fellengzősebb névvel az "újságpaloták". Igaz, a hírlap is más volt, amelynek hatalmát kívánták kifejezni. Mára kevés maradt belőlük, amelyik még áll, az is felismerhetetlenül megváltozott funkcióval.

Nemrégiben búcsúzott a Budapest is - a magyar sajtóélet minden valamire való lapjával együtt - a Blaha Lujza téri sajtószékháztól, miután csak egy tátongó gödör maradt a helyén. Ez az épület volt az utolsó a sorban: a sajtó (média) kivonult a város magvából.

Már a reformkorban Pest lett az ország kereskedelmi és kulturális központja, s ennek nyomán a magyar sajtó centruma is. Az 1840-50-es évek néhány ezres példányszámú lapjainak nyomdász-kiadói közül csak néhánynak volt sajtóvállalkozói vénája - ilyen volt Landerer társa, Heckenast Gusztáv, a másik Gusztáv, Emich és a Pollák testvérek -, akik aztán szerepet játszottak a sajtóbirodalmak fél évszázaddal későbbi kiépítésében. Heckenast kiadójából-nyomdájából lett a Franklin Társulat Rt., Emichéből az Athenaeum Rt., Pollákék pedig magyarosították nevüket, és litográfiai műtermüket Légrády Testvérek részvénytársasággá fejlesztették. A többi nagy lapkiadó a kiegyezés után felvirágzó politikai nyilvánosság és főként a lemaradását rohamléptekkel behozni igyekvő hazai kapitalizmus képviselője volt, azok egyik csoportja, akiket nem éppen hízelgő megnevezéssel "gründolóknak" neveztek.

Az 1880-as évek végétől kezdve a nagy sajtóvállalkozások, nagy lapok, amint tehették, építészetileg is kifejezték fontosságukat, rangjukat, körülöttük pedig elfoglalták a körutakra nyíló üzlethelyiségeket az előfizetési irodák, kiadóhivatalok, hirdetési irodák, a századforduló után a lapok boltjai, ahol az előfizetők megkapták kisorsolt jutalmaikat - az igazán szerencsés állítólag még lakást is nyerhetett -, ahol előfizethettek a lapkiadó könyvsorozataira, különleges díszköteteire, megkaphatták a hetilapok díszes kötéstábláit, amelyekbe összeköttethették egy-egy fél évfolyam számait, sőt sok szuvenírt is vásárolhattak, amelyek legfeljebb távoli rokonságban álltak a lappal, melynek boltjában megvásárolták őket, ám jó hirdetési felületet képeztek. Szóval a főváros egyes részei - a főútvonalak mentén főként a Lipótváros, a Terézváros, majd némi késéssel a Józsefváros néhány területe - tele voltak a sajtóélet lenyomataival. Ezek igazán tekintélyes nyomok voltak, legfeljebb sűrűségüket, léptéküket tekintve különböztek mintaképeiktől, a londoni Fleet Street vagy a berlini Potsdamer Platz környékétől.

A sajtóüzlet legnagyobb vállalkozásai és a hozzájuk kapcsolódó intézmények először a Lipótvárosban, főként a Váci körúton (a mai Bajcsy-Zsilinszky úton) és környékén telepedtek meg. A városegyesítés évében, 1873-ban alapított Hungária Hírlapnyomda (hamarosan részvénytársaság), a Tüköry utcából költözött át 1888-ban új sajtószékházába, az első budapesti újságpalotába, a Váci körút 34. három utcára nyíló épületébe. Tulajdonosa, Bródy Zsigmond a divatos építészt, Quittner Zsigmondot bízta meg a tervezésével. A négyszintes épület alagsorában állították fel a nyomdagépeket, a földszintre a szedők kerültek a kiadóhivatallal és a lapterjesztést végző expedícióval együtt, a szerkesztőségek pedig az első emeleten működtek. Felettük bérlakások kaptak helyet - hogy teljes legyen az épület üzleti kihasználása. A két világháború között itt készült több sikeres lap, a Mai Nap, az Esti Kurir és Bajcsy-Zsilinszky Endre lapja, a Független Magyarország, ám a második világháború óta nyoma sincs az épület múltjának.

Bródy Zsigmond a filantróp nagytőkések közé tartozott. Akár Hatvany Lajos regényhőse is lehetett volna, budapesti self-made-man a Ferenc József-i korból. Egyetemista korában - amint a Magyar Zsidó Lexikon írja róla - "leckeadásból tengette életét, miközben irogatni kezdett": hol politikai publicisztikát, hol a pesti hitközség megbízásából templomi énekszövegeket - vagyis kereste helyét a kiegyezés után hirtelen szabaddá és a karrierlehetőségek kincsesbányájává váló fővárosi közéletben. Harmincéves kora körül már belügyminiszteri titkár, amivel akár össze is függhetett, hogy hamarosan megvette a legnagyobb pesti német lapot, a Neues Pester Journalt. "Szorgalmával és tehetségével nagy vagyonhoz jutott, melyből hatalmas alapítványokat tett az irodalmi érdemek jutalmazására és a nyomor enyhítésére" - folytatja bemutatását a lexikon. "Felesége nevének megörökítésére" megalapította a Bródy Adél zsidó gyermekkórházat, miután az uralkodó a kiegyezés évében a főrendiház tagjává nevezte ki. Ekkoriban a főváros leggazdagabb emberei közé tartozott.

Bródy nemcsak az első volt a budapesti "sajtómágnások" közül, de mintapéldánya is a következő évtizedek társadalmi nagyhatalommá váló sajtóvállalkozóinak.

Alig néhány háztömbnyivel odébb, a mai Bajcsy Zsilinszky út 78. sz. telken, egészen a Nyugati tér közelében készült el 1894-ben a Légrády Testvérek Nádor utcából átköltözött birodalmának szintén három utcára nyíló székháza, a Pesti Hirlap újságpalotája. Légrádyék a két fiatal építésznek, Korb Flórisnak és Giergl Kálmánnak úgy adták meg az épület programját, hogy alkossanak "szépet és díszeset, amely büszkesége legyen szülővárosunknak és méltó a Pesti Hirlaphoz". Meg is született egy olyan, az egész környéken uralkodó épület, mely az építési szabályzat négy emeletet engedélyező előírását félemelettel és tetőtér-beépítéssel toldotta meg. Az eklektikus épület sarokkupolájának tetejére az életet adó római mitológiai szellem, Genius négyméteres szobra került, kezében fáklyával, amelyet éjszaka gázlánggal világítottak ki.

Hogy éppen a Légrády Testvérek és a Pesti Hirlap jelentette volna a szellemet a hazai nyilvánosságban, arról nem mindenki volt meggyőződve. A hírek szerint ha két újságíró a századelőn összetalálkozott az utcán, egy-két perc múlva a Pesti Hirlapot szidták. (Ami persze sok mindent jelenthetett.)

Az épület beosztása hasonló volt a Hungária Hírlapnyomda palotájához; a három felső emelet itt is bérházként működött, olyan elit bérlőkkel, mint például a szerkesztő, kiadótulajdonos és országgyűlési képviselő Légrády Károly vagy a lap főmunkatársa, Mikszáth Kálmán. A második világháború után ez az épület lett a Zrínyi Nyomda székhelye, aztán az utóbbi másfél évtizedben az is kiköltözött belőle, és egyre elhanyagoltabbá züllött; különféle üzletek is csak ideig-óráig vetik meg benne a lábukat.

E paloták környékére további hírlapkiadók-nyomdák és szerkesztőségek települtek. Elsősorban a Pesti Hírlap közelében jelent meg több hetilap és folyóirat szerkesztősége. A Hold u. 7. sz. telken már 1868-tól működött a Pesti Könyvnyomda Rt., Falk Miksa és Klapka György közös vállalkozása; 1890 körül új épületüket húzták fel itt. A Pallas Rt. szintén sajtóháznyi méretű épülete a Honvéd utca és Kálmán utca sarkán épült fel 1895-ben. Az 1910-es években a közelben működött a Budapesti Napló (Szalay utca 2.) és a Magyar Hírlap szerkesztősége (Báthori utca 3.).

A nagy lapkiadói vállalkozások Lipótvároson belüli elhelyezkedése azzal is összefügghetett, hogy tulajdonosaik Budapest legnagyobb adófizetői közé tartoztak, volt aki a főváros képviselő-testületének hosszú időn át tagjaként, más legalább időlegesen magasrangú kormányzati tisztviselőként vagy egyúttal a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagjaként a telekvásárlásban is kamatoztathatta információit és összeköttetéseit. Budapest egyesítésének évében, 1873-ban a főváros ezerkétszáz legnagyobb adófizetője, virilise közé még csak két lapkiadó tartozott, tizenöt évvel később tizenegy, mindegyikük még ezen az elit csoporton belül is a magasabban adózók közé.

A Lipótváros és a szélén haladó Kiskörút - az 1866 óta ott közlekedő lóvasúttal és a Nyugati pályaudvarral - infrastruktúráját tekintve vonzó volt a lapkiadói vállalkozóknak. Ez a sajtó és tulajdonosai a fővárosi polgársághoz kötődtek, belőlük nőttek ki. Újságházaik is leginkább itt voltak palotáknak nevezhetők, legalábbis a bérpalota értelmében. (Közéjük sorolható az Alkotmány u. 16. díszes, négyemeletes, kupolás saroképülete is, amely a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének szék- és bérházaként épült fel a Pester Lloyd befolyásos főszerkesztője, Falk Miksa "vezényletével", Quittner Zsigmond és Kauser Gyula tervei alapján.)

A 19. század végén felemelkedő tömegsajtó egészen más ízlésvilágot, más törekvéseket képviselt. Az 1880-as években kiépült budapesti bulvárhoz, a Nagykörúthoz kapcsolódott, és az 1884-ben elkészült Keleti pályaudvar által gerjesztett forgalom lehetőségeit használta ki. Adva volt tehát urbanisztikai helyszíne, a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésének környéke.

Ennek a sajtónegyednek a kialakulása a Légrádyékhoz hasonló befolyású sajtómágnásnak, Rákosi Jenőnek köszönhető. Rákosi az akkoriban még kevéssé értékelt szomszédos Rökk Szilárd utcában olcsón megvásárolt egy olyan telket, melynek József körúti oldalát is megszerezhette. Ezen építtette fel 1893-ra a Budapesti Hirlap újságpalotáját Czigler Győző tervei alapján. Ez - mint a körúti "rámenősebb" modern sajtó is - különbözött a lipótvárosi újságházaktól: a teljes épület a hírlapkiadás célját szolgálta, bérlakások nem voltak benne. Kovácsoltvas reklámfelirat került a ház tetejére, második emeleti ablakai felett pedig aranybetűkkel ékeskedtek a mintaképek nevei: Bél Mátyás, Rát Mátyás, Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Deák Ferenc, Eötvös József és Kossuth Lajos. A tekintélyes példaképekkel nem sokat törődve, ezen a helyszínen született meg a magyar bulvársajtó: a Budapesti Hirlap kiadóhivatali vállalkozásaként indult meg 1896-ban az Esti Újság, az utcai árusításra szánt, rikkancsok által terjesztett első olcsó hírlap.

Rákosi Jenő sajtóbirodalma jó kilencven évre sajtónegyeddé tette ezt a vidéket; ennek az épületnek az utódját tüntették el a föld színéről néhány hónappal ezelőtt.

A tér átellenes oldalán 1895-ben jelent meg a Belvárosból kiköltöző Athenaeum., és vásárolta meg előbb a Kerepesi (Rákóczi) út 54-et és néhány Miksa (Osvát) utcai telket (4.,6.,8. szám), később terjeszkedve az Erzsébet körúti oldalon is, s végül az első világháború végére, Miklós Andor Est-konszernjének részeként, már a legkiterjedtebb fővárosi sajtóbirodalmat képezte. A Rákóczi úti főépületet Kauser József és Krumholz Ágost tervezte, tetejére elhelyezve jelképként Pallas Athéné ércszobrát. Mintha a jelképek olyan mértékben lettek volna egyre rangosabbak, ahogyan az ott készülő lapok egyre populárisabbakká váltak. Az Osvát utcai oldalon a nyomda és az irodaépület kapott helyett - ma ez a Boscolo Szálloda építkezésének hatalmas gödre -, a szerkesztőségek a Rákóczi úti és az Erzsébet körúti épületekbe kerültek. Bérlakások itt sem épültek. A tőszomszéd New York palota kávéháza hamarosan Pest első számú irodalmi kávéházává és a környék szerkesztőségeinek, publicistáinak állandó "munkahelyévé" vált.

Tovább az Erzsébet körút mentén a 20. század elejétől szaporodott a kiadóhivatali üzletek száma. Néhány házzal odébb, a Dohány utca 76-ban építette fel saját székházát az írók és újságírók Otthon Köre. Amikor az 1930-as évek elején az Erzsébet körút New York palotával szemközti kis terén felállították Rákosi Jenő nagyméretű szobrát, még hangsúlyosabb lett e terület sajtóvonatkozásokkal átitatott jellege.

A József körútra a századfordulótól kezdve költöztek kisebb lapok, hetilapok szerkesztőségei. A Rökk Szilárd utcában a Nap című politikai szenzációlap nyomdája (9. szám) és szerkesztősége (12. szám) működött, aztán a nyomdászok szakszervezete is megtelepedett ott, felépítve székházát, az igencsak tekintélyes Gutenberg Otthont. Még a Mária utcába is jutott néhány szerkesztőség.

A Budapesti Hirlap palotájától északra, a Népszínház utcában volt az A Hét szerkesztősége, a közeli Conti utcában a Szociáldemokrata Párt székházában pedig a Népszaváé. Innen hosszú idő után sikerült kitörnie az államosítások eredményeként: az Athenaeumból akkor lett Népszava-székház, mely ma viszonylag jó állapotú homlokzattal, de ablakain egy-egy "kiadó iroda" felirattal, kevés életjelet mutat.

A Rákóczi úton a Károly körút sarkától kezdve jelentek meg a szerkesztőségek. A közeli Dohány utcában, a zsinagóga mellett 1913-ra épült fel az utolsó újságpalota, a Tolnai Világlapjának a korábbi épületeknél modernebb, hétszintes kiadói-nyomdai épületegyüttese (12-14. szám, építette Jónás Dávid és Zsigmond). "A hatalmas épület a maga komoly egyszerűségével, szilárdságával és monumentális méreteivel nyomban elárulja, hogy falai között komoly szellemi és ipari munka folyik" - írta a lap jól leplezett szerénységgel.

Közvetlen közelben, a Rákóczi út 18. az 1910-es években a Pesti Napló székháza lett, a 22-ben pedig már 1894 októbere óta működött a Telefon Hírmondó stúdiója. Kissé távolabb, a Szentkirályi utcában épült fel a Szent István Társulat kiadói és nyomdaépülete is.

A Nagykörút Király utca és Baross utca közötti szakaszára jellemző sajtólétesítmények sokszínű, harsány és domináns megjelenése az 1930-as évek második felében elszürkült. A körúti sajtónegyed jellege megváltozott: néhány tekintélyességre törekvő hírlap mellett főként hetilapok és újonnan alapított sajtótermékek műhelyei kerültek a régiek helyébe. A kiskörúti-lipótvárosi sajtóházak viszont kevés változással még tovább virágzottak a második világháborúig. A fordulat éve, 1948, a sajtóvilág gyakorlati államosítása után a pártsajtó központi szerepe lett a centrumképző erő, így a Szabad Nép-székház a sajtóélet központja is lett - átellenben vele a Kádár-korban alakuló szolid ellenzékiség központjával, a New York palotában székelő Magyar Nemzettel. Mindez és a konzervált sajtónegyed a pártállammal együtt elenyészett. Amit a néhány megmaradt "újságpalota" jelképez, az egy olyan látókörű, lendületű és olyan ambíciójú magyar sajtó emléke, mely az első világháború vége után legfeljebb nosztalgia tárgya lehetett. De legalább emléktáblák őrizhetnék annak emlékét, hogy ilyen is volt.