A kert beérett
A kilencedik Svábhegyi Szüretre készül a Kadarka Kör csapata. Kitartó olvasóink ismerik az előzményeket. A hajdan híres Budai Vörös, a 18-19. században nemzetközi piaci sikereket is elérő kiváló bor újjászületésének előmozdítása érdekében alakult meg az ügynek elkötelezett asztaltársaság: tizenegy esztendeje ennek is már. Jókai Mór egykori szőlősének kétezer négyzetméterén eltelepítették Kadarkáink Kertjének oltványait. Három éve fordult termőre az ültetvény. Borunk márkaneve – utalva a történelmi előzményekre – ANNO. Hanti Tamás Monor-Strázsahegyi pincészete érleli és versenyezteti. 2016 óta minden esztendőben ezüstérmet nyert a kiskőrösi nemzetközi kadarkaversenyen.
Nem vitás, a Budai Vörös újjászületése kivételes siker. Valószínűleg ez az egyetlen biztató eredménnyel végződő kultúrtáj-rehabilitációs kísérlet Magyarországon.
A hagyományos keretek között működő mezőgazdaság módszerei már vagy három emberöltő óta kikoptak, kikopnak a gyakorlatból, s ezzel olyan értékeket is feláldozunk a hatékonyság javulásának oltárán, amelyeknek végleges eltűnése szegényebbé teszi – legyen bár kényelmes és modern –, a világot. Pedig mintának, emléknek, üzenetnek, a kultúrtáj-rehabilitáció sok fáradsággal járó olyan beavatkozás, ami nem csak fenntartja ezeket a hagyományokat, de önfenntartóvá téve eltarthatja önmagát.
Persze üzleti eredmény – legalább egyelőre – nemigen várható.
A Jókai-kertben folyó rehabilitációs program nyitánya a legkülönbözőbb magyarországi kadarkás szőlész-borászok dűlőiből származó oltványok elplántálása volt – idővel Csókaszőlő és Kékfrankos fajták néhány sorával bővítve.
A történeti előzmények elemzése során arra jutottunk ugyanis, hogy a legendás bor túlnyomórészt Kadarkából, legfeljebb összesen mintegy negyedrészben Csókából és utolsó időszakában – amely korszak a 19. század utolsó évtizedében, a filoxéra-vész csapását elszenvedve véget is ért – Kékfrankosból épülő cuvée lehetett.
Az írófejedelem szőlőskertjének ez a kis, rehabilitált része jól benapozott délkeleti lejtő, ahol rézsűrendszert kellett kialakítani. A teraszokon bakművelésre beállított mintegy 900 tőke terem három éve borkészítésre alkalmas szőlőt. Menet közben tanulják a Kadarka Kör kadarnagysádjai és kadarnagyjai a szakmát – bár van köztük néhány olyan férfiú is, aki ért ahhoz amit csinál, s nem csak a kapálás és a fűnyírás bízható rá. És közben rájöhet mindenki, amit Jókai le is ír Kertészgazdászati jegyzeteiben: a szőlő az úr, nem a gazda…
Meg persze az időjárás.
A Kadarka különösen érzékeny fajta.
Az újjászületett kultúrtáj lejtőjének felső pontján, egy töltésszerű földlépcső területén áll a Madártani Egyesület épülete, keleti hátsó homlokzata előtt mintegy két méter szélességben és harminc méter hosszban kínál sétáló felületet a töltéskorona. Erre a „folyosóra” az építmény déli határánál lehet belépni, hogy aztán végigsétálva a ház északi végéig – gyönyörködve a kivételes Pest-Buda panorámában, amelyet Jókai is megfestett – megérkezzünk a podesztig, ahhoz a kiülőhöz, amelyen, mielőtt aláereszkedne a hosszú lépcsősoron az ültetvény területére, a látogató megpihenhet.
Az itt leírt elemekből szervezte a Kadarka Kör azt a tanösvényt, amelyet mostanra az Agrárminisztérium támogatásával kialakított, és felszerelt a szükséges információs táblákkal, hogy valóban tan legyen az ösvény. Bemutatva mindazt, amit a program történeti hátteréről és megvalósításáról tudni kell és tudni lehet.
A töltéskoszorút megerősítették, a töltés felületét bazaltzúzalékkal kényelmesítették. Az épület keleti homlokzati falán nyolc olyan táblát helyeztek el, amelyek Jókai (és kertje) jellemző madarait mutatják be (Korsós Zoltán kadarnagy munkája). A „folyosó” keleti oldalára, a töltéskoszorú vonalára négy nagyobb tábla került, ezek a tanösvény célját, Jókai panorámafestményének reprodukcióját, az itt termesztett szőlőfajtákat, illetve a Jókai Mórról elnevezett saszlát mutatják be. (Utóbbiról a BUDAPEST 2016. évi 12. számában jelent meg írásom, amely elmesél mindent erről a fajtáról és a névadás körülményeiről: Mathiász József nemesítette Jókai Mór 75. születésnapján tisztelegve.)
A podeszt a terep földmunkával kialakított részén mintegy 16 négyzetméteres, szimbolikus kerítéssel körülvett terület, nyolc oltvány Jókai Mór saszla veszi körül, ezek a Kecskeméti Kutató kertjéből kerültek ide, még csak egy évesek, de máris megmutatják, alkalmas lesz ez a négy tőke majd, hogy pergolára futtatva a kiülő nagyobb részét árnyékukba vonják. Borbemutató térnek rendezik be, ahol az ANNO is megkóstolható. Néhány ilyen borkóstolóval egybekötött tanösvény-bejárásra már sor is került idén augusztusban, a Hegyvidéki Kulturális Szalon szervezésében. (Mert – egyáltalán nem egyébként – a Kadarka Kör programját támogatja Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata is.)
Innen vezet le vagy harminc lépcsőfok (meglehetősen meredek a lejtő felső kétharmada) a szőlőskertbe. Két oldalt a hosszú, illetve a rövid sorok táblái, mindegyik megjelölve: kitől, melyik borvidékról, településről kaptuk az oltványokat. (Az adományozók nevét a podeszt tábláján és a tanösvény nyitópontján is elhelyezték.)
Annak idején, kilenc esztendeje, amikor még nem volt szőlő az erre már kinézett területen, azzal a céllal szervezte meg a Kadarka Kör az első (újkori) Svábhegyi Szüretet, hogy ezt a hagyományt is újjáteremtve évről-évre ismétlődő marketingakciót rendszeresítsen a kultúrtáj-rehabilitációs program népszerűsítésére. S hogy annak eredményét Budapest közönsége is élvezhesse.
Azt remélik, idén, a kilencedik alkalommal is eljönnek – ha jó idő lesz, ez szinte biztos – három-négyszázan, budaiak és pestiek.
A műsor színes, az ANNO remek, a kert gyönyörű.