Preparátorból igazgató

1867. XVII. t.-c. 1. §. „Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyílváníttatnak. 2. §. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.” E két rövid mondat száz évek küzdelmeinek lezárása, amelyek során a magyarországi zsidóság emancipációjáért érvelt, tárgyalt, s tett konokul újabb és újabb lépéseket. 1867. december 27-én az uralkodó szentesítette a törvényt, amely 1868. január elsejével – százötven esztendeje – hatályba lépett. Olyan új helyzetet teremtve az ország s Budapest izraelita vallású pogárainak, amelyben nem volt többé kérdés, van-e bármi jogi természetű akadálya annak hogy kiteljesíthessék tehetségüket, elismerést szerezzenek maguknak, olykor nemzedékek óta itt élő felmenőiknek, beírják nevüket egy szakma vagy éppen a város közössége, akár a nemzet történetébe, s fiaik, egzisztenciájuk örökösei, fényes pályát futhassanak be.

Ha valaki a 19–20. század fordulóján Budapesten vadászzsákmányát, trófeáját akarta kipreparáltatni, minden bizonnyal felfigyelt „dr. Lendl Adolf praeparatoriuma és tanszerkészítő intézete” hirdetéseire.


emanci01.jpg
”Lendl Adolf praeparatoriuma” hirdetés

Számos újságban, napilapban és szakmai fórumon bukkanhatott rá az érdeklődő a kiváló szakember üzletet remélő üzeneteire. Az idő tájt már igazán volt mivel dicsekednie. Nem kevesebb mint nyolc nemzetközi kiállítási arany- és ezüst­érem, Ő császári és királyi fensége, József főherceg udvari szállítója, nem mellesleg műegyetemi magántanár, a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője, számos egyesület tiszteletbeli, örökös, választmányi vagy rendes tagja. Műhelyében szakértő zoológiai felügyeletével készült, életszerű testhelyzetben megörökített, kiváló minőségű állatpreparátumai pedig rendszeresen megjelentek Európa elsőrangú múzeumaiban, a középiskolák szertáraiban.


emanci02.jpg
Szegénységi bizonyítvány (1882)

Hitvallása szolidságában is korszerű nézeteket tükröz: „…az állatoknak preparálása nemcsak nagy munka, nehéz feladat, de gyakorlottságot is tételez fel, épúgy mint kellően berendezett laboratóriumot – és ami a legfontosabb: rátermettséget és hozzávaló talentumot is. Állatokat kitömhet akárki, de azt az állatot élethű alakításban bőréből még egyszer odavarázsolni: az több mint »kitömni«.”

Szabadelvű sikerek
Az Orczyfalván született Lendl Adolf (1862–1942) Temesvár főreáliskolájának elvégzése után Budapesten a m. kir. József Műegyetem hallgatója lett, ahol 1883-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet. Bár apja, Lendl György megyei tisztiorvos volt, négy gyermekét „a legnagyobb erőfeszítéssel sem képes állásához képest felneveltetni” –, ahogy ezt a temesrékási jegyző és a plébános által 1882-ben kiadott szegénységi bizonyítvány tanúsítja.


emanci03.jpg
A fiatal Lendl

1887-ben, 25 évesen már a bölcsészdoktorátust is letette, miközben a műegyetemen asszisztensként, majd a tudományegyetem állattani tanszékén tanársegédként dolgozott. Doktori disszertációjában a pókok anatómiájában mélyedt el, elsősorban a végtagok izomzatának szövettani szerkezetével foglalkozott, de szemléletét áthatották az egyre elfogadottabb fejlődés- és származástani („descendentia”) gondolatok. Tanulmányai jelentek meg a Rovartani Lapokban (amelynek rövid ideig szerkesztője is volt), a Mathematikai és Természettudományi Közleményekben és a Herman Ottó indította Természetrajzi füzetekben, a Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályainak folyóiratában.
Egész életét jellemző tudás- és tapasztalásvágyának nyilvánvaló bizonyítéka, hogy 1888-ban Herman Ottó mellé szegődött skandináv útjára: több mint két hónapig utaztak Németországon és Dánián keresztül Norvégia legészakibb területeire. Míg Herman madártani megfigyeléseket végzett, addig tudós útitársa állatokat, főleg rovarokat gyűjtött, s ezeket hazatértük után meg is határozta, az eredményeket feldolgozta és publikálta. Így lett 1890-ben a Nemzeti Múzeum 1870-ben önállósult Állattárának segédőre, egyúttal az állatpreparatórium vezetője. Szorgalmasan haladt előre a preparálás technikájának – mondhatni: tudományának – elsajátításában, s felismerve az ekkortájt Nyugat-Európában már bontakozó sikerszakmát, 1894-ben a múzeumi adminisztrációtól függetlenítve magát megnyitotta Budapest első önálló állatpreparáló műhelyét.


emanci04.jpg
Az ifjú házaspár (1889)

Közben a természettudomány népszerűsítéséről sem feledkezett meg. 1896-ban elindította és 10 éven át szerkesztette A Természet című újságot, amelyben kora legkiválóbb tudósai és írói (Herman Ottó, Gárdonyi Géza, Bársony István) közölték cikkeiket. A folyóiratot később Lendl a fővárosi Állatkert saját újságjává tette. 1889-ben megházasodott (neje Helm Olga), 1891-ben megszületett fiuk, Lendl Olivér György (gépészmérnök lett).
1894-ben tanonclegényből mesterré avatták a szabadkőművesek Könyves Kálmán páholyában. A Magyar Zsidó Lexikon „Szabadkőművesség” szócikke szerint ide mint zsidó származású kiválóságot hívták meg. Tulajdonképpen ez az egyetlen korai bizonyítéka annak, hogy voltak közéleti ambíciói, ami végül abban öltött határozott vonásokat, hogy 1901-ben szülőföldje, Temesrékás országgyűlési képviselőjévé választották a Szabadelvű Párt színeiben.

Kardcsapás nélkül a németeké?


emanci05.jpg
Lendl Adolf szabadkőműves mesteri oklevele a Könyves Kálmán páholyban, 1894

1906-ban saját állattani gyűjtőutat szervezett Kis-Ázsiába. Valójában Dél-Amerikába szeretett volna menni, mert meghívást kapott argentin múzeumoktól, de kollégái meggyőzték, hogy a magyar kutatásoknak több közük van Ázsiához, mint Amerikához. Azért egzotikus tervét sem adta fel, és a rákövetkező évben valóban elutazott Argentínába, ahol hatalmas mennyiségű állatanyagot gyűjtött. Erről a két útjáról írta egyetlen önálló népszerűsítő könyvét, útleírását (Úti jegyzetek két világrészből, 1911). A könyvhöz Gozsdu Elek (1849–1919), a temesvári magyar-román-szerb főügyész írta az előszót. Ebben kiemeli Lendl érzékletes megfigyelését az első világháborút megelőző német terjeszkedés (gyarmatosítás) folyamatáról: „Legelébb megjelenik egy német tudós, aki gyűjt. Ez elmegy. Utána jön a czivilbe öltözött katona, aki már rajzol; azután megjelenik nehány kereskedő és ezek azonnal munkához látnak. Adnak és vesznek, házat építenek, kertet műveltetnek; majd jön megint nehány német, velük a pap és az ujságok. Mérnökök, munkások is érkeznek: harmincz, negyven év múlva kardcsapás nélkül – nem politikailag, hanem gazdaságilag Kis-Ázsia a németeké!


emanci06.jpg
Gyíkok Törökországban (1906)

Lendl mindeközben, csak úgy mellékesen feldolgozta gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójának soklábú- és pókgyűjteményét is (Myriopodák és Arachnoideák, 1897).


emanci07.jpg
A Természettudományi Múzeum terve a Vérmezőre (1920)

Argentínából hazajőve tehetségének, tenni akarásának még mindig akadt tere: feladatul kapta az 1866-ban alapított Állatkert újjáépítését. Addigi története során sokféle kísérlet történt az intézmény fenntartására, de a megelőző évtizedekben jelentős hanyatlásnak indult. 1909-ben a főváros saját tulajdonába vette, és komoly összeget különített el a fejlesztésre. A szakmai, zoológiai irányításra Lendl Adolfot kérték fel, míg az építészeti munkálatokkal Neuschloss Kornélt bízták meg. Ekkor épült a budapesti Állatkert azóta emblematikus szerkezete, a Nagyszikla (ma Varázshegy néven különleges múzeumot és állatbemutatót rejt), de útmutatásai alapján a kert egész koncepciója átalakult, az állatházakat növényzet vette körül, hozzájuk tágas kifutók csatlakoztak, és előtérbe került a veszélyeztetett hazai állatfajok bemutatása. A főváros olyannyira meg volt elégedve Lendl munkájával, hogy 1911-ben kinevezték igazgatónak. Tevékenységei elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia beválasztotta levelező tagjai közé.
Népbiztosság, majd rehabilitáció
Úgy tűnt, tudományos pályája csúcsára érkezett. De kirobbant az első világháború, a vereség után az őszirózsás forradalom, majd pedig a tanácsköztársaság. Még a Berinkey-kormány idején Kunfi Zsigmond közoktatásügyi miniszter bízta meg egy új természettudományi múzeum megszervezésével – ismeretes, hogy amíg a millennium idején a hatalmasra gyarapodott Nemzeti Múzeum legtöbb osztálya önálló épületet kapott, a természetrajzi gyűjtemények (mint később is oly sokszor) kiszorultak a költségvetésből. Lendl már a tanácsköztársaság rövid fél éve alatt készítette el „Az új természetrajzi és néprajzi múzeum tervezetét”, hozzá egy gyönyörű, szecessziós épület rajzát, amelynek helye a Vérmezőn lett volna. Az építkezést el sem kezdték, mint a tanácsköztársaság tanügyi népbiztosát megbízták az önállósult néprajzi osztály igazgatói tisztségével. A proletárdiktatúra bukása után hiába mondott le azonnal erről a hivataláról, „tanúsított magatartása miatt” megfosztották az állatkerti igazgatóságtól. Kizárták az Akadémiából és a Természettudományi Társulat tagjai sorából is.
Klebelsberg Kunó 1920-ban mégis őt bízta meg megint az új múzeumtervek elkészítésével. Lendl munkája csak 1931-re állt össze – közben hatálytalanították elmozdítását, és visszakapta állatkert-igazgatói állását, amelyet 1926-ig, nyugdíjba meneteléig be is töltött. A grandiózus munka „A Természettudományok Temploma. Alapvető gondolatok a Magyar Természettudományi Múzeum megszervezéséhez” (1931) címet viselte, s a múzeumnak a Lágymányoson, tudományos kertek övezetében történő létesítését vizionálta – bár már korántsem olyan tetszetős épületben, mint a vérmezői volt.


emanci08.jpg
A Természettudományi Múzeum terve a Lágymányosra (1931)

Pártfogója, Klebelsberg 1932-ben elhunyt, Lendl reménye, az új múzeum terve ezzel végleg szertefoszlott… Felesége nagyon beteg lett, fia már a tízes évek végén Németországba költözött, itt alapított családot, később Argentínában telepedtek le.


emanci09.jpg
Lendl Adolf és felesége 1937-ben a keszthelyi mólón

Az idős házaspár Keszthelyre költözött. Az asszony Hévízen remélt gyógyulást, 1939-ben halt meg. Lendl Adolf még három évig élt Keszthelyen, a Balatoni Múzeumba járogatott be, amíg 1942. szeptember 25-én utol nem érte őt is a halál. Akadémiai tagságát csak posztumusz: 1989-ben kapta vissza, amikor teljes mértékben rehabilitálták.