Rockfesztiválból Európa egyik legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát a ma már egyszerűen csak Szigetként aposztrofált monstre rendezvény, amelyre legtöbben nem is a programok, hanem a "hangulat" miatt látogatnak ki.

Miközben az Óbudai-sziget K-hídi bejáratánál hömpölyög a tömeg befelé, két német szigetelő felfedezte a legkönnyebb bevezető utat: a taxit. Igaz ez legalább kétezer forinttal drágább, mintha a gyalogos utat választanánk a tűző napon, ahol össze vannak szorítva az emberek, mint a heringek a konzervdobozban. A két németről egyébként rögtön le lehet venni, hogy punkok. Egyiküknek narancssárga taraja van, a másik egy Bundesliga-féle hajkompozíciót csináltatott a nagy eseményre. Mindenesetre csalódom bennük: olyan túlélőkészlettel érkeznek, hogy azt egy-két büfés is megirigyelné. A csomagtartóból előpattan még két tálca sör is. Hát igen, ma már nincsenek igazi punkok, mint harminc évvel ezelőtt Nagy-Britanniában, akik nem divatból voltak lepukkantak, és anno még Margaret Thatchert is elküldték melegebb égtájakra. A Szigetre érkező német kiadás már egyfajta fogyasztói punk. Vedeli a hideg sört, szívja a márkás cigarettát, és tombol a Nagyszínpad előtt, ahol a legmainstreamebb bandák nyomulnak.

De mit csinál például itt egy ránézésre egyetemista hazai fiatal? Társadalmunkat építő, hasznos munkát folytat. Kiszemeltem, akit már jó ideje követek, üres műanyag söröskorsókat gyűjt. Van már a kezében vagy ötven, rá is szól az egyik haver: "Nyomd már össze őket, Kristóf, vazze, mert le fognak esni." Kristóf egyébként nagyon lelkiismeretes, még az utca szélén eldobált példányokat is összeszedi, az már viszont kicsit túlzás, hogy a szemétből is kiguberálja őket (a poharakkal különféle sörös ajándékokat lehet szerezni).

A Szigeten egyébként a legtöbb dolog tényleg a sör körül forog. Szinte az összes szigetlakó kezében látni az aranysárga frissítőt. Nem tévedés, frissítőt, mert a csapolt verzió minden bizonnyal szelídített kiadás. Nemcsak azért, mert melegebb, mint kéne, hanem mert hígabb is. Egy helyi szakértő - aki bevallása szerint naponta negyven korsóval fogyaszt - azt mondja, hogy szerinte a drágább márkában 0,1 százalék, az olcsóbbikban 0,01 százalék lehet az alkoholtartalom. Kuncsaftunk, biztos, ami biztos, a vége felé vodkával katalizálja a komplett lerészegedés folyamatát. Valódi profi. De találkoztam lelkes amatőrökkel is, az ő fogyasztásuk napi 20-25 korsó. A legcélszerűbb egyébként az idén először dolgozó, mobil hűtővel közlekedő riksásokat keresni, mert ők valóban jéghideg, dobozos, tehát gyanú felett álló sört árulnak. De a hivatalos adatok is magukért beszélnek: a Sziget egy hete alatt mintegy tízezer hordó, mintegy ötezer hektó sör fogy el. Ez több mint egymillió korsó.

Hasonló a szituáció az ételek terén. Hiába van több mint ötven vendéglátó-ipari egység a fesztiválon, roppant egysíkú a kínálat. A toplistát a gyros vezeti, kevésbé forgalmas helyen érdemes venni, hacsak nem preferáljuk a nyers pulykahúst. A pizzaszelet is népszerű, amelyet a hot dog és a hamburger különböző variációi követnek. Az igényesebbek a kifőzdéknél próbálkozhatnak, bár a sóletnél bonyolultabb ételek kerülendők (e sorok írója olyan krumplipürét kapott, amelynek íze egy állott mákos rétes ízére hasonlított). Vannak vegetariánus egységek és tejbár is, de ezek tesztelésére nem vállalkoztunk.

Megközelítem a metál színpadot, amely több szempontból is tanulságos hely. Egyrészt mert itt gyűlnek össze a legkeményebb arcok, azzal versenyezve, hogy melyikük milyen régóta metálos vagy rocker. Egyébként itt a legütősebb a hamburger is: a "metál burgert" olyan erős, csípős szósszal adják, hogy szinte azonnal józanít. Másrészt itt van a legnagyobb autóforgalom, mivel a kivételezettek, akik rendelkeznek behajtási engedéllyel, itt menekülhetnek el, de a vendéglátósok is erre járnak készleteiket feltöltendő. A káosz megelőzésére "autó" feliratos fiatalok terelik a forgalmat és a dülöngélő fesztiválozókat - szerintem nehezebb munka, mint ha húszkilós cementeszsákot kellene cipelniük. Szóba elegyedem a vezetőjükkel, aki éppen egy heves vitából szállt ki. "Két embertípussal nem lehet megértetni, hogy az utca egyirányú: a rendőrrel és a szekuritissal" - összegzi tapasztalatait.

A legtöbb pénz szerintem nem a kajára és a piára (és a kissé borsos belépőre) megy el, hanem a különböző szabadidős és sporteseményekre. Bár el kell ismerni, hogy zömük ingyenes (például van ingyenes masszázs is), de azért vannak trükkök. A korábban leírtakra visszautalva: az még hasznos is lehet, ha egy-egy helyen a beugró mondjuk húsz üres söröskorsó. De a legprózaibb a bunji jumping, amely nem elég, hogy csupán néhány másodpercig tart, de hatezer forintba kerül.

(fotók: Sebestyén László)