Egyelőre nincs nagy divatja a városban árválkodó tűzfalfelületek óriás reklámplakátként való felhasználásának, pedig a jobban sikerült falfestmények nemcsak kedves színfoltjai a városnak, hanem - ha hinni lehet a konkrét összegek említése nélkül tett nyilatkozatoknak - az egyik legolcsóbb közterületi hirdetés lehetőségét nyújtják.

A csupaszon ágaskodó tűzfalak nem bántják ugyan mindenkinek a szemét - egyesek szerint a városkép szerves része egy-egy monumentális téglafal, míg mások az örökké átalakuló, megújuló város szimbólumának tartják a foghíjtelkek mögül kikandikáló tűzfalakat -, de abban szinte mindenki egyetért, hogy a jobban sikerült, egész falfelületet beborító festmények többet nyújtanak, mint pusztán egy réteg vakolatot. Azért is érdekes a főváros tűzfalainak kihasználatlansága, mert miközben idehaza épp hogy csak szaporodásnak indultak a muráliák, külföldön - például New Yorkban - határozottan kezd kimenni a divatból a falfestészet. Az amerikai metropolisban már a perifériára szorultak ezek a gigantikus képek, pedig arrafelé annak is hagyománya volt, hogy a ház tulajdonosa vagy a város megrendelésére pusztán az esztétikai gyönyörködtetés kedvéért készíttessenek - minden reklámot mellőző - falfestményeket.

Miközben a tengerentúlon már felejtik, nálunk - ha lassan is - felfedezik ezt a lehetőséget. Igaz, egyelőre legfeljebb jó tucatnyi egész falat beborító murál található a városban. Hogy melyik lehetett a legelső? Ez már az emlékezet ködébe vész: talán Pataki Ági Kálvin téri alakja vagy a szintén ugyanott látható fa, amelynek ágain akkori élelmiszeriparunk remekei csüggtek? Mindenesetre a rendszerváltás utáni időszak úttörőjének az egyik külvárosi pékség épületét lefedő életképet tartják, melyen - nem meglepő - két pék látható munka közben.

Egy-egy egész falat beborító kép elkészülte néha hosszú hónapok munkájának gyümölcse. Többnyire a hirdetni óhajtó cég instrukciói alapján készül el a terv, amelyet képző- vagy iparművész fest meg - ez nem más, mint a majdani falfestmény kicsinyített mása. A terveket ügynökségek készíttetik, s a vállalkozás vezetőinek jóváhagyását követően a falfelület bérbeadója kilincsel az engedélyekért. Ez a leghosszabb munkafázis: nemcsak az épület tulajdonosával, de az önkormányzattal is el kell fogadtatni a tervet - az sem ritka, hogy elölről kell kezdeni mindent, ha a hatóság nemet mond. Az engedélyeztetési eljárás tehát a papírforma szerinti hatvan naptól akár tíz hónapig is eltarthat.

Egyes, az engedélyezésben jártas kivitelezők szerint nincs jelentős különbség a fővárosi és a vidéki önkormányzatok ügymenetében. Budapesten az engedélyeztetés többszintű (nemcsak a kerület, de például főútvonal melletti fal esetében a főváros jóváhagyása is szükséges), vidéken az eljárás gyorsabb. Érzékletes példa a döntéshozók kifürkészhetetlen szempontrendszerének illusztrálására: az egyik megyeszékhely belvárosi panelépületére készítettek volna egy életképet, a majdani festményen megőrizve és hangsúlyozva az épület jellegzetes elemeit. A településen azonban általában ellenérzéssel viseltettek a belvárosi miliőtől idegen épülettel szemben, és a terveket látva felmerült, hogy a falfestmény csak még jobban kihangsúlyozza a szocialista építőipar produktumának rondaságát. Később azonban belátták: az a ház még hosszú ideig ott lesz, az elképzelt falfestmény pedig legalább vidámabbá teszi a tömör betont. De van ízelítő másféle mentalitásból is: egy tízemeletes panelház szürke tűzfalának festését azzal utasította el az önkormányzat, hogy "megbontja az épített és a természeti környezet harmóniáját".

Egy-egy falfestmény elkészítését a járókelők valóságos cirkuszi produkcióként élik meg. Az a néhány hét, míg a terv alapján felfestik a falra a képet, a környékbeliek számára igazi látványosság. A lakók rendszeresen összegyűlnek az állványok alatt, kérdezősködnek, véleményeznek, javasolnak - nem mintha ebben a szakaszban már bármit is lehetne változtatni az eredeti terveken. Volt, aki annyira neheztelt a kép miatt, hogy majdnem leköpte a dolgozókat, de úgy tűnik, a városlakók másfajta vágyaik kiélésére is alkalmasnak tartják a falfestmény készítésének időszakát: egy alkalommal valaki azzal hozakodott elő, hogy szívesen aláereszkedne az alpinisták szerkezetével, ilyet még úgysem csinált.

A falfestmény időtálló alkotás. Panelházakra betonfestékkel, vakolt felületre akrylfestékkel viszik fel a képet. Míg egy-egy poszter két évig húzza, a falakon öt, betonfelületen pedig akár 15 évig is kitart a reklám - persze gondos karbantartás mellett, ami körülbelül három-öt évenként ad jelentősebb munkát. Ilyenkor új réteget visznek fel a képre. Meglepő módon sem az időjárás, sem a graffitisek nem veszélyeztetik a falfestményt. A nagy ellenség az épület állaga: a málló vakolat, a vizesedés, salétromosodás. A festés olyannyira időtálló, hogy a fáma szerint egy csillaghegyi kőkerítés gazdája graffitiseket kért fel: fújnák már össze vízálló festékkel a falat, elege van az évenkénti mázolásból. A graffitisek számára pedig úgy tűnik, a festett fal szentség: ha nem is soha, de igencsak ritkán fújnak össze falfestményt. Ezt azonban nyilván befolyásolja a murál témája is: politikai hirdetés vagy multinacionális vállalatok reklámja bárkiből előhívhatja a szabad véleménynyilvánítás gyakorlására irányuló késztetést.

Budapest egyik legnagyobb falfestetője a Matáv. A távközlési szolgáltató Beszédes falak nevű programjában öt budapesti (és hat vidéki) helyszínen készült el több nagyméretű reklám. A budapestiek közül a legnépszerűbb talán a Krisztina körúti és a Csalogány utcai, egy-egy lakóház sajátosságait - díszítését, ablakait - a tűzfalon továbbörökítő festmény. A vállalat számára fontos volt, hogy a forgalmas helyeken lévő nagy felületek révén sok emberhez eljut az üzenet. A mindenütt jelen lévő szájbarágós reklámokkal ellentétben pedig a falfestmény nem direkt befolyásolási eszköz, hanem pozitív élményt adó közterületi műalkotás. A távközlési vállalat reklámjaira jellemző, hogy a vezetékes telefon csak a kép egyik motívuma, és mindig valamilyen vidám vagy szokatlan helyzetbe, kompozícióba illesztve jelenik meg.

A szolgáltató szerint a falfestmény mint reklámhordozó esetében a költség-haszon arány nagyon jó, hiszen például egy budapesti fal egyéves bérleti díjából három napig tudnának hirdetni valamelyik országos napilapban. Konkrét összeget ugyan nem említettek, de elgondolkodtató, hogy a falfestmények akár másfél évtizedig is bírják a strapát - persze az sem baj, ha a sugallani kívánt gondolat is legalább ennyire időtálló.

Hiába bizonyult az egyik legnépszerűbb - a konzumszemlélet ellenzői által is többé-kevésbé elfogadott - hirdetési formának a falfestés, ritka, hogy új képpel gyarapszik a fővárosi tűzfalerdő. Épp a közelmúltban tűnt el egy pestlőrinci panelház faláról a hetvenes évek jellegzetes vonalvezetését idéző egyik OTP-reklám, mely a megújított hőszigetelésnek esett áldozatul. A közeljövőben a Márvány utcai falfestmény fog megújulni, ám ahhoz, hogy újabb képek kerülhessenek az ablaktalan falakra, nemcsak a hivatali fejekben, hanem a vállalati marketingesek gondolkodásában is némi szemléletváltásra lenne szükség. Abban bízni azonban, hogy egy lakóközösség a maga és a járókelők örömére saját maga finanszírozza tűzfalának egy festő vásznává alakítását, egyelőre, úgy tűnik, illúzió.

(fotók: Erdélyi Ágnes Gréta)