Fontos szerepet töltenek be a főváros kulturális életében az artmozik. A több mint tíz éve létrehozott hálózat tagjai, a multiplexekkel ellentétben, többségükben magyar és külföldi művészfilmeket vetítenek. Bár évente megközelítőleg kilencszázezer nézőjük van, támogatás nélkül bezárhatnák kapuikat.

A nyolcvanas évek végére megszűnt a moziüzemeltetés költségvetési és normatív támogatása. Nem sokkal ezután megjelentek a tőkeerős, külföldi, multinacionális filmforgalmazó cégek és a futószalagon készülő, tömegszórakoztató divattermékek. 1995-ig mégis folyamatosan csökkent a nézőszám.

1989-ben a fővárosi piacon akkor még egyedüli moziüzemeltető cég, a Budapest Film leválasztott kilenc filmszínházat az önellátásra kényszerült kereskedelmi hálózatról. A budapesti artmozihálózatot Simó Sándor, Schiffer Pál filmrendező és Port Ferenc, a Budapest Film elnökigazgatója kezdeményezésére a főváros hozta létre. A budapesti hálózatot a párizsi modell alapján alakították ki. Egyértelmű volt, hogy csak azok a klasszikus filmszínházak élik túl a változásokat, amelyek az általános jellegtől eltérő, egyéni arculatot képesek kialakítani.

A hálózat koncepciója az volt, hogy sokszínűbbek lesznek a filmszínházak, ha több üzemeltető kezébe kerülnek. A változás kapóra jött a Mafilm széthullása miatt önállósodó stúdióknak is; nekik a Budapest Film felajánlott üzemeltetésre egy-egy fővárosi mozit. Az anyacég csak hármat tartott meg saját működtetésében, a Művészt, a Szindbádot és a Tabánt; majd 1998-tól a Puskint is artmozivá alakíttatta.

Időközben megjelentek a multiplexek, a nézők kezdtek visszajárni a mozikba, de a többtermesek csak a futószalagon érkező kommersz műveknek adtak teret. Nem is engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy művészfilmeket játsszanak, mert egy-egy minőségi alkotás budapesti kifutási ideje akár másfél év is lehet, a multiplexben viszont néhány hét alatt eltűnik az "aktuális siker". Így hirtelen nagyon fontos szerephez jutott az arthálózat. A sors iróniája, hogy míg a magyar filmesek annak idején hevesen tiltakoztak a "gettó" ellen, ma már mindenki a fővárosi kulturális élet egyik legfontosabb elemének tarja az artmozik programjait.

A mozik belső arculatát úgy alakították ki, hogy mindegyik bizonyos törzsközönséghez szóljon és ráadásos szolgáltatásokkal versenyre kelhessen a multikkal. Így került a filmszínházak többségébe büfé helyett kávézó, valamint könyvesbolt vagy videokölcsönző. Érdekes, hogy a közönség visszautasította a "popcornt" is: 1990-ben a Művész moziban próbálkoztak a pattogatott kukorica árusításával, de a nézők heves tiltakozása miatt megszüntették.

A kulturális értékeket is hordozó és egyéb rétegfilmeket játszó artmozik átlagos évi nézőszáma mintegy kilencszázezer (a "tiszteletbeli art-mozi" Uránia Nemzeti Filmszínház adataival együtt) - és ez a szám tíz éve nemigen változik. Ez a látogatottság azonban nem tartja el a művészmozi-hálózatot, támogatás nélkül bezárna.

A Budapest Film úgynevezett keresztfinanszírozással tartja el saját üzemeltetésű artmozijait, és forgalmazóként garantálja filmellátásukat is. A mások által Budapesten üzemeltetett artmozik támogatásához pedig a piaci árnál lényegesen alacsonyabb bérleti díjjal és a Budapesti Mozi Közalapítvány működéséhez szükséges pénzügyi források biztosításával járul hozzá. Azaz: a cégcsoportnál képződő gazdálkodási eredményt visszaforgatja az arthálózatba.

A Budapesti Mozi Közalapítvány létrehozásával 1997-től programfinanszírozó jellegűvé vált a rendszer. A szakemberekből álló szervezet a forgalmazók kérésére szavazással minősíti a forgalomba kerülő filmeket. Két kategóriába sorolják az alkotásokat: művész-, valamint artmoziban játszható, de nem támogatott filmek. Ez egyébként nemcsak a támogatás miatt fontos, hanem a műsorstruktúrát is meghatározza: az artmozikban a műsor legalább felének minősített alkotásnak kell lennie. Továbbá nemcsak a forgalmazásba kerülő filmek kaphatnak támogatást, hanem alkalmi, filmheteken és egyéb rendezvényeken tartott vetítések is. A fővárosi art-mozik működését évi mintegy harmincmillió forinttal támogatja még a Magyar Mozgókép Közalapítvány artmozi-kuratóriuma.

Ami a filmszínházak műsorkínálatát illeti, a kortárs nyugati filmművészet jelentősebb művei eljutnak Budapestre. Sőt sokkal jobb a helyzet, mint például a rendszerváltás előtt, amikor csak "álmodhattunk" egyik-másik Godard- vagy Welles-filmről. Az akkor meg nem vásárolt alkotásokat sajnos ma már nem pótolja senki.

Felújítási program

Huszonkilenc artmozi nettó ötszázmillió forintot fordíthat fejlesztésre a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) tavalyi pályázatának köszönhetően. Tizenhét vidéki 380 millió, tizenkét fővárosi mozi pedig százhúszmillió forintos támogatáson osztozik. A döntést az NKÖM és a Nemzeti Kulturális Alapprogram által felkért szakmai bizottság hozta meg. A pályázó önkormányzatoknak harmincöt százalék saját forrást kellett garantálniuk, a tárca pedig a beruházás összegének hatvanöt százalékát teszi hozzá ehhez. Artmozi fejlesztésére a pályázók ötvenmillió forintot, artterem kialakítására harmincmilliót igényelhettek. A budapesti filmszínházakban csupán konzorcium formájú pályázatok születtek, mivel a fővárosi önkormányzat nem vállalta a feltételként előírt önrész finanszírozását.

Az NKÖM pályázatának eredményeképpen a közeljövőben mintegy 257 millió forint értékű fejlesztés indulhat Budapesten. Több mozi "csak" technikai eszközöket ruházott be, ezáltal az általuk nyújtott szolgáltatás színvonala javult. Ellenben furcsa, hogy a legtöbb támogatást - mintegy ötvenmillió forintot - elnyerő filmszínház, a Toldi esetében még semmi sem történt. Fél év alatt csupán a Vörösmarty mozi esetében észlehető látványos változás: eddig a kávézóval bővült előcsarnok szépült meg, a nagyterem székeit kicserélték, valamint a mellékhelyiségeket eukonform szintre fejlesztették. De ahhoz, hogy a most leválasztott kistermet is "beüzemeljék", további támogatás szükséges.

A kormányzat tavaly ígéretet tett: idén és 2005-ben is lehet pályázni újabb felújítási pénzre. A betervezett ötszázmillió forintot azonban nemrég kíméletlenül 125 millióra csökkentették. Kérdés, ez mennyire veti majd vissza a nehezen elindult fejlődést.