A házfalon graffiti. Hétvégén eltűnik: valakik lemosták. A következô héten visszakerül. Valakik megint lemossák. Utána valószínűleg megint vissza, aztán megint le. Elôfordul, hogy ugyanazok a firkálók, akik az eltávolítók. Amennyiben elkapták ôket. A kisebb szabálysértésért elítéltek büntetése közmunka. Szemetet szednek, fákat ültetnek, takarítanak.

A graffitisek kasztot képeznek az ittas vezetôk és a parkolókalandorok között, de együtt csutakolják a házfalakról lecsorgó vöröslô festéket. Még szerencse, hogy elôtte lefényképezték a művet, a skalp a lényeg, és az állandó jelenlét.

Kell a jelenlét. Kell, hogy kerítésre, házfalra, vonatoldalra, tűzlépcsőre, hídlábra, hídfőre hidegvérrel oda legyen írva: B. Cool. De annyira cool, hogy amikor húsz rendőr vette körül, se rebbent a pillája. Merthogy B. Coolt és csapatát is elkapták; már majdnem készen voltak egy trafóállomás oldalával, de valahogy mindig kellett még valamit hozzárajzolni. Hiába mondták a rendőröknek, hogy éppen csak megálltak a nedvedző fal mellett, közben a táskájukba valaki becsempészte a festékesflakonokat, és az a valaki az imént elrohant - mégis bevitték őket.

"Ha van nálam harmincezer, nem kellett volna huszonöt nap kényszermunkát letöltenem."

A közösségkiengesztelő jellegű foglalkozásokat a Lát-kép Gondolatalapító Egyesület szervezi, többnyire szombatonként jönnek a rosszalkodók, s lesznek belőlük dolgozgatók. Aki a szabálysértésért kirótt pénzbüntetést nem fizeti be, ide kerül, az egyesület vezetője hetente írja a listát, általában húsz-ötven napot kell ledolgozni. Előfordul, hogy esős időben a közmunkára ítéltek egyszerűen nem jelennek meg, s ha ez rendszeres, mennek vissza a bíróságra, és visszaesnek. Gyakran meg félvállról veszik a munkát, nem éreznek kellő motivációt. Nevelő hatása leginkább a graffitisek körében van az effajta büntetésnek, nem elég, hogy napokig dörzsölgetik saját műveiket, hogy tökéletesen eltűnjön, utána még védőfolyadékkal is be kell vonniuk a drága falat, hogy nehezebben maradjon meg rajta a spray.

A közmunka időrabló tevékenység, Gyula ez alatt a hat óra alatt háromszázezret keresett volna Kecskeméten. Ittas vezetésért kapták el, sajnos kifogott egy becsületes rendőrt, két évre elvették a jogosítványát. A haverja három évet kapott, de az gázolt is. Petyát egy kis villongásért marasztalták el, szintén közúti atrocitás: lefejelt (jogosítvány nélkül) egy opelest, mert az szétrúgta a lámpáit. Gézu is városi ártalom miatt került ide. Ittas vezetés. Ugyan a kertek alatt görbült haza buli után, de nem észrevették? Otthon hat autója áll a fészerben (persze a BMW-t szereti legjobban), nem mondja, hogy nem vezette azóta, de azt sem, hogy igen. Panaszkodnak a graffitisekre, milyen beképzeltek, nem nagyon mesélnek, hogy csinálták, miért buktak meg, öntelt népség. B. Coolból is csak annyit tudtak kiszedni, hogy valahol, valamelyik éjszaka, valahogy elkapták.

Pedig az is csak azért volt, mert az SDO csoport (Speciális Dekorációs Osztag), amelyet Cool és barátai alapítottak, általában mindennek megadja a módját. Közülük is a legigényesebbek buknak le, mert ők fél óránál is tovább dolgoznak egy képen; a firkászok futtában fújkálják a falakat, értelmezhetetlen krikszkrakszokat, igénytelen munkát hagynak hátra. Jellemtelen alakok, odasercintenek egyet, aztán elszaladnak. A profik otthon a black bookban - minden graffitis féltve őrzött kincse, nyomon követhető benne a fejlődése és a stílusváltoztatások - felvázolják a fújandót, többnyire saját nevüket, képet vagy feliratot (ma már nagyon kevesen érik be annyival, hogy "itt jártam"). Például: "fuck the police" - fontos, hogy angolul legyen, mert a filmekben is úgy van - vagy: "this is art, not vandalism"; a helyszínt előre kiválasztják, lehetőleg azon az útvonalon, amerre naponta járnak. Jó érzés civilben viszontlátni a saját műveket.

Az egyik rokon műfaj, a képregény, unalmas, és túl nyugalmas: íróasztal mellett kell rajzolgatni mindig ugyanazokat a töpörtyű képeket, aztán vagy megveszik az újságot, vagy nem. A falra viszont mindenki ránéz, nem normális méretű, gyönyörű felület; persze vannak bunkók, akik ráfújnak a másikéra, azokkal szigorúan kell bánni. "Agression it is." Általában az amatőrök csinálnak ilyet, az interneten találnak valami jópofaságot, lemásolják, nem tudják, hogy azt sem illik.

Hogy ki, hova tartozik, az már az általános iskolában eldől. A rapperek és hip-hoposok örök ellenségei a punkoknak és a metálosoknak, viszont egy családot képeznek a gördeszkásokkal, a street-görkocsolyásokkal és a breakesekkel. Nekik azonos a vizuális világuk, falon fújva üzennek egymásnak vagy vonatok dülledt oldalán küldik távoli városokba mondandójukat: "Punks not dead!" Majd vonatfordultával jön a válasz: "Punks dead, rap never die!" A depresszióra hajlamos alkat azt írja: Nobody loves me." A válasz több forrásból megerősítve érkezik: "I love you." És harmadnapra a csábítás: "Méreteim: 1024 x 768 x 256 - yeah".

Az akciókat veszélyességi fok szerint osztályozzák: legnehezebb a metrófestés tunnelben (alagútban), utána következik a street bombing (utcai graffitis bombázás), végül a közlekedési járművek (busz, villamos) befújása. Legkönnyebb a személyvonattal elbánni. B. Cool ilyenre is vállalkozik, ha nincs más. A bombing általában éjszaka kezdődik, lényege az illegalitás és a gyorsaság, hajnali három-négy óráig tart.

Kiváló időpont a szenteste, B. Cool is azt kedveli legjobban. Az emberek elpillednek a karácsonyfa alatt, eszük ágában sincs kimozdulni, ezalatt gondos kezek elintézik a környéket. A firkász nem tehet kényszeressége ellen, ő csak saját figurális imázsát szórja fel; olyan szép tud az lenni, mint egy szimfónia.

De a metrózás az igazi! Valamelyik felszíni állomáson a sínek mentén kell behatolni az alagútba, és a sötétben elbújni zárásig. A vonatok jönnek-mennek, azalatt felkészül az ember, vagyis a firkász, hiszen a fújkálás mellett videóra veszi az akciót, fényképekkel dokumentálja, hogy a kollégákat tájékoztassa az eseményről.

A kis földalatti is jól sikerült akció volt, bár nehéz volt kapuzártáig a karbantartók faszekrényében ücsörögni, utána meg egész éjjel dolgozni, végül reggel az első kocsival hazamenni. Nagyon "cool". Akinek nincs tehetsége graffitizni, viszont van hajlama segíteni, festékboltot nyit, pólókat árul és hip-hop cuccokkal, kellékekkel segíti a rajzosokat. Olykor nagymamák jönnek a kisunokának szülinapi festékszórót venni, vagy, ha nincs ünnepi alkalom, összedobják a nyugdíjat meg a zsebpénzt, annyiból már kijön egy tisztességes méretű quick piece. Érthetetlen, hogy lehet valaki ennyire puhány, legalább elemelné otthonról a pénzt, és bevásárolna magának; az igazi firkászok ilyen alakokat nem tűrnek maguk között. A szenvedélyt sem sokra tartják, bár néha felparázslik egy-egy joint a sötétben, pia csak mértékkel, észnél kell lenni!

B. Cool háborog, mert a fújáshoz hozzátartozik a balhé is, azt napközben a nyomdában nem tudja kiélni. Feketében jár, bár így, harminc felé már néha becsúszik a ruhatárba egy-egy szürke darab is, nem érti, a mai fiatalok mit esznek azon a borzasztó trance-zenén, amikor a rap a király, és azt óvni kell, mert ha kimegy a divatból, akkor a graffiti sem fog senkit érdekelni.

De hát lázadni muszáj, nincs mese, tartani kell a frontot, a haverok egy része jó útra tért, autókat díszít vagy címfestőnek tanult, kedvesen megkérdezi a kuncsaftot: milyen színt parancsol. Mások családot alapítottak, nyugágyban élik az életet, ha így haladnak, nemsokára egyetlen örömük az lesz, hogy a kertben szöszmötölnek, és legföljebb a régi szép idők emlékére a maradék festékkel felfújják saját garázsuk oldalára (belülről): "One kate much come."

(fotók: Sebestyén László)