Kétezer-hat elsô napjai meglepetést hoztak. Mintha valami miatt ezekre a napokra kellett volna várniuk, az addig rejtôzô bontócsákányok egyszerre elôkerültek rejtekükbôl, és nekiestek a fôvárosnak.

Ezúttal nem azt akarom fölpanaszolni, hogy 2006-ban hajtották végre a halálos ítéletet az Úttörő és Ifjúsági Áruházon - már egy nemzedék nőtt fel siralomházi látványán, amit most így visznek tovább emlékezetükben, ahogy én egykori, káprázatosan áramvonalas belső teréből a körbe-körbe forgó repülőgépmodellek látványát. Bár sokat tiltakoztam (de mégsem eleget) a Kossuth Lajos utca, egykor Budapest főutcája (ma a kereskedelempolitika bukását hirdető, meghatározhatatlan minőség) minden számottevő helyi építészeti stílust fölvonultató harmonikus egyvelegének mint a városra legjellemzőbb sajátosságnak a durva megbontása ellen, most nem ez a kivégzés törte át tűrőképességem határát.

A reformkori Pest főutcája (ma a kerületekre bontott várospolitika csődjét megtestesítő zűrzavar) az, ami nemcsak cikkírásra, hanem ezzel párhuzamosan utcai gerillaharcokra is indít. A Király utca, amelynek két - a hatodik és hetedik kerületi - oldalán úgy sorakoznak a műemléki védelem alatt álló házak, mint - talán a Várat kivéve - sehol másutt (az 1., 9., 11., 12., 13., 15., 20., 21., 22., 24., 25., 26., 28., 29., 36., 38., 44., 47., 49., 50., 55., 57., 62., 64. számú épület védett az utca belső szakaszán), az idei évkezdetet egy hirtelen hétvégi akcióval ünnepelte. Azzal, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - a KÖH - területi felügyelőjének hozzájárulásával lerombolták a Vasvári Pál utca 4. alatti klaszszicista épületet (a védelem hivatalának elvi állásfoglalása szerint Budapesten minden 1875 előtt épült ház műemléki értéket képvisel). Úgy, hogy közben azt ugyanennek az intézménynek védelmi ügyosztálya már előkészítette műemléki besorolásra.

Az önkormányzati szociális otthon lebontását az tette sürgőssé, hogy helyére - a mellette álló sarokház, az ugyancsak bontásra ítélt, 1844-es, Hild József tervezte épület telkével összevont telekre - a Király utcában a Király udvarral már "bizonyított" Autoker Holding felhúzhassa nyolcemeletes lakóházát, benne az új szociális közintézményekkel.

Hogy sikerül-e ugyanazt a (minősíthetetlen) színvonalat produkálni, mint a Király udvarnál, az benyújtott engedélyezési terv híján még nem ítélhető meg, az azonban igen, hogy a világörökség védőzónájában sem telekösszevonás, sem a jelenlegi beépítettséget meghaladó mértékű új építés nem volna megengedhető.

A beépített szintterület legalább két és félszerese, a lakásszám négyszerese lesz a réginek, magával vonva ennek valamennyi környezetterhelő következményét. Természetesen a tervező figyelmét annak is fel kellett volna keltenie, hogy a műemléki jelentőségű területen, több műemlék szomszédságában, a törvény előírásai szerint a bontási engedély szabálytalan. Amelyet a VI. kerület kérésére egyébként a VII. kerületi jegyző adott ki (ahogy legutóbb a műemléki jegyzékben szereplő két VII. kerületi épület bontásához - Akácfa utca 47. és 49. számú romantikus lakóházak - a VI. kerületi jegyző).

A kerületi vezetők széttárt karokkal és kifordított zsebekkel mutatják: őket rákényszeríti a helyzet, hogy Budapest kulturális értékrendjét, a város arculatát és az abban rejlő óriási vonzerőt mint megőrzendőt feledve igénytelen ingatlanbefektetők segítségét kérjék, hogy kötelezettségeiket elláthassák.

Tulajdonképpen az a probléma: a műemlékvédelem által jogilag meghatározott keretek nem elégségesek ahhoz, hogy a fejlesztőket rábírják a sajátjaikétól eltérő szempontok tiszteletben tartására. A megfelelő szabályozási tervnek - a Budapest Világörökségéért Alapítvány jól működő külföldi példákra támaszkodó elképzelése szerint - olyannak kellene lennie, hogy csak akkor fogadhassa el az önkormányzat, a közgyűlés, ha annak tartalma valamenynyi érintett szakmai és civil szervezet konszenzusán alapul. Ez még a jelenlegi építési törvényben meghatározott formában sem érvényesül: a hetedik kerület - további bontásokat tartalmazó - új szabályozási tervét a Zsidónegyed védelmét kezdeményező, az új szabályozási terv elkészítését kierőszakoló Óvás! Egyesület háta mögött fogadta el a közgyűlés tavaly decemberben.

A pénztelenségnek mint kényszerítő indoknak és hivatkozási alapnak ellentmond az a tény, hogy az önkormányzat nem volt hajlandó eladni a Dob utca 19. számú, műemléki védelem alatt és üresen álló házat az annak felújítására és kulturális, szórakoztató intézménykénti működtetésére vállalkozó cégnek.

A több helyen tapasztalt módszer arra utal, hogy nagyobb haszon várható abból, ha az épület a karbantartás hiánya miatt életveszélyes állapotba kerül, és a telkén új épület húzható fel, mint ha a régi hasznosítására keresnének lehetőséget. Volt rá példa, hogy rendőrségi feljelentéssel kellett és lehetett a műemlék épület állagát súlyosan veszélyeztető hiányosságok kijavítására kényszeríteni az önkormányzatot.

A Király utca 40. szabálytalan bontása ellen határozottan fellépő főpolgármester, kulturális miniszter, KÖH-elnök nyilatkozataiból arra is következtetni lehet, hogy volna mód az országos jelentőségű kulturális értékek fenntartásában országos összefogással eredményt elérni, hiszen itt valóban az adott kerület lehetőségeit - még a megfelelő akaratot feltételezve is - meghaladó feladatról van szó.

Amikor ezeket a sorokat írom, a Király utca 40. számú házért folyó küzdelem még nem ért véget. De azért írom, mert nem egy házról, hanem egy városnegyedet, egy várost, egy országot érintő szemléletről kell elmondani: kilátástalanná teszi közös örökségünk hatékony védelmét.

Hosszú távon a lehető legteljesebb közmegegyezéssel létrehozott és gazdaságilag megalapozott fejlesztési tervekre volna szüksége az ország településeinek és fővárosának, amelyekben a kulturális örökség megőrzése nemcsak a műemlékké nyilvánított házak fenntartásával egyenlő, de biztosítékot nyújt az új beruházások minőségére nézve is. Minimálisan azt meghatározva, hogy Budapesten például a Nagykörúton, a budai körúton belül új épület csak építészeti pályázat eredményeként valósítható meg.

Végezetül meg kell itt emlékeznem még egy, különösen emlékezetes idei "hőstett"-ről. Az év elején lerombolták a Gellért-hegy utolsó présházát és borospincéjét, az egykori szőlőművelés emlékeit őrző Plósz-házat az 1820-as évekből, amely építészeti különlegessége mellett - a Plósz család jeles tagjai révén - fontos kultúrtörténeti értékekkel is büszkélkedhetett.

Senki semmiért nem felelős a buldózerek fővárosában?