2020/4 szám (április)

Munkácsytól Picassóig

Száztíz éve páratlan tárlat nyílt a Művészházban

Munkacsy 1

Munkácsy: Ablakfülke

Rengeteg látogatót vonzott 2003-2004-ben a Szépművészeti Múzeum Monet és barátai című kiállítása. Gazdag válogatást kínált a 19. század utolsó harmadában tevékenykedő francia impresszionisták szemet gyönyörködtető, a mai napig változatlan népszerűségnek örvendő alkotásaiból. Azt talán már kevesen tudják, hogy korántsem ez volt az első, de nem is a legjelentősebb olyan budapesti tárlat, amely lehetőséget adott a hazai közönségnek, hogy megismerkedhessen az európai festészet híres megújítóinak a remekműveivel.

A nem sokkal korábban alakult Művészház művészeti egyesület Váci utca 9. szám alatt található kiállítóhelyiségeiben 1910. április 24-én, vasárnap délelőtt tíz órakor nyílt meg a Nemzetközi impresszionista kiállítás, amelynek már az első napján tömegek tolongtak, hogy láthassák végre a hetekkel korábban beharangozott nagyszabású bemutatót. A tárlat rangját, jelentőségét önmagában jól érzékeltette, hogy a megnyitón jelen volt Bárczy István polgármester, sőt a vallás- és közoktatási minisztérium is képviseltette magát Molnár Viktor államtitkár, Kadosa-Lippich Elek miniszteri tanácsos, valamint a művészeti ügyosztály vezetője, dr. Majovszky Pál személyében. Mielőtt azonban részletesebben is megismerkednénk az ekkor a budapesti közönség elé tárt pazar képzőművészeti anyaggal, érdemes röviden felidézni az előzményeket.

Munkacsy 2

Ferenczy Károly: Lugasban

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1903-as tavaszi nemzetközi kiállítása a Műcsarnokban volt az első olyan hazai tárlat, amelyen a látogatók reprezentatív válogatást láthattak a francia impresszionisták alkotásaiból. Hetvenegy kép volt látható, köztük olyan elsőrangú darabok, mint Edouard Manet két műve, a Spanyol táncosok és a Bikaviadal, Claude Monet-tól a Paul anyó, a Rossz idő Étretat-ban és a Tavasz vagy Pierre-Auguste Renoir A páholy című alkotása.

A maga nemében szintén szenzációs volt a Nemzeti Szalon 1907. márciusi tárlata, ahol Maurice Denis, Paul Cézanne és Vincent van Gogh egyes képei mellett egyedül Paul Gauguintől vagy ötvenöt műalkotást – festményt, grafikát, kerámiát, fafaragványt – mutattak be. A kiállított művek közül több is magyar gyűjtő birtokába került, és később már az ő kollekciójuk részeként szerepelt egyes budapesti tárlatokon.  

Munkacsy 3

Toulouse Lautrec: Lender mellképe, 1895

A Művészház 1910. tavaszi kiállítása azonban több szempontból is eltért a Műcsarnok vagy a Nemzeti Szalon említett bemutatóitól. A csaknem ötven művész mintegy százötven alkotását felvonultató kiállítás címe nem egészen pontos. A rendezők ugyanis – az impresszionizmust tágabb kontextusba helyezve – valójában a hazai és egyetemes modern művészet kialakulását, fejlődéstörténetét és távlatait igyekeztek, kisebb tematikus egységekre bontva, bemutatni. Az elődöktől vagy „ősöktől” kezdve egészen a legújabb törekvéseket képviselő, akkor még ultramodernnek számító expresszionisták és kubisták egyes alkotásaiig.

Mindez már önmagában is igen ambiciózus vállalkozásnak mondható, volt azonban még valami, ami igazán különlegessé tette ezt a tárlatot. A Nemzetközi impresszionista kiállításon bemutatott elsőrangú műalkotásokat ugyanis egytől egyig különböző hazai magángyűjtők, így mások mellett Bäcker Béla, Kohner Adolf, Jánossy Béla, Majovszky Pál, Nemes Marcell és Wolfner Gyula híres kollekciójából kölcsönözték.

A tárlaton olyan jeles magyar mesterek alkotásai is szerepeltek, mint Munkácsy Mihály, Paál László, Szinyei Merse Pál, Mészöly Géza, Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József, Kernstok Károly vagy Vaszary János. A modern művészet külföldi reprezentánsai közül pedig Gustave Courbet, Pierre Puvis de Chavannes, Edgar Degas, Edouard Manet, Claude Monet, Pierre-Auguste Renoir, Henri de Toulouse-Lautrec, Paul Cézanne, Paul Gauguin, Vincent van Gogh és mások festményeit és grafikáit csodálhatták meg a látogatók.

Munkacsy 4

Szinyei Merse Pál: A hinta

Az Ujság című lapban megjelent ismertetőjében Elek Artúr külön is kiemelte a tárlat „legütősebb” darabjait:

„A +vadak+ legvadabbja a legújabb franciák között bizonyára Rouault, akit nagyon bajos néhány jelzővel jellemezni. Csakúgy, mint Picassót is, akinek vásznain bizonyára sokan elképednek majd. Főként ez a két festő az, aki annyira benne van már a jövő művészetében, hogy a jelen művészetéhez szokott szem, ízlés, ítélet tehetetlenül és lemondóan nézi műveiket, és nem képes követni őket. Hatalmas dekoratív kolorista azonban Van Dongen, akinek képein valósággal ujjong, harsog a vörös szín és a zöld reflex. Meglepő, milyen harmóniásan hat ezeknek a művészeknek termében a magyar Kernstok Károly is az ő sokat ócsárolt, sokaknak érthetetlen új irányával.”

A Rózsa Miklós által szerkesztett, gazdagon illusztrált katalógus segítségével még ma is többé-kevésbé rekonstruálható, hogy az említett hazai és külföldi művészektől pontosan mely festmények vagy grafikák szerepeltek a Nemzetközi impresszionista kiállításon. Miként az is, hogy ezeket melyik teremben helyezték el, valamint, hogy az adott műalkotások melyik magyar műgyűjtő birtokában voltak.

A tárlat előterében például különféle modern francia kőrajzok és rézkarcok kaptak helyet. Mintegy húsz Bäcker Béla tulajdonából származott, míg Odillon Redon egy rézkarcát, valamint Pierre Bonnard és Eduard Vuilland egy-egy litográfiáját Rippl-Rónai József adta kölcsön saját kollekciójából. Az említett grafikákat Constant Troyon eladásra szánt három rajza egészítette ki.

Munkacsy 5

Manet: Clemenceau

A kiállítás nagytermében a látogatókat impozáns, ötven modern magyar és francia festményből álló válogatás fogadta; a képek csaknem harmadát a Nemes Marcelltől kölcsönzött művek tették ki. Courbet, Cézanne, Manet, Monet és Renoir alkotásai mellett külön érdemes megemlíteni Munkácsy itt bemutatott remek olajvázlatait, amelyek frissességükkel, oldott ecsetkezelésükkel teljesen beleillettek ebbe a közegbe.

A tárlat harmadik termében a többségében dr. Jánossy Béla gyűjteményéből származó magyar képek voltak kiállítva. A negyedik egységét Hirosige, Hokusai, Utamaro és más japán mesterek színes fametszetei alkották, amelyek az európai festészet megújítóira is nagy hatással voltak. Az úgynevezett Kisteremben szintén vegyesen voltak elhelyezve magyar és francia festők alkotásai, míg a tárlat „neo-impresszionisták, szintetikusok és dekoratív törekvésűek” műveinek fenntartott utolsó termében inkább a külföldi mesterek domináltak. Ott láthatta a közönség többek között Kees van Dongen, Georges Rouault vagy Pablo Picasso azon műveit is, melyeket Elek Artúr említett írásában külön is kiemelt.

A Nemzetközi impresszionista kiállítással kapcsolatos minden aktualitásról, szenzációról rögtön tudósítottak a korabeli újságok. A Magyar Hírlap 1910. május eleji számából megtudhatjuk például, hogy „A kiállítás instruktív céljainak megfelelően a Művészház igazgatósága sorozatos előadások rendezését határozta el, melyekben nem csak a modern képzőművészet művészettörténete és esztétikája, de az irodalomnak és a modern zeneköltészetnek e korszakba vágó művészi termékei is szerepelni fognak”. A Budapesti Hírlap vagy az Alkotmány című lap 1910. június elsejei számában ugyanakkor arról olvashatunk, hogy a már öt hete látogatható tárlat iránt változatlanul olyan nagy az érdeklődés, hogy a nyitvatartását egészen június 20-áig meghosszabbították.

Munkacsy 6

Manet: Gitáros

A Művészház említett előadásainak, irodalmi és zenei estjeinek programjáról szintén pontos tájékoztatást kaptak az érdeklődők. Tudjuk, hogy az első művészettörténeti-esztétikai előadást Régi és új művészet címmel Alexander Bernát tartotta a Művészház nagytermében, 1910. május 13-án, majd a péntek délutáni előadásokon Lázár Béla a francia, míg Rózsa Miklós a magyar impresszionistákról beszélt a közönségnek. Az irodalmi esteken Zöldi Elma és Somlay Artúr, a Nemzeti Színház színészei adtak elő a modern francia verseket Kosztolányi Dezső fordításában. A zenei estek keretében a modern, illetve kortárs hazai és külföldi szerzők műveit népszerűsítették. Mint ahogy több újság is beszámolt a szenzációs hírről, 1910. június 3-án maga Bartók Béla is fellépett a Művészházban, és saját, valamint Kodály Zoltán-szerzeményeket adott elő.

A budapesti közönséget akkoriban méltán lázba hozó modern francia festmények közül mára szinte semmi nem maradt Magyarországon. A Nemzetközi impresszionista kiállítás anyagának legjavát kölcsönző Kohner Adolf és Nemes Marcell pazar kollekciója ugyanis részben még a gyűjtők életében vagy nem sokkal haláluk után teljesen széthullott. Picasso (az 1910-es katalógusban is reprodukált) kubista festménye, A Gitározó (Mandolinos nő) például jelenleg a szentpétervári Ermitázsban található, míg Paul Cézanne emblematikus műve, A vörösmellényes fiú a zürichi Bührle-Stiftung büszkesége. Ma már csak szomorúsággal vegyes büszkeséggel gondolhatunk arra, hogy ezek, akárcsak a Művészház kiállításán szereplő egyéb francia impresszionista, posztimpresszionista alkotások egykor még valamelyik híres magyar műgyűjtő tulajdonában voltak.

Copyright © 2020 Budapest Folyóirat. Minden jog fenntartva.