BUDAPEST vár. A vár itt nem köznév. Nem tömör falakkal körülvett, védekező, netán ostromlott otthont jelent. A vár itt igeként használtatik. A magyar nyelv már csak ilyen. Kissé sejtelmes, kissé nehézkes, de tud könnyed és elegáns is lenni. Akárcsak Budapest. Amely tud nehézszagú, súlyos, álom nélküli álommal utcán alvók otthona lenni, tud komor-ünnepélyes lenni Hősök terei emlékezésekkel, tud reménytelenné válni esős őszi napokon, amikor villamosaiban párás, kilátástalan ablakok mögött ülnek és utaznak lakói, de tud más is lenni. Mediterrán bűvöletű, a prágai Vencel tér és a római Campo dei Fiori közötti távolságot kitöltő, jövőt és jobb kort váró asztalokkal, székekkel tenyérnyi terekre, árkádok alá, utcákra és járdákra kitelepedő várossá válni.

Budapest vár. Várakozik, hogy jöjjön végre az annyit beígért, politikai szlogenekre felrajzolt, de valahogy mindig megtépázott jövő, jöjjön végre gondtalanabb kor.

Budapest nyáron a házakból, házak elé kimerészkedő könnyedség városa. Egyetlen asztal a Budafoki és Lágymányosi út sarkán a Link kávézó előtt. Csak egyetlen asztal két székkel, de mindig ül valaki ott. Nem bent ül, kint. Lehet, hogy az eldübörgő forgalom miatt kint nehezebb a levegő, mint odabent, de mégis. Kint a szabadság van.

Budapest nyáron szabadnak érzi magát. Olyannak szeretné látni magát, amilyenné egyszer majd válni akar: terített asztalok fölött barátságban összehajló emberek városának. Ráday utcát csinált hát magának, a szürke, kopottas helyett, egymásba érő éttermekkel, színes, vászonhátú székekkel, kockás abroszokkal, ernyőkkel, nem leszegett fejjel sietősektől telit, hanem sétálós léptű, kényelmesen nézelődőktől zsibogót.

Ráday utca. Ahogy a Kálvin térről, a már véglegesen elrontott, két üvegfalú irodaházzal antiékesített, esztétikailag nyugodtan katasztrófa sújtotta területnek nyilvánítható vidékről befordul a járókelő a Rádayba, mintha egy másik városba érne. A kivagyiságában erőlködő és épp ezért nevetséges modernség helyett a laza sokszínűség utcájába. Tele fiatalokkal, éttermekben és az életben helyet keresőkkel. Egy friss felmérés szerint a kifejezetten fiatal generációnak tíz százaléka mondhatja magát a rendszerváltozás olyan nyertesének, hogy nyugodtan ülhet le bármikor vacsorázni, rendelhet magának a minőségen túl hovatartozási divatot is jelző márkás vörösborokból.

A Ráday utca. Ahol persze hogy van máshová kacsintó utánérzés - lásd például: C'est la vie - melyet rögtön fölold az önironikus óriáspalacsinta alcímkézés, ám Broccoli kávézóstul, Vörös Postakocsistul mégiscsak arról szól a városnak ez a része, hogy Budapest vár.

Várja, hogy hátha egyszer majd jobban hasonlít a város egésze a Ráday utcára, mint a Havanna lakótelepre. Várja, hogy ne a népesség tíz százaléka legyen a rendszerváltozás nagy nyertese. Hogy ne csak Ráday utcája és Liszt Ferenc tere legyen, ahol a platánok alatti mécsesek mellett, a tér két oldalán végigfutó rakott asztalsorokat összekötő kicsiny mellékágacskákba is átterjeszkedő, csevejes jólét uralkodjék.

Liszt Ferenc tér. A Passion kaleidoszkóposan világító cégtáblája, görkorcsolyázva rózsát áruló lányok, a teret teljes egészében betöltő, összefüggő esti-éjszakai nyári divatagórán hullámzó tömeg, a tér sarkán motorcsodák parkolnak. Hazai és külhoni rendszámok. Európa fiatalsága a Liszt Ferenc térre már hazaérkezett.

A Gerbaud elől pedig kivonult a múlt században szocializálódott generáció. A nádfonatú székek üresek. Egy budapesti hétköznap késő esti órájában már egyetlen vendég sincs. Alig-alig az Andrássy úti fák alá kihúzódó kávézók és éttermek asztalainál is.

Az Oktogonon nincs már Abbázia - helyén bank -, és nincs már Savoy sem. Helyén Burger King. Vége egy korszaknak.

Szellősen csendes a régi Váci utca is. Vendég javarészt csak az egykoron legendás Anna előtt. Ott is az óriásképernyőn csüggő, a foci Európa-bajnokság mérsékelt hőemelkedésével megáldott angolok beszélik meg magyar fiatalokkal a brit focisztár, Beckham nőügyeit. A rendszerváltozás utáni Váci utca ernyői alatt - mert ennek a kornak köszönhető az új rész életre galvanizálása - viszont grinziges, turistás élet.

Nyár van. Esténként Budapest elfoglalja az illúzió, a vágyakozás, a remény tereit.

Ugyanolyan, mint bármelyik világváros. A világ, amely a 21. században egyetlen nagyvárossá zsugorodott, felejteni akarja a mindig mögötte lévő napot, hónapot, évet. Csak a percet nem. Mert az éppen van. Most van. Azt élni kell.

Asztalok, székek, jókedv, fiatalok. 2004 nyara, Budapest.