Örömzene dózer-kódával

Fotó: Baric Imre



Szeptemberben lett hivatalossá, amit nem akartunk elhinni: két étterem mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium költözésének áldozatává válik a Várnegyed egyetlen könyvesboltja, a legendás Litea is. Tulajdonosával, Bakó Annamáriával már csomagolás közben beszélgettünk múltról és jövőről.

– Aki ismer, tudja: az Isten is könyvesnek teremtett. De hogy kezdődött?


Oromzene_1.jpg

– Apám orvos volt Zalában, anyám gyógy­pe­dagógus, aztán elvégezte a magyar és a könyvtár szakot is. Volt könyv körülöttem bőven. És ott is, ahol gimnazistaként Budapesten éltem: Remetei Filep Imre unitárius püspöki helynök lakásában. Találkoztam a vendégeikkel is, köztük Tamási Áronnal, Sinka Istvánnal. A családdal mentem tizenöt évesen Püski Sándorék társaságában Sajkodra Németh Lászlóékhoz, majd miután megettük Ella néni gulyáslevesét, Illyésékhez.
– Gondolom, bölcsészkarra jelentkeztél.

– Igen, de nem vettek föl. És tudod, mit? Én ezzel egyetértek. Két azonos pontszámú gyerek közül azt vették föl, akinek rosszabb volt a családi háttere. És ez igazságos. Neki többet kellett gürcölni ugyanazért az eredményért.
– Ott állsz 1965-ben egy dicséretes érettségivel. Mi lesz?

– Az Andrássy út – akkor még Népköztársaság útja – 2-ben volt egy könyvesbolt, ott lettem tanuló. Kapitány Miklós volt a vezetője, nagyszerű kereskedő. Tőle tanultam, hogy a könyvet helybe kell vinni a vevőnek. Ma is kitelepülök én lovasversenyre, kertészeti kiállításra, bárhová, ahol jó közönségre számítok. A környék tele volt „-impexekkel”, külker vállalatokkal. Kapitány odaküldte a kollégákat a Magyarországról szóló képes albumokkal, vették ajándéknak, mint a cukrot. Innen kerültem át négy évre a Váci utcai Idegennyelvű Könyvesboltba.
– A város legelitebb könyvesboltjába…

– Igen. Oda jártak az egyetemi tanárok, akadémikusok, mindenki. És rengeteg turista. Az én területem a Corvina szortimentje volt, benne az idegen nyelvekre fordított magyar irodalom. Fél évig pakoltam és törölgettem a raktárban, mielőtt kiengedtek az eladótérbe. Addigra fejből tudtam mindent. Nemes Kata írt pár éve a BUDAPEST-be egy kétrészes cikket erről a boltról. [2005. 4-5. szám – a szerk.]
– Miért jöttél el négy év után?

– Megszülettek a gyerekeim, hat évig gyesen voltam. És már nem oda mentem vissza, hanem ide, a Várba. Épp negyven évvel ezelőtt, 1977 szeptember 1-jén kezdtem a Vörös Sün ház sarkán lévő boltocskában. Diószegi Judittal csináltuk ketten. De ha van áru, amit el lehet adni, az a könyv!
– Hogy csinálod, mesélj!

– Kétféle vevő van. Az egyik kezdeményez. Keres egy címet vagy témát. Elkezdesz vele beszélgetni. Leteszel elé még három-négy kötetet, könnyen lehet, hogy abból kettő elkel pluszban amellett, amiért jött. A másik vevő bejön, bambul. Itt, a Liteában azt látta: nini, asztalok, kávé… Leül, megint csak beszélgetsz vele, egyszercsak egy halom könyv van előtte, lapozgassa csak nyugodtan… Sir Anthony Hopkins hetente többször is feljött a Four Seasons-ből, hörbölgette a jeges limonádéját mentával, a végén megvette az összes magyar irodalmat angolul, és egy egész spanyol turistacsoport vele dedikáltatott Budapest-útikönyvet. Én ezt, az emberi részét ki nem hagynám! Nem is hiszek az online kereskedelemben.
– Ez a könyvesbolti életnek az a része, amit a vevő is lát. Mi az, amit nem?


Oromzene_2.jpg
Sinkovits Imre előadóestje, 2000-ben

– Szállítólevelek, számlák, szerződések… Ezeket a fiam intézi. A szakmai tantárgyak között ma is ott vannak az áruforgalmi ismeretek, a könyvelés. Nagyon kell vigyázni a bevételek és a kiadások arányára, a forgási sebességre. A könyves világ elég rugalmas, mi bizományosi konstrukcióban dolgozunk. És persze ismerni kell a művelődéstörténetet, a könyvtörténetet. A Litea annak a nyomdának a tőszomszédságában áll, ahol Hess András kezéből kikerült az első nyomtatott magyar könyv. Nem akármilyen érzés és felelősség. Meg a kontinuitás tudata.
– Nem költöztél messzire a Sün-házból se… Az hogyan történt?

– 1989. augusztus 20-án megnyílt ez a bolt, a Helikon és a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó tulajdonában. Szezonális üzletnek szánták, október 1-jén be is zárt, télen benéztem, itt állt a hóban üresen, vakon. Bementem a kiadóba, hogy átvenném… Aztán jött a privatizációs hullám, az új pénzügyi vezetőnő valami drogériával meg farmergatya-kereskedőkkel tárgyalt a pavilon eladásáról. Velem is közölték február végén, hogy áprilistól megszűnik a munkahelyem. Ezt én elutasítottam, és előálltam azzal, hogy vállalkozásba kiveszem. Így lett.
– Mit csináltál másképp, mint a többiek?

– Az ember a saját képére alakítja a boltot. Nagyon fontos az időtálló olvasói ízlés és az értékelvű könyvkészlet. Itt inkább antikváriumi hangulat van: sok könyv kevés példányban. Ha elfogy, pótolom.
– Hogy élted meg a könyves szakma közelmúltbeli nagy viharait?

– Nem csak ott voltak viharok. Paradigmaváltás a turizmusban, digitális forradalom, ez mind érintette a szakmát. Nagy cégek alakultak, kis könyvesboltok ma nemigen tudnak önállóan létezni. Nekem se volt könnyű három alkalmazottat, rezsit, számlákat fizetni. De az én életem sose a profitról szólt, nekem ez volt a küldetésem, örömzene volt ez a 27 vagy összesen már 52 év.
– A Litea az itteniek számára sokkal több, mint simán egy bolt.

– Családias hangulat, összetartozás, közösség – nem véletlenül járt össze nálam a Várbarátok Köre is. Hát, igen. Messze túlléptünk a könyvek adásvételén. Volt rengeteg könyvbemutató, irodalmi est, előadások…
– Tudsz mondani egy számot, hogy mennyi?


Oromzene_3.jpg

– Hát várjál, 27 év, havi átlagban kettő-három, mondjuk egy évben 36-40, az úgy ezer rendezvény…
– Itt is volt valami sajátos válogatási szabály?

– A hőskorban különösen figyeltem a határon túli magyar irodalomra és színházra. Erdély, Felvidék, Délvidék, diaszpóra, amerikai magyar egyesületek. Illyés Kinga szavalt, jött Szilágyi István, Sütő, Kányádi, az erdélyi Jancsó Miklós. A Volt egyszer egy Kolozsvár bemutatóján, vasárnap volt, amikor nem nagyon szokás könyvbemutatókat tartani, mint a New York-i Little Italy, olyan lett a bolt: Little Kolozsvár, mindenki idegyűlt a városból.
– Saját tapasztalatom, hogy ezekről a rendezvényekről nem lehet csak úgy hazamenni…

– A könyvbemutató nagyon fontos. Hitelesíti az olvasmányélményt. Jó találkozni az íróval, az emberrel a maga valójában. Az olvasók szeretnek együtt maradni, beszélgetni, koccintani vele. Ez mindenkinek ünnep.
– Ezért szervezted a budavári könyv­ünnepet is?

– Azt az önkormányzattal közösen szervezzük 2003 óta. Abban az évben lettem a kerület díszpolgára.
– Idén tavasszal jelentős állami kitüntetést is kaptál.


Oromzene_4.jpg
Berek Kati könyve bemutatóján, 2004-ben

– A magyar érdemrend lovagkeresztjét. Nagyon büszke vagyok rá.
– Vannak, akik a Liteát afféle jobboldali fészekként skatulyázták be. Ez jogos?

– Nem. A Vár persze mindig is konzervatív, polgári negyed volt. De én inkább valamiféle szellemi ökuménére törekedtem. Itt magyarság-szolgálat folyt, nem pártpolitika. A turistáknak is egy kultúrnemzet képét igyekeztem közvetíteni, én egy ilyen nemzet tagjának szeretném érezni magam.
– Október 31-én lehúzod a rolót. Hogyan tovább?


Oromzene_5.jpg

– A pavilont lebontják, a helyén a minisztérium vendégparkolója lesz. Az önkormányzat nagyon segítőkész. Több lehetséges új helyiségről tárgyalunk, csakhogy közösségi rendezvényekre sajnos egyik se alkalmas.
De én bizakodom. „Él magyar, áll Buda még!”