A mi Rákóczi-képünk

Egy nemzeti ereklye hazatérése Budapestre

II. Rákóczi Ferenc – Mányoki Ádám festménye

A II. Rákóczi Ferencről fennmaradt képzőművészeti ábrázolások köréből kiemelkedik egy jól ismert festmény, Mányoki Ádám 1712-ben, Gdansk-ban festett híres Rákóczi-portréja, mely bár röviddel készülése után a szász királyi család birtokába került, s csak évszázadokkal később, egész pontosan 1925-ben került vissza Magyarországra, a róla készült másolatoknak, illetve fényképes reprodukcióknak köszönhetően már a századforduló környékén viszonylag széles körben ismertté vált a hazai közönség körében. Amennyire tudni lehet, a festmény őrzési helyével kapcsolatos első hazai tudósítás Nyári Sándor egy 1893-ban, a Vasárnapi Ujságban megjelent rövid cikke lehetett. Nem sokkal ennek megjelenése után, feltehetően a magyar állam fennállásának közelgő ezredéves évfordulójával összefüggésben, a tehetséges fiatal festőt, László Fülöpöt Drezdába küldték, hogy hiteles másolatot készítsen a portréról. Ez az 1895-ben készült képmás jelenleg is a Magyar Történelmi Képcsarnok gyűjteményében található. A Mányoki-mű korabeli hatását, emblematikus jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1903-1913 közötti időszakban – nyilván az eredeti festmény nehezen hozzáférhető volta miatt - az említett László Fülöp-féle kópiáról is egész sor további másolat készült. A nevezetes képmás iránt megnyilvánuló nagyfokú korabeli érdeklődés persze nyilván jelentős mértékben összefüggött a fejedelem hamvainak 1906-os hazahozatalával, illetve általában az adott időszakban kibontakozó Rákóczi-kultusszal.

Nemes Marcell – Jeckel Ferenc festménye

Az elmondottakat figyelembe véve nem nehéz elképzelni, milyen szenzációs eseménynek számított, amikor az I. világháború után néhány évvel Mányoki eredeti festménye is visszakerült Magyarországra. Bár Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum akkori főigazgatója már 1924-ben puhatolózott Drezdában a Rákóczi-portréval, illetve Mányoki egyéb, ott fellelhető alkotásaival kapcsolatban, az emblematikus művet végül mégsem neki, hanem egy ekkor már évek óta Münchenben élő magyar műgyűjtőnek, Jánoshalmi Nemes Marcellnek sikerült megszereznie, aki aztán a képet (a vele baráti kapcsolatot ápoló múzeumigazgató ösztönzésére) végül a magyar államnak ajándékozta. E nagylelkű tettéért, Klebelsberg Kunó vallás-és közoktatásügyi miniszter 1925. április 2-án a nemzetgyűlés színe előtt mondott az ajándékozónak köszönetet.

Petrovics Elek

Az adományozó által Münchenből személyesen hazahozott Rákóczi-portré hivatalos bemutatására 1925. április 22-én, nagybányai Horthy Miklós kormányzó, a vallás és közoktatásügyi miniszter, s meghívott előkelő vendégek jelenlétében került sor a Régi Képtár magyar termében, ahol aztán – Nemes Marcell kívánságának megfelelően –, hosszabb ideig külön belépődíj ellenében volt megtekinthető, azzal a céllal, hogy az így befolyt összeggel majd az O.M. Kir. Képzőművészeti Főiskola szegénysorsú tanulóifjúságát támogathassák. (A Szépművészeti Múzeum irattárában mindmáig fellelhető a tízezer koronás belépőjegy egy eredeti példánya!) Az így befolyt mintegy 5 millió 200 ezer koronás összeg hamarosan átutalásra is került, melyért Csók István, a Képzőművészeti Főiskola akkori rektora, külön levélben fejezte ki hálás köszönetét, utalva arra, hogy a nagyvonalú adományból majd elsősorban a miskolci és a kecskeméti művésztelep nyári tanfolyamait kívánják támogatni. A jeles esemény kapcsán Petrovics Elek az ekkor megjelenő Magyar Művészet nyitó cikkében méltatta Mányoki művét, hangsúlyozva a festmény rendkívüli történeti és művészettörténeti jelentőségét. Mint írta, „Sem Mátyás király, sem Kossuth arcvonásai nem kapcsolódtak ilyen határozottan egyetlen ábrázoláshoz, s ezért még az ő földi alakjuk sem él a köztudatban a Rákócziéhoz fogható elevenséggel, amiben van valami a személyes ismeretség bensőségéből. Emberibb és igazabb az átlagosnál (Mányokinak) ez a képe, színezésében több a mélység és a tűz, kezelésében nagyobb a kegyelet. Mintha remekbe szánta volna festője, hogy megérdemelje tetszését urának és pártfogójának, aki műkedvelő módjára maga is festegetett és akiről Forgách Simon azt írta, hogy „nem jó pápista ő felsége, mert a templomban a képeket kritizálja, s megcsúfolja, ha rosszul vannak pingálva.”

A Mányoki-féle Rákóczi-portré hallatlan népszerűségéhez egyébként nem kis mértékben az is hozzájárulhatott, hogy a fejedelem udvari festőjétől származó, tehát hitelesnek mondható ábrázolásról van szó, mely ráadásul művészi kvalitásait tekintve messze felülmúlta a festőtől ekkor a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében található egyetlen mű (egy női képmás) színvonalát. Érdemes talán megjegyezni, hogy Mányoki valójában már korábban, 1707 táján is festett egy portrét Rákócziról, ez a jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában található mű azonban sokáig ismeretlen volt a nagyközönség számára, mivel egészen az 1930-as évekig a Radvánszky család radványi kastélyában őrizték. Nem is vitás, hogy művészi színvonalát tekintve a néhány évvel később készült, s immár Mányoki hollandiai tanulmányútjának eredményeit is magába sűrítő 1712-es Rákóczi-portré volt igazán alkalmas arra, hogy a fejedelem ideálképmásává váljék.

Ferenczy Károly – Lázár Béla portréja

A teljesség kedvéért azt sem szabad azért elhallgatni, hogy a Petrovics Elek által nemzeti ereklyének nevezett, s hazakerülésekor szinte vallásos tisztelettel övezett festményt korántsem fogadta azért akkoriban mindenki olyan osztatlan lelkesedéssel. Farkas Zoltán például, aki a Napkelet 1925. májusi számában megjelent írásában foglalkozott a képpel, igencsak kritikusan fogalmazott: „A Rákóczi-arckép – sajnos – nem valami bensőséges alkotás: sem több, sem kevesebb, mint egy életvidám magyar nagyúr képe a XVIII. század fordulójáról. Kuruc nóták mélabús tárogatóhangja nem csendül mögüle, magyar dac, magyar büszkeség, magyar reménység és hit nincsen formáiba zárva. Ez a Rákóczi a gavallér, a mulatós várúr, a barokk-kor egyik gondtalan arisztokratája, de nem a fejedelem. Pedig, amikor Mányoki lefestette, már minden ízében az volt, a nehéz magyar sorsnak egyik legkiválóbb hordozója.” Érdekes egyébként, hogy Malonyay Dezső már húsz évvel korábban, A magyar képírás úttörői címen 1905-ben megjelent könyvében is a nemzeti érzületet hiányolta az akkor még a szász királyi család birtokában lévő portréból. Nyilvánvaló persze, hogy az ilyen jellegű megnyilatkozások sokkal inkább a 20. század elején a fejedelemről alkotott romantikus elképzelésekről, mintsem magáról a kritizált festményről vallanak, hiszen az idézett szerzők olyan dolgokat kértek számon Mányokitól, illetve képétől, mely feltehetően sem neki, sem megbízójának nem állhatott szándékában.

Klebelsberg Kunó

A Rákóczi-képmás Drezdából történt hazahozatala kapcsán derült ki egyébként, hogy a híres portré alkotójának az élete és munkássága még szinte teljesen feldolgozatlannak számít. A kultuszminiszter maga is halaszthatatlanul szükségesnek tartotta egy tudományos igényű, forráskutatásokon alapuló Mányoki-monográfia elkészítését. Klebelsberg Kunó a minisztérium részéről mindenesetre rögtön tízmillió koronát ajánlott fel erre a célra, melyet a Mányoki-kép adományozója, Jánoshalmi Nemes Marcell a maga részéről további 25 millió koronával egészített ki. A nemzeti közgyűjtemények felügyeletét akkoriban ellátó Országos Magyar Gyűjteményegyetem vezetősége hamarosan ki is írta a pályázatot a Mányoki-monográfia elkészítésére, melynek végül a festővel már korábban is foglalkozó ismert publicista és művészeti író, Lázár Béla lett a győztese. A mű végül 1933-ban jelent meg, melynek előszavában a szerző Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint mellett, külön is köszönetet mondott Jánoshalmi Nemes Marcellnek, akinek az önzetlen és nagyvonalú támogatása nélkül ez a hézagpótló monográfia nem születhetett volna meg.

Herman Lipót – Nemes Marcell

Mint ahogy idézett cikkében Petrovics Elek is hangsúlyozta, II. Rákóczi Ferencről alkotott képünket (lényegében mind a mai napig) Mányoki Ádám 1712-ben róla festett emblematikus portréja határozza meg. Ezt az arcot mindenki jól ismeri. Ha másért nem, akkor már csak azért is, mivel az elmúlt évtizedek során nem csupán postai levelezőlapok, vagy bélyegsorozatok készültek róla, de (már 1926-tól kezdve) több bankjegyünkön, így például a jelenleg is forgalomban lévő 500Ft-os bankjegyen is az ő képmása szerepel, s akkor még nem is beszéltünk a Rákóczi szalámiról, melynek a csomagolásán ugyancsak a vezérlő fejedelem Mányoki által megörökített alakját fedezhetjük fel.